Orvosi Hetilap, 1879. szeptember (23. évfolyam, 36-39. szám)
1879-09-07 / 36. szám
8oi nagyobb szülészek által sem támadtatván meg, egész az újabb időkig tartotta magát. Egyetlen jó magyar szülészeti tankönyvünk, a Naegele (Pichal)-féle 490. lapján apró betűkkel e rövid pár sorral teszi túl magát e kérdésen : „Púposságnál (cyphosis) a medencze általában igen téves, tetemes magasságú és a bemeneti kis átmérő kiváló. Hogy a púposak legtöbbnyire jól szülnek, a szülészek már rég tudják“. Hogy mily veszedelmes e kérdésnek ily félvállról vétele azt ma már könyen belátjuk, mióta néhány jeles szülész annak jelentőségére figyelmünket felhívta. A freiburgi kórodénak idevágó esete a következő: T. G., hajadon, 32 éves. Másodszor terhes. Egészséges szülőktől származik, egy élő nőtestvére tökéletesen ép. Angolkór családjában nem honos és a bordák szegycsonti végeinek dudorát leszámítva, csontszerkezetében e kórnak nyomai nem találhatók. Kimondása szerint gyermekbetegségekben nem szenvedett. Első életéveiben állítólag tökéletesen ép volt; 5 éves korában árván maradt, s községe által „kosztba“ adatván, egy a 4 éves gyermeket kellett hordania. Homályos visszaemlékezés után elbeszéli miszerint eleinte csekély, de mindig fokozódó fájdalmat és merevséget érzett gerinczében, ami különösen a lehajlásban akadályozta őt, ez mindannyiszor heves fájdalmakat okozván , egy éjjelen heves fájdalmakkal ébredett fel, melyek miatt egy tél folyamán a napok nagyobb részét ágyban kellett töltenie ; állítólag marekkor megkezdődött a ház kigörbülése, s világosan emlékszik hogy a fájdalmak a legkiállóbb ponton voltak leghevesebbek. Hogy évek során át szenvedő volt, mutatja azon körülmény, miszerint községe költségén 19-ik évéig kosztban, s folytatólag négy évig kórházban töltötte életét . 23 éves korában megerősödvén, gyermekek mellett szolgálatot vállalt és az utóbbi két év alatt gyármunkával kereste kenyerét. Tisztulása 24 éves korától fogva jelentkezik, csekély mértékben, rendetlenül. Két és fél év előtt volt először terhes. Daczára, hogy némi étvágytalanságot és orvérzéseket leszámítva, egészséges volt, a magzat, elbeszélése szerint ismeretlen okok folytán már a g-ik hó elején elhalt és rohadt állapotban műtét által (?) lett eltávolítva. A gyermekág’ rendesen folyt le. Jelenlegi terhességét 1876 május hó eleje óta számítja, tisztulása utoljára akkor lévén, October elején vélte az első gyermekmozgásokat érezni. A tisztulás ideje szerint ez időben az egyén terhessége végén volna, ellenben a gyermekmozgások idejétől számítva, talán 1—2 hét hiányozhatik a kiviselés idejéből. Terhessége alatt székelési nehézséget, nyomást a borda ív alatt és utóbbi időben lecsüngő hasának nehézségét leszámítva, tökéletesen egészséges volt. Korodánkor, 1877 február 10-én vétetett részletes vizsgálat alá. A 128 cm. magasságú terhes nőnek, nyak-, és fejtartása meglehetősen egyenes ; gerinczoszlopa látszólag (!) az alsó mellcsigolyák táján mint púp emelkedik ki; hasa nagy zsákként csüng alá, s a köldök csaknem a legmélyebb pontot foglalja el. A csontszerkezet gracil ; végtagok aránytalanul hosszúk, egyenesek ; az alsó végtagok és a törzs közötti aránytalanságot kifejezi az, hogy míg rendes testalkatnál a talp és tompor, valamint az utóbbi és fejtető közötti hosszarány 8:6:5 — addig esetünkben az 8:5 (77-6: 49-6). Közelebbről tekintve : a koponyacsont alkata semmi rendelleneset nem mutat; az arczkifejezés öreges, cyanoticus ; a nyak rövid , mérsékelt nagy mindkét oldali golyvával. A mellkas általános alakja alá felé kitágul, kúpszerű, nevezetesen egyenes átmérőjében a púp leszámítása után is terjedtebb. A szegycsont kardnyújtványa erőseben mell felé irányult, közepén homorú, szélein a bordavégeknek megfelelő dudorokkal egyedüli jel a mirhachitisre mutatna). A hasár az ágyéki csigoyák kyphosisa, valamint a csipcsontok felemelkedése, azaz a kór lényegében rejlő haránt tengely körüli forgás miatt alacsony, elapult. S02 A bordaív a csiptarajig lenyomul, jobb oldalon ezt külszélén érinti, s a baloldalon annak belső széléhez áll közel. (Folytatása következik). Az aggkorban előforduló elmebetegségek. Weisz Jakab ír-tól, Leidesdorf tanár korodáján segédorvos. (Vége). Nem ritkán bonyolódik ez elsődleges butaság különféle hüdésekkel, s az efféle bonyolódás által sokban hasonlít az épen jelzett kóros állapot a typicus hüdéses butasághoz. Mint ez, úgy amaz is elég gyakran gutaütéses, vagy nehézkóros formájú rohammal kezdődik, mely roham után tisztán észrevehető kisebb nagyobb mérvű hüdések maradnak vissza. A betegek a szótagolást csak nehezen, vagy épen nem hibátlanul viszik végbe; a járás nem biztos, s az írás is azon sajátszerű kinézést ölti fel, mely a hüdéses butaságnak soha sem hiányzó jellemvonása, t. i. akként mint a beszédben, kimaradnak egyes szótagok, míg mások ismétlődnek ; továbbá észrevehetői a hüdösekkel bonyolódott aggkori butaságnál, valamint a dementia paralytica eseteiben helytelenségeket az időszámításban, s zavart, felmagasztalt lelki állapotot, nemkülönben tisztátlanságot, sőt néha nagyzási képzeteket is. A láták gyakrabban egyenetlenek, mintsem egyformán szükek; az egyik arczideg félbüdöses, s az egyik alsó végtag kevésbé szabad a mozgásban stb. Mindazáltal vannak a két elmekóros állapot között többé-kevésbé megbízható megkülönböztető jelenségek. Marcévell megkülönböztetést látunk mi is abban, hogy a hüdésekkel járó aggkori butaságban gyakrabban hiányzanak a nagyzási képzetek ; de nem értünk egyet vele, ha az arczideg hüdésének és a nyelv eltérésének jelenlétét mint a szóban levő kóros állapotra nézve jellemző tüneményt említi , mert alig van a jelleges hüdéses butaságnak egy esete, melyben e jelek hiányoznának. Egészben véve pedig azt lehet mondani, hogy a hüdésekkel járó aggkori butasági esetekben hiányzik azon eleven és színekben gazdag kórkép, mely a classicus hüdést jellemzi, s inkább már magán hordja kezdettől fogva a vénségi elgyengülés összes jeleit. A hüdési jelenségek pedig annyival gyakrabban határozottak, helybelíthetők, mennyivel gyakrabban csak helybelített agybeli vérömleny, vagy puhulás kifejezései. Végre pedig arra akarunk figyelmeztetni, hogy a hüdéses aggkori butaság lefolyásában a cskórság formájú rángási rohamok sokkal ritkábbak, mint a valódi hüdéses butaságban. A központi idegrendszernek azon számos, pachymeningiticus, gutaütéses és agylágyulási bántalmait, melyek a korban előhaladott egyéneknél oly gyakoriak, de melyek tulajdonképeni elmeháborodási kapcsolatban nem állanak, tárgyalásunk keretébe be nem vonjuk. Csak egy ilyen bántalmat akarunk még felemlíteni, mert habár olyan agybántalom ez, mely nem nyilvánul közönséges értelemben vett elmeháborodás jelenségeiben, mégis olyanok a kórjelek, hogy másról mint elmebeli fogyatkozásról, s a lelki működések egy részének kieséséről nem lehet szó. Ezen bántalom az aphasiával járó helybelített vérömleny, vagy egyéb ok által létrejött, tágabb értelemben vett agylágyulás. Egy ilyen eset a következő : K. S., 77 éves, foglalkozás nélküli ember 1877. április 26- kán jön koródánkba, mert — a mint at orvosi látlelet mondja — zavartan beszél, s a kérdésekre érthetetlenül felel. Koródánkba felvételekor nem tudja megmondani, hogy hány éves, de miután néhány, az orvos által szándékosan helytelenül említett számokra tagadólag intett, a helyes számot helybenhagyólag utána mondja. A további beszélgetésből semmi biztos előzményt sem lehet kitudni a betegtől, mert sok szóra egyáltalában nem tud rájönni, másokat pedig helytelenekkel cserél fel, így pl. „gesund“ helyett azt mondja „gesunden“, „einfallen“ helyett „gefallen“. A „tintá“-ra szintén nem képes rájönni, s mondja, hogy írnak vele ; arany órát aranyos ezüstnek nevez, s örömmel mondja, hogy neki is volt valaha ilyen ; kulcsra „Schlosselt“, inggombrara „goldene Ausgross“, pápaszemre „Blucz-blucz-blucz“-ot mond. A beteg !) „Recherche- cliniques. et anat. pathol“. etc. Gazette médicale de Paris- 1863.36: