Orvosi Hetilap, 1977. szeptember (118. évfolyam, 36-39. szám)

1977-09-18 / 38. szám - HORUS - Szállási Árpád: Hamvasztás körüli viták a századfordulón

szokássá. Hiszen az utolsó ítéletnél a lélek nem térhet vissza egy urnányi hamuba. Tacitus szerint a germánok csak a hamvasztást ismerték. Ezt lát­szik alátámasztani az Edda-monda, amelyben Sieg­fried tetemét is máglyán égették el, s vele együtt lett kényszerűen a láng martaléka Brunhilda, az özvegye. Akár a múlt századig Indiában. Az első szigorú rendeletet a hamvasztás ellen 785-ben Nagy Károly király hozta, aki halállal büntette ezt a „pogány szokást”. Nem engedte a pogányok szent állatának, a lónak az elégetését és az evését sem. A frankok, az alemannok és bur­­gundok betartották Nagy Károly rendeletét, a szá­szok viszont nem. Van korabeli írás róla, hogy a kalandozó magyarok is szívesen hamvasztottak. Eckehard a „Casus Sancti Galli” című művében leírja egy toronytetőről leesett magyar harcosnak a társai által történt elhamvasztását a Szent Gal­­leni kolostor udvarán. A keresztény középkor te­hát megtiltotta az elégetést, de amint Flórián em­líti: „hogy azonban a halotthamvasztás eszméje ki ne vesszen, gondoskodott felőle a szent inquizíció”. Majd a boszorkányperek a XVIII. századig. Mint annyi mindenben, itt is a francia polgári forradalom hozott változást. Daubermesnil képvi­selő javaslatára 1797-ben megszavazta a konvent, hogy minden francia polgárnak joga van válasz­tani az elégetés és az eltemetés között. Az első hi­vatalosan elégetett hulla Fontaine képviselőé volt. Aztán, ami nagyon érdekes, a fakultatív hamvasz­tás lehetőségét Napóleon törölte el. Súlyos árat fi­zetett ezért a zseniális hadvezér. Az 1812-es orosz­­országi hadjárat alkalmával kifáradt seregeit nem­csak a hideg, az éhínség és a rajtaütésszerű táma­dások harmadolták, hanem a járványok is. Az oro­szok a krónika szerint 250 ezer ellenséges katona és 90 ló tetemét égették el, jó ösztönnel, a miaz­­máktól félve. Később a „káplár-császár” is híve lett a preventív hamvasztásnak, de üstökösszerű pályafutása akkor már erősen hanyatlóban volt. Még egy háború említendő, amelyben az elesett katonák elhamvasztása (is) hozzájárult a győzelem­hez, az 1894-es kínai—japán gigantikus összecsa­pás, az utóbbiak sikerével. Tömeges hamvasztások mellett egyénieket is számon tart a történelem. Köztük a legemlékeze­tesebb, amikor 1822-ben Byron alkalmi máglyán égette el a vándor költőtárs, a tengerbe fulladt Shelley tetemét. A halotthamvasztási mozgalom új szakasza Né­metországból indult el, J. Grimm kedvelt klasszi­kusaiból merített érveket az ügy mellett. Közben gyűltek a közegészségtani érvek, megszületett a bakteriológia, s szaporodtak a szabadkőműves pá­holyok, a liberalizmus hirdetői, akiknek ha nem is a legfőbb problémájuk volt a hamvasztás, nem el­lenezték. Sőt! Különösen 1886-ban sokszorozódott meg e szabadelvű intézmények száma. A fakulta­tív hamvasztás ürügyén a domináló katolikus egy­ház ekkor szellemi ellentámadásba lépett. Csernoch János esztergomi pap (majd hercegprímás) 1887- ben könyvet írt A halottégetésről. Tény, hogy oko­san megírt mű, sok részletigazsággal, egészéből azonban az egyház lelkek feletti hatalmának a fél­tése kondul ki. Abban igaza van a ragyogó eszű. HALOTTHAMVASZTÁS DR. KETLY KÁROLY M. KIR. UDVARI TANÁCSOS, EGYET. ORVOSTANÁR, ELNÖKI □ MEGNYITÓ BESZEDE □ AZ ORSZÁGOS HALOTT­HAMVASZTÓ EGYESÜLET ALAKULÓ KÖZGYŰLÉSÉN BUDAPEST, 1906. MÁRCZ. 13. akkor még pápai kamarásnak, hogy a közegészség­­ügy nevében szólók közönnyel nézik a döglött ál­latokat az utcán, továbbá mivel nincs mindenütt, sőt a legtöbb helyt nincs megfelelő halottkém, bűn­tény utólagos gyanúja esetén az exhumálás sok mindent tisztázhat. Hivatkozik a tiszaeszlári szé­gyenletesen szomorú esetre, ahol ha a vízbe fulladt kislányt elégetik, nem lett volna módja Belky pro­fesszorénak az ügy tisztázására. Ellenben a „bűn­jelek” eltüntetésének a látszatát kelthette volna. Ez mind igaz, csak hát az „istentelen szabad­­kőművesek” (akik között az egyszerű nép által is­tenített Kossuth Lajos nevét is megtalálhatták) nem akarták erőszakkal kivenni a temetési szertartás jogát az egyház kezéből, Csernoch mégis a régi po­gány szellemek felélesztését látta tevékenységük­ben, akiknek célja nem kevesebb mint „a keresz­tény temetőknek eltörlése”. Különösen Gorini mi­lánói orvost ítélt el nagy hatású beszédei miatt. Csernoch propagátorai a papok, ellenfelei fő­leg orvosok voltak. Előbb Rózsay József írt 1874- ben A hullaégetésről, majd id. Elischer Gyula adott ki egy röpiratot róla. A címébe azonban sajnála­tos hiba csúszott, a nyomda ördöge gúnycélpontul szolgáltatta ki a neves nőgyógyászt. Címe: „A hal­lottak elégetéséről”. Nem nyerte meg orvosaink tetszését annak a VIII. Bonifácius pápának az idézése, aki a bonco­lást (a XIII. század végén) hullagyalázatnak bélye­gezte, így az anatómia fejlődését legalább kétszáz évre megakasztotta. Csernoch kezében a legfőbb adu az volt, hogy pápai kinyilatkoztatásokra hivat­kozva megtiltotta a papoknak a hamvasztásra ke­rülő hulla beszentelését. S ez hatott a leginkább minden észérv ellenében. Ugyannyira, hogy még az 1894-ben Budapesten megrendezett VIII. nemzet­közi demográfiai és hygiéniai kongresszuson sem sikerült eredményt elérni, pedig olyan jeles em­berek szorgalmazták egy krematórium megépítését 2295

Next