Orvosi Hetilap, 1963. június (104. évfolyam, 22-26. szám)
1963-06-02 / 22. szám - Lázár Dezső: A végbélrák műtéti megoldása
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN D R. ♦ DARABOS PÁL DR. * FISCHER ANTAL DR. . HIRSCHLER IMRE D R. LENÁRT GYÖRGY DR. . SÓS JÓZSEF DR. . SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: T R E N C SÉ N I TIBOR DR. . Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. 104. ÉVFOLYAM 22. SZÁM, 1963. JÚNIUS 2 Nagykanizsai Városi Tanács Kórháza A fégbélrák műtéti megoldása (109 operált tapasztalatai alapján) Lázár Dezső dr. Az elmúlt két évtizedre visszatekintve meg kell állapítanunk, hogy a végbélrákok radikális műtétei Herzel úttörő munkássága óta hazánkban nem haladtak a külföldi sikerekkel párhuzamosan. Herzel a század elején (1908-ban) még nemzetközileg is elismert, kitűnő eredményt tudott felmutatni a végbélrákok sebészi kezelésében, mégsem követte a joggal várt haladás eredményeit. Talán a két világháború okozta visszaesésnek tulajdonítható, hogy 1947-ben még ott tartottunk, hogy az abdomino-sacralis radikális végbélműtétek szükségességéről is vitatkoznunk kellett és a záróizom megtartásra irányuló törekvéseket egyöntetűen elvetette a sebész szakcsoport. A végbélrákok sebészi megoldásairól 1947-ben tartott előadásomat annyira egyöntetű ellenállás fogadta, hogy vissza kell rá emlékezni. A hozzászólások kivonatát az Archivum Chirurgicum (1948, 82. szám) részletesen hozta, így jól dokumentálva maradt. A jegyzőkönyv olvasásakor ma is megelégedéssel állapítom meg, hogy az ellenállás a legkisebb mértékben sem ingatott meg, mert a zárszó jogán újból leszögeztem, hogy: „a 10 cm-nél magasabban elkezdődő végbélrákoknál az end-to-end egyesítés nem zavarja meg lényegesen a záróizomzat idegellátását, tehát a záróizomzat-megtartó eljárásokat elvetni nem lehet.” Az elülső resectió gondolata tehát már 1947-ben itthon is adva volt. A záróizomzat-konzerválás elvének helyességéről meggyőződve 1950-ben alkalmam volt intraabdominális resectióval (Dixon—Wangesteen) operált beteget bemutatni a sebész szakcsoportban. A hazai visszamaradás okainak keresése kapcsán arra a megállapításra jutottam, hogy talán éppen Herzel sacralis úton elért kitűnő eredményei okozhatták, hogy magyar tanítványai a külön földi sikerek ellenére makacsul megmaradtak a sacralis út mellett, és ezzel az eljárással jó eredményeket is értek el. A hasüregi sebészet rendkívüli fejlődése azonban igazolta, hogy jobb eredményekre jogosító, onkológiailag is megbízhatóbb, radikális végbélrák műtét csak abdominális áttekintés után várható. Az abdominális műtét jelentőségére Finsterer 1941-ben már világosan rámutatott és a tengerentúli, egyre inkább speciálisan differenciálódó sebészek, egyre nagyobb számú és egyre merészebb, a záróizomzatot is megtartó eljárásokról számoltak be. Csak Swenson (1950) és magyar követői (Verebély, Köves 1953) úttörő munkássága vitte némileg előre a kérdést. A modern technikával dolgozó végbélsebészek azonban magukra maradtak és tapasztalatom szerint a sebészek többsége a végbélrákok gyógyításában a legkényelmesebb sebészi nihilizmustól a számomra legelriasztóbb „életmentő” anus prae készítésén át a Kraske műtétre korlátozzák ma is beavatkozásaikat. Az abdomiarosacralis amputatióval dolgozó sebészt már modern eljárást követőnek kell tartanunk és így nem is csodálkozhatunk azon, hogy még a leggazdagabb anyaggal rendelkező Hedri klinika 1959-ig közölt anyagában sem szerepel egyetlen intra abdominális elülső resectió sem. Azért sajnálatos ez a lemaradás, mert száznál több végbélrákműtét tapasztalata és az irodalmi adatok alapján igazoltnak látom, hogy megfelelő esetben a záróizomzatmegtartó eljárások felé irányuló törekvések helyesek és célszerűek. A végbélrákok orvoslásában az intraabdominális resectiót, Dixon és Wangensteen neve alatt elterjedt „elülső anastomosis” készítését tartom a választandó eljárásnak. Anyagunkat két részre osztva, a táblázatból * KÖNYVTÁRAK