Pápai Lapok, 1877 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1877-06-03 / 22. szám
A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő lakására: Főutca 20. sz. emelet, 7. ajtó, küldendők. Előfizetési és hirdetési díjak, Wajdits Klároly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben, intézendők. Vegyes tartalmú hetilap. 3 VAS. G 2 pk. ut. K1OÍ.)A G 1 Sz.Har.v.")« 22 4 Hétfő Quirin püspök )~ Quirin ~) £ 23 1 N 5 Kedd Bonifác püspök)^ Marcián ) ^ 24 B.Jerob.elp.j~ Pápa, 1877. junius 3-án. Heti naptár: 6 Szerda Norbert(kath.) Pálka (>ot.) 25 izr. ElőfBizetési díjak: Egy évre 6 fr. — Félévre 5 ír. — Negyedévre 1 fr. 50 kr. Egy számára 15 kr. Hirdetéseit. 6 hasábos petitsorban 5 kr, a nylttérben soronkint 10 krral vétetnek fel. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. 7 Csütrtök Róbert }~ Pulcheria)^ 26 8 Péntek Jézus sz. szive")"^ Medárd } ® 27 9 Szombat Felician vért. 1^ Elsőd p, 28 Sab. Koran )— 3« I. A modern vegytan egyik alapkövét az „atom" elmélete képezi; ezen elmélet többek között azon bebizonyítható tényt mondja ki, hogy az „atom" ugyanazon sajátsággal bír, mint maga azon „elem," melynek legparányabb alkatrészét képviseli. Az éleny, a köpény, az ezüst, az arany, a réz, a vas, a szén stb. elemek, melyekből ha egy ilyen legkisebb parányt a chemia vizsgálat alá von, ugyanazon eredményt éri el, mintha bárminő darabbal tett volna kísérletet, mert a parány az elem tulajdonságait tökéletesen képviseli. Az összetett testeknél sincsen ez másképen, ugyanis ha pl. egy forrás vegyi összetételeit meg akarjuk tudni, nem szükséges a víz összes mennyiségét felbontani, hanem a biztos siker eléréséhez egy aránylag nagyon is csekély vízmennyiségnek megvizsgálása elégséges, hogy mindazon sajátságokat, melyekkel a forrás vize bír, legpontosabban megtudjuk. A cseppben tehát mindaz, mi a cseppek milliárdjából alkotott forrás vizében megvan, szintén feltalálható. Egy nemzet szintén atomokból áll, csakhogy atomjait az egyes ember képviseli, s ezért a nemzet alkatrészéhez , az emberhez hasonlít. Az emberi testet számtalan egymással szoros összefüggésben levő organikus alkatrészek képezik s csak ha ezek összeműködése zavartalan, nevezhető az illető egészséges testtel biró egyénnek; de mihelyt az orgánum bármely tagjának funktiója gyengül vagy éppen megszűnik, akkor az egyén oly állapotba esik, melyet köznyelven betegségnek neveznek. Maga az egészség, mely az összes szervezet fejlettségén alapszik, azon kincs, mely az avval lehet, az életfententartásérti küzdésben, az ellenséges benyomások ellen megvédeni legbiztosabban képes, amiért is az egészség a szellemi és anyagi jólét egyik fő tényezője. A millió emberből álló nemzet testét is számtalan orgánumok kapcsolják össze, mely orgánumok fejlettsége és egybevágó működése képezi a nemzet életképességét, tehát egészségét, melyet pedig köznyelven „műveltségnek" neveznek. A nemzet műveltsége végtére azon kincs, mely azt a külellenek- és bélbajokkal vivandó örökös harcban, az enyészet karjaitól egyedül megvédeni képes. Az embernél a gyomor képezi azon fontos orgánumot, mely a test fenntartásához szükséges anyagot előkészíti s azon edények és mirigyeknek átszolgáltatja, melyek azt rendeltetési helyekre felosztják és többféle alakra átváltoztatják; a gyomor működéséből nyert, a tüdők munkája által piros, pezsgő, elevenen mozgóvá átalakult anyag nem egyéb, mint a vér. A vér, a folyton dobogó szív által az erekben szétszóralik, s folytonos keringő folyása alatt eljut a test minden részébe s ezeket táplálja, növeszti, fejleszti és erősbíti, s így az ember életét fentartja. A vér az agyvelőt is táplálja s ez által a gondolkodásnak, a szellemi munkának alapjául szolgál; s midőn az agyvelő gondolatait szövi, a felvett vér segélyével végzi csodálatos munkáját! De a vér magát a gyomrot alkotó edényeket is táplálja. A nemzet életében, a gyomrot a földmivelés és bányászat, a vért, az ipar és kereskedelem, az agyvelőt, pedig az irodalom, művészet és tudomány képviseli, s valamint az emberben az egyes szervek elválaszthatlan s oly összefüggésben állanak, hogy tulajdonképen az egyiknek a másikba történendő átmenetele majdnem észrevehetlen, ép úgy a nemzet műveltségének orgánumai is, apró hajszálú alakjai, egymással oly mérvben vannak összeforrva, hogy az egyik vagy a másik szerv kezdetét feltalálni, egymástól elválasztani nagyon nehéz, sőt kivihetetlen feladat is lenne. És amint embert gyomor, vér és agyvelő nélkül képzelni nem lehet, ép ugy lehetetlen földművelés, ipar és kereskedelem nélküli művelt nemzetet gondolni. Van ugyan rosz gyomrú és rosz vérű ember, de az ilyen állapotú egyén már a halál csiráját testében hordja, élete csak mától holnapig terjednél; és van nemzet is, mely rosz földműveléssel, fejletlen iparral és kereskedelemmel bír, de az ilyen állapotú nép nem tartozik a művelt nemzetek sorába, s életképes szereplésre hivatása és a jövőre kilátása nincsen. Ezen igazság mellett a világtörténelem ítélőszéke szól. • A vér, mely a test minden részét, még a gyomrot és agyvelőt is táplálja, bizonyára az emberi élet legfontosabb ágense, s bár ki is akarja tagadni, mégis tény az, hogy egy nemzet anyagi és szellemi jólétének, nagyságának, hatalmának fő tényezője az ipar és kereskedelem; az ipar szolgáltatja a földműves kezébe az eszközt, az ipar alakítja át a földműves által nyert termékeket oly állapotuakká, melyek folytán azok tápszerül vagy más hasznos célra alkalmatossá válnak. Lehetne-e „mindennapi kenyerünk," ha a gabnát az iparos lisztté nem őrli? És váljon mi célra termesztené a földmives az „aranykalászokat" hogy ha a kereskedő azokat forgásba nem hozná? Volte, mióta az emberiség műveit nemzetekre oszlott, nép, ahol a tudomány és művészet virágzott volna anélkül, hogy az egyszersmind iparos és kereskedői nép ne lett volna? Nem volt az ókorban és nincsen a jelenkorban. Görögország a classicismus megközelíthetlen hazája, virágzó ipar- és kereskedelemmel birt, s a fekete levesen élősködő Sparta utóvégre is a kereskedelmi és iparos vállalatok által gazdaggá s ennek folytán a tudomány és művészetek hazájává vált Athéné fennhatósága alá került. A középkorban hol teremtett a tudomány, hol a művészet herosai máshol, mint az iparral foglalkozó és élénk kereskedést űző Olaszország városaiban? És végtére vegyük a jelent, nem az ipart űző francia, angol A „Pápai Lapok" tárcája, Oroszországa). A jelenlegi politikai viszonyok közt nagyon természetesnek találjuk azt, hogy akármely munka, mely a cári birodalomról szól, a nagy közönség előtt nagy érdekkel bir és kedvező fogadtatásban részesül. Egy ily részrehajlatlan, minden egyoldalúságtól ment munka azonban mint Wallace-é, mely minden párton kivül áll és nagy lelkiismerettel íratott, nem szorult éppen az időszerűségre, mert a keleti kérdés felmerülése nélkül is az új művelődéstörténetnek egyik legértékesebb adalékát képezte volna. E munka nem az úgynevezett könyvgyártás mániájának köszöni eredetét, mely a tárgyak feldolgozásához csak akkor fog, midőn azok éppen világszerte szájban hordatnak. Wallace műve hosszú komoly tanulmány és figyelmes észlelet terméke. Szerző 5 évig időzött Oroszországban, mely idő alatt ennek lakóit, intézményeit, erkölcseit és jellemeit tüzetesebb és behatóbb tanulmánynak tette tárgyává. A jeleket különösen nagy városokban, Sz. Pétervárott és Moszkvában stb. nyáron pedig a falukon a parasztok, nemesek és lelkészek közt töltötte el idejét, hogy így közvetlen szemlélet és tapasztalat nyomán tiszta képet alkothasson magának az orosz népről Kisebb epizódok, apróságok, melyek gyakran az olvasó futó figyelmét kikerülik, a falusi nép jellemzése sokkal élénkebben tünteti fel előttünk az egész népet jellemző vonásaiban, mint a legalaposabb tanulmánnyal irt tudományos értekezések. Igy Wallace munkájának 2. kötetében egy látogatását írja le Samora keleti részén Samorolnaya Ivanovka, azaz a makacs Ivanofka nevü falujában. A falu sajátságos neve feltűnvén a parasztoktól ennek származását. A falu alapítói az uraság ellenzésére telepedtek itt le, hiába hajtatta ki őket ma, másnapon ott voltak megint. Végre katonákat rendelt oda, de ezek sem értek célt, mert alighogy hátat fordítottak a falunak, a parasztok ismét ott termettek; az uraság megunván a sok veszekedést, megtűrte őket jószágán. Wallace erre kihúzza zsebéből jegyzőkönyvét, hogy a mondottakat bejegyezhesse, e közben a parasztokhoz néhány kérdést intéz a szóban levő tárgyra vonatkozólag, a parasztok nem felelnek és úgy tették, mintha nem értenék meg őt, a világért sem bírt volna egy szót is kihozni belőlök. Wallace emlékezteti őket az elmondottakra, mindhiába, eltagadtak mindent, mintegy megkövülve állt ott a hazugság e jelensége előtt mire egy barátja felvilágosította őt, hogy e fölött ne is csodálkozzék. A hazudozás, tagadás az orosz természetében lakik, már az anyatejjel együtt szívja magába e rút, gyalázatos tulajdont; orosz és hazug, ez két oly fogalom, mely elválasztva egymástól nem érthető. A parasztok Wallacet, midőn jegyzőkönyvét kihúzta és jegyezgetni kezdett, hivatalnoknak nézték, a hivatalnok előtt pedig őszinteségről, igazságról mit sem tud az orosz. Ebben *) Oroszország, írta Wallace D. Mackensie, nyilatkozik az orosz jelleme, de nemcsak az orosz paraszté, hanem a szláv és a cár alattvalóinak tatár őseié is. Hamisság és igazság közt ők nem ismernek különbséget, használják az egyiket vagy a másikat úgy és ott amint és ahol éppen hasznosnak vagy károsnak bizonyul. Az igazság és őszinteség erkölcsi alapeszméje a szláv törzs előtt ép oly ismeretlen titok, mint az indianusok előtt a felsőbb mennyiségtan tételei; csakhogy ezek a sinus és cosinus tanát sajátjukká tehetnék az iskolában, mig a tatár és orosz az igazságot és őszinteséget mint ilyet, soha sem fogadja már el, hitelvei közé. Sok, igen sok diplomatikai értekezletet, lehetett volna kikerülni, számtalan ártatlan élet lett volna megmenthető, ha Európa államférfiai Samorotnaja Ivanofka parasztjainak történetét olvasnák. Noha nem vagyunk szükeiben azon könyveknek, melyek az orosz falusi nemes és paraszt életmódjait és szokásait rajzolják. Wallace e nemű rajzai mégis nagy élvezettel és haszonnal olvashatók. Wallace igen finom és szigorú figyelő, enthusiasmusa által nem engedi magát elragadtatni, a részrehajlásnak legkisebb jelét sem árulja el. A brutális „generális, lki a katonai schematismuson kívül teljes életében más könyvet nem ismert, neje frivolítása és azon végtelen, rideg üresség, azon unalmas egyhangúság és egyformaság, mely évről-évre házát tölti el, otromba féktelen érzékisége, iszákossága és egyéb kinövései, melyekkel épugy a falusi nemeseket és az alsóbb osztályokat oly jellemző alakban tünteti fel, a társadalom azon osztályait, melyeken a művelődés és haladás óriási vívmányai a legkisebb nyomot sem hagyták maguk után, melyeken a modern kultúrának még csak felületes máza sem fogott — mindezt erős, éles vonásokkal és természeti hűséggel rajzolja. Nagyon kimerítőn szól szerző a jobbágyság beszüntetése és ennek következményeiről. Az orosz parasztság emancipátiója úgymond — nem elégítette ki azon várakozásokat, melyeket jogosan hozzá kötöttek; sőt ellenkezőleg azóta a parasztok még többet isznak és kevesebbet dolgoznak és a közélet, melynek a községi intézmények létrehozása által más lendületet kellett volna venni, sehogysem felel meg az ehez kötött természetes és méltányos kívánalmaknak. Az úgynevezett kiabálók (gorlapaif) a községgyűlésen nagy befolyást nyertek, a parasztok által választott birák pedig egy kis vurki által megvesztegethetők. A jobbágyság felszabadítása tehát Oroszországban nem úgy mint más országban üdvös, hanem káros utóhatást vont maga után, melynek az egyes osztályokban kitörő elégedetlenség élő és kézzelfogható jele. A konservativeknél azért, mert előre megjósolták, hogy a felszabadítás nem javít a helyzeten, a szabadelvűeknél, mert az emancipatiót politikai jogok élvezete nélkül hibásnak tartották. És maguk a felszabadítottak? Mit tartanak ők az emancipációtól? Ezek itézete volna tulajdonképen a valódi és mérvadó, ők érezik közvetlen helyzetük javulását. Az ily ítéletre azonban, hiában várhatunk, teljesen lehetetlen a paraszt szájából helyes ítéletet hallhatni és pedig azon egyszerű oknál fogva, melyet már e sorok bevezetésében felhoztunk. Az orosz már születésétől fogva hazug; ha valamit kérdezünk, mindig valami roszat gyanít a kérdés céljában és azért határozatlan, hamis vagy éppen oly feleletet nyerünk, melyeken nem igazodhatunk el. Hogy Wallace-nek a jobbágyság felszabadításáról szóló nézetei helyesek, azt a hivatalos kimutatások és adatok, elég világossággal bizonyítják. Egy bizottság, mely e dolog beható tanulmányozása végett lett kiküldve, a többek közt következő jellemző jelentéseket tette: Az eddigi intbrmntiók és tanulmányozások szerint a parasztok számos oly ünnepet találtak ki, melyeket az egyház nem ír elő és mely körülmény a munkanapok leszállítása következtében az országra káros hatásra van. Kitűnt továbbá, hogy a papság ezt nemcsak gátolja, hanem ellenkezőleg előmozdítja. A falu gyűlései rendesen tivornyák közt folynak. Az erkölcsiség itt, különösen az iszákosság nagy elterjedése miatt, igen gyenge lábon áll. A parasztok csak akkor nem bántják az idegen jószágot, ha hasznát nem vehetik; a rablások és tolvajlások napirenden vannak; a templomok üresek a korcsmák tervén. A papság nincs áthatva hivatásának méltóságától, a nemes és jó erkölcsiség fenntartására nézve a legcsekélyebb példáját sem nyújtja a népnek, mert az ép ugy gyakorolja az iszákosságot, mint maga a nép. A parasztok életéből teljesen hiányzik azon erkölcsi elem, mely egy nemzet fejlődésére nézve okvetlen szükséges. Jaroslaw vidékéről a következőket mondja a fenti kimutatás: az erkölcsiség folyton csökkenik, a parasztok családi élete, mindegyre jobban elfajul, a papok gyakran részegek, mikor egyházi teendőiket végezik, az ünnepek és nagymérvű iszákosság mindent romba döntenek. Az asszonyok meglopják férjeiket, a gyermekek szüleiket, a lopott tárgyak rendesen a pálinkamérésbe vándorolnak. Az iszákosság különösen nagy módon terjed és az orosz nép nagy részét utóbb is valóban tönkre teszi testileg és szellemileg. Az ily szomorú viszonyok okai a papság erkölcsi befolyásának, az iskolák nagy hiányában és a korcsmák óriási elterjedtségében találhatók fel. És ez azon nép, mely saját keresztény alattvalóit lealázva a „kereszténység védője" álcája alatt ragad kardot egy oly nemzet ellen, mely minden tekintetben és minden időben felülmúlta és felül is fogja múlni mindenkor; ez azon nép, mely népjogokért harcol, népjogokért, melyeket ő saját lábával sárba tipor, mely Törökországban életképes állami intézményeket akar létrehozni és saját országában a legborzasztóbbakat tűri, mely országában a látszólagos békét egy titkos rendőrség által, tartja fönn, mely az időnkénti — elég vakmerően — nyilatkozó vissza nem fojtható méltányos, jogos elégületlenségen nem üdvös államintézményekkel, hanem kaucsukaütések — és Siberia ólombányáival segít. Most természetesen mindent felhasznál, hogy Európa előtt minél kedvezőbb színben tűnjék fel, de félünk nem sokáig fog tartani; eljön az idő, midőn majd egész valódiságában fogja magát bemutatni Európa előtt a barbár vad muszkanép; hogy lesz-e Európának annyi ereje őt legyőzhetni, az a jövő titka. Sch—7 S—L 22