Orvosi Hetilap, 1880. augusztus (24. évfolyam, 31-35. szám)
1880-08-01 / 31. szám
723 tart, melyben néhány tized fok ingadozás mellett egyenlő magas marad a hőmérsék; a lehűlés végső szakában ismét gyorsul a lehűlés egész a halálig, mely néha egész 25°C-nál következik be. Tengeri nyúlnál saját észleletem szerint hasonló e typicus lehűlés a második és harmadik stádiumban. A felfeszített állatok e szabályszerű lehűlésében az egyes szakok tartamukra, a lehűlés és az ingadozás terjedelmére nézve a különböző állatoknál eltérők részint az állat nagysága, tápláltsága, a felkötésnél szenvedett zaklatottsága, részint a külső hőmérsékhez képest; az egyetemes lefolyásban azonban a leírt három szak mindig kivehető. Legnagyobb a különbség — valószínűleg a felkötéskori zaklatás különfélesége miatt — az első lehűlési szak elején ; néha percenkint rohamosan csökken a hőmérsék és az első órában 1 — 2°C-nyit száll ; másszor lassúbb a csökkenés. Épen ez az időszak az, melyben szokás a „normális“ hőmérséket meghatározni, mely hogy különbözőképen eshetik ki, ha csak néhány percznyi különbség van is a meghatározás idejében, első pillanatra belátható ha egy ilyen normális lehűlésről összeállított graphicus görbe vonalat megtekintünk. (L. a következő közlemény i-fő ábráját). E lehűlést nem kerülhetjük ki akkor sem, ha minden mesterséges felfeszítés nélkül szabadon mérjük a végbélhőt, egyedül csak egyik kézzel rögzítvén a medenczét. Azalatt, míg a hőmérő higanya megállapodik, 8—10 eltelik, mialatt már néhány tized fokot hűl az állat, annyival inkább, mert ilyenkor a combok eltávolodnak az állat lágyéktájairól és szabadabb felületet engednek a lehűlésre. Adamkiewicz észleletei mutatják, hogy az ú. n. „hypnotizálás“ által nyugalomba hozott állat végbél-hőmérséke is kezdettől fogva csökken, mégpedig kezdetben szintén oly rohamosan mint felfeszítésnél. Másfelől könyen meggyőződhetünk arról is, akár szabadon, akár felfeszítve mérjük a végbél-hőmérséket, hogy az azonnal emelkedik, mihelyt az állat nyugtalankodni kezd és izommozgásokat tesz. Minthogy e mozgás folytán beálló hőemelkedés 6,5°C-nyi emelkedést is kelthet, s az állat nyugtalankodása szabad mérésnél, a kísérlettevő részéről nem szabályozható, ez megint oly zavaró körülmény, mely a végbél-hőmérés adatait más egyéb zavaró okok nélkül is megbízhatatlanokká teszi. Egy másik változtató körülmény a végbél-hőmérés adatainak megállapításában és értékesítésében az, hogy a végbél-hőmérsék a végbél különböző magaslatain különböző. E körülmény egyes búvárok előtt, mint Heidenhain etc. már régebben feltűnt; bővebb ismereteink azonban erre vonatkozólag csak Adamkiewiczi vizsgálatai folytán vannak. Ha egy hőmérőt a végbélnyílásból befelé tolunk, egészen a rekesz felé, annak higanya folytonosan emelkedik. Legmagasabb a hőmérsék 12—14 cm. mélységben, mely a hasürben a 2-dik és 3-dik ágyékcsigolya magaslatán, a vesék, a gyomor és máj tájára esik. Innen 8—9 cm. hosszúságban, visszafelé a medencze bejáratig lassan csökken. A medenczében a csökkenés megszűnik és a hőmérsék többnyire egyenletes marad. E tér 4—5 cm. hosszúságú. A medencze kijáraton kivüli végbél-részletben megint gyors hőcsökkenés áll be 1—2 cm. mélységtől kezdve a végbélnyílásig. A medenczén kivüli és a hasárbeli legnagyobb végbél-hőmérsék között a különbség- 1 ° C-ra, vagy még többre is felmegy. 5—7 cm. mélységben, tehát a medenczeűrben már egészen 0.5"Csal magasabb lehet a hőmérsék, mint 1—2 cm, mélységben a medenczén kívül. A dolgok így állván, csupán azáltal, hogy a különböző méréseknél (akár szabad, akár felfeszített állaton) különböző mélységben mérünk, egészen eltérő adatokat nyerünk, melyek az összehasonlításra teljesen értéktelenek és egyéb bonyolító körülményeket számításba nem vévén is, az adatok értelmezésében könyen tévútra vezethetnek, minek folytán igen könyen a kísérleti behatásnak tulajdoníthatjuk a hőmérsék menetben az eltérő mérés folytán keletkezett ingadozásokat. Egyéb kevésbé lényeges hibaforrások lehetnek még a következő körülmények. A végbél, ha bélsárral van tele, (kutyánál vagy macskánál) a hőmérő higanytartója ebbe juthat és valamivel alacsonyabban mutathat, mint az üres végbélben. Ha a végbél üres és a hőmérő felett görcsösen összehúzódik, e hőmérő higanyoszlopában ingadozásokat hozhat létre. (Billroth1). Mindezen, a hőmérsék megállapításánál szerepelhető hibaforrásokhoz további bonyolító körülményekül hozzájárulnak még az állatok egyéni tulajdonságai, tápláltsága, normális hőmérséküknek — úgy látszik — nagyobb labilitása, mind olyan körülmények, melyek feljogosíthattak egyes búvárokat [Wunderlich2 *), Stricker3)] olynemű nyilatkozatokra, hogy az állatok, különösen a tengeri nyúl végbél-hőmérsékének adatai az állati meleg egyes kérdéseinek értelmezésében teljesen megbízhatlanok. Habár a fenntebbiek szerint e kételkedésnek jogosult is az alapja, egészben véve mégsem lehet lemondani a reményről, hogy a sokoldalú hibaforrásokat reducálva, ámbár állandó, de ellenőrizhető hibákkal dolgozva, e hőmérsék-adatok hasznavehetőkké válnak. Feljogosít erre az, hogy a legtöbb kísérleti hibát okozó két körülmény, a szabad mozgásától megfosztott állat természetes lehűlése és a hőmérséknek a végbél különböző magaslatain való változásai meglehetősen szabályszerűen folynak. Ha hőméréseinket a végbélnek mindig ugyanazon magaslatain tesszük, ha ismerjük a kísérleti módszer okozta lehűlés lefolyásának egyes stádiumait, a concret hőmérészeti adatok értelmezésénél meglehetős állandó tényezőkkel számolhatunk. A törekvés az ilynemű kísérleteinknél ki nem kerülhető hibaforrásoknak állandósítására, s egy megbízható közös végbél-hőmérészeti módszer megállapítására még eddigelé nem sok sikert mutat fel. Nem jutott megállapodásra a dolog — úgyszólván — a kérdésnek egyetlen ágában sem. A vizsgálók különböző állatokon teszik kísérleteiket, különböző módszer szerint végezik hőméréseiket, így az adatok összehasonlítására és megbírálására nincsen kritérium. 1) 1. c. 2) 1. c. *) Beobachtungsstudien über Wundfieber und accidentelle Wundkrankheiten. Arch. f. kiin. Chir. Bd. V. S. 378. 1874. — 2) Das Verhalten der Eigenwärme in Krankheiten. 1870. p. 128. — 3) Untersuchungen über das Wundfieber. Med. Jahrb. 1871. H. I. p. 67. 724 —