Pécsi Közlöny, 1895. október (3. évfolyam, 118-131. szám)
1895-10-01 / 118. szám
s ság, pirulva kell bevallani, olyan is akad, aki nemcsak a hangját viszi a vásárra, de ha „könyökös mesteri“ állásról, filiális iskoláról van szó, ahol orgona nincs, még — akárcsak a verklis, faluról falura — zenei instrumentumot is visz magával, hogy azzal és azon mutassa be kántori képességét, mert úgy áll a dolog, hogy a legkisebb községben is nem annyira tanítót, mint inkább kántort választanak. Azon tanító, aki mindezt, ha különben tehetné is, önérzeténél fogva nem bírja megtenni, hiába is pályázik, legyen bár egyébként a legjelesebb tanító. Tessék ilyen körülmények között pályázni és ambiciózusnak lenni. A mai pályázati, választás rendszer, illetve rendszertelenség nemcsak hogy nem növeli, de határozottan csökkenti az ambíciót, s vele — némileg a munkakedvet és hivatásszeretetet is Szomorú dolgok lesz ezek, kerékkötői a népnevelésügy előrehaladásának; szégyenkezve kell elismernünk, hogy a tanítóválasztásokat illetőleg, ma, a millenáris év küszöbén is ott vagyunk, ahol voltunk félszázad előtt, miért is méltán sóhajt fel a népnevelésügy javát szívén hordozó tanítóság, tanítóválasztási reform, jöjjön el a te országod ! Pedagógus kihirdette a hitigazságokat, melyek túl fogják élni a mai nemzedék teoretikus alkotásait, ahogy túlélték két évezrednek váltakozó irányelveit, számtalan tévedéseit. S ez épen a vigasztaló, hogy a legkülönfélébb eszmeáramlatok közepette megingathatlanul áll egy szikla, a hit várával, hol a csalódott és gyötört lélek megnyugvást, menhelyet talál. A reformok népszerűtlenségét eléggé dokumentálja az, hogy aki csak tehette »leházasodott« még szépitemberben, amely hónapban csak a pécs- , belvárosi templomban 86 párt adtak össze. Tegnap, az utolsó napon, reggel 7 órától este 7-ig robogtak a lakodalmas kocsik az utcákon s ez egy napon 80 pár esküdött meg az oltár előtt. A belügyminiszter a képviselőházhoz tegnap benyújtott költség- vetésben az 1896. évre 740.000 frtot kér az anyakönyvvezetők, és 44.336 frtot a felügyelők számára. A minden egyes községeket terhelő költség ehhez nincs számítva. j — Okt. 1. A mai nappal új korszak veszi kezdetét Magyarországon. A szürke teóriák egy erőszakos küzdelem után át- vitetnek az életbe s megkezdődik a gyakorlattal való leszámolás, melyre eddig nem gondoltak. Irányadó a szabadelvűség volt és a haladás ; a régi szabály, hogy a közjó a legfőbb törvény, idejét múlta. A nép érdekei nemcsak nem nyernek, hanem a legelemibb egyéni és családi ügyekben az eljárás komplikálttá, zaklatásszerűvé lesz. A terhek is szaporodnak. Az egyház Mihály főangyal napján, a gonoszság leküzdőjének ünnepén minden templomban mondja Arisztoteles, a sírást és jajgatást törvények által megtiltani, a gyermekeknél a sírás és jajgatás testgyakorlat és előmozdítja növésüket«. És igy tovább. Keresztény fölfogásban mindig óriási a megtévedés, s aligha csalódunk, ha az okot tökéletlen teológiájukban s az azon alapuló téves nézeteikben keressük az emberi hivatás-, egyéni érték- és méltóságról. Igaz marad mindig. Minden kérdésnek van teologikus háttere és ez annál erősebben domborodik ki, minél jobban érinti az az emberi lét nagy problémáit. Kinyilatkoztatásuk, hogy abból meríthettek volna, nem volt. A bálványozásról lekoptatták nimbusát az idő meg a visszaélések ; az a gyenge szövedék melylyel a mitológia bájos költészete a csalódások és csalások fonalaival a tömeg szemei elé fátyolt vont, szétfoszlott mélységes értelmük bonckése előtt. A sok istenség üresnek, a hősök kora varázsnélkülinek tűnt fel előttük s igy az értelmi fejlettség legmagasabb fokán, a tudományos műveltség sokoldalú fejlettsége ,s a közerkölcsök fejlettsége közepett Isten nélkül állottak a nagy világban. Teológiájuk és etikájuk megállapítására egyedül északoskodásaikra voltak utalva. Márpedig a természeti vallás, nem mondjuk Isten létének, hanem lényének csak valamelyest kimagyarázására is igen nehezen járható út, melyen a haladás bajos és könnyű a botlás. Tagadhatatlan, hogy különösen Arisz-totelesnek, a természeti vallás nem egy tiszta tételét sikerült megállapítania, melyek a kereszténység természeti vallásbölcseletében, mint örök igazságok, hasonlókép előkelő helyet foglalnak el; ámde másrészről ő sem vonhatta ki magát az emberi tévedések és kora hibás felfogásainak behatása alól és pedig annál kevésbé, minél jobban megközelítették kutatásai azon igazságok körét, melyek inkább a kinyilatkoztatás után bizonyíthatók az észből is mint az előtt, vagy a melyek, mint erkölcsi igazságok az istenség homálytalan előismeretét tételezik föl. A mint letéved a metafizika talajáról a gyakorlati élet filozófiáján, mai alaptétele is hamis: szem elől téveszti Istennek, mint teremtőnek kizárólagos birtokjogát az élet felett. S ez elég, hogy az államháztartás mikéntjéről értekezvén, következetes logikájával arra , ruházzon minden hatalmat, körülbelül ily alapon. Köztapasztalati tény, hogy az ember társas életre van utalva s mint ilyen mások segítsége nélkül legközelebbi szükségleteit sem elégítheti ki és a legközönségesebb dolgait sem végezheti el. Ebből kiviláglik egyrészt, hogy társulás nélkül az emberi nem lét alapjaiban ingattatnék meg, másrészt pedig, hogy a társadalomnak okszerű elrendezésre van szüksége. E nélkülözhetetlen rend csakis törvényeken nyugodhatik. Ámde ezek megállapítására egy legfőbb hatalomra és tekintélyre van szükség, amely az egyedek összeségének java előmozdítására van rendelve. Ebből fölállítható politikájának csontváza. A társulás az állam , az összeség java: a közjó s ez a jogok kútfeje ; a közjót előmozdító jogok gyakorlói, vagyis a hatalom birtoklói, az állam időszerű vezetői. Amint ezek fel fogják a közjó előmozdítását, gyakorlatilag úgy kormányoznak. Plátó azt kívánná, hogy vagy ezek lennének mindig bölcsészek, vagy tisztán bölcsészek lennének mindig kormányzók. Hogy azonban elméletük szerint a legprimitívebb természeti jogok, maga az életbiztonság is a semmiségbe veszik, a fönntebbiekben láttuk. Pécsi Közlöny 1895. október 1. Ifj. egyletek és utcai lárma. E b. lap hasábjain olvastam, hogy a siklósi ker. r. k. tanítói kara »az ifjúsági egyletek létesítésével véli a suhancok esteli utcai lármájának és a kihágásoknak elejét venni«, én nem osztom teljesen e véleményt s meg is mondom miért nem! Először is engedjék meg a tisztelt olvasók, hogy agyelmöket ugyanezen lap egyik jó múltkori hírére hívjam fel. A hír szerint Német-Bolyban, az ifjúsági egylet hajcára is, lármáznak estelenkint a suhancok , és rakoncátlankodnak az utcán. Ennek bizonyára az az oka, mert az illető su- hancok nem tagjai azon ifjúsági egyletnek ! S miért nem tagjai ? mert nem kell nekik. Ők féktelenek, duhajok, nekik nem kell a fegyelem, a megszorítás. Tehát nem az egyleti nevelés, hanem az iskolai fegyelmezett nevelés kívántatik meg elsősorban, hogy a fentebb említett kinövések keveskeztessenek, s idővel teljesen megszűnjenek. Ha meg akarjuk az estéli suhanc-lármákat szüntetni, őrködjék a tanító szeme a gyermeken nemcsak az iskolában, hanem a, utcán is és mindenütt. Terjedjen ki figyelme minden rendetlenkedésre, de azért nem mondom, hogy minden csekélységért büntessen, hanem a jóakaró figyelmeztetés soha se maradjon el. Őrködjék úgy a pap mint a tanító a fölött, járnak-e a gyermekek vasár- és ünnepnap a szt. misére és litániára. A litániára való nem járás az első lépés a csatangolás megszokásához, amely azután a vasárnap estéjébe is belenyulik. Az iskolakényszer minden gyermeket kezünk ügyébe ad, de az egyleti kötelék csak kevesekre terjed ki s azok is rendesen már a jobbak közé tartoznak. Ép ezért legyünk nemcsak az iskolában s templomban tanítók, oktatók, hanem az utcán, a a mezőn, mindenütt! Ne csak az előírt tanórákban és a szt. mise alatt törődjünk a gyermekkel, hanem folyton, reggeltől estig! Ily szorgoskodás, ilyen nevelői éberség lesz csak képes az estéli suhanclármákat és kicsapongásokat megszüntetni — és nem az ifjúsági egyletek ! Míg iskoláink — tisztelet a kivételeknek — fegyelmezett nevelés hiányában szűkölködnek, addig az ifjúsági egyletek nagyon virágozni nem fognak, mert legfölebb csak annyi tagja lesz egyletünknek, hogy fennállhat, de egyéb célt alig fog elérhetni. Az ifjúsági egyletek — véleményem szerint — inkább óvó, mint javító intézmények ; gondoskodjék tehát az iskola elsősorban, hogy legyen mit óvnia az ifjúsági egyleteknek ! Kívánatos, hogy az alulírottnak községében is eleje vétessék a mindegyre szaporodó s terjedő esteli utcai lármáknak, de azt korántsem várom az alakítandó ifjúsági egylettől, hanem a tanító uraktól és a jegyző úrtól, hogy az előbbiek óva, intve, az utóbbi pedig fenyítve, esetleg megbüntetésre feljelentve szoktassa le az