Pápai Lapok, 1883 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1883-06-03 / 23. szám

Megjelertik minden vasarnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Szerkesztőség és kiadó hivatal főiskola utcza 215. szám. Bennfentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő: Dr. FENYVESSY FERENC Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 írt 50 krajezár. Egy számára 15 kr. Hirdetések 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 26 krral számítatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : NORVÁTH LAJOS. Kapa város hatóságának és több pápai s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye Mtj • Ii ii »IM 1 in —— Az ezredév megünnepléséhez. Üdvözöljük Veszprém vármegye községi és körjegyző testületét és üdvözöljük Veszprém vármegye derék alispánjai. A bizalom, mely választásánál bennünket vezetett, működése alatt mind inkább megszilárdul. Amint ernyedetlen szorgalommal törekedik a legutolsó község viszonyait is megismerni, többen igyekszik is kitartó erélylyel azon méra felismert hiányokon segiteni. Legközelebb a megye összes jegyzőit hivja egybe a megyeház nagytermébe, hogy a rég időktől várva várt megyei egyletet közzük létrehoza. Ez a szándék, ez a törekvés nem maradt meddő. A czél eléretett. Nem czélunk ezúttal a megyei jegyzői esület fontosságának, czélszerűségének méltatásába bocsátkozni, mert erre alkalmilag s tán legközelebb már visszatérünk s lesz módunk nézeteinknek kifejezést adni. Ez alkalommal mi másról óhajtanánk szólni. Az értekezlet befejezése után ugyanis a megyei jegyzői kar és a központi közigazgatási tisztviselői kar legnagyobb része díszes bankettre gyűltek össze Veszprémben a Korona nagy termében. Maga az a szép erkölcsi hatás, mely e lakomán, különösen a megyei alispán felköszöntői alatt, a jelen voltakat uralta, megérdemlené már, hogy vele foglalkozzunk. Azonban jelen czikkünknek még ez sem a tulajdonképpeni tárgya. Egy felszólalás történt a bank ellen, s erről megemlékezni most a feladatunk. Hetessy Dániel munkatársunk s vörösberényi körjegyző, ugyanis, felszólalásában a következőket monda: „nemsokára hazánk ezredéves fennállásának évét fogja ünnepelni. Közeleg az év, midőn a hétköznapok ünnepekké válnak. A nagy, országos mozgalomban nekünk, községi jegyzőknek sem szabad kimaradnunk. Szükséges, hogy e nagy, e fenséges eszmét kivigyük az egyszerű nép közé s általában igyekeznünk kell, hogy mindegyik községben az a nagy esztendő ne csak ünnepélyes színezettel, hanem egy maradandó hatású intézmény, állandó emlék közczélra szentelésével ünnepeltessék meg.*'* Ezen eszmét egy oly virágmagnak jelzé, melyről még nem tudja, mit rejt, de hogy csiraképes, azt már sejti. Ez eszmét elvileg a megye alispánja a királyhágón túlra. Szabó Károly jeles történészünkre szóló felköszöntésével melegen felkarolta s az összes jelenvoltak magukévá tették. Ezen eszmének felszólaló ma már részben alakot ad, mely kívánatossá teszi, hogy az elhintett mag hasonlatos lenne a bibliabeli mustármaghoz. Minden község az ezredéves ünnepély emlékére tegyen le „ezredévi alap* 1 czimén pl. egy aránylagos összeget, mely tökésilessék, mindaddig, mig a község közigazgatási költségeire kellő kamatjövedelmet nem nyújt, s igy a legutolsó községet is képessé nem teszi jegyző alkalmazására. A magyar nemzet ezredéves vihart kiállótt életfája, a jövő ezredév viharaival csak úgy nézhetend szembe, ha gyökereiben, a községekben ápoltatik. De honnét teremtessék elő az összeg, mely alapját képezné a jövő közigazgatás költségének ? Nem tudjuk, a kormány, a törvényhozás elfogja-e magát szánni valamely nagy elhatározásra, valamely magast kegyelmi lényre? Pedig valóban szép volna, ha a kormány azt mondaná az ezredéves nagy ünnepély alkalmából a magyar nemzethez: íme hi egy ezredévig viseltétek a vér és pénz adót, ez évi itt van nektek, ennek a nagy évnek emlékére. De hát ilyet felvetni is határos majdnem a józan politikai felfogás deficitjével, az őrülettel. Pedig tanulhatnának a koronás királyon, ki kegyelmi lényt gyakorolt, pedig csak azt a csöpp 25 éves jubileumát ünnepelte. De hát nagyobb ur nálunk a .,deficit'' mint maga a király. — Ha nem lehet majd társadalmi úton. j Ha az állam beteg, a társadalom szok balzsam lenni a sebeire. Ha őseink ezelőtt csak 100 évvel csupán 100 forintot tettek volna le ily czélra, ma már nem ismerné a magyar ember mi a pótlék s virágzó volna a községek belétele. Ha a társadalomtól lehetett valaha várni, az ezredéves ünnepély hazafias lelkesedésének magas lángjai közt, mostan lehet. Hisz azok a napok hasonlók fognak lenni a napokhoz, melyekben Mózes a csipkebokrot égni látta s Krisztus feltámadva megjelent tanítványai között. Az ezredéves ünnepély kell hogy életre, öntudatra keltse a magyar társadalmat. E magas alkalmat kár volna nyom nélkül csak tovább szalasztani. A második ezredévbe nem lehet csak úgy, mint egyik évből a másik esztendőre közönyösen átzökkenni. Kell, hogy a nemzetek talpköve a „tiszta erkölcs*" mellé az ennek biztosítékát képező ,jóléti alapja is leiétessék minden társadalmi téren. Íme ezek azok az eszmék, miket munkatársunk velünk közöl, s mi ezeket az eszméket magunkévá tesszük. Korán, vagy későn len e felvetve az eszme? Korán nem, mert mindenütt kellőleg foglalkoznak már az ezredév megünneplésének eszméjével. Későn sem, mert elég idő van rá, hogy megérjék s életképesen meg is testesüljön. A közélet napfénye van hivatva arra, hogy pusztában hangzó szó ne legyen, hanem amaz ünnepélyes alkalmat anyagilag is emlékezetessé tegye a magyar nép elöli. Nem tudjuk más megyék megteendik-e ezt. De kívánatos, hogy megtegyék, és kivánatos, hogy megtegye az ország. Mi ezen feladatot örömmel fogjuk „nyilvántartani* s reméljük, hogy siker elött nem leszünk kénytelenek „elintézettnek !"* tekinteni. És amint elismerésünkkel adózunk l. munkatársunknak, azonképpen ismételve üdvözöljük Veszprém vármegye jegyzői egyletét és melegen üdvözöljük derék alispánját. TARCU Minden olyan csöndes köröttem Égi nyugalom vess körül. Az alant elterülő város Lassan álomba szenderül... Oh jöjjetek ti szellemképek És nyitjasatok vigaszt neke?ti, Enyésztessétek el a kételyt, Mely dús viharként keblemen, S mi gyógyírként hasson lelkemre Hozzatok égi érzeméiyt, Hogy pótolhassa az elvesztett Szeretetet, hitet, reményt! S már népesül is kis világom, A vén karszékben ülve látom A fehér hajú nagyapát, Ép ugy, mint midőn kiabálva, Zajongva és Vevők körül az körülugrálva unokák. Most is oly kedves, nyájas arcza, Bárki arról leolvashatja: „Hittem, szolgáltam az Ural. Benne vetem minden S bár olykor sajtolt is reményem, keményen, De megvigasztalt e tudat: Nem tévesztem a jó utat! Oh boldog, rég letűnt idő, Miért oly gyorsak szárnyaidé Miért hagyod nekem csupán Az egykori fény árnyait ? Miért nem maradtam gyermek mindig? Hisz' az a boldogság Midőn örömet nyújt egy kora, fűszál, Örömet nyújt a föld pora, Melyből épít egy kis világot, —S* melyet letép — egy kis virág.... Mily vágyak! Oh most a kebelnek Szük egy egész, egy nagy világ! Most mintha távol hang zengene, Ismerem e kedves zenét, Mint hárfa lágyan zsongó hangja A hűs Jégben terjedve szét, Egy kedves képet lát szemem most, Egy rég látott kicsiny lakot, Repkényt, mely a falakra kúszik, Virággal teli négy ablakot, Ott ülök most a kis szobában, S egy hang susogja ezt nekem, Mig lágy karok ölelnek által: „Fiam, óh kedves gyermekem!" S im most felpattan egy koporsó, Benn egy halvány Panaszos szemét rám véres halott, mereszti... Oh jaj! d, eltávozzatok! Én téged ugy szerettelek, Mért okozass most ennyi kinti Szivem vadul ver, vérem fagy .. Szemem borul, — el tőlem mind! S ismét csak a szobámban ülök A sápadt hold sugárinál, — Körül a bútorok pattognak, S hajam élére szökve áll... Kacziány Géza. Sii írni látás a csángó magyarok hazatelepitése érdemében kibocsátott gyűjtöseken 1883. évi május hó 25/0/ június hó 1-éig a megyei alispáni hivatalhoz beérkezett adományokról: Rátót község 2 frt 20 kr, Szt. Kir. Szabadja 14 frt 10 kr, Fokszabadi 9 frt, Kis-Jenő 1 frt 94 kr, B. M. Szt. László 80 kr, Bársonyos 1 frt 15 kr, Teleki 2 frt 70 kr, Nóráp 6 frt 8 kr, Nagy-Ganna 2 frt 23 kr, Kup 3 frt 27 kr, Tapolczafö 8 frt 76 kr. Összesen 52 frt 23 kr, Veszprém, 1883. évi június hó 1. Véghely Dezső s. k. alispán. Shakespeare (Halál után.) 1784 Bonaparte tizenöt éves volt: Briennsből Parisba jött a katonaiskolába, három kísérővel, kiknek egyike szerzetes volt; százhetvenhárom lépcsőn ment ki, ki batyuját maga vitte, s végre felért a számára kijelölt laktanya szobába. E szobában két ágy volt, ablakul egy, az iskola nagy udvarára néző lyuk szolgált. A falak egyszerűen fehérre voltak meszelve, s előbbi lakóitól összevissza pingálva és firkálva. E cellában Bonaparte olvashatta azt a négy felírást, melyet mi 35 év előtt még láttunk: Sokáig tart míg az ember vállrojtot kaphat (De Mont gi 0 ray") „Az élet legszebb napja a csata nap" ([Vi comte de Tinténiae) „Az élet egy hosszú hazugság" (Le chevalier Adolphe Delmas) „Hat lábnyi föld alatt mindennek vége 1" (_Le comte de la Vi 11 ette.} Na a „váll rojtok'' helyébe „császárságot" a — mi pedig jelentéktelen változtatást teszünk, Napoleon egész története e négy mondatban előre a falra van írva, mint egykor Balthazár-é a IStane, Tekel, Phares szavakban. Dermasis hadapród Napoleon kísérője és szobapajtása beszéli, hogy Napoleon elolvasván e négy mondatot, kivette ironját s az ajacciói apai ház egy kis vázlatát rajzolván a falra, e ház mellé a fönnebbi 4. mondat legutoljár, irá: „Hat lábnyi föld alatt mindennek vége" — még ekkor nem sejtvén, hogy Corsica szigetével ekként egy másik titokszerü szigetet kötött össze, mely ekkoron még mélyen volt eltemetve a jövőben. Bonaparténak igaza volt. A hősre, katonára, a tett és anyag emberére nézve hat lábnyi föld alatt mindennek vége; az eszme emberére nézve pedig itt kezdődik minden. A halál — erő. Aki a szellemi tevékenységen kívül mást nem ismert, arra nézve a sír, az akadály elhárítása. Csak halála után lesz mindenható. A csaták fia egy rettenetes élő;ím itt áll mereven, s a föld hallgat — terra siluit; keze mozdulatában irtás s megsemmisítés rejlik, millió és millió bőszült ember tolong vadul utánna, ő többé nem emberi fej, hanem hóditó tábornok, királyok királya, császár, — egy vakító borostyán koszom, melyből villámok czikáznak, s mely alul csillagfénynél Caesar halvány arcza pislogat; ez a látvány ragyogó és megsemmisítő, egyszerre azonban a vese követ kap, a gyomorszáj megsérül, hat láb föld és mindennek vége! A ragyogó kép, a lángsugár elaludt. A viharos tomboló élet a sírba szállt; az emberi nem folytatja útját, maga után hagyván ezt a nagy semmit. Na e viharférfiu valamely szerencsés törést csinált, mint Nagy Sándor Indiában, Nagy Károly Skandináviában, Bonaparte a régi Európában — utánna csakis ez marad fenn. — Ellenben ha valahol valaki kiben az eszményi honol, mint pl. a szegény nyomorult Horner, a sötétségbn egy szavat dob és meghal, e szó a sötétségben lángot kap — és csillaggá alakul. Ezen városról, városra üldözött, s legyőzött szegénynek neve Dante Alighieri, jól vigyázz. Ezt a számüzöttet Eschylosnak, ezt a foglyot Ezekielnek egykezünek hívják. Ügyelj csak! Ennek a nyomorék szárnyai vannak, ki ő? Cervantes! Tudod-e kit látsz magad előtt lépegetni? az egyik csupa nyavalya: Tyrtäos, a másik rabszolga: Plautus, a harmadik szegény munkás: Spinosa, a negyedik szolga — Rousseau. Igen e lealacsonyitás, e fájdalom, e szolgaság, e betegség, az erő, a legmagasabb erő — a szellem. A szellem, Jób szemétdombján, Epiktet botja, s Moliere megvetése alatt is szellem marad. — Az utolsó szó mindig az övé. — Almanzor kalifa Avroest, a nép által a cordovai moschea ajtaja előtt leköpeté, York herczege maga köpte le Miltont; egy Rohan, majdnem fejedelem (ducne daligne Rohan suis) megkísérli Vollairtbottal agyonverni, Descartes Aristoteles parancsára Francziaországból ki Levél Straszburgból. Egyedül és, ismeretlenül bolyongani egy nagy érdekkel bíró, de előttünk ismeretlen városban, bizonyára nagyobb élvezet, mint ajánlóleveleket, uj ismerősöket keresni. Ez utóbbi kedvteléssel jóval felér utczáról utczára tétlen őgyeleghetni, elmerengeni egy-egy templomnak az emberek égre törő vágyait jelképező komor gót hivein vagy egy utczai hárfás bánatos accordjain. A bástyákról hangzó örjelzéssel s az emberek durvább kiadása jelzé, hogy porosz földön vagyunk. Egy sétát az erődítményekre, bár késő éjfelén, bizonyára senki sem fog itt elmulasztani, ki korunk történetének legújabb mozgalmai iránt érdekkel viseltetik. E magas bástyákból s az azt körülfutó árkokból készült erősség a védelem és támadás szempontjából az újkor legnagyobbszerű erődítménye. Midőn Metz és Sedan elesett s az ellenség vasgyűrűjén belül az éhező Paris Karthágó szerepére készült, a Loire mellett összpontosított porosz hadsereg hihetetlen gyorsasággal építé meg e bevehetetlennek látszó erődítvényeket, és azonfelül, mi romboló eszközt a század találékonysága létrehozott, azt mind együvé helyezte aknáiba. Mennyi vér fog itt folyni, ha egykor megvalósul a franczia nép reménye, hogy Elzász Lotharingiát az anyaföldhöz visszakapcsolja, gyűlölet, boszu mennyi nemes életet fog kioltani a a küzdelemben, melyben egyik vagy másik nemzet sorsa hosszu időre megrendül. A gambetta temetésén megjelent elzásziak ezer tagból álló küldöttsége, a párisi place de la Concorde--on gyászfátyollal bekötött Straszburg szobra élén világot vethet azon érzelmekre melyek az ittlakó francziák szivét hóditóik ellen eltölti. Bevehetetlennek látszó bástyák elválaszthatták a viruló tartományt francziaországtól, megrakhatták a hadsereg legkipróbáltabb zászlóaljaival, de lakóinak vágyai, reményei tizenhárom év óta szent lelkesedéssel táplálják a hitet, hogy lemoshatják Sedan sarát. De addig is a franczia polgárság szine java lassankint elhagyja a meghódított tartományt. A kik pedig itt maradtak, azok egy külön elzárt kasztot csinálnak, melybe a hóditó nemzet egyetlen tagja sem juthatott még be, Straszburg utczái és házai stíljére nézve és minden izében franczia ízlésre vallanak. Lakói ma már túlnyomóan poroszok ugyan, és igy nagyon természetes, hogy kihalt utczáiból ama pezsgő eleven élet, mely oly vonzóvá és kedvessé teszi a délfrancziaországi városokat. A mulatókertekben gyöngyöző champagnes helyett óriási sörös üvegeket, kaczagó grisettet helyett pedig elhízott asszonyokat találunk. A straszburgi dom, melyet nagyságára az emberi kéz alkotásai közül csak Cheops pyramise múl felül, Európa legszebb templomainak egyike. Hosszan egyedül jártam e komor ivek alatt, hallgatva a sekrestyés történelmi magyarázatait, nézve remek festett ablakainak alakjait és ábráit, melyeken keresztül a lenyugovó nap sugara hosszú színes fénysávolyban áradva alá megvilágita a levegő poratomjainak nyüzsgő világát. A dóm déli kereszthajójában van a híres óra, melynek legnagyobb érdekessége a planiglobiai órarendszer. Századok munkája van itt együtt e remekműben, felette tömérdek alakkal, melyek az évszámok, napok és órák változatai szerint eltűnnek vagy előtűnnek, köztük a tizenkét apostol, melyek éjfélkor, ha a dóm kísérteties csendjét a tizenkettő ütése töri meg, végig mennek a óra erkélyen; a metsző torkú kakas, melynek éles hangja messze elhallható, ha a látkörön a hajnali nap legelső sugarai feltűnnek, végül a kaszás halálcsontváz, mely minden óraütés után megjelen, jelképezve, hogy egy óra ismét az enyészeté, hogy az időből ismét egy darab merült le az örök idők hullámtorlatába. Jj. A Az újkor vívmányai között. vLítogatás egy gazdasági gépcsarnokban.) . . . Hogy hát este 10 órakor kezdik meg a cséplést Tarnóczy G. gazdasági gépcsarnokában. Ez volt olvasható a minap egy pár újságban. De már ezt megnézzük! Hát bizony az ügy is történt, és ha Tojás 2a