Pápai Lapok, 1891 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-04 / 1. szám
Az újév és városunk, sMultadban nincs öröm? . . . . legalább nincs a legközelebb mult évben. Csalódásokkal kezdtük — csalódásokkal végeztük be az esztendőt, s a szép remények, melyeket, a lefolyt évhez fűztünk, csalókáknak bizonyultak. Ott van legelőször is a regalé-váltság. Azt hittük a regáléból szép jövedelmet tudunk csinálni; álmodoztunk ezrekről, melyek a város zsebébe fognak folyni — s végül is megelégedtünk néhány forinttal a várt fényes jövedelmek helyett. Aztán jött a királyi tábla s ha valaha volt okunk bánkódni afölött, hogy Pápa helyett Kis-Czell lett a vasúti csomópont, ugy ez az alkalom volt az. Földrajzi fekvésénél fogva számithatott volna városunk arra, hogy mint középpontra ide helyeztessék a kir. tábla — de mint város, amelynek csak egy vasuta van, a melyre a messzebb vidék csak többszörös vasutváltoztatás mellett juthatna, figyelembe sem vétethetett. Merész volt álomnak is, ne szóljunk róla többet. Azután jött a tanítóképezde beszüntetése. Meghajlunk az okok előtt, melyek az iskolafentartó testületet a főiskola ezen ágának beszüntetésére indították — de a veszteség mégis veszteség marad, s a tanitónövendékek s tanáraik hiányát érezi városunk is. Jött erre a vasutügy — sokkal élénkebb emlékezetünkben van, hogysem hosszabban kellene róla szólani — városunk jogos reményei itt is meghiúsultak. A tébolydát elviszik tőlünk, a földmives iskola ujabb halasztást kapott, s ha ezt nem tekinthetjük is végleges elodázásnak, kétségtelenül eltűnt az a reményünk, hogy a földmives iskolát már ez évben megnyerhessük. így állt Pápa 1890. végén. * S nézzük most, minő kötelmek várnak reánk az évben, melynek most küszöbére léptünk, hogy a mérleget ne kelljen ismét veszteséggel lezárnunk. Kötelességeink kétfélék: 1., megragadni minden alkalmat, hogy városunknak új keresetforrásokat teremthessünk. 2., úgy rendezni városunk viszonyait, hogy azok megfeleljenek azon követelményeknek, melyeket egy 16000 lakossal bíró várostól mindenki jogosan megkívánhat. Az elsőre vonatkozólag ez idő szerint kilátásunk van arra, hogy kiépíthetünk egy vasutvonalat s helyrehozhatjuk azt a hibát, amelyet a »magyar nyugoti vasút« kiépítésekor elkövettünk. Helyrehozhatjuk de csak ugy, ha nem riadunk vissza nagyobb foki áldozatokétól sem. Ide tartozik még egy gyár felállítása. Minden megjegyzés nélkül közöltük múltkor a »Devecser vidéki gazdakör« legújabb vállalkozásáról a tudósítást, mert meg voltunk győződve, hogy nem mi vagyunk az egyedüliek, akik ennek hallatára szégyennel gondolnak arra, hogy — íme ez a szűkebb körű testület képes olyan dolgokat megmozgatni s esetleg létrehozni, melyeket városunk sokkal könnyebben kivihetne, s melyek fölött mi csak jajveszékelni tudunk, azután, hogy nem tettünk semmit. Bérviszonyaink rendezésére vonatkozólag szintén megemlítünk néhány pontot. Ezek elseje vonatkozik pénzviszonyainkra, s ezek közt különösen a converzióra. Számtalan felszólalást közöltünk ezágyban, míg végre a legutolsó felszólalásnak amint halljuk meglett a sikere, s az ügy annyira latok is tétettek - haladt, hogy már ajánkülönböző pénzintézetektől a konverzióra vonatkozólag. Mikor tárgyalja a bizottság ezen ajánlatokat, nem tudjuk, hisszük azonban, hogy Pápa város polgármestere siettetni fogja az ügyet, hogy a mai kedvező pénzügyi viszonyok mellett ne fizessünk oly magas kamatlábat, mert ez egyértelmű volna a keservesen egybegyűlt pénz elfecserlésével. A konverzió útján megtakarítandó pénzre úgy is nagy szüksége van városunknak. Eltekintve attól, hogy ez összeg évenkint akkora, hogy azon egy földmives iskolában hat alapítványi helyet fönn lehetne tartani, szükségünk van pénzre, hogy Pápának legyen végü f valahára olyan kövezete, melyért ne kelljen szégyenelni magunkat. De szükségünk van pénzre azért is, hogy városunknak jó ivő vizet teremthessünk. A vízvezeték ügye most van kérdés alatti véleményünk az, hogy a városnak ha ezen az úton juthatunk csak jó vízhez, áldozatok árán is kell gondoskodni arról, hogy lakói jó vizet kaphassanak. Már pedig az a pénz, amit kamatitöbbletfil *kifizetünk*^f@inte y 15— 20000 forint kamatjának felel meg, ami elég tekintélyes összeg bármiféle magánvállalkozó esetleges segélyezésére. Ezek teendőink az újévben s ha városunk vezetői ezek kivitelére minden lehetőt elkövetnek, meg vagyunk győződve, hogy 1892. év elején más érzelmekkel tekintünk vissza 1891-re mint a milyen érzelmek most a lefolyt 1890 évre való visszatekintésnél elfogják keblünket.* Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa^yjffléki^gjr-i^jPiftnifefc megválasztott közlönye Az „új tudomány." Már egy megelőző czikkben említem a hatást, melyet dr. Koch berlini orvos találmányával az egész orvosi, és szenvedő betegek világában felkelteni tudott. A kísérleteket köz és magány kórházakban, ernyedetlen tudományos megfigyeléssel folytatják, és habár ez ideig kevés és lényegtelen eredménnyel, mind az által annyit a kísérletek igazolnak, hogy az oltóanyag befecskendezése inkább csak azon reactióban nyilvánul, amit a beteg szervezetben előidéz, mint egyenes gyógyításban. És így a tuberkulosis diagnosztikus megállapításához szolgálhat biztos kísérletül. Vannak ugyan egyes jeles gyakorló orvosok, kik a tett kísérletek behatóbb észleletei után, várakozásuk f|lye részben is csalatva érzik magukat, meft az injectio nem idézi elő minden isiben a kívánt reactiót, így közelebb közölve lett a bécsi orvosi collegitm megbízottjának, Dräsche tanárnak véleménye Koch találmánya felett; ki lehangolólag nyilatkozik a látottak után, mert „észlelt ugyan egy vagy több úgymond, injectio után valamely reactiot, mely lehet átmeneti vagy talán állandó, de helyes gyógyulási esetet ez ideig még nem tapasztalt előfordulni." „Sőt az előidézett lázrohamok oly hevesek, hogy a betegek felgyógyulásában kételkedni kell."" Arról tehát ezek után beszélni sem lehet, hogy feltéve ha mutatkozni fogna is az injectióra valamely gyógyulás, nem fog-e a betegség később újra reagálni? Mert Koch feltalált anyaga a bacillusokat — némelyek szerint nem is öli meg csak kihajtja a testből; ám de az által még a betegség eredeti okát nem távolította el, mely a megbomlott szervezet által produkált, nyirk és vér betegségében áll, melynek a bacillusok felismerhető terményei. Ha tehát a megbomlott belszervezetet nem képes egészséges működésbe hozni; nem képes arra reagálni: úgy sikertelen marad a gyógyítás; mely lehet átmeneti, vagy egy bizonytalan időre kiható; de állandó nem maradhat, s alapos nem lehet; ami a beteget a végkövetkezményektől megmenthetné. De ha Koch találmánya tényleg az orvosi tudománynak — a tuberkulosis alapos gyógyítására — biztos szolgálatot nem is tenne; egy mindenesetre igaz marad, hogy az általa kezdeményezett kísérletek eloszlatták azon sürü ködfátyolt, melyet ez ideig a hitetlenség, a homoeopathia és elektro-homoeopathia gyógyrendszerek körül terjesztett, hogy azoknak tudományos hitelét kétségbe hozza. Mert ha ma, a Koch-féle oltóanyag egy milligramjának befecskendezését képes reactiót előidézni a beteg szervezetben, úgy nem lehet kételkedni többé, az elektro-homoeopaticilis szerek parányai által előidézett listásban sem. És ez már magában egy nagy vívmánya az új találmánynak, mely — a feltaláló akarata ellenére talán 4 kell, hogy hozzájáruljon, az említett gyógyrendszerek tudományos elismeréséhez. Mi az oka mégis, hogy a tudományos világ oly keveset foglalkozik az elektro-homoelopathiával; talán a kicsinylés ? miután az egészen új elvekre fektette a maga n íeje, és így egy „uj tudományt" képez, a régi iskolával szemben?*Merít ha győi&ni találna igaz, feleslegessé válnának a 100%főekre dolgozó patikák, s az orvosoknak fele száma helyesebben tudná ellátni és kiszolgálni a betegeket, s az egész közegészségügyet mint ma. Mert hiszen egy üvegcse gyógyszer, mely 150 kásás szemet tartalmaz, sok esetben képes 100 embernek visszaadni egészségét, amit ma a régi iskola, száz rendelvénnyel, és ugyanannyi üveg vagy doboz orvossággal nem képes elérni. És különös jelenség — ismételem — hogy mégis, mindez ideig, nem foglalkoznak ezen „új tudománnyal" sem a hírlapok, sem az orvosi fakultások. Mintha az nem érdekelhetné éppen úgy a szenvedő emberi társadalmat, mint dr. Koch találmánya. És ha nem bírnánk gr. Mattet ,kézi könyvét saját találmányáról; hanem forogna kézen dr. Sautter— magyarra is fordított— füzete, az elektro-hompeopathiáról; ha nem olvastuk volna Bérara ismeretes könyvét, mely utasításokat ád, ezen rendszer szerinti gyógyításhoz, — vagy nem jelent volna meg dr. Bonguéal francia orvostudor jeles műve, mely tudományos alapon ismerteti meg olvasójával az elektro-homoepathiát mint gyógyrendszert: hát alig tudnánk valamit az orvosi tudománynak ezen új találmányáról, mely nem egyes speciális betegségek gyógyítását veszi fel saját hatáskörébe, de felöleli az a betegségek egyetemét; •• azokat is, melyeket a régi iskola gyógyíthatatlanoknak ismer; tehát gyógyít ugy heveny, mint idült betegségeket, a lehető legrövidebb idő alatt, gyakran csodálatra gerjesztő sikerrel. Igaz marad ugyan az elektro-homoepathiával szemben is, az a régi közmondás, hogy „halál ellen nincs orvosság." Mert ezek a szerek sem fognak segíteni többé ott, ahol a teljesen megromlott, összekuszált életszervezet működése, reagálni nem képes. Ámde képes segíteni — sok esetben — ott is , ahol a régi iskola már felmondta a szolgálatot. ! TARCZA. IHGÓ IxÁBAM. . . Ingó lábam reszket a vad hófúvásban, Járma az életnek megvérezi vállam; De foszlányát bár az elevenig várja — Bezengi lelkem a remény pacsirtája! Dalolj csak, dalolj csak aranyos madárkám, Szenvedő szivemnek csipkerózsafáján, Mig Csicsergő ajkad vig danája csendül, Nem félek én addig a nehéz kereszttül! Jaj, de hogyha ismét elszállsz messze tájra, Fölszakadó sebem százszorosan fájna . . . Ne is jöjj már akkor vigasztalni engem, De mégis — Pihenj meg egy kicsi kereszten! Kicsike keresztén ... én leszek alatta, Leggyönyörűbb nótád csicseregd el rajta: Legyen ott legalább egy kis boldogságom, Ha már árva voltam ezen a világon ! Erkölcsrendészetünk. HaM 8 Felségénél. Interview. Könnyű a tisztelt publikumnak illatos fekete kávé és szivarfüst mellett végigolvasni azokat a sorokat, melyeket a szegény riporter sokszor élet-halál küzdelem után vethet csak papírra. . A sajtó nagyhatalmi körében nekünk jut a legkegyetlenebb rész. Az olvasóközönség mindent akar tudni, a tisztelt szerkesztő urakban pedig igazán Qroca semmi könyörület irántunk. Menjen el Diego barátom! a német császárhoz s interpellálja meg őt, hogy vajjon mit értett a nevelés reformjáról tartott hires beszédjében a „veszedelmes zsurnalistika" alatt? Vagy ha jobban tetszik, menjen el Halál ő Felségéhez, s tudja meg tőle, hogy mi a véleménye. Dr. Koch orvosszeréről ? Én bízom önben, hogy sikeresen fog eljárni. Köszönöm a bizalmat, de a két üt között nehéz a választás. Németországban igen könnyen becsukhatnak, Halál ő Felsége pedig igen könnyen ott marasztalhat magánál. Ezt gondoltam magamban, a Halál kozmopolita s nem oly speciális ellensége a magyarnak, mint a német, a két Felség, közös tehát őt választom. Ha sikerül épen, saját bőrömben visszakerülnöm, legalább nem esik meg rajtam az a blamage, hogy meghazudtoljanak, mert attól a sógornácziótól minden kitelik. * # Vaczogó fogakkal — tessék elhinni nem a hidegtől, mert akkor még nálunk locs-pocs járta — indultam útnak. Nem vagyok geographus s küldetésem nem is az, hogy uti rajzot adjak, azért a tisztelt olvasó ne is vegyen elő térképet utamhoz, elégedjék meg azon rövid kijelentésemmel, hogy a magyar állami vasúton utaztam el a halál birodalma felé. Amikor már a földi élet utolsó állomása végkép eltűnt homályosuló szemeim elől s a csendes emberek sötét régióiban suhantam, mintha valami óriás bagoly szárnyán röppentem volna, eszembe jutott, hogy mégis bolond egy útra vállalkoztam. Mennyivel kedvesebb lett volna a „Gretchenek" hazájába utaznom! De hiába, már benne voltam a szószban, meg nem is születtem én osztrák generálisnak, hogy Rückwig-Con<entrirung-Retirad-ot csináljak. Meddig tartott e suhanás a terminus, technikus — voltaképen meg nem mondhatom, mert jól szabályozott chronometerannek sem tetszhetett ez az atmoszféra, — megszűnt ketyegni. Végre is kilyukadtam a sötétségből s temetői mécsszerű világosság kezdett derűngeni. Egy végtelennek tetsző épület kapuja előtt álltam. Megnyomtam a villamos csengetyű gombját, s a kapu csendesen tárult ki előttem. Nincs semmi nesz, nincs semmi zaj. Sokáig kóboroltam ijesztő csontvázak között, félhomályú csarnokok és folyosókon át még egy világosabb pontra jutottam. Nagy, magas, toronyszerű épületről hatalmas fekete-sárga zászló csüngött alá. Teremtő Isten! még itt is. . . . Egy kissé visszahőköltem e magyar szemet bosszantó földi tünemény előtt, de jól meggondolva a dolgot,jó helyen kereskedtem, mert ez a requiemszín talán ő Felsége palotáját jelezheti. Csak azt szeretném tudni, hogy melyik a hunezfut? A halál lopta-e a némettől, vagy a német a haláltól ezt a hivatalos színt? Ha ezt a kérdést a magyar országgyűlésen fölvetnék, a szabadelvű párt végtelenül kínos helyzetben volna Pártszempontból a németet kellene pártolni, de ha ez a földi javakban bővelkedő és élni szeszerető párt a halálra gondolna, aligha föl nem mondaná a pártfegyelmet; mig a negyvennyolc czasok vígan szavaznának, hogy: mégis hunczfut . . . > Amint közeledtem a bejárathoz, egy hatalmas csontváz mozdult ki helyiből s nyúlt felém. Jóformán az igazolványomat kéri. Átadtam neki visitkártyámat. BON DD3GO, a „Pápai Lapok" eredeti tudósítója. Sarkon fordult a bevittel. Kevés vázlatva kijött 4» inUtt, hogy lépjek be % trt»t»r«»-e. Két, csontokból összehányt piramis tetején serpenyőben lobogó naftaláng világította be. A falakon ó és újkori véres csataképek, özönvíz, éhhalál, pusztító járványok s más az emberiséget sújtó csapások ábrázolványai díszelegtek. Koponyákból összetákolt fauteuilben hosszú, fekete, arannyal díszített palástban ült . Felsége elmaradhatlan jogarával, fényes kaszájával. — Honnét is jön ön 2 — Pápáról Felség. — Pápáról! A Czinczapatak mellett! Tapolczára akartam kijavítani, de úgy láttam, hogy ő Felségét a Czincza jobban érdekli. — Nos mi járatban van ? — Bizonyára ismeri Felséged a Pápai Lapokból az orvosi tudomány terén tett nagyszerű fölfedezéseket. Mellőzöm Dr. Sipulusz és Dr. Partosi hazámfiainak tudományos kutatásait s tudományos kutatásaiknak kétségbevonhatlan eredményeit s egyedül csak a német Dr. Koch fölfedezésével szorítkozom. Van ugyan néhány pessimista, a ki Dr. Koch orvosszeretől nem sokat vár, de a nagyobb vese, optimista és mindent remél. Bátor vagyok tehát Felségednek, mint legilletékesebb bírónak e tekintetben magas véleményér kikérni. Mióta fecskendezget az a német doktor? — Körülbelül hat hónap óta. — Hall még valaki ar gyógykezeltek közül? — A lapok szerint vagy tíz. — Az én adataim szerint e számot bátran megsokszorozhatja összaágával S hány gyógyult még teljesen *? — Még eddig egy sem. — Számítson, vonja le a logikai következtetést a ne kérdezzen többé e tárgyról. Rövid MVMtuMke. *u? Egy sokak által sajnosan tapasztalt "viszás, s országunkat megbélyegző állapotra hívja fel a „Magyar Közigazgatás" legutóbbi számában olvasói figyelmét. • A czikk közvetlenül Budapest erkölcsi állapotai ellen szól ugyan, de mutatis,mutandis a mi viszonyainkra, is teljesen ráillik, és azért átvesszük a következő sorokat, figyelmébe ajánlva őket az illetékes hatóságnak, melynek a törvény, ha nem mindenben is, jogot adott a kihágások megtorlására. Ha a nagy Berzsenyi felnézhetne hozzánk egy perezre bemódosult sírjából, vájjon irhatna-e újra osíjjá zó. ódát „az *'eld«deinek bajnoki köntösét, nkyelvét, erkölcsét levetkezett rut subarita vázzá vált magyarokhoz?" . Bizonyára rá sem ismerné egyhamar magyarjaira.. Magyarország azóta óriási változáson ment át. Igaz, hogy a köznapi munkában ma sem viseli a magyar elődeinek bajnoki köntösét, s a magyar ruha csak ünneplő parádén kerül elő, de n nyelvében, nemzetiségének, kultúrájának, szellemi és anyagi életének fejlesztésében Magyarország máris tovább jutott, mint hajdan még rajongó legjobbjai is képzelni merhetők. Legközelebb pedig kiépíteni készül a nemzeti jogállamot s a millenium ünnepén ezzel alkotja meg a „mumimentum aere perenniumu-t. Félünk, hogy megelégedése még sem lenne teljes. A magyar erkölcs most sem olyan — Hogy Vannak odahaza? Megvannak elégedj orvosaikkal ? ;— Megvolnánk Felségíti, Egy rövid pillantást vetett notzébe.. — "Akkor nem veszünk össze, mert higyje meg| én is meg vagyok elégedve velők. •—Tudja-e? folytatá, mit mondott az orvosi tudományról Veszprém vármegye egykori főorvosa! — Nem hallottam Felség! — Súlyos betegen feküdt, s mikor collegái elmentek hozzá, hogy consultáljanak fölötte, így szólt hozzájuk: Én tudtam legtöbbet köztetek, s őszintén bevallva én sem tudtam semmit. Mit tanakodtok tehát fölöttem! Hagyjatok méghalni békességben. — Sie jött hozzám. — Félnek tőlem az emberek kordé tovább.szótól. — Rettegnek Felség! attól a fényes ka— Hiszen ez csak királyi jogaram. Udvarhölgyeim, a Párkák vágják el az életfonalat. Akarja ön megismerni azt, akit önnek szántam. Csinos egy jószág ám,! — Meghiszem Felség!. De . . . végtelenül sajnálnám most ő nagyságát megzavarni. Talán épen álmodozik. Majd úgy ötven év múlva is elég jókor lesz megismerkednünk. — Maga udvarias kópé! Legyen hát! de ugyan mit akar késni ennyi ideig? — Azt szeretném megérni Felség! míg Magyarországon egy önérdek nélküli, igazán nemzeti szellemű párt uralkodik. — Hohó! Most meg már lehetetlenséget kíván. A Mathusalemek koira lejárt. Vagy azt hiszi, hogy velem is ugy lehet alkudni, mint ahogyan az ördöggel alkudott •'•a debreczeni diák, mikor Hatvani professor-uram tanácsára azt irtat' az ajtajára: Ora € T