A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről

Vende Ernő: A szavalás művészete

59 önkénytelenül felmerült az a gondolata hangolja, hogy a mocsoktalan név a tömegnél csak „hitvány érdem“. A harmadikban elvesztett gyer­mekkori hitét sóhajtja vissza a költő. A refrén őszinte fájdalommal vegyült mély érzéssel mondandó, erősen hangsúlyozva az „imádkozzál“ szót. A negyedik és ötödikben az ember földi sorsát, a társadalom igazságtalanságát és nyomorúságát festi. Az elkeseredés és a harag erősebb hangjai csendülnek meg az előadásban, de a refrénben bizonyos biztató, az elcsüggedéstől megóvó, bátorító hangnak kell lenni. Az utolsóelőtti strófában a költő saját korának vigasztalan, kétségbeejtő viszonyait tolmácsolva, végtelen fájdalmát a bibliai idézettel igyekszik lecsendesíteni. A refrénben a költő megnyugtató szavain meg kell érez­­nü­nk lelke mély megrendülését. Az utolsó versszak hangja biztató, hitet és reményt ébresztő; a refrén mély szeretet és gyöngédségtől áthatott. Egészen más hangulatú a következő költemény: Csokonai. Egy kálomista pap s Csokonai Egymásnak voltak jó barátai. Kilódul egyszer Debreczenből S a jó barát előtt megáll, S: „b­atnám, pajtás!“ Így kiált föl Csokonai Vitéz Mihály. „No ha ihatnál, hát majd ihatol, Akad még bor számodra valahol, Ha máshol nem, tehát pínczémben; Ottan nem egy hordó bor áll.“ Szólott a pap, s leballag véle Csokonai Vitéz Mihály. „Ihol ni ucczu!“ fölkiált a pap, A­mint egy hordóból dugaszt kikap: „Szaladj, csapért! Ott fönn felejtem; Szaladj, öcsém, de meg ne állj!“ És fölrohan ló halálában Csokonai Vitéz Mihály. A sikra tette tenyerét a pap. Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap. S a csap nem jött, és a pap morgott: „De mi az ördögöt csinál, Hol a pokolba marad az a Csokonai Vitéz Mihály ?“ Tovább nem győzte várni a csapat. Ott hagyta a hordót, (a bor kifolyt.) Fölmen a pinczéből a házba. De ott fönn senkit nem talál. Csak késő este érkezett meg Csokonai Vitéz Mihály.

Next