Orvosi Hetilap, 1862. február (6. évfolyam, 5-8. szám)

1862-02-02 / 5. szám

— betegnek kinal, és sulph. aur. antim adatik. — Este fuldoklás mellett már messzire hallható hörgés állván be, kermes min. és senegagyök forrázát felváltva rendeltetik. Jan. 30. A hörgés szűnik, a kén dárdány kinallal foly­­tattatik. Jan. 31., este 54 légzés, érülés 124, hörgés, néhány adag kermes és senega. Február 1. A hörgés szűnik, a légzés könnyebb, a beteg önmaga javulását érzi s örömtelve jelenti. — Salaminsó, ziliz főzetben. Febr. 2. A javulás tartós, az érülés 85, a légzés 42, hő­mérséklet 38 4/­10 Ezen javulás beállván, a beteg fekvé­s nyu­godtan lélegzett, a fuladás, az arcz félelmet s rettegést jellemző kifejezése s az ajkak kékülése megszűntek. Az étvágy beállott. Ezen kedvező körülmények közt kettedsavas szikéle­get és rheumot vett. A betegnek csak azon panasza volt, hogy folytonosan éhezik. Febr. 10-én alattomosan gyomrát túlterhelte s már más­nap oly annyira roszul lett, hogy érülése rögtön 124-re, a lég­zés 40-re, a hőmérséklet 40 2/10-re emelkedett. Az érülés azonban nemcsak szapora, hanem egyszersmind oly gyönge lett, hogy azt alig lehete érzeni. Az életerő rögtön csökkent, úgy hogy a beteget, a kopogtatás s hallgatódzás végett felül­tetve, alig tarthattuk; ekkor baloldalon hátulról némi tompu­­lást s mindenütt szortyogást észleltünk. A köhögés, mely újon­nan beállott, febr. 12-én a kiköpéssel együtt végkép meg­szűnt, a kékes s hideges beteg hanyattfekve hörgött, kábulva csendesen őrjöngött, nyelve­s ajkai száraz barnás pörkkel vol­tak bevonva. Hánygyökér, kappanőrvirág, mustárpép s hólyag­húzó hasztalan alkalmaztatván, a beteg febr. 15-én meghalt. A kórbonczolat eredménnyé. A kemény agy­kér vérrel mérsékelten ellátva , a sarlóöbölben kevés rosto­­nyaalvadék, a visszerek hollótollnál vastagabbak. Az agy mérsékelt mennyiségű vérpontokat mutat; a mellék­ gyomrá­­csokban közel egy nehezéknyi vöröses tiszta savó; az agyacs vérdús; a koponya-alapon közel egy obony vöröses savó; a torkolati visszerek mérsékelt mennyiségű rostonyalvadék­­kal ellátva; a gége, a légcső vörösen belövelve; a tüdők a be­légzési fokozatra kitágulva, a felső harmad halvány, vérsze­gény , savót mérsékel mennyiségben tartalmaznak. A tüdők hátsó része szürkés, vöröses vérrel közép-, savóval pedig cse­kély mennyiségben ellátva A váglapból kevés habzó savót lehet kinyomni, a tüdők minden része úszik; a nagy hörgők takonyhártyája duzzadt, sötét vöröses foltokkal gazdagon el­látva, a hörgöcsök egész ágazatjaikban duzzadtak s vörösek. A bal mellkasban közel 8 obony vöröses savó; a bal tüdő fe­lülete szakadékony fátyolhoz hasonló vékony izzadmánynyal bevonva; a bal tüdő állománya olyan mint a jobb tüdőé; a szívburokban 2 obony tiszta savó, a szív kissé tágulva. A lép a környező részekhez nőve, sokkal nagyobb; a máj szin­tén nagyobbulva; a gyomor s a belek takonyhártyája hal­vány, a belek léggel s híg ganéjjal telvek. Ezen eset több oldalról érdekes. 1. A kórisme tekintetéből, minekutána a betegség állí­tólag már január 7-én kezdődött, s hozzánk a beteg csak jan. 26-án heveny lázzal s nagy izzadsággal jött; a többi tüne­tek, nevezetesen az erős köhögés mellett a betegséget könnyen álheveny gümőkórnak lehetett volna tartani; azonban a külö­nösen sebes, folytonosan fuldokló légzés s azon körülmény, hogy a beteg éjjel-nappal előre hajolva ült, s kezére támasz­kodva nehezen légzett, inkább a hörgöcslobot jellegzette. 2. A beteg élete nemcsak a betegség nagy foka, hanem különösen a hasnak váltó láz által előidézett vérbetvegye által volt veszélyezve. Hogy hosszas hörgés után, mint ezen eset­ben, legalább egy időre felüdülés állott be, ez minden esetre a ritkaságok közé tartozik. 3. A halál a hörgőcsléb felüdülési időszakában fejlődő mellhártyaláb által idéztetett elő, mely a már úgyis elgyöngült beteg életerejét rögtön végkép kimeríté, inkább a közelgő halálra mint a kórra mutató tünetekkell lépett fel. —♦ 1 m ■— 85 — SG 1 ! -- A lázatágító idegek újonnan fölfedezett útjáról. Balogh Kálmán tr.-tó). Kivonat hasonczimű, a kir. magyar természettudományi társulat 1861- ki őszutó 13-án tartott szakgyülésén felolvasott értekezésből. Kivétel nélkül tapasztaltam, hogy a fulladási halál pilla­natában a láták annyira kitágulnak, miszerint a szemrekesz (kris) alig egy milliméter széles csíkként mutatkozik. Bármily módon történjék a megfojtás, szoríttassék össze pusztán csak a légcső, vagy az egész nyak véredényeivel együtt, vagy pedig jusson a légutakba folyadék, mindig és ál­landóan a következő tüneménysorozat észlelhető : az állat erő­sen rángatódzik, a test áttetszékenyebb részei megkékülnek, a légvétel mély, a szív mozgásai folyton gyérebbek lesznek, a szem előtolódik s a láták annyira összeszűkíttetnek, hogy át­mérőjük mintegy 0,75 millimétert tehet ki. Ez a fulladási halál első szaka. Körülbelül egy vagy másfél perc­ múlva a ránga­­tódzások szűnni kezdenek, az állat nyugodtabb lesz, a légvé­telek felettébb ritkák, a szív mozgása egészen megszűnik, s a lázák oly sokban kitágulnak, mint kezdetben említettem. Ez a fulladási halál második szaka, midőn az állat még magához térhet, ha a hatósok eltávolíttatik, s ilyenkor a szívverések lassankint ismét visszatérnek, a légzés könnyebb és szaporább lesz, a lázák pedig rendes mértéküket visszakapják. A fulladási halál harmadik szakában a légzés szintén teljesen megszűnik, a láták újra szűkülni kezdenek, s ekkor az állat életrehozásá­­hoz többé remény nem lehet, miért a fulladó életképességének megítélésénél fontosnak tartom, hogy a láták, és a szívmozgá­sok együttlegesen figyelembe vétessenek. Ha a szív mozog és a láták szükek, még nincsen semmi baj. Ha a szív nem ver, a láták pedig ki vannak tágulva, az élethez még lehet remény. S végtére ha a szív nem működik, a láták pedig szükek, min­den életrehozási iparkodás haszontalan. A látatágulásnak a fulladási halál pillanatában való be­következését legnagyobb meglepetésemre még akkor is észlel­tem, ha az együttérzideg felső nyaki dúcza ki volt irtva; az ilyenkor tapasztalt kitágulás azonban nem volt oly nagy mér­vű, mint midőn a nevezett dúcz a szervezetben sértetlenül ha­gyatott. Az együttérzideg felső nyaki dúcza lévén azon szerv, melyen az eddig ismert látatágító idegek, tudniillik a gerincz­agytól — a hatodik nyaki és a harmadik háti gerinczideg pár között eredve — és a tizenkettedik agyidegtől jövők keresz­tülhaladnak, semmi se természetesebb mint azon gondolatra jönni, hogy a látatágító idegeknek az eddig ismerteken kívül más útjaiknak is kell lenniük. S itten következőleg okoskod­tam : a látához az együttérztől, s a harmadik és az ötödik agy­idegtől mennek idegcsövek; a harmadik agyidegtől egyedül csak a látaszűkítőkhöz mennek idegelemek, míg az együttérz­­idegek, mint legközelebb láttuk, nem viszik magukkal a láta­­tágítók egész összegét, miért hátra van még az ötödik agy­ideg, melyről ekkorig vagy az mondatott hogy a láta mozgá­saira nincs befolyással, vagy pedig hogy a látaszűkítőkre hat. Mindenekelőtt felnyitatlan koponyaűrben a Gas­ser féle dúczot átmetszettem, s ha az átmetszés közvetlen a három ág eredete mögött történt, a fulladási halál pillanatában a lát­atá­gulás teljesen kimaradt, miután a láták folytonosan a rendes­nél szűkebbek voltak. így tehát joggal lehetett következtet­nem, hogy a látatágító idegek mindannyian a Gasser-féle dú­­ezon mennek át, mely szerv az ötödik agyideg törzsét veszi fel, s ezen kívül hozzá még finom együttérzidegi ágcsa járul. Ekként a látatágító idegek közül az eddig ismertek emez együttérzidegi ágcsa által jutnak hozzá, míg az általam ke­resettek a háromosztatú idegből mennek oda. Ezen fölvételem igazolása végett átterjedési villámütésekkel izgattam a három­­osztatú­ ideg törzsének a Gasser-féle dúczczal összefüggő cson­kát és magát a Gasser-féle dúczot, s láttam, hogy az ötödik agyideg említett részének, nemkülönben a Gasser-féle dúcz, kivált pedig ennek a töröknyereg szomszédságában fekvő részletének ingerlésére a láta oly annyira kitágult, hogy a szemrekesz majd egészen el volt törlődve. A Gasser-féle dúczból a látatágítók a háromosztatú ideg első ágával mennek

Next