Orvosi Hetilap, 1930. június (74. évfolyam, 22-25. szám)
1930-06-07 / 22. szám
530 ORVOSI HETILAP jó eredménnyel. Ligin is kiterjedten alkalmazza a drainezést és minden laparatomia után draint helyez a bőr alatti kötőszövetbe. Noetzel, Propping és Plondke a drainezés álláspontján vannak. Ezzel szemben Gray szerint a drainezés princípiuma is teljesen hamis. Azért drainezünk, mert nem bízunk a szervezet erejében, pedig a drainezéssel csak zavart okozunk. Csak parenchymás vérzés esetében tartja indokoltnak a drainezés. Skrobanszkij 500 laparatomiája közül 103-ban végzett genyes adnexműtétet; 15 esetben geny szennyezte a műtéti területet, 18 esetben a belet is sértette. Sohasem drainezett, 103 esete közül kettőt veszített el. Freund, Franz assistense, a frankfurti sebésztársaságban kifejtett álláspontja szerint a hasűri drainezés általában nem célravezető: 1. az abban uralkodó nyomásviszonyok, 2. a hasürben a medencéből a rekeszizom felé történő nyirokáramlás miatt, mely a drainezés irányával ellentétes, 3. a peritoneum eltákoló képessége miatt, amely még a hüvely felé történő drainezéseknél is érvényesül. Emiatt a drainezést a minimumra csökkenti és szerinte a Krenig adatai szerint 2000 laparatomiára eső 8 drainézés felel meg a helyes drainezési számaránynak. Franz álláspontját — amelyet nekem személyesen volt alkalmam hosszabb időn át megismerni — műtétjeiről írt könyvében fejti ki. A szabad hasár drainezését illuzóriusnak tartja. Sem bélsérülés, sem genyes szennyezés nem indokolja a drainezést. Véleménye szerint annak a műtőnek, aki óvatos és nem operál friss, lázas adnextumorokat, nem kell félnie, ha a genyzsák átszakad és tartalma a hasba folyik. Régi adnextumorok genye legtöbbször steril és ha nem steril, akkor sem árt, ha gondosan isoláltuk a nagy hasürt steril kendőkkel és így a szennyezést elkerültük, nyugodtan zárhatjuk a hasat Csak a nem csillapítható parenchymás vérzés vagy az képezi a drainezés indicatióját, ha nagyobb műtéti terület maradt peritoneális boríték nélkül. Ilyenkor, ha lehet, a hüvely felé, ha nem, úgy Mikulicz szerint drainez. Ha azonban anatómiai és élettani védőberendezkedéseket tekintjük, amelyek felett a peritoneum rendelkezik, azok nagyon komplikáltaknak látszanak. A peritoneum nagy felszívó felület, nyirokútjai a bacteriumokat a vérnek szolgáltatják, melyek ott elpusztulhatnak. Másrészt a peritoneumon kicsapódó fibrin megakadályozza a felszívódást és maga is bactericid hatású. Ott van továbbá a peritoneum eltákoló működése. A peritoneum védő berendezkedése annyira komplikált, hogy azon kérdésre, várjon a beteg érdekében van-e, hogy a felszívást növeljük vagy csökkentsük, az exsudatum vagy anaemiát idézünk elő, választ adni nem tudunk, ezért a chemiai antisepticus szerek alkalmazása, valamint a tampon és drainezés kérdésében a peritoneum élettanáról alkotott fogalmaink útmutatást adni nerre tudnak. Még kevésbbé támaszkodhatunk bacteriológiai ismereteinkre, hiszen a nemrégen annyira felkapott virulentiapróba is csak relatív értékűnek bizonyult. Ha tehát a peritoneum és bacteriumok viselkedése adott esetben ismeretlen, csak a klinikai tapasztalatok lehetnek irányadók sebészi ténykedésünkben. Nem tartjuk helyesnek a drainezett és nem drainezett műtétek összehasonlítását sem morbiditás, sem mortalitás szempontjából A legegyszerűbb myoma műtétek pl. supravaginalis amputatiók után olykor fellépő exsudatumok semmiesetre sem hasonlíthatók össze a zavartalanul gyógyult drainezett esetekkel, sem pedig a drainezett műtétek után észlelt exsudatumokkal, mert a drainezés értékét illetőleg ezek összehasonlítása helytelen következtetésekre vezetne. A drainezés célja a szervezet megsegítése abban a küzdelemben, amelyben ez a roncsos sebfelületek begyógyítására törekszik, az oda nem való szövetfelületek demarkálása, lelökése és a sebgyógyulás vagy a sebzés következtében ott felgyülemlett szövettörmelék, vér, stb. felszívása révén. A drainezés célja ezen anyagoknak a szervezetből való eltávolítása akkor, ha a legjobb műtéti technika mellett sem sikerült ideálisan ellátni és peritoneummal borítani a sebfelületeket, vagy ha ez sikerült is, de az óriási sebfelület, olykor pedig a nagy tömegben visszamaradt gyulladásos vagy daganatos beszűrődések már eleve kevés garantiát nyújtanak arra, hogy a szervezet velük meg tudjon birkózni, s ha még mindezekhez hozzájárul a sebfelület szennyezése pl. a műtéti anyagból felömlő gennyel, minden okunk megvan arra, hogy drainezzünk. S bár nem tudjuk elfogadni azok álláspontját, akik a drainezést mereven elutasítják, a drainezést illetően szabályokat felállítani nem tudunk. A geny bacteriologiai vizsgálata egyedül nem lehet irányadó. Hasonló bacteriologiai lelet mellett a drainezett eset rosszul gyógyul vagy halállal végződik, a nem drainezett pedig zavartalanul felépül. Ebből azt következtetni, hogy a drainezés felesleges, sőt káros, helytelen volna. A drainezés a sebgyógyulás elősegítésének csak egy factora. Hogy valamely seb jól és gyorsan gyógyul, az egész szervezet erejétől a lokális, egyelőre nem definálható védekező képességétől függ. Mind olyan factorok, amelyeket tulajdonképpen nem ismerünk. A tapasztalás azonban azt mutatta, hogy vannak még ezenkívül is olyan tényezők, amelyek a sebgyógyulás menetét nagy mértékben befolyásolják. Ezek között első helyet foglal el a műtéti technika. Erről mondotta Bumm: „Die Technik hat die Asepsis besiegt“ Kétségtelen, hogy a tervszerű, minden felesleges zúzást és szövetroncsolást lehetőleg elkerülő operálás, gondos peritonizálás, stb. a legjobb gyógyulási eredményekre vezet. Ha pedig kényszerűségből (súlyos összenövések, subperitoneálisan fejlődött daganatok stb. miatt) mégis hatalmas, roncsolt, olykor peritoneummal fedhető, máskor ezzel nem is fedhető, nem egyszer el nem távolítható, gyulladásos beszűrődésekkel telített sebfelületek maradnak vissza, úgy segítségére sietünk a szervezetnek a drainezéssel. Máskor meg a sebfelületek talán nem nagyok, jól peritonizáltak és mégis drainezünk a ráömlő bactériumos, genyes szennyezés miatt. Mindezek mellett nem csekély jelentősége van a nőgyógyászati adnexműtétek helyes időben felállított indicatiójának. A bacteriológiailag hasonló viselkedésű csírák egészen más tulajdonságokat vesznek fel a hosszasan konzervatíve kezelt műtét után, mint az akut vagy subakut stádiumban operáltaknál. A hosszasan kezelt esetekben elég idő volt arra, hogy a helyi immunitás és védőberendezkedés is kifejlődjön. Ha az elmondottakat átgondoljuk, csakhamar rá kell jönnünk arra, hogy a drainezés értékét illetőleg vitába bocsátkozni vagy különösen mindenkire érvényesnek vélt szabályokat felállítani bármily nagy anyag alapján is alig lehet. Nagy anyaggal rendelkező intézet műtéti eredményeit a zavartalan gyógyulás a morbiditás és mortalitás mutatja. Az utóbbi 3 dolog pedig nagy mértékben függ az indicatiótól, a műtéti technikától, az operák szervezetétől stb. Mind olyan tényezők, amelyektől egyenként és összesen függ a műtét eredménye olyan tényezők, amelyek egy része legalább az illető intézet sajátja s így összehasonlítási alapot más intézettel alig nyújt. Azért azt hisszük, leghelyesebb, ha arra szorítkozunk, hogy a következőkben ismertetjük azon eseteinket, amelyeknél drainezés jöhetett volna szóba és nem draineztünk, továbbá a drainezett eseteinket és mindezeknek eredményeit. Célszerűnek láttuk 3 csoportba foglalni azon hast a Ref. Zdorg. f. d. ge. Chir. Bd. 20. J. 141. 1930. 22. sz.