Orvosi Hetilap, 1987. augusztus (128. évfolyam, 31-35. szám)
1987-08-23 / 34. szám - HORUS - Dónát Tibor: Ifj. Lenhossék Mihály tankönyvírói munkássága
HORUS Ifj. Lenhossék Mihály tankönyvírói munkássága Amikor mély tisztelettel hajtunk fet egy kiváló tudós előtt, aki tudományos munkásságával egyike lett a nemzetközileg legismertebb és ma is számon tartott magyar morfológiai kutatóknak, nem mehetünk el szó nélkül megemlékezésünkben Lenhossék Mihály tankönyvíró tevékenysége mellett. Lenhossék Mihály igazi oktató személyiség volt, aki szenvedélyesen szerette tárgyát és annak tanítását az orvostanhallgatók számára, elsőrendű feladatának tartotta. Jóllehet személyes élményem nem volt előadásairól, de tankönyveit olvasva egy kiváló pedagógus képe rajzolódik ki előttem, aki oktató, tankönyvírói tevékenységében ma is példaképül szolgálhat valamenynyiünk számára. Tankönyveinek magyar nyelvűsége igaz, hogy csak a magyar olvasó számára szolgál élvezetes olvasmányul, de mi, akik ismerjük e téren a külföldi irodalmat, tudjuk igazán megítélni értéküket. Értékelni azt a biztos szakmai tudást, azt a szelektáló képességet, azt a világos, didaktikus stílust, azt a terjedelemre vonatkozó mértéktartást, ami tankönyveit jellemzi, és értékelni azt az időt és fáradtságot nem tekintő hozzáállást, amivel Lenhossék Mihály az oktatást szolgálta. E helyen is szeretném megjegyezni, sajnálatos, hogy klasszikus tankönyveinket nem voltunk képesek konzerválni — miként sajnos számos egyéb múltbéli nemzeti értékünket sem — olyképpen, hogy az egymást követő kiadások up to date átdolgozás során a könyv eredeti szerzőjét és címét megőrizték volna (lásd:pl.Gray’s Anatomys 1855, ma 37. angol kiadás), így ma is lehetne nálunk választékként — a jelenben megírtak mellett —. Balassa: Sebészet, Bókay: Gyermekgyógyászat, Lenhossék: Anatómia, Lenhossék: Szövettan, ki tudja hányadik kiadásban. Végigtekintve tankönyveinek során, az embernek az az érzése, hogy 80—100 évvel ezelőtt — nem beszélve most a még régebbi időkről — a tudósok elmélyültebben, több időt ráfordítva, jobban ráirányulva dolgoztak, akkor, amikor nem álltak korszerű segédeszközök (diktafon, írógépcsodák), korszerű irodalmi források (Index medicus, Current content, dokumentációs központok, adatbankok) rendelkezésre. Tudom, a ma embere hivatkozik a feladatok polifóniájára, túl sok helyen kell helytállnia. De nem volt-e Lenhossék Mihály is dékán, sőt rektor, tanszékvezető, orvosi lapszerkesztő, családapa, nemzetközi kongresszusokon gyakori résztvevő tudós, művészi szintű muzsikus ? Első, az oktatást segítő munkája az „Útmutatás az anatómiai gyakorlatokhoz” c. segédtankönyv volt, mely az Universitas Könyvkiadó társaság kiadásában, Budapesten jelent meg először 1900-ban és 3 kiadásban látott napvilágot. Lenhessék az anatómia gyakorlati tanítását mindig az anatómiai oktatás legfontosabb részének tekintette és könyvével azt célozta, hogy az orvostanhallgatók bonctermi munkáját eredményesebbé tegye. Mint írja: „Az anatómiai gyakorlatokkal az egyetem alkalmat nyújt a hallgatónak arra, hogy az emberi test szerkezetét alaposan megismerhesse! Könyvekből, atlaszokból az anatómiának csak igen felületes, hamar elhalványuló ismeretére lehet szert tenni. Aki csak ilyenekből szerzi tudását, annak a test egybeállításáról csak színtelen elméleti fogalmai lesznek, s nem eleven szemléletes képei, pedig az orvosnak ilyenekre van szüksége. Kész preparátumok, modellek megtekintése sem elegendő arra, hogy a test szerveinek térbeli elhelyezkedése, alakviszonyai a maguk plasticitásában bevésődjenek emlékezetünkbe. Hogy ezt elérjük, arra csak egy mód van: saját kezűleg kell a testet szétbontanunk, felboncolnunk, magán a testen kell a részek öszszefüggését tanulmányoznunk.” A közel 90 éve leírtakkal mi magunk messzemenően egyetértünk és valljuk és követjük annak igazát. De ha belegondolunk, hogy napjainkban egyre több országban diminuálódik az anatómiai boncolás jelentősége és egyre több országban, pl.: Olaszországban, Kanadában teljesen hiányzik a boncolás a curriculumból, megdöbbenünk. Nem hiszem, hogy a videoprogramok, a computerizált oktatás pótolhatják a bonctermi munkában nyerhető személyes impressziókat. A boncolásnak az oktatási programból való lassú kiszorulásának 2 oka van. Az egyik az oktatási szemlélet változása, mely az említett országok orvosképzését áthatja, a másik az oktatási célból boncolható tetemanyag hiánya, mely pl. nálunk tapasztalható. Nem hiszem, hogy utóbbi ok, kellő felvilágosító munkával, társadalmunk e téren megnyilvánuló konzervatív gondolkodásmódjának átnevelésével (miként ez sikeresen történt pl. Belgiumban, Angliában, Izraelben) nem lenne kiküszöbölhető. Lenhossék a boncolást illetően még továbbmegy, amikor különbséget tesz boncolás és preparálás között. Úgymond, a tetem felboncolásának csak akkor van foganatja, ha szakszerű vezetés mellett bizonyos, az anatómiai oktatás tapasztalataiban megérlelődött módszer szerint megy végbe. Csak ezt illeti meg a preparálás neve. Legtöbbünknek már csak szóhagyományokból ismert Lenhossék számonkérő szigorúsága a boncteremben, igényessége a preparátum elkészítésében, nemcsak szakmai, de esztétikai elvárásai a boncolás során. Mint tudjuk, ő vezette be a demonstrációt a boncolások megkezdése előtt! Csak az állhatott hozzá boncolási feladatának kidolgozásához, aki abból a témakörből elméletileg kifogástalanul beszámolt. Feleleveníthető példa lehetne jelen oktatásunk számára! Lenhossék könyve igazi útmutató a boncolásnak egy kezdő orvostanhallgató számára megnyilvánuló rejtélyes menetében. Szemléletesek és világos utasításokat adók az általános tudnivalók az izmok, ízületek, erek, idegek preparálásához. Az első évben 8, a másodikban