Orvosi Hetilap, 1889. május (33. évfolyam, 18-21. szám)
1889-05-05 / 18. szám
244 ORVOSI HETILAP 1889. 18. sz. nek. „Adott esetben a tüdőzér törzsének minősége a szűkület congenital eredetének megítélésénél bizonyos fontossággal bírhat : a törzs erősebb szűkülete a congenital eredet mellett szól, tagsága vagy tágultsága azonban nem szól ellene; a fajzat visszérszerű vékonysága gyakoribb congenital szűkületnél. “ — „Általában — írja tovább — mindezen esetek megítélésénél úgy az élőben, mint a hullán reflectálnunk kell azon körülményre, hogy az endocarditis rendszerint a foetalis élet több hónapján, s a későbbi élet több éven át húzódhatik, s azon változások, melyeket a hullában találunk, nem egyszeri folyamatnak a következményei, hanem az endocardiumnak haladó vagy recurráló megbetegedése által idéztettek elő. Egy csekély fokú foetalis szűkület a későbbi korban nagyfokú szűkületté változhatik át. Hogy ha a foetalis stenosis kis fokú volt, a pitvarseptum és arteriosus utak záródhattak, s biztos anamnesis nélkül a recurráló és progressiv endocarditis folytán évek után kifejlődött nagy fokú stenosist könnyen a későbbi években keletkezett stenosisnak vehetni.“ Ezeket esetünkre alkalmazva, pro és contra bizonyíthatnánk úgy a foetalis, mint a későbbi eredet mellett. De ha tekintetbe vesszük, hogy a gyermek születése óta az utolsó 5 hónapig súlyos, s általában olyan betegségben nem szenvedett, mi egy hevenyen fellépő endocarditis iránt gyanút kelthetett volna; 2. hogy az endocarditis, — melynek még csak nyoma sem volt a bal gyomrács belhártyáján — kizárólag a jobb endocardiumon, emez az ébrényi kor endocarditisének kedvencz fellépési helyén találtatott; 3. ha meggondoljuk, hogy mily hosszú idő kellett ahhoz, míg a növedékekkel megrakott, kérges billentyűk ily szűkítő alakja egyrészt, másrészt a jobb gyomrács oly erős hypertrophiája állott elő, miszerint arányítva a balhoz, azt úgy falának vastagsága, mint kerületének nagysága által felülmúlja, sőt hogy a csúcsot is legnagyobb részt ő alkotta és ez által az ébrényi szív constructiójának megfelelő képet tárjon elénk ; s végre, ha látjuk. a pulmonalis falának visszérszerű vékonyságát is, úgy legnagyobb valószínűséggel állíthatjuk, miszerint a szűkület ily fokát előidéző endocarditikus folyamat már a méhen belüli életben vette kezdetét, s az extrauterin életben tovább folytatódva érte el— talán nem kevéssel a halál bekövetkezése előtt — a bonczasztalon talált fokát. Hátra volna még a tágulat feltűnő fokának magyarázata, mely a különben teljesen ép falú tüdőtrtértörzset illette, mely daczára, hogy a szűkült nyíláson keresztül kevesebb vér juthatott a pulmonalisba, s így a túltengett jobb gyomrács nagyobbodott nyomó erejét a tüdőütérre közvetlen nem gyakorolhatta, mégis kerületében 6 cm.-nyi terjedelmet ért el. Hutyra tr., ki a kórbonczi készítményt a budapesti orvosegyesület ülésén bemutatta, ezt egyenesen a szűkület következményének tartja. Értelmezése a következő: az éteres szájadék erősen szűkült lévén, a véráram, melyet a hypertrophikus jobb szív rajta áthajt, a nyíláson felül tágabb mederbe jut, minek következtében meglassul, s ezzel együtt a vérnyomás az art. pulmonalisban csekélyebb lesz. A vér tehát lassabban haladva tovább, nem fog az összes mennyiség a tüdőbe jutni, míg a következő systole bekövetkezik, hanem a következő systole alatt behajtott vérmennyiség az ott maradttal keveredni fog. A vér ily módon felhalmozódik a tüdőüzétben, s ennek törzse tágulni fog a vérpangás folytán. Méhen kívüli terhesség. Schwarz Frigyes tr., közkórházi főorvos Pécsett. (Vége.) Egy ily esetet, melyben a magzat önként távolodott el, írtam le a „Wiener mediz. Blätter“ 1887-dik évfolyamában. A beteg 27 éves multipara két évvel ezelőtt abortált; a lepény a méh falaihoz tapadt és mesterséges módon távolíttatott el; reá súlyos méhkörüli láb következett. Két évvel későbben a nő ismét terhes lett, de habár ő maga a terhesség minden jelét észreveve, mégis gyanítása tekintetében bizonytalan volt, mert a második hónapban méhvérzés következett be és időnként ez ismétlődött. A harmadik hónapban ismét bő nyálkakiömlést és vérzést kapott; közvetlen ezután bűzös véres folyás jelentkezett, mint orvosi tanács igénybevételére bízta. Megvizsgálván őt, állításához képest a terhesség jelenségeit találtam. A méhfenék a lapízület és a köldök közti távolság első harmadában volt. A méh bal oldalán a kürt tájékán egy daganat volt érezhető. A vizsgálat a hüvely nyálkahártyát hyperaemikusnak találta, a méhbeli rész duzzadva, szája nyitva, az ujjat a belső méhszájig bocsátja be, a méh egészben véve nagyobbodott, bal felé véve irányát, magasra felfelé húzódott. A daganat tapintásra érzékeny volt. A beteg előadó, hogy spontán fájdalmat is érez, mely 6 hét óta a daganatból kiindulva a bal hasfélre is kiterjed. Néhány nappal azelőtt, hogy tanácsomat kérte, a magzatvíz fájdalmak alatt egy székletét alkalmával elfolyt; úgy látszik ekkor pattant meg a magzatzacskó, mire vérzés és bűzös folyás következett. A nő a magzatot vagy annak eltávolodott részeit nem véve észre, sőt magam is meggyőződvén, hogy az edényben semmi egyéb nem volt található mint vér, kétségtelenné vált, hogy a magzat halva és még visszatartva volt. Behatoltam a méhbe, fürkésztem az ujjaimmal az üreget, üresnek találtam, a méhkutasz 11 cm.-ig hatolt, míg a fenékkel érintkezett, nem találkozván akadálylyal. A méhenkivüli terhesség most nyilvánvaló volt és az említett daganat alakja és fekvése után ítélve, kénytelenek voltunk méhkürti terhességet felvenni. Megkísértem a méhkutaszszal a bal kürt nyílásába hatolni, miután ezt nyitva találtam. Sikerült is 3 cm.-nyire behatolni. Azonnal ezen műtét után fájdalmak keletkeztek úgy a daganatban mint a méhben, miért is a kutatással felhagytam. A fájdalmak azonban tovább is tartottak és sűrűbben léptek fel. Következő nap a nyitott méhet ismét kutatván a bal kürtnyilásból egy 4 cm. hosszú hártyát találtam kilógni; ez utóbbit kihúzván, a fájdalmak még erősebbek lettek és úgy a magzatot tartalmazó daganat mint a méh összehúzódtak és keményedtek. Következő nap már több hártyát találtam a kürtszájból kilógva és közte egy hengeralakú testet, éreztem a magzat vállát és sikertelenül kísértettem meg a magzat kivonását a zacskóból. Igen kínos fájdalmak állottak be, a véres bűzös váladék növekedett, borzongás, de láz nélkül (37 "5" C.) volt jelen és a beteg azon benyomást tette, hogy igen veszélyes állapotban van, noha semmiféle gyuladás vagy evvér jelei nem voltak észlelhetők. Ezen veszélyes és felette fájdalmas állapot 0 napig tartott a kürt kutaszolása után; végre a hetedik éjen a magzat a lepénynyel és burkokkal együtt kilöhetett. A fájdalmak megszűntek, a daganat eltűnt és a beteg jól érze magát. A magzat körülbelül három hónapos és kezdődő rothadás állapotában volt. A jobb kulcscsont el volt törve, mi akkor történt, valószínűleg, midőn a magzatot a zacskóból kihúzni igyekeztem. A kürti terhesség ezen esetében bizonyos, hogy a méhüreg és a kürtnek a kutaszszal való vizsgálata okot kellett hogy szolgáltasson a kürtcsatorna tágulására, valamint a magzatzacskó és a méh ingerlése a magzat és részeinek önkéntes eltávolítására, mielőtt a magzatzacskó repedése beállhatott. Három nappal ezen szerencsés kimenetel után a méhüreg kiirrigálása alkalmával betegnél hirtelenül nagy fájások léptek fel a hasban és elájult. Valószínű, hogy az irrigatio alatt carbol-oldat jutott be a tágult kürtön át a hasűrbe, mi hashártya izgatottságot, később lábot és izzadmányt hozott létre. Előfordul ugyan az is, hogy a magzat spontán eltávolodása után a magzatzacskó annak daczára megrepedt, de ez nemsokára a kilökés után történik és nem a felgyógyulás közben mint a mi esetünkben. Ennélfogva biztonsággal azt állíthatjuk, hogy folyadék került a szal nyílt kürtön keresztül a hasüregbe. Ha a kürt méhbeli vagy a kürti terhesség fel van ismerve, el kell tökélnünk magunkat a magzatzacskót hasmetszés által érni el és kivenni a petét magzattal és lepénynyel együtt. Ez veszélyes és nehéz műtét, mert legtöbb esetben nagy a vérzés és sok akadályt kell leküzdenünk, továbbá a magzatzacskóból