Orvosi Hetilap, 1889. április (33. évfolyam, 14-17. szám)
1889-04-07 / 14. szám
186 ORVOSI HETILAP Az 5 és 2 mm. átmérőjű nyílásnál a hiatus semilunaris átmérője 1—2 mm., a 4 és 2 mm. nyílásnál a hiatus semilunaris átmérője alig egy mm., a 3 és 2 mm. nyílásnál a hiatus semilunaris 1—1 ’/2 mm. átmérőjű, ezenfelül a jelenlevő járulékos nyílás átmérője 1 mm. Ezen készítményeken a folyadék az űrbe behatolni nem tudott, fecskendéssel azonban megtelődött. A többi készítményen a hiatus semilunaris átmérője 2 és 7 mm. között ingadozott A physikai ismeretek megmagyarázzák, hogy minő körülmények között juthat folyadék léggel telt üregbe. Ismeretes, hogy a folyadék bejuthatása a nyílás átmérőjének nagyságától, a folyadék tapadási viszonyaitól, fajsúlyától és így a képződött folyadékkorong feszülésétől függ. A folyadékkorong úgy szerepel, mint egy kifeszített hártya, mely elválasztja a levegőt a víztől; mennél kisebb az átmérője, annál nagyobb a feszülése és kifejezettebb a korong, az átmérő nagyobbodásával mindinkább ellapul a korong és csökken a feszülése, mígnem megszakad. Ide vonatkozólag üveggömböket vettem alkalmazásba, melyeknek nyílásai a kathetométerrel pontosan lettek megmérve. A méretek következők: I. gömb II. gömb III. gömb IV. gömb a nyílás átmérője 2'93 mm. 3'88 mm. 5'66 mm. 709 mm. A kísérleti folyadékot képezte a víz, 2% cárból-, 45°/v alkohol-, 95% alkohol-, 2% konyhasó-oldat, aether, 3% bórsav- 1 prom. sublimat-oldat. Az első gömb csupán az aetherben telt meg, a második gömb az alkoholban, a harmadik gömb a 2% carbol-oldatban, a negyedik gömb a víz, 2% konyhasó-, 3% bórsav- és a sublimat - oldatban telődött meg. Ezen eredmény nyilván mutatja, hogy a nyílás különböző átmérőjénél milyen szerep jut a folyadék fajsúlyának és tapadó viszonyának az üreg megtelődésénél. Ez okból megkísértettem az 1% konyhasó- és a 2% carbolsav-oldatot 95% alkohollal 20 százalékos oldattá tenni és ezen utóbbi folyadékokban könnyebben megtelődött a 2-dik gömb. Ezek szerint a 270 carbolsav jelzett alkoholos oldata egy 3’88 mm. nyíláson az üregbe befolyik. Ezen kísérletek üveggömbök egyenlő átmérőjű nyílásaira vonatkoznak, mindazáltal a tágabb keretű összehasonlítást megengedik a Highmor-üreg elypsoid-alakú nyílásaival; hozzávetőlegesen a fentebb jelzett Highmor-üreg nyílásai a sorrend szerint megfelelnek a gömbnyílás következő átmérőinek: 3 58, 2'8, 5'65, 4'44, 4'58 és 2'44 mm. Elismerem, hogy a nyálkahártya állapota, a hiatus semilunaris és az infundibulum bonctani viszonyai mind befolyásolják a folyadék beömlését, de nagyon hiszem, hogy a 2'/0 carbolsav alkohol oldata számosabb esetben fog kedvező boncztani viszonyok mellett az üregbe ömölhetni. A mi hullakísérleteinknél a gömbre vonatkoztatott 2'44, 2’8 és 3'58 mm. átmérőjű nyílásokon át a kissé alkoholos megfestett víz nem tudott befolyni, ezt az átmérők, a használt folyadék és a hiatus semilunaris szűk volta megmagyarázzák. Hogy a többi nyílásokon át a folyadék beomlott, azt a nagyobb átmérőknek és a festésre szánt alkoholnak kell betudnom. Jelenteg újból hozzászól a kérdéshez és ezen alkalommal egy kísérletet is felemlít, melyet 30 köbem. űrterű üveggel tett és melynek a parafadugóját 3 mm. hosszú és 2 mm. széles nyílással látta el; ezen kísérletnél a víz 30 perez alatt töltötte meg az üveget. Ett szintén használtam 5 gm. űrterű üveget, melynek dugóján 4 mm. hosszú és 3 mm. széles rést készítettem; a víz 5 perez alatt oly csekély mérvben folyt be, hogy az üveg fenekén csak csekély folyadékréteget képezett. Ugyanezen üvegnél 5 mm. hosszú és 4 mm. széles rés mellett a víz 3 perez alatt ömlött be, 1 % konyhasó és 2% carbolsav 20% alkoholos oldata pedig nem egész 2 perez alatt. Nem tagadhatjuk, hogy úgy az üveggömböknél, mint a parafadugós üvegeknél a folyadék tapadási viszonyai, a folyadékkorong képződése és feszülése a körülmények szerint módosulnak és ha ezen körülmények miatt egyenesen és szigorúan a melléküregek nyílásaival és a folyadékbeömlés részleteivel egybe nem is vethetjük, kétségkívül arra mutatnak ezen kísérletek, hogy a folyadék beömlése a fentebbiek értelmében olyan bonctani viszonyok mellett történhetik, melyek előjövetele nem a ritkaságok közé tartoznak. Mindezek előrebocsátása mellett néhány megjegyzést kívánok tenni a melléküregek bántalmainál alkalmazásba vett gyógyeljárásról. A magam részéről a sebészi beavatkozás híve vagyok, de ezen kijelentésem mellett méltányolni tudom azon irányt, mely esetről esetre az operációt feleslegessé teszi. Nyilvánvaló, hogy a melléküregek természetes nyílásait felkeresni és a kezelésnél értékesíteni, azt tőlünk teljesen függetlenül a morphologikus viszonyok szabják meg. Kétségbe nem vonható, hogy az élőben adott esetekben a természetes nyílások felkereshetők és a gyógyeredmény ezen az úton elérhető. A melléküregek kutaszolása, dramirozása, fordrozott kiöblítése akár folyadékkal, akár comprimált levegővel azon eljárások, melyek a Störk, Jurasz és Hartmann által megjelölt irányt mutatják. Ezen irány is mutat már fel eredményt és ezért nincs kellő alap felette palctát törni, sőt ellenkezőleg, ha a sebészi beavatkozás gyors kivitelére a kellő indicatio nem áll fenn, minden esetben megkísérlendők a jelzett eljárások és ha bizonyos körülmények a kivitelt meghiúsítják, mindig van idő és mód a műtevésre. Ezen rationális álláspont mellett Jelentfy tr. eljárása is megkísértendő, de én az említett eljárásoktól, melyek már eddig is szép eredményeket mutatnak fel és alkalmaztatnak, többet remélek. Ha az ide vonatkozó eseteim és kísérleteim jelentékenyebb számot érnek majd el, a kérdést újólag statistikai adatok segélyével fejtegetés tárgyává fogom tenni. Ismeretes dolog, hogy toxikus és medicamentosus befolyás alatt (így morphin, salicylsavas nátrium, antipyrin, jodkalium stb. után) angioneurotikus folyamat, pl. urticaria lép fel a köztakarón. Az sem ismeretlen dolog, hogy egyes fertőző betegségek kíséretében, milyen a váltóláz, vörheny, himlő stb., futólagos urticaria látható. Egyáltalán nem ismeretes azonban és tudtommal sehol sincs megemlítve, hogy heteken át tartó urticaria jelentkezzék kanyaró lefolyása után. A múlt évben egész kis urticariajárványt észleltem egy családban kanyaró után. A kiütések a lichen urticatus jellegével bírtak, 3—4 héttel a kanyaró kezdete után léptek fel és mintegy 7—8 héten át nyugtalanították a betegeket. Kendermagnyi egész lencsényi, leginkább kúpalakú, felette viszkető, halványvörös göböcskék léptek fel a kezeken, lábakon, alkarokon és alszárakon, elszórtan azonban egyéb helyeken is tipikus csalánkiütések, melyek fél- egész egynapi tartam után mind halványabbak, kisebbek lettek, míg ismét néhány óra múlva, ha felvakarás nem történt, csekély pigmentatio visszahagyásával eltűntek. A kitörés leghevesebb volt az esti órákban, a lefekvés előtt és fürdés után, amikor a régibb, már halványuló kiütések is nagyobb mérvben előtérbe léptek, az ágyban azonban lassanként engedett a viszketés. Maga az egész tünetcsoport meglepett és tekintve, hogy a bántalom egy családban 4 gyermeknél fordult elő, azon urticariával lett volna összetéveszthető, melyet poloskacsípések okoznak. Tényleg a poloskacsípés által okozott urticaria sok tévedésre ad alkalmat, különösen a csecsemők és gyermekek köztakaróján. De ha tekintetbe vesszük, hogy a liben urticatus az általam észlelt esetekben mind kanyaró után és pedig csaknem egyenlő időben lefolyás után lépett fel, tekintve, hogy a gyermekek ugyanazon viszonyok között ugyanazon ágyakban fekve azelőtt soha hasonló bántalomnak áldozataivá nem lettek, tekintve azt, hogy két, hasonló viszonyoknak kitett testvérük az eruptiótól mentes maradt, kizárható lett volna az urticariae cimicibus kórisméje még akkor is, ha az Urticaria kanyaró után. Róna Sámuel Jr., közkórházi rendelő orvostól, 1889. 14. sz.