Orvosi Hetilap, 1987. november (128. évfolyam, 45-48. szám)

1987-11-15 / 46. szám - HORUS - Mercz László: Abbázia a magyar orvostörténelemben

fiamhoz. 1889 júniusában a szokásosnál nagyobb ada­got vett be és enyhébb mérgezést szenvedett el, erős akarata és a Korányi által alkalmazott gyomormosás azonban segített. Ekkoriban derült fény lappangó szer­vi bántalmára, a bal szívfél túltengésére és az ezt okozó érelmeszesedésre. 1890-ben fejfájások mellett kimaradó érlökések jelentkeztek, a következő év tavaszán pedig egy hegyvidéki megerőltető kirándulást követően, he­veny szívelégtelenség lépett fel, gyötrő fejfájás, gyen­geség, mellkasi szorításérzés és rendetlen, kihagyó pul­zus kíséretében. Másnap Korányi „heveny szívtágu­­lás”-t, 30—40 közötti bradycardiát és „pangásos láb­­vizenyőt” állapított meg. Hányinger is kínozta a fej­fájás mellett, úgyhogy orvosai agybántalomtól tartot­tak, ami szerencsére nem következett be. A javulás he­teket vett igénybe, utána hivatali teendői újra lekö­tötték. 1882-ben látása romlani kezd. Barátai leplezni próbálják előtte a valódi helyzetet, de mint Korányi rámutat: „ő maga sokkal kiműveltebb orvosi betekin­téssel bírt, semhogy ártériosclerosisa, makacs fejfájásai és látásának előhaladó gyöngülése közt az összefüggést fel ne ismerte volna”. Az 1892—1893-i telet rossz egész­ségi állapotban vészeli át, így esik a választás, az abbá­­ziai útra. Az első napok kedvező fordulatot hoznak. Kedélye, erőbeni állapota rohamosan javul, nagy sé­tákat tesz és ezek talán túlságosan nagy erőfeszítésre késztették, mert április 8—9-dike táján, szívműködé­se ismét hanyatlani kezdett, ereje gyöngült, érlökése nagy mértékben leszállt. Ekkor J. Glax és F. Tripold (az Orvosi Hetilap, nekrológjában Dripoldnak írta) éjjel—nappal, felváltva őrködtek mellette. Aggódó fe­lesége április 14-i táviratára Korányi Frigyes már más­nap megérkezik. Súlyos állapotban a Cheyne-Stokes­­syndroma tüneteivel küszködve, hanyatló szívműkö­déssel, eszméletvesztésekkel találja. Az orvosi keze­lésre (coffein, nitroglycerin) mint Korányi nyomán Hő­gyestől tudjuk, állapota valamelyest javult, nyugodtan aludt, mígnem április 19-én émelygés lépett fel, „az automatikus functiók hanyatlottak”, másnap „agy­bénulás tüneteivel érlökése 130-ra szökött és fonálszerű­vé lett, ezután következett be a végleges eszméletlenség s 1893. április 21-én reggel 3 órakor megszűnt élni” (9, 10, 12). Mai tudásunk alapján biztonságosabban ítélhetjük meg a helyi gyógyhatásokat. Az opatijai klíma kom­penzált, esetleg enyhén dekompenzált szívbetegeknek — a nyári meleg időszak kivételével — javasolt. A sú­lyos dekompenzált Markusovszky esetében azonban a sós tengeri levegő kellemes stimuláló hatása is kedve­zőtlenre fordult, amennyiben kedélye javultával hosz­­szú sétákra vállalkozott, ezzel túlerőltette magát, ami a továbbiakban végzetesnek bizonyult. Úgy tűnik, abbáziai tartózkodása, melyhez ő is, környezete is oly sok reményt fűzött, valójában halálát siettette. A ki­váló magyar orvos halála mély részvétet keltett. Még Abbáziában, az apátsági kápolnában rögtönzött gyász­­szertartást rendeztek, melyen több helybeli személyi­ség és itt tartózkodó magyar — köztük Görgey Artúr, akinek harctéri sérülését 1849-ben Markusovszky gyó­gyította — vett részt, majd Markusovszky holttestét kívánságának megfelelően, hitvese szülőfalujába Ke­­ményegerszegre (ma: Vasegerszeg) szállították és 1893. április 25-én, fényes külsőségek között, a fővárosból érkezett notabilitások előtt helyezték a Kiss család sírboltjában örök nyugalomra. Az egykori tudósítá­sokból az is kitűnik, hogy a két jeles kezelőorvos, az özvegy által felajánlott tiszteletdíjat közcélokra, a töb­bi között a helyi sétautak fenntartására kívánta for­dítani. És ez így is történt (8). Az utolsó évtizedekben, mióta Markusovszky La­jos elfoglalta méltó helyét a magyar orvostörténelem­ben és életműve kellő értékelést kapott — nevét érem, tudományos díj őrzi, szobra a „Markusovszky-tér”-en, az egykori kari, központi (ma rektori) épülettel szem­ben emelkedik — érthető tehát, hogy megnőtt az ér­deklődés életműve dokumentumai iránt. Trencséni Ti­bor professzor­ 1962-ben Szlovákiában felkutatta és megszerezte születési bejegyzését (16, 17). Hídvégi 1970-ben megtalálta Opatijában­ a halálozási anya­könyvi bejegyzést, és a helyet ahol meghalt (Villa Bellevue ma: Hotel Bellevue) (8). Az egykorú beszá­molók alapján feltételezett tengerparti emlékpadot és emléktáblát azonban akkor nem sikerült megtalálni (3, 7). Később Hajós Mária főorvos hívta fel a figyelmet arra, hogy a Markusovszky-emlék egy kis magaslati babérligetben áll. Azóta több orvos látogatott el az emlékpadhoz, köztük Trencséni Tibor. A Magyar Nem­zetben 1979-ben Székely Pál dr. beszámol róla, hogy találkozott egy idős hölggyel, aki hallott Marku­­sovszkyról. Elmondta, hogy az Opatija szálló az első világháború előtt, a múlt század végén, a magyar mű­vészek, írók, orvosok találkozóhelye volt és sétái során Markusovszky is gyakran betért az akkor bizonyára más nevet viselő, szerényebb külsejű épületbe (15). Erről pontos értesülésünk nincs, annyi azonban bi­zonyos, hogy a hajdani Ferenc József liget, a mai Ivó Lola Riber-park észak-keleti sarkában található az em­léktábla és az alatt­a pad. A Magyar Nemzet egy cikke szerint is igen elhanyagolt állapotban (8). 1986-os opatijai utazásomat én is arra használtam fel, hogy ellátogassak Markusovszky utolsó sétáinak színhelyére, amely valóban közel van a mai modern Opatija Szállóhoz, a Veprinác felé magasodó, virágos-ligetes hegyoldalon. A figyel­mesen kereső sem talál rá egykönnyen, a szeszélyesen kígyózó sétautak útvesztőjében, ezért kissé részletezem megközelítését (1. az ábrát). A főtérről, ahol a busz állomás van a Zagreb Szálló előtt elhaladva az Opatija Szállóhoz vezető kanyargós autófeljárón kell felmennünk, majd a szállót jobbról megke­rülve jutunk az emlékhely közelébe. A tengerparti főútnak (pl. Marsala Tita) a főtérrel szomszédos szakaszáról vagy a Kamelija étterem melletti sétaúton — esetleg a Hotel Espla­nade utáni mellékutcán az úl. Omladinskán — és a belőle hátranyíló kis zsákutcán is vezet felfele út. Mindkét utóbbi esetben elhaladunk a poliklinika (Dom Zdravlja Opatija) mellett. Az emlékpadhoz legközelebbi épület a Pionirski Prolaz feliratot viselő vaskerítéssel körülvett földszintes házacska, kerítése a liget szélét jelzi, innen néhány méterre a kerítéssel párhuzamosan húzódik a keresett sétaút, túlsó oldalán az em­­lékpaddal. A parknak talán legsötétebb zúga ez, a szorosan összeboruló babérlombok a déli nap sugárzó fényéből is alig engednek át valamit, mindig alkonyi félhomály van errefelé. A pad támlájának egyik vége a földre roskadt. A sötétszürke sziklatömbbe illesztett, lecsi­szolt kőlapon, a betűmélyedéseket kitöltő por és nö­vényi hulladék miatt már alig vehető ki a „Marku­ ” Hídvégi a veprináci halotti anyakönyvben talált a be­jegyzésre, miután a Villa Bellevue, Veprinác halászfalujában Vasanskában állt és közigazgatásilag is a hegyi községhez tar­tozott. Vasanska — a mai Slatina fürdő és környéke — volt Abbázia bölcsője.

Next