Orvosi Hetilap, 1977. szeptember (118. évfolyam, 36-39. szám)
1977-09-18 / 38. szám - HORUS - Szállási Árpád: Hamvasztás körüli viták a századfordulón
szokássá. Hiszen az utolsó ítéletnél a lélek nem térhet vissza egy urnányi hamuba. Tacitus szerint a germánok csak a hamvasztást ismerték. Ezt látszik alátámasztani az Edda-monda, amelyben Siegfried tetemét is máglyán égették el, s vele együtt lett kényszerűen a láng martaléka Brunhilda, az özvegye. Akár a múlt századig Indiában. Az első szigorú rendeletet a hamvasztás ellen 785-ben Nagy Károly király hozta, aki halállal büntette ezt a „pogány szokást”. Nem engedte a pogányok szent állatának, a lónak az elégetését és az evését sem. A frankok, az alemannok és burgundok betartották Nagy Károly rendeletét, a szászok viszont nem. Van korabeli írás róla, hogy a kalandozó magyarok is szívesen hamvasztottak. Eckehard a „Casus Sancti Galli” című művében leírja egy toronytetőről leesett magyar harcosnak a társai által történt elhamvasztását a Szent Galleni kolostor udvarán. A keresztény középkor tehát megtiltotta az elégetést, de amint Flórián említi: „hogy azonban a halotthamvasztás eszméje ki ne vesszen, gondoskodott felőle a szent inquizíció”. Majd a boszorkányperek a XVIII. századig. Mint annyi mindenben, itt is a francia polgári forradalom hozott változást. Daubermesnil képviselő javaslatára 1797-ben megszavazta a konvent, hogy minden francia polgárnak joga van választani az elégetés és az eltemetés között. Az első hivatalosan elégetett hulla Fontaine képviselőé volt. Aztán, ami nagyon érdekes, a fakultatív hamvasztás lehetőségét Napóleon törölte el. Súlyos árat fizetett ezért a zseniális hadvezér. Az 1812-es oroszországi hadjárat alkalmával kifáradt seregeit nemcsak a hideg, az éhínség és a rajtaütésszerű támadások harmadolták, hanem a járványok is. Az oroszok a krónika szerint 250 ezer ellenséges katona és 90 ló tetemét égették el, jó ösztönnel, a miazmáktól félve. Később a „káplár-császár” is híve lett a preventív hamvasztásnak, de üstökösszerű pályafutása akkor már erősen hanyatlóban volt. Még egy háború említendő, amelyben az elesett katonák elhamvasztása (is) hozzájárult a győzelemhez, az 1894-es kínai—japán gigantikus összecsapás, az utóbbiak sikerével. Tömeges hamvasztások mellett egyénieket is számon tart a történelem. Köztük a legemlékezetesebb, amikor 1822-ben Byron alkalmi máglyán égette el a vándor költőtárs, a tengerbe fulladt Shelley tetemét. A halotthamvasztási mozgalom új szakasza Németországból indult el, J. Grimm kedvelt klasszikusaiból merített érveket az ügy mellett. Közben gyűltek a közegészségtani érvek, megszületett a bakteriológia, s szaporodtak a szabadkőműves páholyok, a liberalizmus hirdetői, akiknek ha nem is a legfőbb problémájuk volt a hamvasztás, nem ellenezték. Sőt! Különösen 1886-ban sokszorozódott meg e szabadelvű intézmények száma. A fakultatív hamvasztás ürügyén a domináló katolikus egyház ekkor szellemi ellentámadásba lépett. Csernoch János esztergomi pap (majd hercegprímás) 1887- ben könyvet írt A halottégetésről. Tény, hogy okosan megírt mű, sok részletigazsággal, egészéből azonban az egyház lelkek feletti hatalmának a féltése kondul ki. Abban igaza van a ragyogó eszű. HALOTTHAMVASZTÁS DR. KETLY KÁROLY M. KIR. UDVARI TANÁCSOS, EGYET. ORVOSTANÁR, ELNÖKI □ MEGNYITÓ BESZEDE □ AZ ORSZÁGOS HALOTTHAMVASZTÓ EGYESÜLET ALAKULÓ KÖZGYŰLÉSÉN BUDAPEST, 1906. MÁRCZ. 13. akkor még pápai kamarásnak, hogy a közegészségügy nevében szólók közönnyel nézik a döglött állatokat az utcán, továbbá mivel nincs mindenütt, sőt a legtöbb helyt nincs megfelelő halottkém, bűntény utólagos gyanúja esetén az exhumálás sok mindent tisztázhat. Hivatkozik a tiszaeszlári szégyenletesen szomorú esetre, ahol ha a vízbe fulladt kislányt elégetik, nem lett volna módja Belky professzorénak az ügy tisztázására. Ellenben a „bűnjelek” eltüntetésének a látszatát kelthette volna. Ez mind igaz, csak hát az „istentelen szabadkőművesek” (akik között az egyszerű nép által istenített Kossuth Lajos nevét is megtalálhatták) nem akarták erőszakkal kivenni a temetési szertartás jogát az egyház kezéből, Csernoch mégis a régi pogány szellemek felélesztését látta tevékenységükben, akiknek célja nem kevesebb mint „a keresztény temetőknek eltörlése”. Különösen Gorini milánói orvost ítélt el nagy hatású beszédei miatt. Csernoch propagátorai a papok, ellenfelei főleg orvosok voltak. Előbb Rózsay József írt 1874- ben A hullaégetésről, majd id. Elischer Gyula adott ki egy röpiratot róla. A címébe azonban sajnálatos hiba csúszott, a nyomda ördöge gúnycélpontul szolgáltatta ki a neves nőgyógyászt. Címe: „A hallottak elégetéséről”. Nem nyerte meg orvosaink tetszését annak a VIII. Bonifácius pápának az idézése, aki a boncolást (a XIII. század végén) hullagyalázatnak bélyegezte, így az anatómia fejlődését legalább kétszáz évre megakasztotta. Csernoch kezében a legfőbb adu az volt, hogy pápai kinyilatkoztatásokra hivatkozva megtiltotta a papoknak a hamvasztásra kerülő hulla beszentelését. S ez hatott a leginkább minden észérv ellenében. Ugyannyira, hogy még az 1894-ben Budapesten megrendezett VIII. nemzetközi demográfiai és hygiéniai kongresszuson sem sikerült eredményt elérni, pedig olyan jeles emberek szorgalmazták egy krematórium megépítését 2295