Orvosi Hetilap, 1935. december (79. évfolyam, 49-52. szám)
1935-12-07 / 49. szám
1935. 49. sz. ORVOSI HETILAP és a mikro-, vagy makroskopos haematuria. Gyógyulás esetén a vérnyomás normálisra, vagy még az alá is csökkenhet. Ha pedig gyógyulás nem következik be, akkor lassanként a secudaer nephrosclerosis képe áll elő, valamennyi tünetével egyetemben. Lueses egyéneken is elég gyakorta található nephrosclerosis, mégpedig aránylag elég korán. Az ólomnephritissel kapcsolatos hypertonia rendszerint csak átmeneti és különösen az ólomkólika alatt észlelhető. Ugyancsak hypertoniát találunk barium- és bismuthmérgezésekben, valamint a sublimátvesében. Bizonyos, hogy a vesének más elváltozásai is együttjárnak hypertoniával, ilyenek a mechanikus anuriák, polycystikus veseelváltozások, prostata túltengés következtében vizeletpangás stb. Terhesség esetén, de különösen annak végén előfordulhat hypertonia minden vesebántalmazottság nélkül is. Ez a hypertonia azonban csak átmeneti, fekvő helyzetben és lelki izgalmak kikapcsolásakor megszűnik. Terhességi nephritis esetén azonban a vérnyomásemelkedés magasabb és hamarabb következik be, mint a vizeletbeli elváltozások. A hypertonia szülés után csak napok, hetek múlva tér vissza a normálisra. Szemfenéki elváltozások úgy az essentialis, mint az arteriosclerotikus hypertoniákban gyakoriak. Általában a retinán, az erek közelében, kis vérzések jelzik a hypertoniát. Arteriosclerosisban a vérzés olyan nagyfokú lehet, hogy a retinát leválasztja. Essentialis hypertoniában valódi reinitis albuminuricával ritkán találkozunk, sőt ennek előfordulását egyesek tagadják is. Természetesen, ha a hypertonia mellett nagyobb mértékű veseelváltozás szerepel, a retinitis albuminurba kifejlődhetik. Általában véve 150 Hgmm felett beszélünk kóros vérnyomásemelkedésről, ez azonban nem szabály, mert a vérnyomás az életkortól, nemtől, fajtól és egyes vidékektől stb. is függ. Hozzávetőlegesen, de nem szabályként 20 éves korban a verőeres vérnyomás 120 Hgmm és ezentúl évenként kb. 1 Hgmm-mel emelkedik. A kóros vérnyomásemelkedés 200—250 Hgmm-t, sőt egyes esetekben a 300 Hgmm-et is megközelíti. A hypertonia egyes alakjaiban systolés és diastolés, valamint a közepes vérnyomás viselkedésére vonatkozólag nem egyöntetűek a vélemények és ezeknek diagnostikus jelentősége sem nagy. A hypertonia alakjainak systolés vérnyomásgörbéi jellegzetesek, így az essentialis hypertoniában a napi ingadozás 30—100 Hgmm-et is kitehet és éppen e labilitás jellemző az essentialis hypertoniára és csak kevéssé az emelkedés foka. Heveny diffus glomerulonephritis esetén azonban a vérnyomásemelkedés inkább állandónak mondható. Ha relative csekély, alig lépi túl a normális napi ingadozást, ha azonban 180—200 Hgmm-et közelít meg, akkor már 40—50 Hgmm ingadozás is lehetséges. Méginkább állandó az arteriosclerosisos alapon keletkező vérnyomás emelkedés görbéje. Meg kell azonban említenünk, hogy arteriosclerosis vérnyomásemelkedés nélkül is fennállhat. A legállandóbbnak, illetve a legmerevebbnek a nephrosclerosis hypertonia mondható. A graviditásos hypertonia magasabb lehet, mint az acut glomerulonephritisé, napi ingadozása azonban nagyobb a normális napi ingadozásnál, de ez az ingadozás jóval kisebb az essentialis hypertoniáénál. A hajszálerek nyomásának emelkedése glomerulonephritis acut esetében mutatható ki. Ez Kylin szerint e kórképre jellegzetes és sokszor napokkal megelőzi az arterialis nyomásemelkedést. Ugyancsak magasabb a capillaris nyomás a terhességi nephritisben is. A capillaris nyomásemelkedés és arterialis nyomás között semmi biztos összefüggés nem mutatható ki, mert Kylin olyan esetet is talált, ahol körülbelül rendes arterialis nyomás mellett a capillaris nyomás nagyfokban emelkedett volt. De a könnyebb lefolyású esetekben bizonyos párhuzam látszik a kettő között, ilyenkor a capillaris és az arterialis nyomás Hgmm-re átszámítva körülbelül egyforma. A csökkenést illetőleg nincs meg közöttük ez a párhuzam, mert az artériás nyomás a gyógyulás folyamán gyorsabban esik le, mint a capilláris nyomás. Essentiális és arteriosclerotikus hypertonia esetén capilláris nyomásemelkedés nem található, kivéve azt az esetet, ahol a hypertoniához insufficiens mitralstenosis társul. A hypertoniák fellépése a 30-ik életévnél kezdődhetik, de 60 éven túl már ritka. Előfordulhat ugyan essentiális hypertonia már 15—25 éves korban is, de ez esetben alkohol, nikotin túlélvezete és a vegetatív idegrendszer kóros ingerlékenysége legtöbbször kimutatható. Leírtak egy esetet, ahol két és fél éves korban találtak már hypertoniát. A constitutio hypertoniával kapcsolatos szerepére már többen rámutattak (John, Weitz, R. Schmidt, Kylin). Essentiális hypertoniánál az örökölhetőség is bebizonyosodást nyert. A hypertoniások habitusát tekintve, nagyjában kétféle alak különböztethető meg. Az egyik az a gyakori külső, amit plethorás habitusnak nevezünk. Ezek rendszerint kövérek, bőrszínük veres. A másik typus sovány, sápadt bőrszínnel, a kövér és sovány osztályozás Korányitól ered, melyet később követett Volhard veres és fehér hypertonia felosztása. A veres hypertoniában általános hyperaemia mellett főleg a splanchnikus árterületei szűkültek, a fehér hypertoniában a környéki erek tartós, görcsös összehúzódásban vannak. E különböző szempontokból szétválasztott kórképek nem fedik egymást tökéletesen, a typusok közötti határok meglehetősen elmosódottak, annál is inkább, mert pl. véres hypertoniából fehér, kövér hypertoniából sovány válhatik. A felosztásnak Korányi szerint addig lesz jogosultsága, amíg exaktabb alapon nyugvó osztályozás nem pótolja őket. A hypertoniával kapcsolatos anyagforgalmi elváltozásokról nem minden tekintetben egyformák a vélemények. A vér calciumérték csökkenését és a vér káliumtartalom növekedését essentialis hypertoniában nem minden szerző fogadja el. Ugyancsak nem egységes a vér cholestrin tartalmára vonatkozó felfogás sem, bár essentialis és sclerotikus hypertoniában többen megszaporodottnak találták. A vérhúgysav-, aminosav-tartalom az essentialis hypertonia egyes eseteiben növekedett lehet, hasonlóképpen csekély Rest. N. emelkedés is található. Veseeredetű vérnyomásemelkedésekben a Rest. N. viselkedése a vese állapotától függ. A rhodan és magnesium-tartalom nagyrészt változatlan. A vércephalin-tartalom veres hypertoniákban normálisnak, sápadt hypertoniában a rendesnél 60%-kal többnek találtatott. Az össz-phosphatid- és lecithin-tartalom mindkét alakban normális, a glutathion-tartalom eltérést nem mutat. Veres hypertoniában magasabb, sápadt esetén csökkentebb vérdiolin-érték lelhető. Vércukorérték-emelkedést a szerzők egész serege mutatott ki, de egyesek hypertonia nélküli arteriosclerosisban is találtak. Némelyek csak Basedowos hypertoniában és neuropathiás tünetekkel stigmatizáltakon észlelték. Mások nephritikus hypertoniákban is megtalálták. Az acut diffus glomerilonephritis nem jár emelkedett vércukor-tartalommal. A hyperglycaemiához az esetek nagy részében egyidőre megjelenő, majd eltűnő cukorvizelés társul, de lehet ez állandó is. Többen igazolták, hogy a 40 év feletti cukorbetegeken a hypertonia gyakoribb, mint nem cukorbeteg kortársaik esetében. E két betegség együttes előfordulásakor tekintetbe kell vennünk azt, hogy mindkettő magasabb korban fordul elő, de eme egybeesésen kívül az a kapcsolat is van közöttük, hogy 1281