Orvosi Hetilap, 1936. december (80. évfolyam, 49-52. szám)
1936-12-05 / 49. szám
1936. 49. sz. ORVOSI HETILAP idősebb insulinra szoruló esetek átlagával összehasonlítva két, tehát azon két csoport között, melynek klinikai különbözősége sohasem volt vitás, az alkalmazott statistikai módszer is kétséget kizárva rámutat a csoportok különbözőségére. Az I. sz. táblázatból kitűnik, hogy az 50. éven felül a nemeik között insulinszükséglet szempontjából különbség nincs és noha az előrehaladó életkorrral az insulinra nem szoruló esetek száma mindig növekszik, az insulinra szorulók átlagos insulinszükséglete nem változik. Feltűnő azonban, hogy a 40—50. életév között a nők átlagos insulinszükséglete lényegesen alacsonyabb, mint a férfiaké. A különbség oly jelentős (k = 2.6), hogy nagy valószínűséggel nem véletlennek tulajdonítható, hanem valóságos különbségnek tekintendő. Ennek magyarázatát keresve, felmerül az a feltevés, hogy nőkben az úgynevezett öregkori diabetes (talán épen a klimaktériummal kapcsolatban) korábban jelentkezik, mint férfiakban. E feltevést bizonyos mértékig alátámaszthatja az a körülmény, hogy míg az alacsonyabb évjáratokban a férfiak vannak többségben, addig éppen ebben az életkorban kezd a nők száma a férfiak fölé emelkedni. III. Adatok a stheniás, az insulinresistens, a kövér és a sovány diabetes kérdéséhez. R. Schmidt stheniás diabetesében a legfontosabb jellemvonás a magas vérnyomás, de jelentős szerepet tölt be a hypertensio Faltának az „insulinresistens” diabetesről adott leírásában is. A magasabb vérnyomás és a diabetes közötti korrelációt számos szerző vizsgálta, nagyrészt azzal az eredménnyel, hogy diabetikusok között a hypertensiót gyakoribbnak találta. A különböző vizsgálók a diabetikusok 17—50%-ában találtak emelkedett vérnyomást, az eredmények nagy része azonban közelebb esik a felső határhoz. A diabetes és hypertensio kapcsolatának másik megnyilvánulását egyes szerzők abban látják, hogy a hypertoniás cukorbetegek közül több kompensálható insulin nélkül, illetőleg az insulinra szorulók, azzal csak nehezen cukormentesíthetők, más szóval az insulinresistentia tüneményét mutatják. E kérdések vizsgálata céljából rendelkezésünkre álló anyagot három szempont szerint csoportosítottuk: megállapítottuk a) diabeteses és nem diabeteses betegek között a magasabb vérnyomás előfordulásának gyakoriságát, b) nem hypertoniás és hypertensiós diabetikusok megoszlását aszerint, hogy insulinra szorultak-e, vagy anélkül voltak compensálhatók, c) összehasonlítottuk az insulinra szoruló hypertensiós és nem hypertensiós esetek átlagos insulinszükségletét. (Hypertensio : 150 Hg mm-nél magasabb vérnyomás.). II. TÁBLÁZAT. A II. sz. táblázatból kitűnik, hogy a diabetikusok és nem diabetikusok között a pécsi belklinika beteganyagában a hypertensio gyakorisága szempontjából értékelhető különbség nincs. A fenti eredményektől eltérő irodalmi adatok minden valószínűség szerint azzal magyarázhatók, hogy válogatott beteganyagon alapulnak. A diabeteses betegek ugyanis elenyésző számú kivétellel intézeti elhelyezést nyernek, ennek következtében az összes hypertoniás diabetesek is kórtermi megfigyelés alá kerülnek; ezzel szemben a nem diabeteses hypertensiós betegek jelentős része a járóbetegrendelésen nyer elintézést. Ezenkívül a diabetikust a gyakorló orvos majdnem minden esetben intézetbe utasítja, viszont a nem diabeteses hypertensiós beteget többnyire maga kezeli. Tekintetbe kell venni azt is, hogy nagy városokban az egyik intézményt igen gyakran előnyben részesítik a cukorbetegek, míg a hypertensiós betegek inkább egy másik rendelést keresnek fel. Utóbbi szempontok a pécsi belklinika anyagában nem, vagy alig játszanak szerepet. A H. sz. táblázat nem diabeteses betegekre vonatkozó adatai az említett oknál fogva a járóbetegrendelésen megfordult betegekre vonatkoznak; ha csak a klinikára felvett betegeket vettük volna alapul, mi is arra a megállapításra jutottunk volna, hogy diabetikusok között gyakoribb a hypertensio. A II. sz. ábra mutatja, hogy az 50. életév felett a hypertensiós és normális vérnyomású diabetesesek között egyenlő százalékban fordulnak elő insulin nélkül kezelhető esetek. Feltűnő különbség mutatkozik azonban a 40. és 50. életév között. Ebben az időszakban a hypertoniások jelentősen nagyobb hányada compensálható insulin nélkül A hypertensiós esetek száma ebben a korosztályban csekély (17) így ez a különbség nem tekinthető bizonyítottnak és véletlennek is tulajdonítható. Valószínűbbnek látszik, azonban az a feltevés, hogy a különbség részben reális és azzal magyarázható, hogy a már fiatalabb korban jelentkező hypertensióban a diabetes öregkori alakja is korábban jelentkezik. Teljes bizonyossággal leszögezhető azonban, hogy az 50. év felett e két csoport között insulinra szorulás szempontjából különbség nem tehető. A III. sz. táblázat meggyőzően mutatja, hogy az 50. életév felett hypertensiós és normális vérnyomású diabetikusok átlagos insulinszükséglete között különbség nincs, vagyis, hogy a hypertoniás csoportban nem halmozódnak akár a kevesebb insulinnal rendezhető, akár az insulinresistens esetek. Azt az elméleti lehetőséget, hogy egyrészt kis insulin szükségletű, másrészt pedig sok insulinra szoruló „insulinresistens” esetek keveredése adhatná az átlagértéket, kizárja az a körülmény, hogy a 150 Hg mmnél magasabb vérnyomás Kor Nem diabeteses Diabeles 40-49 31.8° o 24.4% 50-59 34.9% 34.7 % 60-69 45.0° o 51.0% 70-53.0% 45.0% Összes 37.2 % 40 9% II. sz. ábra. 1153