Ország-Világ, 1900 (21. évfolyam, 26-53. szám)
1900-07-22 / 30. szám
1900 Rómában a vatikáni képtárban egy rajzon, melyen több szent volt előtüntetve, ezt az aláírást olvastam: »Varietas delectat, dum mens ad divos spectat«. Pády István azonban amaz egyéniségek közé tartozott, a kik nem voltak barátjai a változatosságnak s miután mint harminczéves ifjú és egyetlen figyermek átvette atyjától örökét atyja oldala mellett. Annak, minden testi s lelki tulajdonaival egyenlően olyan egyforma életet folytatott, hogy még ama napokat sem számította kellemes napjai közé, mikor a közel és távolabb vidékről a család régibb ismerősei vagy barátai meglátogatták. Gondos és szerető szülei már húszéves korában, hogy tapasztalatokat és ismereteket szerezzen, beutazták vele csaknem egész Európát, 12 év óta kezdetben azonban atyja, most már saját birtokán, Kölméren tartózkodott és csaknem egyedül a gazdálkodásnak élt, anélkül, hogy a hozzá hasonló fiatal emberek mulatságaiban vagy örömeiben részt vett volna. Ez lehetett az oka, hogy szerető atyja, ki napról-napra öregebb és gyengébb lett, egész elhatározottsággal követelte tőle, hogy mielőbb megházasodjék. Ez volt talán életében, most már atyja akarata értelmében, szerinte az a legnagyobb változás, amely jövőjét illetőleg őt nagyon megfélemlítette. Tavasz és nyár elmúltak s az ősz sárgítani kezdte a fák koronáit és lombjait. A hűsebbség csendes rezgésével megmozgatta a faleveleket és az évszaknak változása az István életében is előidézendő volt a változást, amelytől ő annyira remegett. Mindazok a fennebb említett változások épp úgy jellemzik az anyagi és szellemi élet forradalmait, mint a fák és virágok az élet változásait. A fák lehullatták leveleiket, de azokkal a fiatal Pády kedvezően tartós földi nyugalma is lehullott. Amihez talán nem is értett volna, neki udvarolni se kellett, atyja választott részére egy nőt, egy nagyon kedves és szép tizennyolcéves leányt, a nyugalomba vonult Cardoni ezredes leányát, Immakulátát, akiről biztosra vette, hogy nemcsak tetszeni fog egyetlen szeretett fiának, hanem azt boldoggá is teendi. Az ezredes talán még szerelmesebb lett a gazdag és csinos ifjúba, Pády Istvánba, mint leánya, és a szülők mind a két részről boldogoknak és elégedetteknek érezték magukat, mikor a legközelebbi farsangkor az ifjú választott jegyesét oltár elé kísérte. Ha István kezdetben tartózkodóan, nem is mutatta magát valami nagyon szeretetreméltónak neje irányában, egy év múltával már olyan boldogok immaculata nak érezték magukat e szövetségben, hogy a bármi okból való elválás bizonyosan mind a kettőt a legboldogtalanabbá tette volna. Egy jellegtelen őszi nap reggelén nem kevéssé lepte meg Immakulátát férjének az a nyilatkozata, hogy a reggelire egy hírneves fiatal festő fog megjelenni, aki az ő megbízásából menyasszonyi ruhájában fogja őt lefesteni. Férjének ez a nyilatkozata olyanformán érintette a nőt, mintha az talán most még szerelmesebbé lett volna bele, mint akkor, mikor az oltár elé vezette. A reggelinél a különben hírneves ifjú festő csakugyan jelen volt és csakis a rajzról társalogtak, míg Immakuláta távol volt, hogy menyaszonyi ruhájába felöltözzék. Egy óra múlva a most még igézőbb np derült arczcal mosolyogva megjelent és aligha hibázunk, mikor azt állítjuk, hogy mosolyának nagyobb része a valóban feltűnően szép ifjú festőnek jutott lelkesítőül. Giulio Romano, mert igy hívták a festőt, bazilicájal olasz volt és éppen nem csodálkozhatunk, ha egyheti munkája alatt ő és Immakuláta egymást meghódították volna. Érzelmüknek nyilvánításait már az is megkönnyítette, hogy egymással olaszul társaloghattak, a Pády kastélyában pedig egyetlen lény sem volt, ki e nyelvet értette vagy beszélte volna. A rajz aligha jobban nem tetszett magának a festőnek, mint az Immakuláta férjének, s miután azáltal az ifjú uriasan megfizetve távozott, a képpel együtt a kastélyban aligha szívét is ott nem hagyta. A rajzot az ízlésesen berendezett társalgóteremben függesztették fel és az időnkint megjelenő vendégek részéről annyi dicséretben részesült, hogy a férj még boldogabbnak érezte magát és büszkébb lett, hogy a rajz eredetijét is magáénak nevezheti. Immakuláta nagy örömet talált arczképében, de öröme még fokozódott, mikor a látogatóktól azt hallotta, hogy mesterileg el van találva. Azt hiszszük, nem csalatkozunk, mikor azt állítjuk, hogy a nő tetszéséhez az is sokban hozzájárult, hogy a képet Giulio festette. István annyival inkább még boldogabbnak érezte magát, mint azelőtt érezte, mert látszólag hinnie kellett, hogy nagyon szeretett nejének e képpel maradandóbb örömöket okozott. Október tizenötödikén éppen szüreteltek a kölméri szőlős halmokon, mikor Pády a zsadányi egyik esküdt ember szőlőjében, aki a kölméri szőlőhegyeken szinte birtokos volt, a festővel találkozott. Szívélyesen és barátságosan kezet szorítottak egymással. Mikor Guiliotól megkérdezte, hogy mióta tartózkodik Zsadányban és mi czélból telepedett ott le, az minden elfogultság nélkül azt válaszolta, hogy igen szép völgyet, forrásokat és erdőket fedezett fel annak határában, amelyek érdemesek, hogy gondosan vászonra tegye és a jövő évi tavaszi kiállításon a közönségnek is bemutassa. Az esküdt csakhamar ezután felkérte Pádyt, kísérné el szőlőjének egy különálló táblájához, ahol a csupa izabellákból álló tőkéket fogja bemutatni. Visszatértükkor az úton, a melyen haladtak, bizonyosan minden czélzás vagy sejtelem nélkül e kérdést intézte István a zsadányi esküdthez: — És nem unatkozik a festő ama napokon, mikor nem dolgozik, miután az idő alatt, míg nálam volt munkában, nem vettem észre, hogy valami olvasmányt hordana magával? — Ünnepnapokon, vagy ha kellemetlenebb és sötétebb idő van, sokszor látogatást tesz a helybeli lelkésznél, sőt több ember állítása szerint, akik útjában találkoztak vele, nem ritkán átrándul Kölmérre. M. Az ANGOL FLOTTA FIUMÉBAN. Herbst Samu eredeti felvétele. Beresford lord tengernagy megérkezése az Adamich-molón. ORSZÁG-VilÁG 597 Irta Lauka Gusztáv.