Orvosi Hetilap, 1887. október (31. évfolyam, 40-44. szám)

1887-10-02 / 40. szám

1299 mely a gerinczagy egész harántmetszetére és annak egész hosszára terjedt ki. Világos, hogy ez által a gerinczagy táplálkozási viszonyai­ban mélyreható zavaroknak kellett előállaniok, melyek alapján a gerinczagy épen nem maradhatott, hanem kórosan el kellett vál­toznia. E feltevést igazolják ama jelentékeny szövettani eltérések, melyek úgy a fehér, mint a szürke állományra vonatkoznak. A lobos táplálkozási zavarok következményei szöveti elfaju­lások ; midőn pedig ily folyamatok a központi idegrendszerben lefolynak, úgy első­sorban az idegelemek azok, melyek a szétesés­nek, sorvadásnak és elfajulásnak vették alá, míg a gliaszövet nem ritkán ép marad, sőt olykor hyperplasiába esik. Mint az alább következők mutatni fogják, úgy a gerinczagynak nem csupán ideg­elemei, hanem annak interstitiális eleme, a gliaszövet is elváltozá­sokat szenvedett. Lássuk első­sorban a gerinczagy tarkói részét, mint ama szelvényt, mely a legnagyobb fokú elváltozásoknak volt alávetve. I. Tarkói részlet: A mellső szarvakban a nagy és multipo­láris idegsejtek elváltozása ötlik mindenekelőtt szembe. Az e helyen levő rendes idegsejtek ugyanis bizonyos mennyiségű festénynyel bírnak, de csupán oly mértékben, hogy e mellett a sejt alkotó elemei: a plasma, a mag és magcsa szerkezete változást nem szenvedett. Festések által a sejtnek eme részei distincte színeződ­­nek és a magnak finomabb szerkezete kellő kezelés és nagyítás mellett minden nehézség nélkül vehető észre. Egészen más képet nyújtanak azon sejtek, melyek ezen esetben vizsgálatom tárgyát képezték. A festény ezekben felette felszaporodott, annyira, hogy a plasma már csupán mint egy periphericus öv mutatkozik, melybe bezárva foglaltatik a sejt összes tömegét képező festeny. A mag- és magosából már mi sem látható, ezek eltűntek (2. ábra c). Helyüket a rendkívül felszaporodott festeny foglalja el, mely vékony metszeteken szemcsésnek tűnik fel. E mellett egyes sejtek nyúlványaikat megtartották, noha találtam elég oly sejtet is, melyek már csupán mint összezsugorodott, gömbölyded, jóformán puszta festenyből álló, minden nyúlvány nélküli tömeget képeztek. (2. ábra b). Ezen festeny a sejtnek valamely pólusán, majd annak közepén (3. és 4. ábra) foglal helyet, majd kisebb, majd nagyobb mennyiségben fordul elő abban. Láthatók oly sejtek, melyekben csak kevés pigment, e mellett úgy a plasma, mint a mag és magcsa szerkezete a rendes (4. ábra). Hol a festény tömegesebb, ott mindenekelőtt a sejt alkotó elemei közti színkülönbség meg­szűnik, azaz a plasma a magtól s viszont a mag a magcsától szín­­belileg nem különböznek, mintha egy tömeget képeznének. Olykor a sejt körvonalai homályosak, elmosódottak és szabálytalanok; ez oly sejteknél látható, melyek plasmája csak felette halványan fes­­tődött. Ily sejteknél azok finomabb szerkezetéről természetesen már nem lehet szó. Az idegsejtek leírt elváltozása kétségkívül ama képet nyújtja, melyet azok festenyes sorvadásának nevezünk. Az idegsejtek még ezenkívül igen nagy űrökkel, u. n. sejt­­közötti űrökkel vannak körülvéve (2. ábra). Találtam oly jelen­tékeny nagyságú sejtkörüli űröket, melyek átmérője egyenlő volt az idegsejt átmérőjével. Ezen űrök mindenesetre már nem kép­viselik ama sejtközötti hézagokat, melyek rendes viszonyok közt az idegsejt és az azt körülvevő gliakosár közt fennállanak, melyek egyébként minimálisak és melyeket Gierke*) a központi idegrend­szer nyírkedényrendszerének kezdeteiül tekint. Az idegsejtek ugyanis a gliasejtek nyúlványainak sokszoros osztódásából és össze­köttetéseiből alakult űrökben, kosarakban feküsznek ; ezen kosarak képezte űröket azonban az idegsejtek nem foglalják el teljesen, vagyis a sejt nem simul rá a kosár alkotta falakra, hanem fenn­marad köztük mindig bizonyos, többé-kevésbé jelentékeny űr. Mint Gierke mondja, úgy ezen hézag kétségkívül nagyobbrészt, de nem teljesen hullajelenség, a­mennyiben az idegsejt protoplasmája a fehérnyék alvadása folytán zsugorodott és így kisebb térre szorult. Mint kifejezi magát: »ezek visszahúzódási hézagok (Retractions­­lücken)«. De ugyancsak Gierke szerint az idegsejtet még életben hasadékszerű űr veszi körül, melyet nyirkszerű folyadék tölt ki. E hasadék az életben nagyságát folyton változtatja az idegsejt működési állapota szerint, tehát hol nagyobb, hol kisebb. Egyéb­ként a sejtkörüli űrök létezéséről már sok vita folyt végleges megállapodás nélkül. A jelen esetben igen jelentékeny űrökkel találkoztam, oly nagyokkal, melyek létrejötte a sejttest alvadásából semmikép sem értelmezhető. Ilyetén értelmezés különösen cserben hagyna oly sejteknél, melyek a festenyes sorvadásnak még egyátalán nem voltak alávetve, melyek még ceteris paribus épek, de a­melyek körül szintén igen nagy sejtkörüli űröket találtam. Ezen rendelle­nes nagyságú hézagok magyarázata nézetem szerint abban rejlik, hogy az edényekből a láb folytán létrejött beszűrődést az idegsejt és az azt környező gliakosár közé hatolva, egyrészt a gliarectére, másrészt a sejtre gyakorolt nyomást. Hogy a pericellularis űrök­ben folyadék gyakorolta nyomás egyátalán fennállott, azt bizonyít­ják ama képek, melyek szerint a tág sejtközötti hézagban az ideg­sejtek csaknem mindig ex cent­rice feküsznek. Közelfekvő, hogy ily körülmények közt a sejt nem csupán nyomásnak, hanem táplál­kozási zavarnak is volt alávetve és ezen momentumok arra hatot­tak közre, hogy a sejt sorvadásnak indult. A festény felszaporodott benne, fokonként a plasmát, majd a magot, később a magcsát usurálva, létesítette azt, mit fennebb mint festenyes sorvadást jeleztem. A festeny által eszközölt sorvasztásban a legnagyobb ellenállást a mag, de főkép a magcsa látszik kifejteni; láttam számos idegsejtet, melyeknek összes tömegét csakis a festeny képezte; ebben azonban legtöbbnyire egy sötétre színezett gömbös képletet, a magcsát lelhettem fel. (3. ábra d). Tehát mindig a plasma az, mely a pigmentatrophiában legelőször szenved. A fes­tény ugyanis első­sorban a protoplasmában szaporodik fel olykép, hogy annak tömegét lassankint elfoglalva, a magot és magcsát köröskörül bezárja, köpeny módjára körülveszi, így értelmezhetők azon igen gyakori képek, melyek a barnás-szemcsés festényen keresztül egy halványabban festett hólyagcsát, a magot és egy ebben fekvő sötétebb színezetű gömböt, a magcsát láttatják. A mondottakból kiviláglik, hogy a festenyburjánzás centripetalis, vagyis ez a plasma usurálása után a sejt középpontja fele tart, a­mennyiben egymásután a magot, majd a magcsát teszi tönkre. Innen van, hogy a legtöbb, exquisit festenyes sorvadást feltün­tető sejt, melynek egész tömegét a festeny alkotja, körül van még véve egy halványan színezett (pl. boraxos-carmin vagy haematoxy­­linnal) keskeny plasma-öv által a sejtnek egyedüli maradványa. Midőn végül a pigment az idegsejtet teljesen elfoglalta, úgy hogy az csakis egy festenyhalmazt képez, akkor a sejt nyúlványai, az idegrostok is el vannak metszve trophicus centrumuktól és így ezek a sejt testétől elszakadva, szemcsésen szétesnek és képezik ama granulált törmeléket, mely a teljesen sorvadt és nyúlványtalan idegsejtet környezi. Ezek alapján a nevezett űrök létrejöttüket egyrészt és legnagyobbrészt az idegsejt sorvadásának, másrészt a bennük volt savó által a gliakosárra is gyakorolt nyomásnak és így az utóbbi tágításának köszönik. Ezen sejtközötti űrökben többnyire törmelékszerű szemcsék láthatók, melyek nyilván részint a megalvadt nyirk­ és savónak, részint a szétesett idegsejtnyul­­ványok és sejttest maradványai. A mellső szarvak, valamint a hátsó szarvak szürke állománya, ha az ép, be van hálózva igen finom rostocskák képezte fonat által. E rostocsok éles és egyenletes körvonalúak és egymástól határozottan elkülönülnek. Jelen esetben e rostocsok a velőnek az elfajulásra jellemző elváltozásait mutatják és egymástól élesen nem különülnek el. Ezek után tehát elváltozás forog fenn a reflexívben, annak a hátsó gyökér és a mellső mozgató idegmag közti részében. (Vége következik.) ’) Archív f. microscop. Anat. 26. köt. 1300 Tauffer Vilmos egyetemi ny. r. tanár II. szülé­szeti és nőgyógyászati kórodájából. Adatok a petefészek csillahámos papillás cystomájának szövettanához és keletkezéséhez. Velits Dezső tr., tanársegéd. (Folytatás.) A petefészek tömlős daganatainak eredetére vonatkozó néze­tek két főcsoportba oszthatók. Egyik csoportot azok a szerzők képviselik, kik e daganatok keletkezését a kötszövetben keresik, a másik csoport szerzői pedig a hámképletekből származtatják

Next