Orvosi Hetilap, 1898. október (42. évfolyam, 40-44. szám)
1898-10-02 / 40. szám
483 ORVOSI HETILAP 1898. 40. sz. A szigorú húsdiaeta ezen hátrányait felismerve, a hús mellett egy másik tápláló anyagot kezdtek alkalmazni, a zsírt. Ma a fehérjéből és zsírból álló leoszt az, amely a czukorbeteg ideális diaetáját képezi. Daczára annak, hogy Rollo már 100 év előtt ajánlotta a zsírt, az csak nagyon nehezen hódított tért az orvosok közt, azért, mert féltek adni olyan nagy zsírmennyiségeket, amilyeneket a cukorbetegeknek el kell fogyasztani és mert a betegek is vonakodtak hosszabb időn át kizárólag húson és zsíron élni. A zsír a cukorbeteg legfontosabb tápláló anyaga, mert ez az egyedüli, amelyből nem képződik ezukor a szervezetben, ehhez járul, hogy a zsír igen concentrált tápláló anyag, elégésekor több mint egyszer annyi melegegységet — caloriát — fejleszt, mint akár a fehérje, akár a szénhydrát. A naponként elfogyasztandó zsírmennyiség a diabetes alakjai szerint 120—150—200—250 gm.-ra és még ennél többre, 3—400 gm.-ra is felmehet. A vizsgálatok kimutatták, hogy a Hirschfeld által leírt egyes kivételektől eltekintve, a cukorbetegek nagymennyiségű zsírt is jól emésztenek és kihasználnak. A 3—400 gm.-nyi napi zsírmennyiség elfogyasztása persze már nagy feladatot ró a bélcsatornára és nem ritkán emésztési zavarokat okoz. Ne mulaszszuk el a bélsár megtekintése és megvizsgálása által arról meggyőződni, vájjon a zsírok adott esetben javára válnak a beteg szervezetének és nem távoznak-e emésztetlenül a székürüléssel. Amilyen rendkívül fontos és szükséges az, hogy a diabeteses sok zsírt egyék, épen oly nehéz annak a gyakorlatban való kivitele. A nehézségek abban állanak, hogy szokva vagyunk a zsírt szénhydrátokkal együtt élvezni, a különböző főzelékek, tészták, a kenyér, kitűnő zsírvivő ételek, pedig tudjuk, hogy ezek a cukorbetegnek nincsenek feltétlenül és korlátlan mennyiségben megengedve. A könnyebb és középsúlyos alakoknál, ahol bizonyos mennyiségű főzelék és kenyér meg van engedve, könnyebb lesz kivitele, de már a súlyos esetekben mind kevésbbé vehetjük ezen zsírvivőket igénybe. A további nehézség az, hogy a beteg hamar megunja a sok zsírt, ha nem elég változatos az étlapja, könnyen undort kap. Ilyenkor az orvos és a konyha szerepe megbecsülhetetlen, az orvos kell hogy kitudja betege gyengéit, a konyha pedig az orvos felügyelete alatt gondoskodjék a megengedett határok közt a kellő változatosságról, a konyhaművészet fő feladata legyen, hogy az ételek jó ízük mellett annyi zsírt tartalmazzanak, amennyit csak elbír az illető étel anélkül, hogy jó íze szenvedne. A zsír lehet állati vagy növényi eredesű, élvezheti azt a beteg a tojássárgája, kövér hús, kövér sonka, zsíros halak, mayonnaise, csontvelő, vaj, disznózsír, libazsír, szalonna, édes és savanyú tejföl, kövér sajt, oliva és sesam-olaj stb- alakjában. Fő dolog, hogy a zsír mindig friss legyen. A választék tehát igen nagy, mindenki fellelheti a kedvenezét, s a felsorolt táplálószerek némelyike valóban nagyon koncentrált zsírtartalmú. Az élettani intézetben végzett elemzéseim alapján azt találtam, hogy a kiolvasztott dizsnózsír 99*83%, a libazsír 99'73°/0, a halhoz való mayonnaise 87'1 % zsírt tartalmaz. A szalonna zsírtartalma is nagy. A meghatározás a három elsőnél a Soxhlet-féle készülékkel történt, a szalonnánál ezenfelül még emésztési folyamat közbevetésével is. Ki kell emelnem a magyar szalonna kiváló zsírtartalmát, melyhez foghatót König és Noorden tabelláiban nem találtam, ott u. i. a szalonna átlagos zsírtartalma 76*75, legfeljebb 77-8°0-nak van felvéve, csak egy magasabb adatot találtam Noordennél, 95,6%-ot. Egy fiatal, kukoriczán és tejen tartott, egyesztendős sertés kenyérhez való igen finom ízű pörkölt szalonnájában több meghatározás átlagaként 98*2—98*9% zsírt találtam. Ugyanezen szalonna puha részeit a bőrrel vegyesen meghatározva 94°/0 összes zsírt, összes aetherkivonatot kaptam. A paprikás eres szalonna zsírtartalma 82*3 és 85*2% közt ingadozott. A közönséges eladásban kapható besózott szalonna vizsgálataim szerint átlag 89*8% zsírt tartalmaz. Nehezebb az ellenőrzés akkor, ha a beteg számára nem főznek külön, ekkor nem ellenőrizhetjük, vájjon az ételek tartalmaznak-e kellő mennyiségű zsírt. Ilyen körülmények közt és akkor is, amidőn a konyha ki nem elégítő, főleg a középsúlyos és súlyos esetekben nagyon érezhetővé válik egy jól berendezett diaetetikus gyógyító intézet hiánya, amely nemcsak a diabetesesnek, hanem sok más betegre nézve valódi életszükségletet képez; a cukorbeteg, ha csak teheti, keresse fel az ilyen intézetet legalább az első szigorú diaeta-kúra idejére, ott azután megtanulja orvosi felügyelet és ellenőzés alatt azt, amire szüksége van. A hús-zsír-diaeta jelentősége a diabetes súlyos alakjánál a legnagyobb, amíg azonban itt a hús mennyiségét inkább leszállítani ajánlatos, addig a zsír mennyiségét növelni kell a meddig csak lehet és itt még inkább meg kell kívánni, hogy a beteg a naponként előírt zsírmennyiséget csakugyan megegye, mert ezen alaknál már nemcsak a szénhydrátok, de a hús mennyiségét is korlátozni kell, ha azt akarjuk, hogy a cukorkiválasztás csökkenjen vagy megszűnjék. A helyes táplálás nehézségei ezen alaknál a legnagyobbak és csak ritkán leszünk azon helyzetben, hogy elkerüljük a fehérjeveszteséget; azért, ha a beteg ereje fogy, gyengül, óvatosan meg kell engedni bizonyos mennyiségű szénhydrátot, főleg kenyeret, annál inkább, mert ha nem teszszik, a betegek kijátszanak, az orvos háta megett esznek, ami még rosszabb, mert az így megevett tilos ételek mennyiségét nincs módunkban ellenőrizni , másfelől az inanitio veszélyének teszik ki magukat, ha a zsírtól megundorodva, keveset esznek. Vannak betegek, akik a szigorú diaetát jól tűrik és még a súlyos alakoknál is néha javulás áll be, növekedik a szénhydrátok iránti tolerantia, ilyenkor semmi sem tartson vissza attól, hogy egy időre növeljük a megengedett szénhydratok, a főzelékek, a kenyér, tej, esetleg gyümölcs napi adagját. 3. Mikor van helyén a szénhydratok teljes elvonása, mikor csupán csökkentések és hogyan történjék az elvonás, gyorsan-e vagy lassan ? Számbaveendő, hogy a szénhydrátok nagy változatosságot képviselnek a kosztban, kitűnő zsírvivők, fehérjemegtakarítók és a teltség érzésére megadják a kosztnak a volument, végre az ember megszokta, hogy táplálékszükségletének jó részét szénhydrátokkal, növényi eredesű táplálószerekkel fedezze. Ezért ha nem okvetlenül szükséges, nem szívesen mondunk le róluk. Fő dolog, hogy e tekintetben sem járjunk el sciablonosan, hanem mindig az adott esetekhez alkalmazzuk rendelkezéseinket, az egyént és az eset sajátságait mérlegeljük, individualizáljunk. Ha így járunk el, nem fogjuk szükségtelenül elvonni a szénhydratok bizonyos mennyiségét ott, ahol kitűnik, hogy a szervezet képes azokat az adott mennyiségben elbontani, értékesíteni és viszont nem fogjuk tömni szénhydrátokkal azt a beteget, akinél a szénhydrátok nagy mennyiségben való fogyasztása nemcsak felesleges munkát jelent, hanem egyenesen árt szervezetének. A gyakorlatban eddig az volt az eljárás, hogy amint fel lett ismerve a diabetes mellitus, rögtön bevezettetett az antidiabeteses kúra a szénhydrátok teljes kizárásával. A tapasztalás azt mutatta, hogy ez nem helyes, a merész átmenet sokszor ártalmas, czélszerűbb az elvonást a szükséghez képest fokozatosan végrehajtani s így eltalálni azt a határt, amely az adott eset körülményeinek épen megfelelő. E tekintetben gyakran küzdeni kell a beteggel magával, aki hallomás és olvasás útján már tud valamit a szénhydratok elvonásáról. Észleltem egy beteget, a ki vonakodott szénhydrat-tartalmú ételeket enni olyankor, amidőn a heteken át tartó animális diaeta folytán nagyfokú erőhanyatlás és lesoványodás jeleit mutatta s vizeletében bőséges aceteczetsav-reactio mutatkozott, csak azért, mert félt, hogy több ezukor fog jelentkezni vizeletében. Az eset tanulmányozása pedig kiderítette, hogy a diabetes könnyű alakjával volt dolgom és rábeszélésemre a beteg végre elhatározta magát, hogy megfelelő mennyiségű kenyeret, főzeléket egyék, mire táplálkozási állapota javulásnak indult és a cukorkiválasztás oly csekély volt, hogy az nem válhatott kárára. Egy másik betegem, 57 éves, szellemi munkával foglalkozó férfi, kinél egy év előtt constatáltam a diabetes mellitust, a vizelet napi mennyisége akkor 3—4 liter volt 4*8% cukortartalommal, amely két napi szigorú diaetára 0,2°/C-ra szállott le. Ez idő óta mindig szigorú diaetán élt, diaetája volt: thea rummal, fekete kávé tejföllel, szalonna, vaj, sajt, tojás, aspick, sült hús, hal, bor.