Orvosi Hetilap, 1891. február (35. évfolyam, 5-8. szám)
1891-02-01 / 5. szám
1891. 5. sz. ORVOSI HETILAP unk. Ez csak tömérdek észlelet és hosszú időre terjedő megfigyelések gyümölcse lehet. Szolgáltat azonban ezen kis számú kísérlet eredménye is egy-egy megfontolásra méltó és megállapodásra alkalmas nyugpontot. Az izületi lábok elsejénél (coxitis IV) határozottan feltűnő a javulás. Míg az 5 hétig alkalmazva volt distractio csak a subjectiv fájdalmak enyhítéséhez és némi, de nagyon csekély irány javításhoz vezetett, az injectiókra nemcsak a subjectiv, de a nyomásra nagyon érzékeny objectiv fájdalmak is teljesen megszűntek. A passiv mozgatás hajlítás és nyújtás irányában, 20—25°-nyi excursiókkal fájdalom nélkül vált lehetővé és a végtag tartási iránya tetemesen javult. Ez a beteg most szemlátomást gyarapszik. Az eset még folytonos megfigyelés alatt marad és hosszabb szüneteket tartva, az injectiókat folytatólagosan kapja. Nem tudhatni, vájjon az idáig beállott javulás ez esetben hová fog fejlődni; vájjon megállapodik-e a jelen fokon, vagy épen a lob teljes visszafejlődéséhez fog-e vezetni? Az izületi lobok többi 3 esetében (XIII., XIV., XVII.), melyek a lob haladottabb időszakában kerültek ezen kezelés alá, semminemű a szer hatásának tulajdonítható helybeli változás eddigelé nem állott be. A befecskendéseknek ezekben eddigelé negatív eredményét tekintve, azt hiszem, hogy a csontok és ízületek gümös bántalmaival szemben is úgy vagyunk, mint Koch szerint a tüdőgümőkórral — hogy t. i. csak a bántalom korai időszakában számíthatni — hozzáteszem: műtéti közbenjárás nélkül — a szer sikeres hatására. Azonban a következő nyílt csontfekély és sipoly eseteiben elért eredmény kijelölni látszik azon utat, melyen a csont és ízületek gümös bántalmainak még zárt és haladott eseteikben is sikerülend a Koch-féle injectiókat értékesíthetni. A következő 6 csont és csonthártya, illetve izületi láb esetében t. i. melyek közül háromban műtét után, kettőben kifakadás után maradt fenn a csonthoz vagy csontba vezető sipolymenet, valóban meglepő, ha nem csal az injectiók eredménye. Háromban (I., II., VIII.) oly sipolyos és öblös menetek, melyeknél megszoktuk azonnal és haladéktalanul kitáráshoz, kikanalazáshoz, a kérges Szélek kiirtásához stb. nyúlni, mert másként a gyógyulást lehetőnek alig, vagy épen nem képzeltük, 4—6 injectióra, illetve 14—21 nap alatt behegedtek. Két esetben továbbá az öblös fekélyek tája lelohadt, lelapult s a nyilasok helyén a renyhe, laza, vérzékeny sarjadzás élénkké, tömötté változott és behegedni készült. Érdekes volt ezen esetek kettejében a gyógyfolyamat phasisait egyik injectióról a másikra észlelni. Mint ez a kimutatásban a feljegyzések rovatában látható, legelébb a sipolynyilás széle behúzódott ; a genyedés elébb szaporodott és pár esetben szemlátomást szövettörmelékkel vegyes geny ürült; néhány napra a behúzódott sipolynyílásból ép granulatio emelkedett ki; mint ez egy heveny csontláb vagy csonthártyaláb folytán képződött sequester kiküszöböltetése után látható; s ezt követte a sipoly elzáródása. Az egész folyamat egymásutánja megkapólag emlékeztet azon elmés magyarázatra, melyet Billroth a jodoform-emulsio beöntések hatásának adott, midőn azt mondja: Úgy látszik, hogy az élő szövet buja tenyészete — melyet a jodoform képzési ingere a kis véredényekre költ — megvon a microbionoktól minden táplálékot és ezek az élénken fejlődő edényfalak sejtjeivel való létküzdelemben tönkremennek“. Jól tudom, hogy 4—5 eset nem elégséges arra, hogy rea axiómát lehessen építeni. Szem előtt kell tartanunk azt, hogy a dologba a véletlenség is belejátszhatik. Mindazonáltal azon körülmény, hogy ezen esetek ugyanazon egy alapon kerülvén észlelés alá, lefolyásuk irányára nézve elvitázhatlan analógiát tanúsítottak és a lefolyás részleteinek következetes egymásutánja feljogosít belőlük legalább nagy valószínűséggel következtetést vonni. Igaz ugyan, hogy Koch szerének ismerete előtt is sikerült rendszerent ily esetekben végleges gyógyulást elérni, mindazonáltal nagy előny leene oly szernek birtokában lennünk, melylyel sikerülene ezt véres beavatkozás mellőzésével is elérhetni, vagy melylyel — ha már műtétet elháríthatlan — a műtétet megelőzőleg vagy utólagosan azt követőleg bírunk a sebészi közbenjárás végeredményének biztosítására és állandósítására sikeresen hatni. Ez azon irány, melyben az injectióknak még zárt ízületben vagy csontban székelő rejtett és a kezdetleges időszakot már túlhaladott gümösödéseknél is therapeutikus jelentőségét látom kilátásba helyezve. És ez azon pont, melyre nézve már több kísérletező sebész igen helyesen jegyezte meg, hogy műtősebészeti eljárással egyesítve fog csak a Koch-féle szer hatásának értéke kiviláglani. A nyílt csont- vagy csonthártyabbgóczoknál elért eredmények világosan jelölik ki az irányt az előrehaladott, de még zárt térben vagy űrben székelő gümös folyamatoknál való teendőkre nézve. Oda látszanak utalni, hogy ilyen esetben rést kell nyitni a gümös szövet kiküszöböltetésére. Nem kell késni a csontgócz vagy ízületülmegnyitásával s a rendszeres osteotomiával, evidement-tal, illetve arthro- vagy arthrektomiával s befejezésül — az eredmény biztosítására — az utólagos gümöellenes injectiókkal. Talán sikerülni fog a gümőellenes szer hatása alatt resectiókat követő kiújulások elhárítása, sőt az ízvégek nagyobb kímélése stb. Kiválóan ezen irányban szándékozom az ízületek és csontok gümős bántalmai körül a kísérleti kutatásokat ezentúl folytatni. * * * Ennyi az, amit a Koch-féle szer alkalmazásának eredményéről sebészi szempontból mondhatok. A kutatásokkal talán már ma is előbbre lennénk, ha a szernek provenientiáját, de különösen az állatokon tett kísérletek eredményének mozzanatait mindazóta, hogy annak birtokába jutottunk, ismertük volna. És ezen szempontból nem mondhatom, mily örömmel értesülök — míg ezeket írom — arról, hogy Koch publicálni és leleplezni szándékszik szerének titkát. Kochnak ezen, — egyébiránt komoly tudáshoz illő — eljárása által úgy érzem, mintha egy csaknem lealázó kényszer nyomása alól szabadulnék. Mert mondhatom, hogy lelkemből szállott Czerny, midőn ugyanis az injectiók körül tett tapasztalatairól nyilatkozva, egy helyen kellemetlen érzéstől áthatva zúgolódik az ellen, hogy elve és természete ellenére titkos szerrel kényszerül embereken experimentálni. Meglássuk ezen revelatio után, mire megyünk. Budapesten, 1891. január 15-dikén. A Koch-szerrel gilmőkóros belbetegeknél elért eredményekről. Hochhalt Károly úr., közkórházi főorvostól. Az üllői úti közkórház VII. orvosi osztálya kísérleti állomásul rendeztetvén be Koch-anyaggal oltandó betegek számára, múlt év deczember hó 4-dike óta összesen 71 beteget fogadott be. A czélnak megfelelőleg a belszervi gümőkórnak legkülönbözőbb alakjai választottak ki, miután a physikális vizsgálat mellett mindannyinál a köpetben gümőbacillusok jelenléte konstatáltatott. A kóralakok következők: Csúcshurut, láz nélkül 22 eset, lázzal 3 eset; kisebb terjedelmű csúcsbeszűrődések, láz nélkül 18 eset, hektikus lázakkal 3 eset; lebenyes, sajtos tüdőlob cavernával, láz nélkül 8 eset, hektikus lázakkal 7 eset; phthisis dorida 3 eset; idült szövetközi tüdőlob 6 eset; idült gümős mellhártyalob 6 eset; gümös béllob 1 eset. A kóreseteknek láz tekintetében külön osztályozása már a kísérletek legelején igen fontosnak bizonyult, miután a lázas alakok kivétel nélkül rossz prognosisra jogosítanak. Némely észlelők azon állítását, hogy a Kochin-beoltások febrifug hatásúak, s hogy a hektikus lázgörbére tipikus befolyással lennének, amennyiben a reactio utáni napon kisebb emelkedést mutatva fokozatosan alább szállanak, csak bizonyos ideig láttuk valósulni, csakhamar legtöbb esetnél irreguláris vagy épen febris continua fejlődött az erők nagymérvű hanyatlásával, rohamos soványodással s a tüdőbeli szétesési folyamatnak rapid haladásával. Leginkább láttuk ezt a phthisis florida alakjainál, úgy hogy ez utóbbit, valamint a makacs hektikus lázakat beoltásra absolut ellenjavaltaknak kellett tekintenünk s az oltásokat csakhamar beszüntetnünk. A reactiv láz sokféleképen nyilvánult s általában megfelelőnek találtuk a Leichtenstein által felállított schemát. A typhus decrescens, mint legközönségesebb alak lépett fel, ritkább volt a retardált alak (a második napon fellépő reactiv 1 Wiener klinische Wochenschrift 1890. 12. sz. 229. lap. 55