Pécsi Közlöny, 1895. március (3. évfolyam, 26-37. szám)
1895-03-03 / 26. szám
. - - 1895. március 8. „Pécsi Közlöny“ egységes kompakt párt fogja a kormány szekerét tolni — a szélső balon. Csakhogy a dolog mégsem fog ily simán lefolyni, mert a faképnél hagyott Ugronpárt a „függetlenségi és 48-as párt“ címet viseli, és a Justh-Eötvös-féle szabadelvű frigy is ezt a nevet vette föl. Ez hasonlít ahhoz a perhez, midőn egy elvált asszony másik emberhez ment férjhez és mégis az előbbi férjének a nevét akarta viselni. Az előbbi férjének a neve ugyanis Rákócy volt, az utóbbié pedig Schlesinger. Hoszszabb perpatvar elkerülése végett legajánlatosabb volna, ha Justh-Eötvös uraimék ezt a cégtáblát tennék klubajtójuk fölé: »függetlenségi és 48-as kormánypárt. « így legalább a választók félrevezetésének is eleje volna véve. Anyakönyvvezetők kötéllel. Hajdanában kötéllel fogdosták a katonát, ma az anyakönyvvezetőt. Tisza Kálmán kifundálta, a mérges Wekerle-kormány legharagosabb minisztere, Csáky gr. pedig kimondotta: »Ha meg nem törhetem a lábatlankodó kát. papságot — hát megcivilizálom, megszekularizálom, voltakép — megszekírozom az egész egyházat és egy kicsit, —• pro forma — a protestánsokét is. Lehúzom a csuhát; lemosom a keresztvizet; a házasságról lehámozom a szentséget; az anyakönyvektől elveszem az egyházi jelleget ; a mai állapotok természetellenesek lévén, mindent a természetes állapotba, a »status quo ante«-ba helyezek vissza. (A zsidóknál hogyan csinálja majd meg ezt az operációt, azt nem mondta; bizonyára az orvosi tudomány mai előhaladottságában bízik, mely gyomrokat steppel, orrokat foltoz.) Úttörőnek jó lesz a polgári anyakönyvelés. Ezt behozom még 1895. január hóra. Akadt egy maliciózus ellenzéki képpatriotizmus , ezer esztendős kardja függ oldalán. Különös előszeretettel a Históriának udvarol. Eközben közeledik feléje az egyházpolitika , de a patriotizmus meglehetősen idegenkedik tőle, végre rákiált: Annyi századon át megéltem nélküled, te most akarsz támaszom lenni? mikor vívtam Hunyadnak harcait, bezzeg nem segítettél! most akarsz megváltóm lenni otromba páholy-jelvényeiddel ? Hitem vigasztalt, mig hordtam 150 évig a török rabigát és most eladjam e hitet, melyért oly sokszor vérem folyt? Hazám története, ki őrződ vértanúim szent emlékét, mit szólasz ehhez? (A História elfordulj Igazad van, sirj néma bánatodban, mint »az elhagyott anya,« kövülj meg, mint »az élő szobor.« Erre a kis váratlan incidensre a társaság szétoszlik. Auróra kocsijával eljön, hogy Csillagászat ő nagyságát hazavigye. * Elbűvölő tündér szép volt az éjszaka , de hideg fény tölti be termeidet, tudomány. Csak úgy lopva karcolta egy sarokban : •----—------ Zim-Zum, viselő (az ellenzéki képviselők — ha azok mind véresszájúak — a kormánypártiak mézesajkúak, akár a belvárosi plébános úr) — aki tehát azt merte mondani, hogy »majd ha fagy« s hó lesz nagy. Már jó ideje a hó nagy és amúgy »istenigazában« — fagy, de polgári anyakönyvvezetés nincsen. A dolog tehát sürgőssé vált. Az időközi kormányörökös (nem örökös kormány) — a Bánffy-kabinet a szociális és valószínűleg — más kérdéssel sem lévén ismeretes — egyéb dolog hiján keresi már — az anyakönyvvezetőket. Istenem! mennyi hűhó semmiért ! A belügyminiszter már megütötte a nagy dobot, — az alispánok fújják a nótát, a szolgabirák keresik a táncosnét. Alsó Baranyában van egy nagy uradalom, ennek az uradalomnak a kellő közepén van egy csinos, nem jelentéktelen község, melyet föl kellene cifrázni egy dísz-anyakönyvvezetővel. Intelligencia az van itt vagy féltucat. A törvény diszkvalifikálja a papot — mégha protestáns is. A jegyző ezidőszerint nem jöhet számításba. A tanító — ezeknek Bonyhádon biztató ígéretet tett valaki. Az ígéret szép szó, de mikor ezt megköszönték, azt tapasztalták, hogy a választás megváltoztatta a helyzetet. Honores mutant mores. A kibúvó szerint az ígéret csak állami tanítóknak szólt, akik a bonyhádi kerületben nincsenek. Ami pedig nincs, arról ne beszéljünk. Hej, ha állami plébánosok volnának ! (azaz, hogy imitt-amott vannak is, csak hogy sutytyomban) de lenne ezeknek keletjük most ! De hát hol az a gordiusi csomó, melynek Nagy Sándora nem akadna ? Eszébe jutott az anyakönyvvezetők fogdosásában izzadó nótárius urak egyikének, hogy van ám itt egy derék postamester. Heureka! És jön megállapodás. Ő lesz a jövő millenniai anyakönyvvezetője. Bekérték hát okmányait. Szabadkozott ellene, mert ő neki van ugyan kitűnő érettségi bizonyítványa, — a postakezeléshez nála jobban senki sem ért. — be van avatva a kugli, klabbanz és tarokk titkaiba is, sőt viccelni is pompásan tud , de olyan viccet nem ért, amilyent most vele elkövetni akarnak. — Ilyet még nem evett. Ám ha az urak úgy akarják, mert ne enné meg az ember még a fagyos ludmáját is ! Van tehát már anyakönyvelő. Milyen szép is lesz az — mikor zimankós időben, érkezett és indulni kész postakocsi, levél, újság és paksamétaleső közönség, meg vagy 3 bába asszony várakozó tömeggé gabarodva — lesi majd a boldogító ajtónyitást! Mily élvezet lesz látni, ha a súlyos foliánsok nagy társzekereken évről évre más-más hajlék, cserép és nádfedél alá utazgatnak, összeütődnek, gyűrűdnek ! Mekkora öröm szállja majd meg a honpolgár keblét, ha látja, hogy a jobb állomásra távozó postamester helyett mily biztos kézzel jegyzi be gyermekének születését a helyettes — dilettáns kisasszony a postakönyvbe! . . . A nemcsak hosszú, de messze is látó gr. Apponyi Albert — félti hazáját a széttagoltságtól, a felekezeti pártalakulástól. Türelmes Zay meg van elégedve a mai állapotokkal, mert a társadalmi érintkezésben nem kérdeztük — vízzel avagy késsel avatták-e fel az embert hitének bajnokává ... Jó urak ! Ha a katolikus, de még majd az ateizmustól félő egyéb felekezeti papok is a sulyos idők nyomása alatt elfordulnak majd a jövő alakulásait gyönyörűen előkészítő liberális jóbarátaiktól — és majd azokhoz ragaszkodnak, kikben még a hit szikrája ki nem aludt ! Pedig ezt kell tenniük, ha létalapjukat megtagadni, lábaik alól az alapot kirúgni nem akarják, hacsak önmaguk el nem ismerik, hogy feleslegesekké váltak. Hogy ez a papság árulóvá szegődjék, hogy az tudás-bérért letegye a fegyvert, ez — lehetetlen. Lesz még feltámadás ! Még pedig annál hamarább, minél jobban közeledik Krisztus szivéhez a halálra sebző lándzsa. Ez mindannyit vérig sérti , — s azért küzdeni fog, ha hétről hétre egy falat kenyere nem lesz is . . . Jövel hát csak te boldogító uj millenium és mielőbb te — polgári anyakönyvvezetés ! ■■■j. ■ S 1 3. Hírek. Pécs, 1895. márc. 2. Az egyházmegyéből. A Csontos Jenő halála által megüresedett zombai plébániát Fekete Ágoston kis-doroghi plébáns nyerte el. Az uj plébános, ki még csak a múlt hónapban neveztetett ki a kis-doroghi plébániára, március 1-én reggeli 9 órakor tette le esküjét Walter Antal püsp. helynök kezeibe. Ellenségeink. A szociolognak most bő alkalma nyílik a hála erényének tanulmányozására, midőn a katolikus ügy hívei minden oldalról jövő gyülölségnek vannak kitéve. — Az ilyen püspöki városban, a minő Pécs, rendesen igen sok az egyháznak favorizált embere, kikről inkább a papi mecénásoknak, a jótékony alapítványokat kezelő papságnak, mintsem a világnak van tudomása. Az egyháznak elve lévén, hogy ne tudja a bal, mit tesz a jobb, nem is szokta azt a világnak kikürtölni, kik azok, akik úgy titokban, buzgó hitvallomások kíséretében szoktak hozzá segélyért fordulni. Hányan köszönik az egyháznak felneveltetésüket, állásukat, zöld ágra vergődésüket ? Hány állásbeli ember, mint stipendista, lett azzá, ami ? Hány ilyen meg amolyan módon érezte és érzi folyton az egyház jótékony szeretetét ? És midőn egy kis hála lerovására volna alkalom, midőn az egyház hitéért, jogáért küzdve oda tekint a segélyezetttek felé, hol vannak olyankor? Nem ismerik, de sőt ott küzdenek az egyház elleneinek sorában. Nyelvöket öltögetik jótevőjükre. Maszlaghi azt mondja egyik elbeszélésében, hogy életében ő irányában a legnagyobb hűséget tanúsította, leghálásabb volt hozzá a kutyája. Ez a tanulság sokszor ismétlődik az életben, a századvégi emberek között, ismétlődik szembetűnő módon kivált a mai szenvedélyek idején. No hát hálátlannak lenni nem virtus és az egyház, midőn ilyenekkel is jót tesz, a hálátlanban is keresik az embert. Egy tanulságot azonban az ilyen ezerszer