Orvosi Hetilap, 1974. március (115. évfolyam, 9-13. szám)
1974-03-24 / 12. szám - NEKROLÓG - Berényi Béla: Dr. Kemény Imre (1891-1974)
NEKROLÓG Dr. Kemény Imre (1891-1974) Fájdalmas veszteség érte a magyar fogorvostudományt. 1974. január 29-én elhunyt Dr. Kemény Imre Kossuth-díjas, az orvostudományok doktora, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem c. egyetemi tanára, a Központi Stomatológiai Intézet nyugdíjas osztályvezető főorvosa. Pályafutása páratlan és csodálatra méltó gyakorló orvosi és tudományos téren egyaránt. Már meglett emberként, 1924-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd 1928-ban a fogorvosi szakképesítést. A felszabadulás előtt a tudományos karrier útjai el voltak zárva előtte. Hivatásszeretetét, lelkiismeretes, gondos munkáját azonban betegei hamarosan felismerték és a második világháború előtti Budapest egyik legismertebb fogorvosa lett. A felszabadulás óriási változást hozott életébe. Bár ekkor már 54 éves volt, tudományszeretete és a közügyek iránti érdeklődése csakhamar áttörte a magánrendelő szűk falait. A Csengery utcai Rendelőintézetben kezdett dolgozni és ugyanott, 1949- ben, Kendével és Lőrinczyvel együtt, megalapította az ország első szervezett orvostovábbképzését, a fogorvosi tanrendelést. Ő maga a fogpótlástani tanrendelés vezető főorvosa lett és már az ottani szűk lehetőségek és adottságok mellett is az orvosok egész sorát tanította meg a korszerű protetikára. 1951-ben megnyitotta kapuit a „Budapesti Városi Tanács Központi Fogászati Rendelő és Továbbképző Intézete”, a jelenlegi Központi Stomatológiai Intézet. Ez újabb kedvező változást hozott Kemény Imrének tehetsége kibontakozására. Ekkor már országszerte ismert és megbecsült szakember volt, akinek tudományos eredményeit és oktató munkáját a kormányzat 1950-ben Kossuth-díjjal jutalmazta. A Szentkirályi utcai Rendelőintézet megnyitásától kezdve csak a tudománynak, a fogorvosok továbbképzésének és szakmapolitikai kérdéseknek szentelte az életét. Korához képest bámulatos energiával dolgozott, kutatott. Sorra jelentek meg közleményei és könyvei. 1954-ben az orvostudományok kandidátusa tudományos fokozatot nyerte el. Munkássága ekkor már világszerte ismert volt. Egymást követték a meghívások külföldi tudományos rendezvényekre. Európa csaknem valamennyi országának tudományos ülésein, de Ausztráliában és Izraelben is szerepelt. A páduai egyetem Platschik emlékéremmel, a csehszlovák orvostársaság pedig Purkynie emlékéremmel tüntette ki. Mintegy 60 közlemény és 9 könyv, közülük 3 idegen nyelvű jelzi fáradhatatlan tudományos munkássága eredményeit. 1961-ben védte meg doktori disszertációját és 1963-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetem Tanácsa címzetes egyetemi tanári kitüntető címmel ismerte el eredményes oktató munkáját. 1966-ig a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke is volt és ezt a tisztséget olyan sikeresen látta el, hogy társadalmi munkásságáért a „Szakszervezeti Munkáért” aranyfokozata kitüntetést nyerte el. 1970-ben, nyugdíjba vonulásakor, a „Munkaérdemrend” aranyfokozata kormánykitüntetést kapta kimagasló munkásságáért. Életének két utolsó örvendetes eseménye az 1972. esztendőre esett. Ebben az évben ő tarthatta meg az Árkövy-emlékelőadást és vehette át a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kitüntetését, az Árkövy-emlékérmet, „Fogpótlástan” című tankönyvét pedig a Medicina Könyvkiadó nívódíjjal jutalmazta. A magyar fogorvostudomány egyik legkiemelkedőbb egyéniségét vesztettük el Kemény Imre személyében, nagy tudóst, szenvedélyes kutatót, kiváló oktatót és felülmúlhatatlan gyakorló orvost. Berényi Béla dr.