Pápa és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-02-19 / 8. szám

?6. — Legelő felujitási kísérletek Veszp­rémben. Tekintve a közlegelők elhanyagolt állapotát, a vármegyei Gazdasági Egyesület elhatározta, hogy a megye területén 3 köz­ségben 5—5 hold területen legelő kísérletet létesít. Az egyesület ezen felujitási szándé­kának támogatására felkérte a földmivelés­ügyi kormányt. — Hetven éves kath. lap. Egy tudo­mányos és társadalmi folyóiratunk a »Regi­lio« most lépett 70-ik esztendejébe. 1841-ben Szaniszló Ferenc, a bpesti központi szemi­nárium elöljárója indította meg. A 60-as években Palásthy Pál egyet, tanár szerkesz­tésébe került, később pedig báró Hornig Károly állt a lap élén. Nagyon sokáig volt szerkesztője Breznay Béla egyetemi tanár is. Jelenleg nagyon ügyesen, teljesen új alapo­kon állva, a modern korba helyezve Dudek János dr. egyetemi tanár szerkeszti, kinél a múlt héten tisztelgett a kath. sajtó vezér­kara s üdvözölte a jelenlegi szerkesztőt. Az időben öreg, de szellemben erőteljes Reli­giót ajánljuk a komoly, tudományos dolgok­kal foglalkozó intelligencia figyelmébe. — A marcaltőiek öröme. Mi lehetne más, mint hogy vasúti utjuk fel lesz töltve s ezentúl a tavaszi és őszi esős időben nem kell akkora vizet megúszni, ha valaki a vasútra ki akar jutni! Mint halljuk, a neve­zett utat megyei segítséggel fogják jókarba helyezni. * Felsőmezői dűlőben 8 hold (a ioop D-öl) terjedelmü földbir­tok eladó. Értekezni lehet Petőfi­ u. 9. sz. házba d. u. 1—2 óráig. * Köhögés, rekedtség, hurut ellen legjobb a NÉMETH-féle BORNIL­ Cu­korka. 1 doboz ára 40 fill. Kapható Németh Dezső gyógyszertárában Pápán. Kevés tőkével nagy­ob­ keresetet érhet el, ha pf^j^T kötőgépet vesz Hanauer fv^t^JS Zoltán vaskereskedésé­ben Pápán. Munkás-sorsjegyek, melyeknek jövedelméből a helybeli keresztény­szocialisták egy egyesületi házat akarnak szerezni, még mindig kaphatók az egye­sületi helyiségben: Szentilonai­ u. 12. sz. alatt. Húzás 1911.szept. 8-án lesz. M. kir. anyakönyvi kivonat, 1911. febr.3-tól 1911. febr. 9-ig. Született: Csurgai Dániel földmivelő és neje Gyimóthy Zsófia fia: Dániel, ref. Scholz József szövőgyári munkás és neje Lehmann Emma fia: Frigyes, ev. — Knapp József kőmives és neje Popovics Karolina leánya: Irén, rk. — Major József vasúti irodakezelő és neje Tóth Ágnes fia: Nándor József, rk. Házasságot kötöttek : Nádasd­­ Lajos, ispán ref. és Dezső Mária, ev. — Major Mihály, vasúti raktárnok ev. Kocsis Lidia, ev. — Weisz Móric, keres­kedő izr. és Hoffmann Malvin, izr. — Koch Mihály, kőmives rk. és Takács Rozália, rk. Halálozás : Gergyesi János rk. 11 hónapos, tüdő­lob. — Steinfeld Béla izr. 7 hónapos, görcsök. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 február 5. PÁPAI UTMUTATÓ. Asztalos: Keresztes Gábor Jókai-utca 56. épület- és bútorasztalos, , ACS: J­esze M­­ihály okl. ácsmester, Gyimóthi-út 17. J­uni J­­ihály ácsmester, Kertsor­ utca 27. J­iztosító-intézet: első magyar általános biztosító­-társaság. Fő-u. Takarékpénztár épület. Nanauer Zoltán vaskereskedő, Főtér. T­ádogos: fukhec £sek épület- és díszmű-bádogos, víz­vezeték szerelő, Széchenyi-utca 2. J­ognár: Szabó jstóric bognár és kocsigyártó, Vásár­ u. 7. Tárhely és fodrász: frauendienst Viktor, főüzlet: Széchenyi­ tér 1. fióküzlet: Főtér 26. ; Giczy Kálmán, fodrász és borbély Győri­ út 5. Pladik József, Fő utca 23. Cipész: jÜ­orcsy János, saját készítményei cipőraktár Flórián­ utca 25. Cukrász: Nunka Anna, (Muck utóda) Főutca 16. Csizmadia: jjanasi József, Szentilonai-u. 19. Legény ferenc, Szentilonai-u. 14. Jaátz János, Szentilonai-u. 3. Esztergályos: Vince József, Eötvös-u. 24.­­ Építőmester és vállalkozó: fa­jYuhály, Hunyadi-utca 5. sz. (Újtelep) Telefon 4. Lukács j Dezső, oki. épitő és építkezési vál­lalkozó Laki-utca 25. Horváth] Károly okleveles építő és építkezési vállalkozó Kertsor-utca 36. ifj. H­orváth József. Széchényi-utca 10. sz. • Fűszer- és csemegekereskedő: lápavidéki szövetkezetek központja. Ker. fogyasztó és értékesítő szövetkezet. (Fűszer-, csemege-, bor- és lisztkereskedés.) Nagy­ban és kicsinyben Főtér 21. Gépész és Kovács: Harák Gyula, Jókai Mór­ utca 23. Gyógyszertár: Irgalmasrend, Jókai­ u. 7. (Kórház telefon 83.) Karlovitz Adolf, Városi gyógyszertára» Fő­utca 8. sz. Nemeti­ D­ezső «Anna gyógyszertára» Tizes­malom mellett. f­iatsek Gyula Kistér. hentes és mészáros: Gaál Gyula hentes és mészáros, Deák Ferenc­utca 10. Telefon 60. (Saját ház). Snattner Géza, hentes és vendéglős Flórián­utca 2. (Saját ház). Vida János Korona­ utca 47. sz. Kefekötő : fabrócz Kálmán, Fő-u. 13. M­agyar Gyula Kossuth-utca 1. Kékfestő: Kluge Károly, Széchenyi-tér 12. sz. Kályhás: Kreizer József és fia, első pápai minta­majolika-cserépkályha- és különlegessé­gek gyára. Széchenyi- és Zöldfa-u. sarok. Könyvkötő és könyvkereskedő:­­Mayer Adolf, könyvkötő és könyvkereskedő Fő-u. (Városház épület). Könyv- és papírkereskedő: Wajdits Károly, Fő-utca 27. Hajnóczky Árpád Fő-utca 11. Kötélverő: Leiner Ignác, Vásár-utca 27. lisztkereskedő: Mészáros Elek lisztkereskedése és házikenyér sütődéje Széchenyi-tér 1. j­íezeskalácsos és viaszgyertya öntő:: Nagy Károly, Fő-utca 17. szíüvirág készítő: Szita István, Kuruc-u. 8. Jutalomépi­tő: Peterr­ell József, Jókai Mór­ utca 102. Órás és ékszerész : Kunze utóda (Szijjártó Gyula) Fő-u. 7. Paprika-keresk.: Dudás István, Zápolya-u. 5. Szobafestők:­­ 33aIoch Gyula, Petőfi-u. 15. Jak­ó József Barát-utca 3. Regner fái, templom- és díszfestő. Több­pápai templom restaurátora. Sütő: jÜajnóczky Be­la, Jókai-u. 4. Özv. JJob­old ferencné, Jókai-u. 29. Já­­ai János, Czuczor Gergely-u. 1. Szabó: J­ókay M­átyás, Csatorna-u. 9. Vágó D­ezső, férfi divatterme Főtér 19. Vida Gyula, Viasz-utca 15. szám. Szatócs: Özv. J­eim Ignácné, Szent-Ilonai-u. 11. Gróf Samu Barát-utca, a Barátok templomá­val szemben. Szeszkereskedő: 1 ferger ferenc­es fia, Corvin-u. 16. Telefon 70 Nagy Vilmos, Főtér 27. Tőzsde: Giczy Vilma, dohány-, szivar-, postai érték­cikkek­ és okmánybélyegek elárusító helye Főtér 14. sz. Temetkezési vállalkozó : Nagy Gyula (Takács utóda) Széchenyi­ tér 14.: Jabróc Kálmán, Petőfi­ u. 20. Vas- és gépkereskedő : J­anauer Zollán, Fő­ tér, uradalmi bérház. Gedey József, Kossuth Lajos és Deák Fe­renc­ utca sarkán (A párisi nagyáruház átellenében). Üveg- és porcellánkereskedő : Saád Lajos üveg- és porcellánkereskedő-Fő­ u. 4. (Griff átellenében). Vendéglős, szállodás és kávés: Alasz ferenc, vendéglős és beszálló Celli-út 9. faner-kávéház, Fő-u. 14. Czirfusz Antal, vendéglős Deák F.-utca 3. Szilárd és Ifaász Hungária szálloda Főtér, Gaál János, sörödés, Rákóczi-utca, Geiling,­Gyula vendéglős Szentilonai-u. 12. Graff Ödön kávéháza, Fő-u. 23. J­ors István, vendéglős és fűszerkereskedő. Arany János-u. 1. (Ujtelp). Özv. Ku­trovác Józsefné sörödéje, Fő-tér 13. Nagy j­­ályás vendéglős, Jókai-u. 62. Neumann ferenc vendéglője és beszállója. Ányos Pál­ és Major-u. sarkán, feidl ferenc Zöldfa-vendéglője Csáky-u. 24. Snattner Géza vendéges és hentes, Flórián­ u 2. Durcsányi Samu, vasúti vendéglős. Wellner Sándor, kávés. «Otthon»-kávéház. Kossuth­ utca 24. Zsilinszky Lajos vendéglős, Főtér. (Griff-szálloda) kávés és zongorakereskedő. Kurtz Gyula, Fő-tér. !

Next