Ország-Világ, 1899 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1899-01-22 / 4. szám
1899 A történetírásnak van irodalmunkban leggazdagabb múltja. A nemzeti hagyományaink iránt való kegyelet gyújtotta föl szivünkben történeti múltúnk tiszteletét és ez késztette Kézay Simon krónikás mestertől máig, történetíróinkat arra, hogy megírják »mik miként történtének«. Az oknyomozó történet ama munkásai között, akiknek munkássága maradandó nyomokat vág történetírásunkban, dr. Baróti Lajos a legkiválóbbak közül való.S mikor ma, nagy munkája befejeztekor arczképét mutatjuk be olvasóinknak, a tudóst tiszteljük meg vele, aki nemzetünk történetét híven, a ránk szállott hagyomány szellemében örökítette meg. Ő ugyan keveset akar betudni a maga munkájából, mikor Szalay József neve Dr. Baróti Lajos. Bizonyára méltóztatnak tudni, hogy szokatlan előttem az a tér, melyen ma e rövid előadással kísérletet teszek. Sem a feltűnés vágya, sem semmiféle más tekintet nem volt irányadó, mikor a háziipari szakosztály felkérésére e mai előadásra vállalkoztam, hanem kizárólag az a meggyőződés, hogy talán nekem is sikerülni fog egy csekélységgel hozzájárulni a magyar háziipar készítményeinek népszerűsítéséhez és terjesztéséhez és ezáltal a nép keresetképességének némi emelkedéséhez. A társadalom nagyon szívesen foglalkozik nálunk, de másutt is a nép jólétének előmozdításával s majdnem általános lesz a jelszó, hogy a népet a közelszegényedéstől megóvjuk. Ebben közreműködni mindenkinek hazafiúi vagy honleányi kötelessége. Természetes, hogy az orvoslás eszközei nemcsak a műveltebb és vagyonosabb osztályok kezeiben, hanem magának a népnek kezében is van. Ezért kell tehát elsősorban a figyelmet a nép munkaerejének és tehetségének értékesítésére fordítani, így részesült a háziipar különös gondozásban, mert ez, ha nem is egyedüli, de egyik főeszköz arra, hogy általa a nép jövedelmi forrásait gyarapitsuk, megélhetését biztosítsuk, állandó foglalkoztatás által erkölcseit is nemesítsük s igy anyagi és erkölcsi jólétének alapjait biztosítani segítsünk. Igen üdvös tehát e szakosztálynak törekvése, mely rendes és állandó keresetforrássá kívánja nevelni a háziipart, hogy ez az ország minden vidékén eszköz legyen a tisztességes megélhetésre, esetleg vagyonszerzésre, külön A torontálmegyei háziipar. Az Országos Iparegyesületben felolvasta báró Dániel Ernőné, nősen pedig a közelszegényedés megszüntetésére és részben a tömeges kivándorlás elkerülésére. Hazánknak legtöbb vidékén van a háziiparnak fontos hivatása. Erdélyben mindkét nembeli munkaerő — nem lelvén megfelelő foglalkozást — kelet felé vándorol; a felvidéken a természet mostohasága utalja a népet hasznos mellékfoglalkozásra s mert ilyen nem akad, sokan Amerikában keresik és találják meg az itthon hiányzó munkát. Végül az alföldön a köznépet azért kell háziiparra szorítani, hogy az ne csak az év egy részében dolgozzon és termeljen. Oda kellene törekedni, hogy a földmívesnépnek télen is legyen hasznos foglalkozása, s hogy megértessük vele, mikép becsületes munkával nemcsak a családját kell fentartania, hanem esetleg — egy pár forint félretételével — a jövőről is gondoskodnia. Ez alkalommal a tisztelt háziipari szakosztály fölhívására csakis a torontálmegyei háziiparral kivánok foglalkozni s miután e megye készítményei kerülnek ma bemutatásra, hogy ezeket érdem szerint méltányolhassuk, a következőket kívánom előrebocsátani: A torontáli nép rendkívül szereti a házi- és népipart. A nők napestig türelmesen görnyednek a hímzőkeret vagy a szövőszék mellett. S ha munkájuk sikerül, ők gyönyörködnek benne a legjobban. A nép mohón keresi a munkát. Kézi ügyessége bámulatos. Öregek és ifjak gyorsan tanulják meg a komplikáltabb dolgokat is s kedvvel, ügyességgel végzik munkájukat. Ősi foglalkozása a szövés és hímzés. Megfonja a gyapjút éppen úgy, mint a kendert. A gyapjúból szövi a tyilimeket, nemkülönben a férfi ruházatához szükséges kelmét. A kender szálai igen durvák, s így az abból készült vásznat csakis a háztartásban előforduló egyszerűbb eszközökre használja. A szerbvászon név alatt ismeretes kelme már jóval finomabb és a fehérnemű készítésénél számításba vehető. Hímeznek aranynyal, selyemmel és pamuttal egyaránt. Jelenleg ez a legelterjedtebb iparág náluk." A keresetképesség ma aránylag még igen csekély, mert a megye határán túl csak annyit tud a közönség, hogy Torontálban szép szőnyegeket szőnek, de amelyek ma még drágák és mert a vevőközönség a nép, s általában minden vidék háziiparát csak fényűzési czikknek tekinti, amelyből jórészt csak mutatónak tartogat egy-egy tárgyat. Pedig könnyű volna a közönséget fölvilágosítani, hogy a torontáli szőnyegek, tekintve szépségüket és tartósságukat, korántsem drágák. Hiszen ma holnap már műipari jelentősége is lesz a torontáli szőnyegeknek, melyet a nép azelőtt csak házi használatra készített. Kissé rendszeresebb figyelemben csak mintegy 17 év óta részesülnek a torontáli szőnyegek, amikor — közvetlenül az 1881-iki nőiparkiállítás után — Kovalszky Sarolta fölkarolta a szőnyegszövés rendszeresítését és fejlesztését, s kiaknázni kezdte a nép parlagon heverő képességeit. Akkortájt Nagy-Becskereken is létesítettek szőnyegszövőiskolát, majd szőnyeggyárat, mely azonban nem tudott sikereket elérni. Az eleméri házi szőnyeg ORSZÁG-VILÁG Nemzeti történet. — Dr. Baróti Lajosról és munkájáról. — mellé a magáét mint átdolgozóét teszi. Mert értsük meg jól. Szalay József Magyar Nemzet Története, melyet 1884-ben az Akadémia a Szilágyi-féle nagy jutalommal tüntetett ki, töredékesen, befejezetlenül maradt ránk. Pedig ama munkák közül való volt, melyek a hazai történet tanulmányozására és a nemzeti érzület ápolására kiválóan alkalmasak. Ezt a bevégzetlen munkát két teljes kötettel megbővítve egészen újra írta Baróti, az első egységes nemzeti történetünket nyújtván benne. Baróti Lajos eddigi munkásságával is rászolgált a tudomány elismerésére. A javakorában élő tudóst — 1856-ban született a torontálmegyei Perjámoson — történetkritikai tanulmányaiért legjobb történetíróink közt tiszteljük. Munkássága, a történethez való nagy szeretete már az ifjúkorból kiséri. Mint egy szegény falusi tanító gyermeke kerül a szegedi piarista gimnáziumhoz, ahol csakhamar első tanulóvá küzdi ki magát és az Andrássy-fiúk, Gyula és Tivadar, nevelőjének, a derék Bolgár Mihálynak, nemkülönben az ódaköltő Budaváry Józsefnek kedvelt tanulója lesz. Az előbb jogi pályára készülő ifjúval Salamon Ferencz és Kerékgyártó Árpád megkedveltetik a históriát, melyet Greguss és Gyulai eszthetikai ízléssel simítanak benne tudássá. Az egyetemről kikerülő fiatal s immár kész tudós a fővároshoz kerül mint egyik polgári iskolának tanára, majd a VIII. kerületi főreáliskolánál biztos révbe jut hajója, mikor rendes tanárrá teszik. 1888-ban megírta szülővárosa történetét, 1893-ban önálló levéltári kutatások alapján A bánsági legújabb német telepítés történetét. A nyolcvanas évektől fogva behatón foglalkozik Petőfi-tanulmányokkal és készülő Petőfi-életrajzához a már a Kisfaludy-Társaság kiadta Újabb Petőfi-religuiákon kívül tömérdek új adat járul, melyek a költőt élete teljes képében fogják elénk állítani. Közben kisebb-nagyobb történeti tanulmányokat irt és egy iskolák számára irt történetet, mely a legjobb enemű tankönyvünk. Mikor a Lampel-Wodianer czég 1893-ban megbízta Szalay József munkájának befejezésével, nagy lelkesedéssel és buzgalommal fogott hozzá tökéletessé tételéhez. Ő írta meg teljesen önállóan az első kötetet, Magyarország az Árpádok kihaltáig és hazánk újkori történetét. Készen van a nagy munka, mely az újabb történeti kutatások eredményeinek teljes fölhasználásával első egységes képe ezeréves múltúnknak. Olyan könyv az övé, melyből a művelt nagyközönség fölemelő tanulsággal ismerheti meg nemzetünk történetét. Elismerés a tudósnak, aki oly derék munkát végzett. Ez alkalommal bemutatjuk a mű kiadóját, vásárhelyi Wodianer Arthurt is. A magyar könyvkiadás utolsó tizedbeli nagy föllendülésében neki kiváló része van. Ezért tüntette ki csak nemrég is a királyi kegy magyar nemességgel. Vásárhelyi Wodianer Arthur. 61