Orvosi Hetilap, 1898. július (42. évfolyam, 27-31. szám)
1898-07-03 / 27. szám
324 ORVOSI HETILAP 1898. 27. sz. keztében a többi felülethez nem férhettem, azért kénytelen voltam ezen lepraeparálás nélkül az elég tetemes exostosist levésni, mely alkalommal a külső hangvezető exostosist fedő bőre is eltávolittatott. Ezen külső — szélességében 7 mm., magasságában 11 mm. és vastagságban 8 mm. A nagy, szélein dudoros, karfiolszerű exostosison felül a hangvezető felsőmellső részén, körülbelül a csontos hangvezető közepén egy borsnál nagyobb, féltekeszerű, ezen felül még három kisebb, inkább hosszúkásán felülő, közvetlenül a dobhártya csontos kerete előtt a hátsó és felső falon ülő exostosist, összesen tehát ötöt távolítottam el. Ezen utóbbi három exostosis eltávolítása, melynél fő czélom volt a dobhártya csontos keretének és a dobhártyának megtartása, tekintettel a szomszédságra (facialis, stapes, kívjárat ampullája), elég kényes feladat volt és daczára az óvatos eljárásnak az amúgy is perforált dobhártya hátsó-alsó részéből a közelülő exostosissal együtt egy rész eltávolíttatott. A dobüregben különben az idült genyes lábon kívül más complicatio nem találtatott. Tekintettel a genyes dobok lábra, a hátsó felében hámjától fosztott hangvezetőt nem mertem a szokásos módon gaze-zal tamponálni, hanem draincsövet helyeztem be és ezen eljárással eléggé meg voltam elégedve, mert a hátsó seb, kivéve az alsó csücskét, „per primam“ gyógyult és a kámrafosztott csontos hangvezető a draincső mentén igen gyorsan hámosodott be és e mellett a dobüregi genyedés is gyorsan javult. Február 11-dikén a külső hangvezető teljesen behámosodott, elég tág és csak a külső, nagy csontkinövés helyén kellett a túlsarjadzással megküzdeni. A dobüreg gyuladása május végére véget ért, a hallás tetemesen megjavult, az óraketyegést jobb fülén 12 cm.-ről, a súgó beszédet 2 méterről hallja és subjectív panaszai, mint zsigás, fejnyomás, fejfájás és szédülés teljesen megszűntek. A beteget azért nem mutattam be előbb, mert teljes meggyőződést akartam magamnak szerezni arról, hogy a beteg tényleg meggyógyult-e. A műtét óta több mint három év telt el és a betegnél semmiféle kiújulás nem következett be. A hangvezető elég tág, bár nem oly egyenletesen tág, mint a baloldali, de ez csak a mellső fal csekély domborodása következtében van ; dobhártya látható, hátsó fele vékony, halvány gyöngyház-szürke, rajta perforatiót sem látni, sem befúvás által constatálni nem lehet; hallása a mai napon súgó beszédre vonatkoztatva 4—5 méter, így azt hiszem, hogy a beteget, akinek a füle ily hosszú idő alatt kiállotta a próbát, teljesen gyógyultnak mondhatjuk. * * * Ami a jelen esetben az exostosisok fejlődésénél, mint aki mozzanat tekintetbe jöhet, azt hiszem, hogy jogosan az idült, 39 éves dobbregyengedést vehetjük. Valamint a sziklacsont más részeiben, különösen a csecsnyujtvány corticalis részében is idült csecsnyujtványláboknál elég gyakori jelenség a csontállomány vastagodása és tömörülése, ebureatiója, úgy a jelen esetben is felvehető, hogy a külső csontos hangvezetőt borító periosz állandó lobos inger következtében hozta létre a csontkinövéseket, amelyek épen úgy a mellső, mint a hátsó falán a hangvezetőnek nőttek, anélkül, hogy valamely meghatározott helyen — pl. Virchow értelmében a pars tympanica szélén — nőttek volna. A két külső csontkinövés inkább az exostosis fogalmának felel meg, vagyis kórboncztani értelemben vett osteoma, a három belső csontkinövés inkább hyperostosisnak felel meg. Az egyik exostosisból vett metszetek (alkohol, 5°/0-os légénysav, 8°/0-os trichloreczetsav, celloidin-beágyazás és haematoxylin-festés) már a műtétnél is feltűnő keménységét és fejlődési módját eléggé megmagyarázzák. Ugyanis jól látszik az egyes helyeken megmaradt és megvastagodott periosz alatt a haematoxylinnel jobban festődött fiatalabb csontszövet, mely concentrice rétegzett, itt-ott hullámosan lefutó vékony csontlemezkékből áll, melyek között a csontsejtek feltűnően kicsinyek, inkább fogazott perifériával és kevés csatornácskával. A mélyebb rétegekbe eső csontszövet, mely kevésbbé festődik jól, vékony, de feltűnően szorosan egymásra fekvő Haversféle lemezekből áll, melyek között a Havers-féle csatornák feltűnően szfikek, diploetikus részek majdnem teljesen hiányzanak a csontlemezkék között, a csontsejtek laposak, nagyon gyér számban vannak, csatornácskáik is alig vehetők ki. Ezen exostosis jellegző képét adják a csont sclerosisának vagy más néven eburnea,tiónak. Kizárt lágyéksérvnek complicatiója belső bélelzáródással. Borbély Samu dr. műtőorvos Tordán. Egy nem mindennapi esetről számolhatok be ez alkalommal. Eltekintve azon ritka complicatiótól, hogy a kizáródott vékonybélkacs még a hasüregben is egy oly csavarulatot tett, hogy belső bélelzáródás is volt jelen: az egész kórlefolyás annyira szokatlan tünetekkel zajlott le, hogy az eset méltó a felemlítésre. A beteget a helyi közkórházban észleltem. Cz. István 45 éves napszámost december 15-dikén szállítják a korodára. Hozzávalói előadják, hogy betegsége már kilencz napja áll fenn, s úgy kezdődött, hogy régi lágyéksérve, mely azelőtt könnyen helyrement, de azért sérvkötöt sohasem viselt, nagy emelés után kijött, s visszahelyezni nem tudta; a beteg erre nem sokat adott s csak két nap múltán fordult orvoshoz émelygése, szétszorulása és általános rosszulléte miatt. Az orvos megkisérte a hernia visszahelyezését, ami nem sikerült, majd magas beöntéseket adott, de czélhoz ez sem vezetett; két napi eredménytelen kísérlet után a műtétet ajánlotta, s utasította a beteget műtét végett a karodánkra. A beteg a műtétbe nem akart beleegyezni, de állapota, nagy elgyengülés, hasának majdnem a kirepedésig való puffadása s nehéz légzése folytáni súlyosbodása miatt, hozzátartozói, még öt napi várakozás után, a kórházba szállították. Felvételkor a következő státus : magasabb termetű, jól fejlett csontrendszerű, de gyengébb izomzatú férfi, arczszíne szederjes, erősen markírozott, ajkak, fogak fuliginosusak. Beteg rendkívül elgyengült, hozzá intézett kérdésekre nem felel, kezeivel babrál, magában valamit motyog, tévetegen néz körül, olykor arczához nyúl, mintha onnan valamit levenni akarna. Nyak részarányos, fejbicczentők jól kivehetők. Mellkas dombordad, tüdőhatárok két bordával feljebb. Szívtompulat kisebb, szívhangok tiszták, gyengék. Szívcsúcslökés egy bordával fennebb. Pulsus alig érezhető, rendetlen, kihagyó. Hő 35'7° C. Has puffadt, kerülete 100 cm, a köldökön át mérve. Deszkakemény. Vékony hasfalon át a felpuffadt belek contourjai jól kivehetők. Has felett éles dobos kopogtatási hang, kivéve a linea alba mellett s kissé baloldalt a középnek megfelelő helyen, ahol tenyérnyi terjedelemben tompultabb a kopogtatási hang. Bal scrotum szinte gyermekfejnyi, bőre fénylő, feszes, felette a kopogtatási hang dobos. Tapogatva a scrotum ezen fele kemény, rugalmas, a dag alsó részének közepén a here jól kivehető. Ezen vizsgálat közben, csekély nyomásra a daganat éles horgás kíséretében eltűnik s az inguinalis csatornába mutató ujjúnkat jól bevezethetjük s kiérezzük a kemény funiculus spermaticust. Ezután a collabált betegnél aether-camphor subcutan injectiók. Cognac. Lábakra meleg borogatás. A hernia ezen mondhatni spontán történt repositiója bennünket egy cseppet sem vigasztalt; tekintve, hogy az incarcoratio már kilencz napos volt, a belek gangraenáját biztosan felvehettük. így félős volt, hogy a valószínűleg gangraenosus belek, a már különben is a bántalom körébe vont peritoneumot még jobban inficiálják s a netán még egyszerű serosus peritoneitisből purulens peritoneitis lesz. Egyedüli mentségnek látszott az infectio elkerülésére egy explorativ laparotomia végzése s szükség esetén akár bélcsonkolás, akár anus praeternaturalis képzése. A beteg állapota azonban oly nagy művi beavatkozást, mint a laparotomia, contraindicált. Várakozó álláspontot foglaltunk el s a székletét előidézésére két kanál ricinus olajat adtunk, s tervbe vétetett, hogy két óra múltán egy magas beöntést adunk. Azonban alig 3/1 óra múltán a beteg spontán bő, híg, igen bűzös széket bocsát maga alá. Ezután még többször volt bő széke sok flatussal s a szegény, egészen összeesett beteg kezdett magához térni. Reggelre a hernia ismét kijött. A has kerülete 75 cm. lett. Tapintva kisfokú fájdalom s azon a helyen, hol a tompulat volt — amely ekkor is meg van — keményebb, dudorzatos felületek érezhetők ki. A beteg pulsusa most is gyenge, kihagyó, miért ismét kap egy camphoraether injectiót. Betegünk most is apathikus, azonban nem oly mértékben mint tegnap ; elhatároztuk, hogy ha az eredeti állapotban némi javulás lesz, a laparotomiához fogunk. Erős excitánsokra a beteg némileg magához tér, azonban rövid idő alatt ismét collabál s meghal. Bonczolásnál kitűnik, hogy a rekeszdomborulat a 50 B-dik borda közt van. Parietalis hashártya homályos, visceralis hashártya belövelt, itt-ott borsó, egész szilva nagyságú izzadmányokkal. A már élőben észlelt tompulatnak megfelelő helyen a belek a parietalis peritoneumhoz tapadtak. A colon descendens alsó része a coccumhoz hozzátapadt, az így képződött hajlat felső része között az ileum egy része keresztül üremkedik olyatánképen, hogy ezen mintegy három arasznyi kacs az inguinal-árok felé haladva abba befut s bejutása után a serotumba egy arasz hosszúságú bél kacs helyezkedik el. Azon a ponton, ahol az ileum a colon lehajlásával képzett gordélyon áthalad, a bezárt bélkacs körkörösen oly erősen tapad, hogy csak nagyobb erővel lehet