Orvosi Hetilap, 1982. április (123. évfolyam, 14-17. szám)
1982-04-04 / 14. szám - Beregi Edit: Április 4.
1* Április 4. Felszabadulásunk 37. évfordulójára emlékezünk. 1944. szeptember 23-án a szovjet hadsereg egységei átlépték Magyarország határát, és 1945. április 4-én felszabadult hazánk. A felszabadulás új korszakot nyitott a magyar nép történelmében. A Vörös Hadsereg nemcsak a fasiszta megszállás alól szabadította fel az országot, hanem a kapitalista elnyomás alól is, és megvalósult hazánkban a munkáshatalom. Az ünnepi megemlékezést mindig egy-egy égető probléma mai állásának ismertetésével szoktuk összekapcsolni. 1982-ben a közérdeklődés előterébe az idős korúak problémája, fizikai, mentális és szociális jóléte került. Az Egészségügyi Világszervezet Egészségügyi Világnapjának, április 7-ének témája „Életet az éveknek”, és az ENSZ július 26-tól augusztus 6-ig Öregedési Világértekezletet hívott össze Bécsbe. Ünnepi megemlékezésemben ezért én is ezzel a kérdéssel kívánok foglalkozni. Az idős korúak száma ma világszerte emelkedik. 1970 és 2000 között a 60 év feletti lakosok száma a földön várhatóan 307 millióról 580 millióra emelkedik. Hazánkban 1980-ban a nyugdíjkorhatáron túllevő lakosság száma 2,2 millió volt. A 60 évesek, és idősebbek száma 2000-ig 200 000 fővel emelkedik, ugyanakkor minden ötödik időskorú egyedül él. 1980-ban a meghaltak 76%-a 60 éves és ennél idősebb, 58%-a pedig 70 éven felüli volt. Az idős elhaltak között csökkent a fertőző betegségekben elhunytak száma, ugyanakkor emelkedett a keringési betegségekben, daganatos betegségekben és krónikus megbetegedésekben elhaltaké. Ezek a számadatok mind azt bizonyítják, hogy hazánkban a társadalomnak és az egészségügynek foglalkoznia kell az idős korúak problémáival, egészségügyi ellátásával, egészségügyi és szociális gondozásával. A II. világháború következtében az egészségügyi és szociális intézmények egy része megsemmisült. A felszabadulás előtt „szegénygondozás” folyt, és szegényházakban intézményes szegénygondozás. Ezekben orvosi felügyelet és kezelés nem volt, csupán a nyomorban megbetegedett szegények befogadására szolgáltak. A felszabadulást követő időben a legfőbb törekvés a társadalombiztosítás egységesítése és a lakosság minél szélesebb rétegére való kiterjesztése volt. Ezt a problémát megoldottuk, és ma már a lakosság 100%-a társadalombiztosításban részesül. A felszabadulás utáni években a szociális otthoni hálózat újjáépítése, korszerűsítése és fejlesztése volt a cél. Nemcsak a férőhelyek számát növeltük, hanem az ellátás színvonalát is, és megvalósítottuk a differenciált gondozást. A szociális otthoni ellátás mellett az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kap a házi szociális gondozás, az öregek napközi otthona, a nyugdíjas házak és a nyugdíjas panziók kialakítása. Orvosi Hetilap 1982. 123. évfolyam, 14. szám A gerontológiai kutatások Magyarországon az I. világháború után indultak meg, Korányi Sándor vizsgálataival, aki az elöregedés élettani tüneteivel foglalkozott, és megállapította azt a még ma is érvényes tételt, hogy az öregedés első és legfontosabb tünete az alkalmazkodóképesség csökkenése. Haranghy 1934-ben Tihanyban kezdte el a gerinctelenek, elsősorban a telemetrikus növekedésű állatok elöregedésével kapcsolatos vizsgálatait. Megállapította, hogy a kagylók víztisztításban játszott szerepe az életkor függvénye. A gerontológiai kutatások szervezett fejlesztése a II. világháború után kezdődött. 1953-ban az MTA Korányi Sándor Társasága gerontológiai nagygyűlést rendezett, melyen Gerontológiai Bizottság felállítására hozott határozatot. Az MTA Gerontológiai Bizottsága e határozat alapján Haranghy László elnöklete alatt kezdte meg működését. Ettől kezdve a gerontológiai kutatások fellendültek hazánkban. 1955-ben Magyarország a szocialista államok közül elsőként lett a Nemzetközi Gerontológiai Társaság tagja, és 1981-ben az Európai Klinikai Szekció magyar gerontológust választott elnökéül. 1960-ban az MTA Biológiai Egyesületében Gerontológiai Szakosztály létesült Haranghy László elnökletével, ugyanakkor az MTA Gerontológiai Bizottsága megszűnt. 1961-ben az Egészségügyi Minisztérium Gerontológiai Intézet létrehozását határozta el, mely 1965-ben kezdte meg működését, és jelenleg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gerontológiai Központjaként működik. 1967-ben megalakult a Magyar Gerontológiai Társaság, melynek elnöke Haranghy László, főtitkára Beregi Edit volt. A demográfiai adatok alapján ma már mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy az öregségkutatás nemcsak lehetőség, hanem növekvő szükséglet, mert csak ez segítheti elő az öregedő társadalom megfelelő ellátását. Csak ha jobban megismerjük az öregedés folyamatát, tudunk a társadalomnak megfelelő tanácsot adni az idős korúakkal kapcsolatosan. A gerontológiai kutatások legfőbb törekvése az aktív, produktív élettartam megnövelése. Az utolsó évtizedben jelentősen megnőtt ismeretünk az öregedés során létrejövő változásokról, az idősek egészségi állapotáról, orvosi és szociális szükségleteiről. Számos, korral járó élettani változást írtak le, például a különböző sejtekben, ideg-, izom-, endokrin-, immunsejtekben stb., az interstitiumban, így a collagenban, elastinban. Jobban ismerjük ma már az idős korban oly gyakran jelentkező megbetegedést, az osteoporosist és atherosclerosist. Számos szerző foglalkozott az öregedést kísérő immunválasz változásával, összefüggést mutattak ki az öregedés és a nem között — a nők hosszabb életűek, mint a férfiak —, megállapították, hogy a házasok hosszabb ideig élnek, mint a nem házasok, valamint, hogy a magasabb szociális kategóriában élők hosszabb életűek, mint a rossz körülmények között élők. Mint az előbbiekben említettem, az öregségkutatások célja az aktív, produktív élet megnövelése. Ez csak akkor válik lehetővé, ha jobban ismerjük az öregedés folyamatát, az öregedés okát. 831