Orvosi Hetilap, 1932. március (76. évfolyam, 9-12. szám)
1932-03-05 / 9. szám
1932. 9. sz. ORVOSI HETILAP Kerestünk mechanikai magyarázatot. Feltételeztük, hogy a spirochaeta el tud tokolódni a szervezetben, vagy be tud törni olyan területekre, ahová a gyógyszereink nem tudják őt követni. Állítják, hogy egy elég nagy testű parazita számára létezik a szervezetben olyan búvóhely, ahova a nála milliószor is kisebb, vízben oldott molekula behatolni nem tud. Halljuk, hogy vannak a szervezetben területek, melyeknek nincs nedvkeringésük, de a parazita élhet bennük. Feltételezik, hogy vannak válaszfalak, határhártyák és sorompók, melyeken ki és bejárhat a spirochaeta, de amelyen a gyógyszer molekulája át nem léphet. Aztán kerestünk parazitológiai magyarázatot. Előkelő hirdetői vannak ma is annak a nézetnek, mely szerint a spirochaeta pallida nem egységes species, alfajai vannak, neurotrop és dermotrop variatiók, melyek nemcsak hogy többféleképen, más és más szövetekben támadják meg a szervezetet, de küllönbözőképpen is érzékenyek gyógyszereinkkel szemben. (Levaditi, Marie, Battaglia). Aztán különböző fejlődési fokozatokat, cyklusokat sejtünk a spirochaeta élettartama alatt, mely cyklusok nemcsak a parazita alakjaiban, hanem a betegség klinikai képében, sőt therápiás befolyásolhatóságában is megnyilvánulnak. (Leszczynski, Lukasiewicz.) Aztán kerestünk biológiai magyarázatot. Feltételeztük, bár bizonyítani máig sem tudjuk, hogy a spirochaeta pallida önmagában ellenállóvá válhatik a gyógyszerrel szemben. Azaz, ha dacolt a gyógyszereinkkel szemben egyegy syphilis eset, ennek okát a spirochaeta tulajdonságaiban kerestük. Arsenálló, higanyálló, bismuthálló spirochaetáról beszéltünk. Mindent könnyebben, tételeztünk fel, mint azt, hogy therápiánk korlátozódásának oka talán a harmadik faktorban, a beteg ember szervezetében van. És természetesen ezekhez a nézetekhez igazodtak a therápiás törekvések is. Az ideális gyógyeredmény elérése, a minduntalan felbukkanó korlátok áttörése érdekében kezdetben eszik a már meglevő gyógyszereink alkalmazási módján igyekeztünk változtatni: ezek voltak a methodikai törekvések. Egész seregét tudnám ezeknek felsorolni, így pl. a higanyra vonatkozóan a bedörzsölés, injectio, belégzés, per os adagolás; a bismuthnál a supensiok, kolloidok, olajos és vizes oldatok, intravénás, intramuscularis és percután adagolás; arsenobenzolokra nézve az intramuscularis, intravénás, endolumbalis, imtracarotidealis adagolás, előzetes vérlebocsátás, liquorlebocsátás, előzetesen coffein adagolása, az ú. n. ,,nyitó és kapcsoló anyagoknak“ (trypanvörös, bismarckbarna, methylenkék, pyronin G, és trypankék) (Myers) a salvarsan oldatához való hozzákeverése stb., mind olyan eljárások, melyek a gyógyszernek a spirochaetához jobb, könnyebb, vagy nagyobb tömegű hozzájuttatását célozták. Hangsúlyozom: a spirochaetához és nem a szervezethez! Ezekkel jártak párhuzamosan a qualitatív törekvések, a gyógyszer minőségén történő számos vegyi változtatás, melyekről már fentebb ejtettem szót. Volt azonban a csak spirochaetával és gyógyszerrel számoló felfogásnak még egy különös és nem mindig üdvös hatású következménye, az ú. n. „quantitativ therapia“, mely azt hitte — és sok orvos, valamint a közönség ma is ezt hiszi —, hogy minél több gyógyszert viszünk be a szervezetbe, annál biztosabb a spirochaeták elpusztulása. Ők erélyes gyógykezelésnek nevezik ezt az egyoldalú, célját tévesztő kilengést, holott itt tulajdonképpen csak a kezelés erélyes és nem a gyógyítás, mert az utóbbi nem csupán a gyógyszer quantumaitól függ. A quantitativ therapia erőszakolásának sok szomorú következménye van, közöttük csak a mérgezésekre, a beteg fölösleges kínzására és anyagi megterhelésére mutatok rá, de célját még ezeknek árán sem tudta megközelíteni. Milyen különös is látni, hogy vannak esetek, melyekben heroikus adagok sem hoznak eredményt, míg más esetekben néhány gramm gyógyszer elfogyasztása is meggyógyítja a beteget. A magyarázat azonban itt sem késett. Mivel a makacs esetek inkább az idős fertőzésekből kerültek ki, mindnyájan hittük, hogy a betegség makacsságának oka az, hogy a spirochaetának sikerült elrejtőzködni, olyan területekre behatolni, hova a gyógyszer már nem bírja követni. De mit szóljunk mikor friss esetben sem sikerült vágyunk szerint befolyásolni a luest, vagy midőn inveterált esetben is gyors, sőt látszólag végleges gyógyulást sikerült elérnünk therapiánkkal ? Ott előbbi esetben a spirochaeták változott sajátságairól beszéltünk, utóbbi esetben pedig még a szemmel látott gyógyulásnak sem akartunk hinni. Sőt a chemotherapia eredménytelenségének láttán olyan gondolat is megvillant— és pedig nem utolsórendű búvár agyában — mely kész volt akár diszkreditálni is az egész chemotherapiát és kész veszedelemnek odaállítani az arsenobenzolt az orvosvilág és a közönség ellé. Történt pedig ez annak az állításnak megkockáztatásával, hogy a neurolutes kiváltója éppen a külszínre sikeresnek látszó spirillocid chemotherapia, mely a spirochaetákat a bőrből és a számára könnyen megközelíthető egyéb szövetekből, ahol pedig azok egy későbbi kedvező kórlefolyás feltételeit teremtették volna meg, mintegy belekorbácsolja az idegrendszerbe. Forradalmi állítás, melyre az egész tudományos világ felszisszent. Minden hitünk és minden eddigi törekvésünk megdöntésére látszott alkalmasnak ezen állítás, mely ha bebizonyul, nemcsak, hogy egész syphilistherapiánk sürgős revidiálására kényszerít, de a legsúlyosabb önváddal állít oda mindnyájunkat therápiánk által tönkretett embertársaink elé. Ma már szerencsére túl vagyunk azon, hogy ettől rettegjünk s e hibás elképzelésnek mélyén inkább meg akarunk látni egy másik, ma minket igen közelről érdeklő gondolatot, azt t. i., hogy a syphilis gyógyulásának mechanismusában a legfontosabb szerep a beteg organismusának jut. Ha a spirochaetát a betegség első éveiben békén hagyjuk a bőrben, — hirdették e nézet vallói — ha alkalmat adunk neki arra, hogy biológiai támadó functióival a bőr és más szervek részéről biológiai védőfunctiókat váltson ki, úgy a szervezetnek ezen functiói megmentik a beteget betegsége legszomorúbb következményeitől. A gondolat maga nem is egészen új, sőt csiráival már Ehrlichnél is találkozunk; míg azonban egyik tudóst ugyanez a gondolat arra készteti, hogy az arsenobenzollal még erélyesebben folytassa a küzdelmet az utolsó spirochaeta kiirtásáig, addig egy évtized múlva egy másikban ellenkezőleg az arsenobenzol teljes elvetésének gondolatát ébreszti. Mi a spirochaeták allergén-hatásában s a szervezet részéről megnyilvánuló védőtevékenységben mindig hittünk, de Gennerich további következtetéseinek útjára sohasem tudtunk rálépni. Szerencsére statisztika és klinika egyaránt megdöntötték e téves tanokat, abból azonban már mit sem fognak többé levonni sem ezek, sem a laboratórium, hogy a syphilis chemotherapiás gyógyításában a spirochaeta és gyógyszer között ott áll nélkülözhetetlen, sőt sorsdöntő faktorként a szervezet. A proteusszerű, mindent utánozni képes, mindig egyénien alakuló lues lefolyását két tényező, a spirochaeta és a szervezet egymással vívott küzdelmének foghatjuk fel. E küzdelem megnyilvánulásaiban a spirochaeta fölényét jelentik az aktív kóros jelenségek, a szervezetét a gyógyulás, a két faktor közöti egyensúlyt pedig a latentia állapota. A szervezet egész különös jelentőségét meg kell látnunk a gyógyulás mechanismusában is. Az egy és ugyanazon spirochaeta törzstől szenvedő paralyticus apa, gummás anya és congenitás gyermek, nemcsak morphologiailag és tünettanilag, hanem gyógyulási hajlam szempont 179