Pécsi Figyelő, 1899. július-szeptember (27. évfolyam, 147-223. szám)
1899-07-01 / 147. szám
XXVII. évfolyam. Pécs, 1899. szombat, julius hó 1. 147-ik szám. Előfizetési árak : Egész évre • • 10 firt — kr. Félévre • • • 5 » — » Negyedévre • • 2 » 50 » Egy hóra • • • — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETI, Mária-utca 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és n np szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők.Ecsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Mária utca 1. a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratot vissza nem adunk Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz föl. Boldogok, akik hisznek. Pécs, 1899. junius 10. Szemere Atilla most már nem mondhatná, hogy nem boldog a magyar, mert ha megfigyeljük Európa népeinek jelen viszonyait, Franciaországot a maga Dreyfusbonyodalmával, royalista üzelmeivel, Olaszországot alkotmányválságával, Spanyolországot ostromállapotával, Belgiumot forradalmával, bizony azt kell hinnünk, hogy manapság nincs boldogabb nemzet a világon a magyarnál. Négy éves herce-hurca után, melyben gazdaságunk és alkotmányunk egyaránt az örvény szélére jutott, végre tető alá került a gazdasági függő kérdések végleges rendezése teljes nyolc esztendőre s ennek a határidőnek a végéről csábítóan integet felénk a teljes gazdasági fölszabadulás, mert — amint a kormánypárti Pesti Hírlap mondja tegnapi vezércikkében — a külön vámterület tettleges fölállítása, a határidők lejártának egybeesése s a bankkérdés rendezése következtében jövőre lehetséges lesz, ami az eddigi alkudozások idején teljesen ki volt zárva. Hogyne keltene mindez boldog megnyugvást a magyarban, aki mindig arról volt híres, hogy nagyon könnyen hisz abban, amit szive óhajt; pedig meg vagyon írva, hogy boldogok, akik hisznek. Most már állandósulnak gazdasági viszonyaink s nyugodtan készülhetünk gazdaságunk önálló berendezésére. Csakhogy az Isten nem adta meg mindenkinek a hitnek egyforma erősségét s ezek aggódva csóválják gondterhes fejeiket a nagy megnyugvás láttára, hangoztatván a Cassandra-jóslatot, hogy nem fenékig tejfel ám! Mert hát csakugyan igaz lenne, hogy a külön vámterület tettleges fölállításának eddig nem volt egyéb akadálya, mint a külföldi szerződések s a bankszabadalom lejárati idejének különbözősége ? Ürügynek jó lehetett ez törvényben biztosított önállóságunk érvényesülésének megakadályozására, de a valódi ok mégis csak az összbirodalmi eszme dédelgetése volt s ez nem fog változást szenvedni 1907-ig sem, amint nem változott eddig, bármennyire képtelenséggé vált is az a dédelgetett összbirodalmi eszme. Készülni készülhettünk volna eddig is a gazdasági különválásra, mert hisz a Pesti Hírlap is beismeri, hogy leszűrt igazság az, miszerint Ausztriának nagyobb szüksége van a közös vámterületre, mint Magyarországnak, tehát Ausztria ebből több hasznot húz, mint mi s így a közösségnek részünkről történt elfogadása elvesztette alapját, amely abban állott, hogy ez ránk nézve a gazdasági ügyek kezelésének legcélszerűbb módja. De azért nem készültünk rá mégsem, mert kormányférfiaink tudták, hogy bármennyire célszerűtlen, sőt káros legyen Magyarországra nézve a közösség, azt megbontani Bécsben nem engedik az összbirodalmi eszme hívei s azért inkább azon mesterkedtek, hogy a közösséget a törvényes előfeltételek hiányában is fönntarthassák továbbra is. Erre fognak ugyanebből az okból törekedni a következő nyolc évben is s az önállóságra való előkészületek tekintetében 1907-ben sem leszünk egy lépéssel sem előbbre, mint most vagyunk. De nemcsak az fog hiú ábrándképnek bizonyulni, hogy,/1907. év végén lehetséges lesz a külön vámterület tettleges fölállítása, hanem az a reménykedés is, hogy addig legalább nem lesznek kitéve gazdasági viszonyaink olyan bizonytalanságnak és ingadozásnak, mint voltak a legutóbbi négy év alatt. Annak a konszolidációnak az alapjai ugyanis, amelyekben annyira bíznak a hivő boldogok, nagyon gyönge lábon állnak. Az egész arra van építve, hogy Ausztriában sikerülendő viszonosságot az egészre nézve biztosítani 1907. végéig, amire pedig nagyon vékony a reménység. Biztosítva a viszonosság csak úgy lehet... ha az osztrák parlament zavarai valamiképpen megszüntethetők lennének s az ilykor akcióképes parlament a 14. §. alapján elrendelt viszonosságot az utólagos jóváhagyással szentesítené. Csakhogy eme kettős föltétel bekövetkeztére semmi kilátás sincsen. Jól értesült bécsi forrásból jelentik ugyanis, hogy az a föltevés, mintha az osztrák kormány még a nyári hónapokban politikai akciót kezdene a parlamenti álla m „Pécsi Figyelő“ tárcája. Modern házasság. Szép fiú volt Gergely Ernő és alapjában véve jó fiú. De szeretett túlnyújtózkodni a takaróján. Vagyis szeretett sokat költeni. Mindig adósságban úszott. Barátai, jóakarói s különösen öreg protektorai váltig mondták : Szép tehetség, de semmi jövője — hacsak meg nem változik! Gergely Ernő egyszer csak csúnya lépésre határozta el magát, arra, hogy megváltozik. Már ahogy ő értette ezt a változást: megnősült sok, nagyon sok pénzért, elvesz akárkit, csak pénze legyen, temérdek, annyi, hogy mindig legyen és mindig költhessen, mégis maradjon. Abban az időben elhagyta egyik elsőrangú pénzintézetnél viselt állását, (a hitelezői ugrasztották ki) és elment egyik híres fürdőbe gondnoknak. Itt azután a ritka szép és érdekes fiú érthető feltünést keltett. Közel volt a fürdőhely — hadd hallgassuk el: melyik bányavároshoz, ahol egy milliomos özvegyasszony lakott. És az özvegy minden évben át szokott rándulni a közeli fürdőbe leányával, a már nem egészen fiatal Jolánnal. Jolán szép leány volt, csakhogy könnyűvérű. Beleszeretett a város egy fiatal ügyvédjébe, kivel titkos viszonya lett. A viszony kitudódott, mert Jolánnak gyermeke született, ki csak három hónapig élt. Nagy szenzáció, kínos botrány lett az eseményből, amely hónapokig szóbeszéd tárgyát képezte a bányavárosban. Ezután Jolánt gyorsan férjhez adták valami öreg úrhoz, más nem is vállalkozott volna e szerepre. S alig élt Jolán egy-két napig a férjével, megindította ellene a válópert s mint asszony visszatért anyja házába. Mintha ezzel a látszat meg lett volna mentve! A válóper eldőlt, a nőt elválasztották férjétől s Jolán anyjával a közeli fürdőbe ment az izgalmakat kipihenni. Itt azután megismerkedtek Gergely Ernővel, a figyelmes, a szeretetreméltó fürdőgondnokkal. Jolánnak mindjárt megtetszett a fiú. Anyja is kifogástalannak találta és nem vette észre, hogy ép ezért nem a lányához való. Gazdag asszony volt, ki túlbecsülte aranyainak értékét, noha ott is, ahol az aranyat mozgásba kellett volna hoznia, mindenkor rettenetesen fukar volt. Avagy mert most leányáról van szó, hát nem lenne az? Gergely alaposan informálva volt a fiatal nő múltjáról s mégis udvarolt neki komoly szándékkal. A történtek után ugyanis a fukar asszonyról azt tételezték fel, hogy legalább százezer forint lesz a leány hozománya. És Gergely Ernőt hiába intették barátai. Ez lesz a kegyelemdöfés részedre, fiú légy eszednél! — Én szeretem Jolánt, felelt durcásan Ernő s nem törődöm a múltjával. Szeretett, tévedett, megszenvedett s most okosabb lett ; ha engem fog szeretni, nem fog megtévedni. És megkérte a leány kezét. Persze megkapta. Százezer forint a leány hozománya, szólt az eljegyzés előtt az anya. S a szép fiúnak elsősorban, vagy csak egyedül, a százezer forint kellett. De az anya is jól volt informálva. Tudta, hogy Gergely könnyen bánik a pénzzel, sőt csak ez vezeti szándékában. Ezért hát ki akarta játszani. Megtörtént a házasság. Csak az anyakönyvvezetőnél kötötték, azután zártkörű ebédhez ült a kicsiny násznép. Az új asszony gyámja tartotta a felköszöntőt. Az ebéd után az új pár Budapestre készült, hogy itt állandóan letelepedjék. Mikor a »boldog férj« a hozományra vonatkozólag megjegyzéseket tett, az anyós egyszerre igen fagyos arcot mutatott s a gyámhoz utasította vejét.