Orvosi Hetilap, 1892. december (36. évfolyam, 49-52. szám)
1892-12-04 / 49. szám
1892. 49. az ORVOSI HETILAP végezték. Az épen szült a bába felügyeletére lett bízva, a ki félóra múlva jelenti, hogy a tamponon keresztül vér szivárog s a nő collabál. A tampon kivétetik, új tamponade. Excitantiák. A vérzés megszűnik, de a szülőnő meghal. Sectio kideríti, hogy a méh alsó szakasza egészen a contractionalis gyűrűig jodoform-gaze-zal feszesen ki van tömve, s e felett mint laza, üres zacskó fekszik a méh teste, mely sem vért, sem gaze-t nem tartalmaz. El nem dönthető, várjon a tamponálás ugyanilyen kivitele okozta-e az első alkalmazásnak eredménytelenségét, de a lehetőséget kizárni nem lehet. Azt hiszem, ujjal való tamponálásnál ez nem fordult volna elő. % ^5 # A szülés rendellenességei között a vérzések után leggyakrabban igényli beavatkozásainkat a szülőfájások relatív vagy absolut gyengesége. A műtéttannak e fejezetében főleg a fogóműtét körül felmerült újabb irányok és tapasztalatok érdemlik meg figyelmünket. A typikus műtétet illetőleg lényeges eltéréseket alig látunk. Egyesek, így Fritsch tanár is, előszeretettel alkalmazzák a Hohl-féle fogót, melynek kanalai tömörek. A mennyire alkalmam nyílott az eszköz megbírálására, úgy találtam, hogy a rendes ablakos kanalak felett az az előnye van, hogy nagyobb felületen, s így egyenletesebben tapadva a fejre, nem okoz oly kellemetlen nyomási tüneteket, mint az ablakos, s így pl. faciális bénulás igen ritkán jő elő. De nehéz műtétek esetén ezen előnyös tulajdonságnak hátrányos következménye az, hogy nem is fogja oly biztosan a fejet, mint az ablakos. A gát megvédésére czélszerűnek mutatkozik az az eljárás, melyet a boroszlóival több kóroda követ t. 1. a fejet csak addig húzzák le fogóval, míg a nagy kutacska megszületik. Ekkor óvatosan levéve a fogót, Rigennel fejezik be a műtétet. Sokkal érdekesebbek azok a véleményeltérések, melyek a nem tipikus esetekre vonatkoznak és főként annak a kérdésnek a megvitatása, szabad-e a fogót a medencze-bemenetben álló fejre is alkalmazni ? Ezen ú. n. magas fogót a német iskola eddig elítélte, csupán élő magzat perforálása előtt engedett meg „kísérletképen néhány óvatos tractiót“. Egészen eltér ettől a franczia felfogás, és rendkívül érdekes volt reám nézve Páris legelső, európai színvonalon álló szülészének, Budinnek egy előadása. Fej mellett mindkét láb elő volt esve, exspectatív eljárás mellett, hosszas, kínos vajudozás daczára a fej nem száll le mélyebbre, a lábak nem húzódnak vissza, s végül 4 ujjnyi méhszájnál a szülőnő kimerül, fájásai megszűnnek, s csekély hőemelkedés mutatkozik. Budin chloroformnarkosis alatt lassan tágítva a méhszáját, a lábakat visszatolta, fogót alkalmazott a bemenet felett mozgatható fejre és extrahálta a magzatot, a mi felfogásunk szerint műhibát követett el. Ő azonban nem elégedett meg ezzel, hanem egy rendkívül érdekes előadás kapcsán lelkére is kötötte hallgatóinak, hogy fejfekvés esetén mindig a fogót alkalmazzák és ne a lábrafordítást végezzék, mert utóbbi műtét úgy az anya, mint a magzat életét sokkal inkább veszélyezteti. Fejfekvéses magzatot lábra fordítva, a méhrepedés veszélye igen közelfekvő, s az utoljára jövő fej kihozatala a magzat életére nem egyszer válik károssá. Felolvasta egy, vidéken gyakorló volt tanítványa levelét, melyben az egy esetére vonatkozólag véleményt kér tőle. Valami okból lábrafordított és extrahált fejfekvésben levő magzatot, s a nehéz műtét eredménye kielégítő volt úgy az anya, mint a magzat életét illetőleg, de az a láb, melynél fogva a műtétet végezte, béna maradt. „Erősen meg vagyok győződve uraim, ha fogót alkalmazott volna X. dr. ezen esetben, nem tette volna nyomorékká a gyermeket“, e szavakkal fejezte be előadását Budin. Látható ebből, hogy a műhiba nagyon relatív fogalom: amit az egyik annak tart, a másik egyedül követendő eljárásnak ismer el. Mi, akik nem osztjuk a francziák nézetét, tapasztalásból tudjuk, hogy a lábrafordítást illető aggodalmaik túlzottak; de kérdés, nem estünk-e mi is a túlzás hibájába, midőn exclusív álláspontunk alapján a fogó magas alkalmazását elítéltük, kivitelét igen veszélyesnek jeleztük ? ! Úgy látszik, igen, mert az utóbbi években a „magas fogó“ hódít már Németországban is: a berlini és bécsi iskolák elfogadták, a kisebb egyetemek egy része még várakozó állásponton van, egyesek határozott állást foglalnak, Fritsch tanár pl. elítéli, Schnitze mellette van. A műtét ellen két fő ellenvetést szokás tenni: 1. az alkalmazott fogó összenyomja a fejet, s ez megnyúlik az ellenkező átmérő irányában. Mivel pedig a fogót a bemenetben a haránt átmérőre kell alkalmaznom, ezen ún. compensatorikus megnyúlás az egyenesben, a conjugata vera-ban jö létre, mely különben is a legrövidebb lévén, a téraránytalanság fokozódik. Ugyanezen körülmény adja a fogó alkalmazásának ellenjavalatát is szűkült medenczéknél. 2. A magas fogó által elért rossz eredmények bírták rá a német iskolát a műtét elhagyására. Ami az első ellenvetést illeti, Baudelacque volt az első, ki azt kísérleti alapon bírálta meg, s úgy találta, hogy e tan téves. Azóta többen fejtegették e kérdést, s nekem is volt szerencsém e lapok hasábjain közölni a múlt év folyamán klinikai vizsgálataimat, melyeket az egyetemi I. szülő és nőgyógyászati kórodán végeztem, melyek arra a tapasztalatra hoztak, hogy e compensatio — az arczfekvésektől eltekintve — nem létezik : a fej kisebbedik minden irányban, a mely felől nyomás éri; nem kisebbedik, s így compensatio benyomását kelti abban az irányban, a mely felől nyomásnak nincsen kitéve, tehát a medencze tengelye irányában, de ennek a szülés lefolyására nincsen behatása. Nyilvánvaló azonban, hogyha sikerül is bebizonyítanunk a magas foga ellen felhozott theoretikus ellenvetések helytelenségét, ezzel nem nyertünk semmit, ha a második ellenérv érvényben marad, mert ez képviseli a gyakorlati irányt. Ha a legtöbb iskola oly élesen elítélte eddig a magas fogat, ezt ok nélkül, tisztán a hagyomány alapján nem tette, hanem az elért rossz eredmények bírták erre. Látva azonban másrést a franczia szülészek által elért jó eredményeket, a legközelebb fekvő gondolat, hogy a rejtély kulcsát az eljárásban, az eszközben keressük, és úgy vélem, ezen az úton meg is találjuk. Ha magasan álló fejet akartunk fogóval kihúzni, egyikét az erős medenczegörbületű hosszú fogóknak a haránt átmérőre alkalmaztuk, azután erősen sülyesztve a fogantyút, csaknem merőleges irányban húztuk lefelé a fejet. E műtéti felfogás teljesen szilárd elméleti alapon áll, de figyelmen kívül hagy egy körülményt. Tény az, hogyha a medence síkja közepére merőlegest vonok, ez körülbelül a farcsíkcsont végét érinti; tehát ha a fejet a medencze-bemeneten keresztül akarom húzni, eszközömnek meg kell közelítenie eme merőleges vonalat. Figyelmen kívül hagyjuk azonban, hogy eszközünk nem egyenes, mint az a merőleges vonal, hanem a medencze görbületének megfelelő alakkal bír. E görbület az, mely a „magas fogót“ könnyen veszélyessé teheti: minél jobban sülyesztem a fogantyút és iparkodom a fogót ama merőleges irányába hozni, annál inkább mellfelé hozom a fogó kanalainak csúcsát , vagy a bennök rögzített fejjel együtt túlfeszítem a méh alsó szakaszának elülső falát, vagy a fej marad, de mellette előre mozog a fogó két kanala, csúcsai kiállanak, s húzás közben végig szánthatjuk, zúzhatjuk velük a szülőcsatornát. A hiba tehát abban rejlik, hogy a fogó sülyesztése által a medencze görbülete s az ennek feletkező fogógörbület közötti párkányos viszony megszűnik. A hibán először a francziák iparkodtak segíteni és Tarnier szerkesztett egy fogót, melyen a kanalak domború élére alkalmazható egy 2. fogantyú, melynél fogva húzhatjuk a fogót a medencze irányvonalának megfelelőleg, a nélkül, hogy az eszköz és medencze görbületeinek egymáshoz való párkrányos állása ezáltal szenvedne. Ez eszközt egyszerűbbé tette Breus s az ő formája van a német iskolákban elfogadva. Schultze tanár kórodáján ezen ú. n. Axenzugrange-kat nélkülözhetőknek tartják, ezért érhetünk a rendes hosszú fogainkkal is, csak a húzásokat kell módosítanunk oly módon, hogy midőn a fogót alkalmaztuk, annak a helyzetén semmit sem változtatva, az egyik (bal) kéz a fogó csizmáira megy, s húzást gyakorol a fogó irányában, holott a másik (a jobb kéz) a zárókészüléket fogja körül s azt a gát illetőleg a farkcsíkcsont felé nyomja le (de nem húzza). E kombinált húzás és lefelé nyomás ugyanazon eredményre juttat, mint a tengelyfogók. Úgy látszik nem járnak helytelen 599