Orvosi Hetilap, 1935. december (79. évfolyam, 49-52. szám)

1935-12-07 / 49. szám

1935. 49. sz. ORVOSI HETILAP és a mikro-, vagy makroskopos haematuria. Gyógyulás esetén a vérnyomás normálisra, vagy még az alá is csök­kenhet. Ha pedig gyógyulás nem következik be, akkor lassanként a secudaer nephrosclerosis képe áll elő, vala­mennyi tünetével egyetemben. Lueses egyéneken is elég gyakorta található nephrosclerosis, mégpedig aránylag elég korán. Az ólomnephritissel kapcsolatos hypertonia rendszerint csak átmeneti és különösen az ólomkólika alatt észlelhető. Ugyancsak hypertoniát találunk barium- és bismuthmérgezésekben, valamint a sublimátvesében. Bizonyos, hogy a vesének más elváltozásai is együttjár­nak hypertoniával, ilyenek a mechanikus anuriák, poly­­cystikus veseelváltozások, prostata túltengés következté­ben vizeletpangás stb. Terhesség esetén, de különösen annak végén előfor­dulhat hypertonia minden vesebántalmazottság nélkül is. Ez a hypertonia azonban csak átmeneti, fekvő helyzet­ben és lelki izgalmak kikapcsolásakor megszűnik. Ter­hességi nephritis esetén azonban a vérnyomásemelkedés magasabb és hamarabb következik be, mint a vizeletbeli elváltozások. A hypertonia szülés után csak napok, hetek múlva tér vissza a normálisra. Szemfenéki elváltozások úgy az essentialis, mint az arteriosclerotikus hypertoniákban gyakoriak. Általában a retinán, az erek közelében, kis vérzések jelzik a hyper­toniát. Arteriosclerosisban a vérzés olyan nagyfokú lehet, hogy a retinát leválasztja. Essentialis hypertoniában valódi reinitis albuminuricával ritkán találkozunk, sőt ennek előfordulását egyesek tagadják is. Természetesen, ha a hypertonia mellett nagyobb mértékű veseelváltozás szerepel, a retinitis albuminurb­a kifejlődhetik. Általában véve 150 Hgmm felett beszélünk kóros vér­nyomásemelkedésről, ez azonban nem szabály, mert a vér­nyomás az életkortól, nemtől, fajtól és egyes vidékektől stb. is függ. Hozzávetőlegesen, de nem szabályként 20 éves kor­ban a verőeres vérnyomás 120 Hgmm és ezen­túl évenként kb. 1 Hgmm-mel emelkedik. A kóros vér­nyomásemelkedés 200—250 Hgmm-t, sőt egyes esetek­ben a 300 Hgmm-et is megközelíti. A hypertonia egyes alakjaiban systolés és diastolés, valamint a közepes vér­nyomás viselkedésére vonatkozólag nem egyöntetűek a vélemények és ezeknek diagnostikus jelentősége sem nagy. A hypertonia alakjainak systolés vérnyomásgörbéi jellegzetesek, így az essentialis hypertoniában a napi in­gadozás 30—100 Hgmm-et is kitehet és éppen e labilitás jellemző az essentialis hypertoniára és csak kevéssé az emelkedés foka. Heveny diffus glomerulonephritis esetén azonban a vérnyomásemelkedés inkább állandónak mond­ható. Ha relative csekély, alig lépi túl a normális napi ingadozást, ha azonban 180—200 Hgmm-et közelít meg, akkor már 40—50 Hgmm ingadozás is lehetséges. Még­­inkább állandó az arteriosclerosisos alapon keletkező vér­nyomás emelkedés görbéje. Meg kell azonban említenünk, hogy arteriosclerosis vérnyomásemelkedés nélkül is fenn­állhat. A legállandóbbnak, illetve a legmerevebbnek a nephrosclerosis hypertonia mondható. A graviditásos hypertonia magasabb lehet, mint az acut glomerulo­­nephritisé, napi ingadozása azonban nagyobb a normális napi ingadozásnál, de ez az ingadozás jóval kisebb az essentialis hypertoniáénál. A hajszálerek nyomásának emelkedése glomerulo­nephritis acut esetében mutatható ki. Ez Kylin szerint e kórképre jellegzetes és sokszor napokkal megelőzi az arterialis nyomásemelkedést. Ugyancsak magasabb a capillaris nyomás a terhességi nephritisben is. A capilla­­ris nyomásemelkedés és arterialis nyomás között semmi biztos összefüggés nem mutatható ki, mert Kylin olyan esetet is talált, ahol körülbelül rendes arterialis nyomás mellett a capillaris nyomás nagyfokban emelkedett volt. De a könnyebb lefolyású esetekben bizonyos párhuzam látszik a kettő között, ilyenkor a capillaris és az arte­rialis nyomás Hgmm-re átszámítva körülbelül egyforma. A csökkenést illetőleg nincs meg közöttük ez a párhuzam, mert az artériás nyomás a gyógyulás folyamán gyorsab­ban esik le, mint a capilláris nyomás. Essentiális és ar­teriosclerotikus hypertonia esetén capilláris nyomás­­emelkedés nem található, kivéve azt az esetet, ahol a hypertoniához insufficiens mitralstenosis társul. A hypertoniák fellépése a 30-ik életévnél kezdődhetik, de 60 éven­ túl már ritka. Előfordulhat ugyan essentiális hypertonia már 15—25 éves korban is, de ez esetben alkohol, nikotin túlélvezete és a vegetatív idegrendszer kóros ingerlékenysége legtöbbször kimutatható. Leírtak egy esetet, ahol két és fél éves korban találtak már hyper­toniát. A constitutio hypertoniával kapcsolatos szerepére már többen rámutattak (John, Weitz, R. Schmidt, Kylin). Essentiális hypertoniánál az örökölhetőség is bebizonyo­­sodást nyert. A hypertoniások habitusát tekintve, nagyjában két­féle alak különböztethető meg. Az egyik az a gyakori külső, amit plethorás habitusnak nevezünk. Ezek rend­szerint kövérek, bőrszínük veres. A másik typus sovány, sápadt bőrszínnel, a kövér és sovány osztályozás Korányi­tól ered, melyet később követett Volhard veres és fehér hypertonia felosztása. A veres hypertoniában általános hyperaemia mellett főleg a splanchnikus árterületei szű­kültek, a fehér hypertoniában a környéki erek tartós, gör­csös összehúzódásban vannak. E különböző szempontokból szétválasztott kórképek nem fedik egymást tökéletesen, a typusok közötti határok meglehetősen elmosódottak, an­nál is inkább, mert pl. véres hypertoniából fehér, kövér hypertoniából sovány válhatik. A felosztásnak Korányi szerint addig lesz jogosultsága, amíg exaktabb alapon nyugvó osztályozás nem pótolja őket. A hypertoniával kapcsolatos anyagforgalmi elválto­zásokról nem minden tekintetben egyformák a vélemé­nyek. A vér calciumérték csökkenését és a vér kálium­­tartalom növekedését essentialis hypertoniában nem min­den szerző fogadja el. Ugyancsak nem egységes a vér cholestrin tartalmára vonatkozó felfogás sem, bár essentialis és sclerotikus hypertoniában többen megszaporodottnak találták. A vér­­húgysav-, aminosav-tartalom az essentialis hypertonia egyes eseteiben növekedett lehet, hasonlóképpen csekély Rest. N. emelkedés is található. Veseeredetű vérnyomás­emelkedésekben a Rest. N. viselkedése a vese állapotától függ. A rhodan és magnesium-tartalom nagyrészt válto­zatlan. A vér­cephalin-tartalom veres hypertoniákban nor­málisnak, sápadt hypertoniában a rendesnél 60%-kal több­nek találtatott. Az össz-phosphatid- és lecithin-tartalom mindkét alakban normális, a glutathion-tartalom eltérést nem mutat. Veres hypertoniában magasabb, sápadt esetén csökkentebb vérdiolin-érték lelhető. Vércukorérték-emelkedé­st a szerzők egész serege mu­tatott ki, de egyesek hypertonia nélküli arteriosclerosis­ban is találtak. Némelyek csak Basedowos hypertoniában és neuropathiás tünetekkel stigmatizáltakon észlelték. Mások nephritikus hypertoniákban is megtalálták. Az acut diffus glomerilonephritis nem jár emelkedett vér­­cukor-tartalommal. A hyperglycaemiához az esetek nagy részében egyidőr­e megjelenő, majd eltűnő cukorvizelés társul, de lehet ez állandó is. Többen igazolták, hogy a 40 év feletti cukorbetegeken a hypertonia gyakoribb, mint nem cukorbeteg kortársaik esetében. E két beteg­ség együttes előfordulásakor tekintetbe kell vennünk azt, hogy mindkettő magasabb korban fordul elő, de eme egybeesésen kívül az a kapcsolat is van közöttük, hogy 1281

Next