Orvosi Hetilap, 1966. március (107. évfolyam, 10-13. szám)
1966-03-06 / 10. szám - Altorjay István - Török István - Kapros K.: Haláloki tényezők a Szegedi I. sz. Sebészeti Klinika 15 éves beteganyagában
437 ORVOSI HETILAP Az epehólyag- és a choledochus (pancreas) műtéteket egy csoportba sorolták. Petrén idejében az epekőműtétek 11% letalitással jártak. Wenz és Daum 1927-ben 6,4%, 1956-ban 4,1% mortalitásról számolt be. Hecker és Schütz anyagában (1960) 730 epeút műtét halálozása 4,3%, a mi utolsó 5 éves periódusunkban 420 eset alapján 2,1% volt. A legtöbb strumás beteget az első 5 évben operáltuk (248). Ekkori veszteségünk 3,6% volt. A III. periódus alacsonyabb műtéti száma az eredményesebb konzervatív kezelésnek tulajdonítható, így műtétre csak a súlyosabb esetek kerültek. 110 eset halálozása 2,7%. A mellkasi műtétek terén érdekes végigkövetnünk a fejlődés útját. Az első 5 évben 15 mellkasi beavatkozást végeztünk és a betegek részét elveszítettük, míg az utolsó 5 évben 773 műtét halálozása csupán 1,4% volt. Az irodalomban Overholt (1956) 11%, Churchill (1958) 11,8% globális, Salzer (1958) pneumonektomiák után 18,6% és lobektomiák után 11% halálozásról tesz említést. Újabban Thompson 3%-os, Nuboer 1,6%-os, Santy lobektomia után 0,8%-os és pneumonektomia után 4%-os adata tartozik a legjobbak közé. Noszkay 1951-ben közölt adatai szerint 528 protatektomizált betegből 13 halt meg. Így műtéti mortalitása 2,46% volt. Nálunk ez a szám az 5 évenkénti összeállításban változott. A legnagyobb letalitás az első 5 évben mutatkozott és elérte az 5,05%-ot; a közti időben csaknem hihetetlen értékre, 0,45%-ra csökkent, majd a harmadik periódusban 3,15%-ot tett ki. Vese-ureter műtéteink halálozási adatait Gyarmathynak 1955-ben közölt számadataival hasonlítottuk össze. A veseműtétek nála 3,3%, az ureterműtétek 3,9%-os, nálunk periódusonként 3,21, illetve 2,25%-os veszteséggel jártak. Összeállításunkban nem választottuk külön a két műtéti beavatkozást. A legnehezebb feladat előtt akkor álltunk, amikor a postoperatív halálokokat kellett rendszerbe foglalni. Számos kórbonctani leletből nem könnyű a vaipai causae mortist megállapítani, vagy különösen, ha boncolás nem történt, a kórlapok utolsó feljegyzéseiből fényt deríteni a halál okára. Hasonló nehézségeink voltak, amikor rivalizáló halálokokkal álltunk szembe és a többféle lehetőségből a legvalószínűbbet kellett kiemelnünk. A választás még így is hibaforrásokat rejthet magában, ha pl. súlyos peritonitis mellett több lebenyre kiterjedő bronchopneumonia, vagy körülhatároltnak jelzett hashártyagyulladás mellett carcinosis állott fenn. Az „egyéb” rovatba soroltuk azokat az eseteket, amelyekben nem lehetett pontosan tisztázni a halálokot. Az 5. táblázat megszerkesztésében Kunz példáját követtük. Ő 1962-ben 63 026 műtéti beavatkozás utáni 2596 haláleset hasonló ismertetésére szorítkozott. Számunkra részeredményei még azért 5. táblázat A halálesetek kórbonctani diagnosis szerinti megoszlása is érdekesek, mert az általunk feldolgozott másfél évtizedet ő is tárgyalja. Az 5. táblázat haláleseteink kórbonctani diagnosis szerinti megoszlását mutatja be. A jobb áttekinthetőség érdekében itt a gyakorisági sorrendet is betartottuk. 599 halálesetünkből 120 daganatos betegünk az alapbetegségben halt el. Kunz szerint 1949-ig a peritonitis volt a leggyakoribb halálok és azóta helyet cserélt a rosszindulatú daganattal. Összeállításunkban a peritonitis szintén a második helyet foglalja el. Általánosságban a fertőzések megfékezése a hatásos antibiotikumok függvénye lett, és ez már a számokban is kifejezést nyer. Miként az 5. táblázatból kitűnik, a leggyakoribb haláloki tényezőként a rosszindulatú daganat után a peritonitis, pneumonia, uraemia és az embolia következik. Durván számítva az első 5 éves periódusban átlag évenként 6, az utolsóban 5 beteget veszítettünk el peritonitisben. Ez a tény arra utal, hogy a hasi sebészetben a precíz technikát, adott esetekben a kielégítő nagyságú resectiókat, a megbízható anastomosisokat, a jó műtéti asepsist és a peritonitis korai felismerését nem helyettesíti az antibiotikus — és a modern parenterális — kezelés. Részben érvényes ez a pyogen fertőzésekre is. Kunz közleményében olvashatjuk, hogy a tüdőgyulladás még most is a halálokok 10—11%-át teszi ki. Ez megközelítően nálunk is így szerepel. Előfordulásának gyakorisága alig mutat ingadozást, bár az idejekorán elvégzett tracheotomia, a légutak aktív szívása, tisztítása, az intubációs narkózis, illetve az aspiratio elhárítása alapján ez várható lett volna. A 77 pneumoniában elhalt beteg közül csak 13 volt 50 évnél fiatalabb. I. 1948-52 II. 1953-57 III. 1958-62 összesen Malignus tumorok 41 % 19,9027 % 16,2652 % 22,91120 % 20,03 Peritonitis 3717,962917,462711,899315,52 Pneumonia 3215,532012,052511,017712,85 Uraemia 20 9,712716,2619 8,376611,02 Embolia 12 5,839 5,4218 7,9339 6,51 Keringési és szívelégtelenség8 3,887 4,2215 6,6130 5,01 Pyogén fertőzések (sepsis) 11 5,346 3,616 2,6423 3,84 Ileus 10 4,856 3,617 3,0823 3,84 Sérülések3 1,468 4,8210 4,4121 3,51 Máj elégtelenség6 2,916 3,617 3,0819 3,17 Enterocolitis3 1,466 3,618 3,5217 2,84 Apoplexia4 1,942 1,207 3,0813 2,17 Tbc3 1,463 1,815 2,2011 1,84 Vérzés4 1,943 1,813 1,3210 1,67 Arteriosclerosis Gangraena2 0,971 0,606 2,649 1,50 Pancreatitis2 0,973 1,814 1,769 1,50 Egyéb 3,883 1,818 3,5219 3,17 Összesen 206 99,998166 99,9722799,9759999,99