Orvosi Hetilap, 1893. augusztus (37. évfolyam, 32-35. szám)
1893-08-06 / 32. szám
380 ORVOSI HETILAP 1893. 32. sz. lesz az egész chromatin állomány, ezt a paraplasma visszahúzódása követi, miáltal a sejt széle egyenetlen csipkézett lesz. Különleges elváltozások: a vacualisatio. Az első kisérleti nyúl gerinczvelejében nagyon ritkán találhattam fel, ellenben a másodikban és a tengeri malaczéban gyakran, aminek okáról alább lesz szó. A vacuola mint hosszúkás piskóta, vagy kis köralakú festetlen világos folt tűnik elő a sejttestben. Pathologikus jelentőségét sok neves búvár kétségbe vonta (Charcot stb.) s kezelés által létrejöttnek tartja. A finom szemcsés szétesés. Míg több szerző különféle mérgezéseknél gyakran találta a degeneratio e nemét, addig tetanusnál a legritkább elváltozások közé tartozik. A chromatin finom szemcsékre esik szét, a paraplasma hullámzatos lesz, benne néha még egy-két egészen tönkre nem ment chromatinrög látható. Ezen elváltozási formához hasonló másik degeneratio is észlelhető néha, melyet a sejt nagy gömbös szétesésének lehet nevezni. Ennél a sejt egyik részében szabályos gömbalakú- meglehetősen nagy sötétvörösre festődő (magenta) szemcsék lépnek fel. Gyakran a nyúlványokban is látni ilyenforma degeneratiót, csakhogy a gömbös szemcsék valamivel kisebbek. Homogén duzzadást oly értelemben mint azt Schaffer és Friedmann leírták, az első kísérleti nyúlban egyetlen egy esetben láttam, ellenben a másodiknál és a tengeri malacznál ez a degenerátiók egyik legáltalánosabb formája volt. Általában ez utóbbi állatok központi idegrendszerében az elváltozások sokkal nagyobb fokúak voltak mint az első kísérleti nyúléban. Ennek okát postmortalis elváltozásokban kell keresnünk. A jegyzőkönyvekből ugyanis kitűnik, hogy a második nyúlás a tengeri malacz halála és központi idegrendszerük alkoholba tevése között legalább 15 óra telt el, míg az első nyúlé már 3 órával a halál után conserválva lett. És bár Sarbó vizsgálatai szerint normális körülmények között a házi nyúl gerinczagyi idegsejtjei még 24 órával a halál után sem vesztik el ép struktúrájukat, ezt semmiesetre sem állíthatjuk a tetanussal inficiáltállatok idegsejtjeire nézve, mert a tetanikus vírus még a halál után is folytatja szövetroncsoló munkáját. Az idegsejtek sclerosisát és pigment degeneratióját, továbbá idegrostbeli, kötőszöveti vagy glia elváltozást sohasem láttam. A magban fellelhető finom szemcsék, halovány foltok nem tekinthetők degeneratióknak, mert ép idegsejtek magjaiban is láthatók. Biztosan degeneratiónak csak azt az elváltozási formát tarthatjuk, amelynél a magban 8—15 sötét, meglehetősen nagy gömbszemcse lép fel. A magcsa is degenerálódhatik: vagy sorvad, vagy halványan festődik határozatlan körvonalakkal vagy — s ez a legritkább — 2—3 szemcse lép fel benne. A nyúltvelő magvainak idegsejtjeiben semmi különös elváltozás nem látható; néha a sejtek duzzadtak, de nagyobb fokú degenerátiók nincsenek bennük. Az ép idegsejtek structurális differentiái már arra utalnak, hogy a sejtek histochemice is különböznek egymástól; még inkább szól e mellett a degenerátiók sokfélesége. Csak ezen körülményből magyarázható, hogy a tetanikus vírus egyik sejtje pl. duzzasztólag, a másikra zsugorítólag hat. Witkowsky, Nissl és mások már kifejezésre juttatták azon közelfekvő gondolatot, hogy a sejteknek histochemiai illetve morphologiai differentiája functiójuk különféleségével van összefüggésben. Vizsgálataim főbb eredményei röviden összefoglalva a következők: 1. A tetanikus vírus az idegsejtekben elváltozásokat hoz létre. 2. Ezen elváltozások kétféle módon jönnek létre: a) a nedvkeringésbe jutó virus a pericelullaris űrökben directe érintkezvén az idegsejttel, degeneratiót hoz benne létre; p) a tetanikus virus egy része az idegrendszer mentén haladva a tengelyszálnyulvány közvetítésével a sejtbe jut és így okoz szétesést. 3 . A tetanikus méreg az állat halála után még folytatja destruáló munkáját, mely leginkább az idegsejtek nagyfokú vacuolisatiájában és homogén duzzadásában nyer kifejezést. fi 1 Witkowsky.:. Arch, für Psychiatr. XIII. 3. 2 Nissl: loc.cit. Közlemény az egyetemi II. belklinikáról. Az arczideg viszonyáról a könnyelválasztáshoz. Jendrassik Ernő dr., egyetemi magántanártól. (Vége.) Az ingvitorlák állásában némi különbség mutatkozott, a mennyiben a naratív jobb oldali jóval tágabbnak tűnt fel, s az uvula baloldalra látszott húzódva. Hangadásnál vagy erőmstvi ingerlésnél az iny vitorla mozgása az első pilanatra a két oldalon csaknem egyenlőnek látszott, s csak ismételt megfigyelés mellett tudtam észrevenni, hogy ezen műveleteknél, s főleg azt mondásánál az iny vitorla a bal oldalon magasabbra emekedett, mint a jobbon, s a szájon át való erősebb kilehelésnél a jobb oldal némileg emelkedni látszott, míg a bal inkább oldalra tért. Ezen viszonyok azonban csak igen gondos vizsgálatnál voltak észrevehetők s miután eleinte a figyelmet elkerülték, s a többi tünet, mint fentebb fel van sorolva, határozott felvilágosítást nem nyújtott: a bántalom székhelyét a jelen esetben kezdetben a for stylomast, közelében véltem felvehetőnek. Ezen felvétel később tévesnek bizonyult s itt csak azért beszélem meg bővebben, mert az ing vitorla mozgásának és beidegzésének kérdése még nincsen végleg tisztázva. Az ingvitorla egyik szárnyának izomzata oly szorosan összefügg egymással, sőt az ellenkező oldaléval is, hogy főleg oly egyéneknél, kiknek mélyebben lelógó ingvitorláik vannak, az egyik oldal felől a másik is igen nagy fokban mozgathatóvá válik. Ezen betegnél hasonló viszonyok mutatkoztak az áll izomzatában is: a jobb quadrat, és levat, menti igen súlyosan el voltak fajulva, úgy hogy oly galvánáram, amely az ép oldalon már erős rángást váltott ki (K 2-5 MA), ezen oldalon még teljesen hatástalan maradt (csak 4-2 MA-nél jelentkezett az első AR, s KR pedig csupán 6—7 MA-erejű áramerőnél mutatkozott igen kifejezett vontatott alakban; farados árammal összehúzódás az ép oldalon 106 mm., a beteg oldalon 88 mm.-nél volt kiváltható). Ha ezen árammal (2-5 MA) azonban az ép oldalon ingereltünk, akkor az izomrángások alatt a jobb alsó ajakfél is erősen mozgott és pedig ép oly rövid rángási alakban, mint a bal oldalon, jeléül annak, hogy ezen látszólagos mozgás ugyanazon baloldali izmok műve volt, s jeléül annak, hogy ezen egyénnél a középvonalban közel álló izmok egymással szorosabb összeköttetésben vannak (a bőr és kötőszövet összetapadása által) mint a legtöbb embernél. Végre az a körülmény, hogy a nyitott száj mellett való erőltetett kilehellésnél a beteg oldal feljebb emelkedett, mint az ép, arra mutat, hogy ezen lejebb sülyedt oldalon a m. tensor veli palat, nemcsak széthúzza, hanem emeli is az ingvitorlát. Ezen izom, mint ismeretes, a trigeminus harmadik ágától nyeri idegét. Miután a facialis hozzáférhető izmai mind teljesen és nagyon súlyos alakban bénultak, úgy vélem, hogy a garatemelő izmok is teljesen elvesztették akaratlagos mozgási képességüket, s csak az ellenoldali izmok és némileg a feszítő izom működése következtében látszik, bár csekélyebb mértékben mint az ép oldalon, mozgási (emelési) képesség az ingvitorla jobb felében. Hasonló viszonyokat az ingvitorlák izomzatában már több ízben láttam. Ezen beteg is könnyen volt sírásra indítható; ekkor könnyei csak az ép szeméből jöttek, jobb szeme „nem sírt“. A beteg kötőhártyái elég haloványak voltak rendes állapotban ; ha orra elé mustárolajat tettem, úgy a leghatározottabban állt elő a következő jelenség: bal szeme megtelt könnyekkel, a kötőhártyája élénk vörös lett, pedig a beteg az olaj behatása alatt ezt becsukta volt, míg félig nyitva maradt jobb szemén a kötőhártya is halavány maradt, könnyelválasztás sem jelentkezett. Azóta e viszonyokat folyton figyelemmel kisértem s a kísérleteket igen sokszor ismételtem. * * * Ezen esetekkel szemben a facialis bénulásnak túlnyomó számában azonban, daczára a teljes arczidegbénulásnak, a könnyezés mindkét oldalt egyenlő mértékben történik, s mustárolaj vagy más izgató szer is mindkét szem kötőhártyájára és könnymirigyére egyenlően hat. Ezen körülményből arra kell gondol