Orvosi Hetilap, 1959. október (100. évfolyam, 40-43. szám)
1959-10-04 / 40. szám - Petri Gábor: Az extracorporális teljes perfusioról
AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-BEN ALFÖLDY ZOLTÁN D R„ DARABOS PÁL DR., FISCHER ANTAL DR., HIRSCHLER IMRE DR„ LÉNÁRT GYÖRGY DR., SÓS JÓZSEF DR. SZÁNTÓ GYÖRGY DR., WALD BÉLA DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. C. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM, 1959. OKTÓBER 4. ORVOSI HETILAP Szerkesztő bizottság: A Szegedi Orvostudományi Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikájának (igazgató: Petri Gábor dr. egyetemi tanár) közleménye Az extracorporalis teljes perfusioról írta: PETRI GÁBOR dr. Az Orvosi Hetilap 100. évfolyama számára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány Az úgynevezett extracorporalis mesterséges keringés módszere egyike a sebészet legújabb vívmányainak, és eddigelé a legkedvezőbb lehetőségnek bizonyult a szívüregek megnyitásával járó beavatkozások elvégzésére. Nyilvánvaló gyógyászati fontosságán kívül sokban gyarapította élettani ismereteinket, emellett talán távolabbi kilátásokat nyújt a nem szigorúan sebészeti alkalmazásra is, és nem utolsó sorban az orvosok egy régi ábrándját valósítja meg. A világirodalomban évek óta igen nagyszámú közlemény foglalkozik evvel az eljárással, azonban a hazai irodalom ez ideig csupán két idevágó dolgozatot tartalmaz, épp ezért talán nem indokolatlan a kérdés tüzetesebb ismertetése a szélesebb orvosi közvélemény előtt. A vázolt körülmények folytán nem látszik helyesnek a kérdésnek csupán általános tárgyalása és éppen a sok irányú vonatkozások miatt nem kerülhető el bizonyos részletkérdések behatóbb taglalása, mely helyenként a gyakorló orvos közvetlen érdeklődési területén túl is megy. Bár a szíven magán végzendő javítóműtétek gondolata már évtizedekkel ezelőtt felvetődött, a balsikerek gyakorisága, épp a technikai feltételek és a megfelelő élettani tapasztalatok hiányából kifolyólag, késleltette ennek a célnak a megvalósítását. Közismert dolog, hogy a mai szívsebészet kialakulását a ductus Botalli első sikeres lekötésétől szokás számítani és hogy lényegében 1939 és 1945 között alakultak ki a nagyerek ma már klasszikusnak tekinthető műtétei, melyeknek egy része egyegy organikus szívbetegség palliatív kezelését is jelentette. A következő fejlődési szakaszban a szíven belüli anatómiai elváltozások vakon végzett correctiója jellemezte a fejlődést és vitathatatlanul sok esetben hozott klinikai gyógyulást. Ezek a sokszor nehéz feltételek között végzett műtétek sok tapasztalatot és pótolhatatlanul értékes ismereteket nyújtottak, nem is szólva arról, hogy a sebészek találékonyságát és ügyességét nagyban fejlesztették. Néhány év elteltével világossá vált, hogy a fejlődésnek ezen a területen is biztosítania kell a sebészi módszerek klasszikus feltételeit, az áttekinthető feltárást, a szem ellenőrzése alatt végzett precíz és sietség nélküli munka lehetőségét. Ez az alapja annak az igyekezetnek, hogy a szíven belüli műtéteket a keringésből kiiktatott szíven, azaz komoly vérzés nélkül lehessen elvégezni. A mintegy 20 évvel ezelőtti korai próbálkozások nem jártak sikerrel és az a tapasztalat, hogy az anoxiát az agy három percen túl, a szív háromnegyed órán túl nem tűri el maradó károsodás nélkül, hosszú időre reménytelenné tette azt az óhajt, hogy a keringésből egyszerűen kirekesztett szívet meg lehessen nyitni, illetve, hogy az ilyen esetben rendelkezésre álló néhány rövid perc alatt a szíven belül alapos munkát lehessen végezni. A szív és vele együtt a tüdő kirekesztése a keringésből olyan technikai nehézségekbe ütközött, hogy ezeknek a megkerülésére inkább élettani lehetőségek után kutattak, így vetődött fel Bigelow, illetve Boerema kezdeményezése alapján az a gondolat, hogy az anoxia elviselhető időtartamát a szervezet oxygenigényének csökkentésével lehetne megnyújtani. Az alapot erre a téli álmukat alvó állatok minimális anyagcseréje szolgáltatta. A kísérletek igazolták, hogy a melegvérű állat lehűtése is az anyagcsere lineáris csökkenését vonja maga után. Az így kialakult hypothermiás módszer (mely a hibernatiótól merőben különböző eljárás) csupán korlátozottan váltotta be a hozzáfűzött reményeket a klinikai gyakorlatban, ugyanis kitűnt, hogy 28 C fok alatt a szívizomzat fibrillátiós készsége nagyban fokozódik és ez az életveszélyes szövődmény csupán az