Orvosi Hetilap, 1952. augusztus (93. évfolyam, 31-35. szám)
1952-08-03 / 31. szám - Soós Imre: A discopathia liquorsyndromája
ORVOSI HETILAP 1952. 31 egynél discusprolapsus körüli granulatiós szövetet talált, tíz esetben viszont semmi olyan eltérést, amely a sejtszámszaporulatot magyarázhatta volna, ellenben a betegség fennállásának ideje és a fehérjeszaporulat mértéke között egyenes arányt látott: a régebei esetek nagyobb mértékben mutattak fehérjeszint emelkedés. Boeing vizsgálatai szerint magasabb fehérjetartalom hosszabb lefolyású, intermittáló vagy remittáló képekre jellemző. Szerinte a klinikai kép súlyossága, a discusprolapsus magassági localisatiója, valamint a liquorkép között összefüggés nincs. A liquorsyndroma kialakulásának pathomechanismusára többféle feltevést ismerünk, amelyek egyrészt mechanikus (compressiós-transsudatiós), másrészt gyulladásos (exsudatiós) csoportba sorolhatók. A mechanikus feltevés védelmezői (Claudius, Spurning, Habermann, Scheid) szerint a discusprolapsus következtében létrejött ideggyökduzzadás és congestio az ideg vénás ellátásának compressióját eredményezi, amely aztán a fellazult érfalon keresztül fehérjetranssudactióhoz vezet a liquorur felé. Sántha, Haberland és mások vizsgálatai viszont kétségtelenné tették, hogy a discusprolapsus jelenléte nem csupán az extraduralis gyökérvénák varicosus kitágulását és a comprimált gyökér pedemás duzzadását, hanem extraduralis gyökérkörüli összenövéseket, helyi arachnoideális adhaesiókat és reactiv interstitialis neuritist hozhat létre, mint secunder jelenségeket. Bannwarth már valódi rheumás (allergiáshyperergiás) gyulladásról beszél a discusprolapsus körüli szövetekben, beleértve a comprimált gyökör, ill. gangliont is. Thiébaut szerint a liquorvizsgálat a jelenlegi methodusok alapján a pathogenesis felderítéséhez nem hoz közelebb, mivel nem tudunk transsudativ (pangásos) és exsudativ (serosus gyulladásos) folyamatokat csupán a liquorkép alapján tisztán eldifferentiálni. Végeredményben tehát az előbbi rövid felsorolásból meggyőződhetünk arról, hogy az eddigi vizsgálatok alapján a discopathiánál észlelhető esetleges kóros liquorlelet nem sokkal hoz közelebb a betegség diagnosticájához, ill patológiai megismeréséhez. A borúlátóbbak egyenesen feleslegesnek tartják a liquorvizsgálat megejtését és csak atypusos, ill. kétoldali tünetek esetén javasolják egyéb betegségek (caudatumorok, vertebralis metastasisok, gyulladásos folyamatok) kizárása céljából. Tekintettel a kérdés tisztázatlan voltán, klinikánk legutóbbi négy esztendejében vizsgált és java részben az idegsebészeti intézetben operált discopathia anyagát feldolgoztuk a liquorsyndroma analysálása céljából. Az a beteganyag, ahol liquorvizsgálat történt, 200 esetet tesz ki, természetesen szigorúan kizárva azokat a képeket, ahol egyéb liquorelváltozásokat okozó , organikus idegrendszeri betegség is állt fenn (pl. sclerosis multiplex, lues cerebrospinalis). Angyal prof. javaslatára a 200 esetből -12-nél végeztünk ú. n. kettős liquorvizsgálatot, vagyis összehasonlító liquorvételt az L/3—L/4 és 1/5—L/T közötti spatiumból, néhány esetben pedig összehasonlító liquorvételt cisternális és lumbalpunctio útján. Az összehasonlító liquorvizsgálatok értékes adatokat nyújtottak a liquorsyndroma pathomechanismusának megértéséhez, amint ezt a továbbiakban majd látni fogjuk. Egyébként a liquorvételek túlnyomó többsége az L/3—L/4 spatiumban történt. A liquor összfehérje meghatározásokat serológiai laboratóriumunk szokásos eljárásával diaphanometriásan végeztük. Az eseteket a liquor összfehérjetartalma szerint három csoportra osztottam: 1. norm. liquor 0—40 mg% összfehérjével, 2. enyhén emelkedett összfehérje (41—100 mg%), 3. erősen emelkedett összfehérje (101 mg%-nál magasabb, esetleg From-syndroma). Valamennyi csoportnál meghatároztuk számszerűen és százalékszerűen a megfejelő csoportba tartozó discopathiások eloszlását a következő irányelvek szerint: 1. a beteg kora, 2. a betegség fennállásának ideje a legkorábbi tünetektől számítva években, 3. a betegség típusa: a) recidiv, b) chronicus, c) acut, vagyis 6 hónapnál korábbi fennállású, 4. a betegség súlyossági foka a klinikai tünetek alapján (gerincoszlopi deformitás, izomatrophia, paresis, érzészavarok, reflexzavarok, esetleg ürítési zavarok, ill. cauda-syndroma), 6 súlyossági fokot különböztetve meg, 5. recidiv discopathia esetén az utolsó recidiva ideje hónapokban, 6. Rtg positivitás, rheumás anamnesis, ürítési zavarok megoszlása, 7. műtéti megoszlás. A műtétre került esetekből: 7a. a discusprolapsus typusa (Luschka-féle posedudor, pulsiós, incarcerált kicsi és nagy, atypusos, ill. hiányzó prolapsus), 7b. localisatio (centralis, lateralis, kettős bunk-segmentalis, kettős heterosegmentalis, ill. nem localisálható), 7c. műtéti melléklelet (megvastagodott lig. flavum, tágult epiduralis venaplexus, ill. mindkettő). Az egyes liquorcsoportokon belül kapott számszerű adatokat összehasonlítottuk az összesetre vonatkozó számszerű és százalékos megoszlással. A 42 kettős liquorú egyénnél mindig a magasabb értéket vettük. A továbbiakban a kettős liquorok összehasonlítása történt, kiemelve azt a 16 esetet, ahol a liquorvételnek nem csupán a helyét, hanem sorrendjét is számításba vettük. Végül külön csoportosítottuk a caudasyndromával járó discusprolapsusok liquorsyndromáját és azokat a szórvány eseteket, ahol egyazon egyénnél többszörös liquorvizsgálat történt különféle időközökben. A 200 áttanulmányozott esetből műtétre 112 (56%) került. Említésre méltó, hogy műtéti anyagunkban csupán 6-nál nem találtak discusprolapsust, vagyis az esetek 5%-ában. Azokat a betegeket, akiknél műtét nem történt, conservativ kezelésre utasítottuk, de minden körülmények között óvakodtunk attól, hogy nem typusos anamnesissel, és nem a jellegzetes syndromával jelentkező betegek a jelenlegi statisztikai értékelésbe bekerüljenek. A különféle szempontból összeállított százalékos adatokat célszerűen táblázatosan ábrázoljuk. Az 1.