Orvosi Hetilap, 1936. december (80. évfolyam, 49-52. szám)

1936-12-05 / 49. szám

1936. 49. sz. ORVOSI HETILAP idősebb insulinra szoruló esetek átlagával összehasonlítva k­é­t, tehát azon két csoport között, melynek klinikai különbözősége sohasem volt vitás, az alkalmazott statis­­tikai módszer is kétséget kizárva rámutat a csoportok különbözőségére. Az I. sz. táblázatból kitűnik, hogy az 50. éven felül a nemeik között insulinszükséglet szempontjából különb­ség nincs és noha az előrehaladó életkorrral az insulinra nem szoruló esetek száma mindig növekszik, az insulinra szorulók átlagos insulinszükséglete nem változik. Fel­tűnő azonban, hogy a 40—50. életév között a nők átlagos insulinszükséglete lényegesen alacsonyabb, mint a fér­fiaké. A különbség oly jelentős (k = 2.6), hogy nagy valószínűséggel nem véletlennek tulajdonítható, hanem valóságos különbségnek tekintendő. Ennek magyarázatát keresve, felmerül az a feltevés, hogy nőkben az úgy­nevezett öregkori diabetes (talán épen a klimaktérium­mal kapcsolatban) korábban jelentkezik, mint férfiakban. E feltevést bizonyos mértékig alátámaszthatja az a kö­rülmény, hogy míg az alacsonyabb évjáratokban a fér­fiak vannak többségben, addig éppen ebben az életkorban kezd a nők száma a férfiak fölé emelkedni. III. Adatok a stheniás, az insulinresistens, a kövér és a sovány diabetes kérdéséhez. R. Schmidt stheniás diabetesében a legfontosabb jellemvonás a magas vérnyomás, de jelentős szerepet tölt be a hypertensio Faltának az „insulinresistens” diabetes­­ről adott leírásában is. A magasabb vérnyomás és a dia­betes közötti korrelációt számos szerző vizsgálta, nagy­részt azzal az eredménnyel, hogy diabetikusok között a hypertensiót gyakoribbnak találta. A különböző vizsgálók a diabetikusok 17—50%-ában találtak emelkedett vér­nyomást, az eredmények nagy része azonban közelebb esik a felső határhoz. A diabetes és hypertensio kapcsolatá­nak másik megnyilvánulását egyes szerzők abban látják, hogy a hypertoniás cukorbetegek közül több kompensál­­ható insulin nélkül, illetőleg az insulinra szorulók, azzal csak nehezen cukormentesíthetők, más szóval az insulin­­resistentia tüneményét mutatják. E kérdések vizsgálata céljából rendelkezésünkre álló anyagot három szempont szerint csoportosítottuk: megállapítottuk a) diabeteses és nem diabeteses betegek között a magasabb vérnyomás elő­fordulásának gyakoriságát, b) nem hypertoniás és hyper­­tensiós diabetikusok megoszlását aszerint, hogy insulinra szorultak-e, vagy anélkül voltak compensálhatók, c) összehasonlítottuk az insulinra szoruló hypertensiós és nem hypertensiós esetek átlagos insulinszükségletét. (Hypertensio : 150 Hg mm-nél magasabb vérnyomás.). II. TÁBLÁZAT. A II. sz. táblázatból kitűnik, hogy a diabetikusok és nem diabetikusok között a pécsi belklinika beteganyagá­ban a hypertensio gyakorisága szempontjából értékelhető különbség nincs. A fenti eredményektől eltérő irodalmi adatok minden valószínűség szerint azzal magyarázhatók, hogy válogatott beteganyagon alapulnak. A diabeteses betegek ugyanis elenyésző számú kivétellel intézeti el­helyezést nyernek, ennek következtében az összes hyper­toniás diabetesek is kórtermi megfigyelés alá kerülnek; ezzel szemben a nem diabeteses hypertensiós betegek jelentős része a járóbetegrendelésen nyer elintézést. Ezen­kívül a diabetikust a gyakorló orvos majdnem minden esetben intézetbe utasítja, viszont a nem diabeteses hyper­tensiós beteget többnyire maga kezeli. Tekintetbe kell venni azt is, hogy nagy városokban az egyik intézményt igen gyakran előnyben részesítik a cukorbetegek, míg a hypertensiós betegek inkább egy másik rendelést keres­nek fel. Utóbbi szempontok a pécsi belklinika anyagában nem, vagy alig játszanak szerepet. A H. sz. táblázat nem diabeteses betegekre vonatkozó adatai az említett oknál fogva a járóbetegrendelésen megfordult betegekre vonat­koznak; ha csak a klinikára felvett betegeket vettük volna alapul, mi is arra a megállapításra jutottunk volna, hogy diabetikusok között gyakoribb a hypertensio. A II. sz. ábra mutatja, hogy az 50. életév felett a hypertensiós és normális vérnyomású diabetesesek között egyenlő százalékban fordulnak elő insulin nélkül kezel­hető esetek. Feltűnő különbség mutatkozik azonban a 40. és 50. életév között. Ebben az időszakban a hypertoniások jelentősen nagyobb hányada compensálható insulin nél­kül A hypertensiós esetek száma ebben a korosztályban csekély (­17) így ez a különbség nem tekinthető bizo­nyítottnak és véletlennek is tulajdonítható. Valószínűbb­nek látszik, azonban az a feltevés, hogy a különbség rész­ben reális és azzal magyarázható, hogy a már fiatalabb korban jelentkező hypertensióban a diabetes öregkori alakja is korábban jelentkezik. Teljes bizonyossággal le­szögezhető azonban, hogy az 50. év felett e két csoport között insulinra szorulás szempontjából különbség nem tehető. A III. sz. táblázat meggyőzően mutatja, hogy az 50. életév felett hypertensiós és normális vérnyomású dia­betikusok átlagos insulinszükséglete között különbség nincs, vagyis, hogy a hypertoniás csoportban nem halmo­zódnak akár a kevesebb insulinnal rendezhető, akár az insulinresistens esetek. Azt az elméleti lehetőséget, hogy egyrészt kis insulin szükségletű, másrészt pedig sok insulinra szoruló „insulinresistens” esetek keveredése ad­hatná az átlagértéket, kizárja az a körülmény, hogy a 150 Hg mmnél magasabb vérnyomás Kor Nem diabeteses Diabeles 40-49 31.8° o 24.4% 50-59 34.9% 34.7 % 60-69 45.0° o 51.0% 70-53.0% 45.0% Összes 37.2 % 40 9% II. sz. ábra. 1153

Next