Pécsi Közlöny, 1900. május (8. évfolyam, 35-43. szám)

1900-05-03 / 35. szám

1900. május 3. ,PÉCSI KÖZLÖNY“ kinevezi kanonoknak ; nehány nap előtt megkapta már a pápától a szekularizácio­­nális brévét, mert tudvalevőleg a Szt. Be­­nedek-rendek volt ő eddig tagja. A hivata­­los lap tegnapelőtti száma közli a kegyel­mes kéziratot, melylyel Kohl Medárd dr. pápai prelátus és prímási titkárnak adományozta az esztergomi székesfőkáp­­talanban fokozatos előléptetés folytán, üre­sedésbe jött mesterkanonokságot. — Ami az állítólagos ellenjelöltet, illetőleg mellőzött első jelöltet illeti, azt hisszük, nem vagyunk sem mi, sem bármely más lap illetékesek ezen, a hivatalos titok köteles leple alatt rejlő, ügynek traktálására. A lapoknak ilyen természetű közleményét indiszkréciónak és ízléstelenségnek tartjuk. Nem vesszük ki a „pro Molnár“ író lapokat sem. Nekünk mindegy, ki lesz kanonok ezen vagy azon egyházmegyében ; nem tartjuk azt sem nagy bajnak, ha esetleg az érdemesebb papot mellőzik a káptalani állások betöltéseinél. De az már mégis csak furcsa, sőt nevetsé­ges, ha egy pécsi lap tiltakozik az ellen, ki ne legyen, soha ez életben, kanonok az esztergomi főkáptalanban. Vagy talán ezt követeli az a váltig hangoztatott szabadel­­vűség ?­­ Előléptetések a bíróság köré­ben. Az igazságügyminiszer Balaskó János dárdai kir. járásbirót a VII. fizetési osztály 2. fokozatába, T­o­r­m­a­y Gyula mohácsi járásbirót és Geiger Dezső pécsi kir. törvényszéki bírót a VIII. fize­tési osztály 1. fokozatába, J­o­rg­i­t­s Béla bonyhádi aljegyzőt a XI. fizetési osztály 1.­­ fokozatába léptette elő. Zengeráj Pécsett, írhattuk volna másfélekép is, talán találtunk volna­­ szótárunkban oly kifejezést, mely ezt a polák jargonban leirt szót helyettesitené, de szánt szándékkal hagyjuk meg hírünk élén a leírt alakban, hadd viselje magán születése bélyegét. Egy ilyen zengerár­­ ütötte fel tanyáját Pécsett, hogy a pécsi­­ kávéház látogató közönségnek műélveze­tet (!! !) szerezzen. Nap nap után felhang­zik a festett énekesnők rekedt konyikálása, a lehetetlenül maszkírozott alakok, kétér­telmű, de néha nagyon is egy­értelmű — s e mellett mégis elkoptatott éneke, élte, nap-nap után mételyezik meg a publiku­mot előadásaikkal, melyeknek hatását a szennyből, a piszokból halásszák ki ! Bi­zony ha ily műélvezetek elmaradnának — nem sülyednePécsett a műizlés egy hajszál­nyit sem ! Minden bűnnek, minden bajnak az ilyen zengeráj a melegágya ! Az éretlen­­ suhanc ott rontja idegeit és egészségét, a­ cseppet sem válogatós, bokorugrós szok-­ nyájú énekesnők hálójukba kerítik — szinte rá­kényszerítik a bűnre s a szomorú ered­ményről beszámol a bűnügyi statisztika, amely szinte megdöbbentő világításban mu­tatja be, hogy a sikkasztóknak több mint 50°/o-a azért sikkaszt, hogy az orfeum egy­­egy festett virágának adja oda bűnének gyümölcsét! — Az uzsorások az orfeumok füstös légkörében vetik magukat áldozataikra, a váltóhamisítókat stb. stb. — az orfeum neveli! Nem az orfeumok németesítő, de er­kölcsrontó hatásától féltjük mi a­­ publikumot. Ami azon a deszkapadlón terem, bármily nyelven adják is elő, csak métely, csak maszlag marad az, amely nem hogy azt a teret nem érdemli meg, amit a lapok hirdetéseik cél­jára átengednek, de ellenkezőleg, az ilyet irtani, pusztítani kell még akkor is, ha —­­ ami hál’ Istennek nem áll — hazai föld szülötte, ha édes anyanyelvünk egy-egy fattyú hajtása volna is. Az üzleti célt oly annyira szem előtt tartani, hogy a hi­r­­detéseknek válogatás nélkül rendelkezésre bocsátjuk a lap oldalát — talán még sem egészen helyes! Ha a helybeli lapok hirdeté­seiket nem vennék fel, senki sem venne tudomást róla, hogy Pécsett milyen elő­kelő (?) trupp — vagy ahogy ők magu­kat nevezik : „élite orpheum ensemble“ (!!!) ütötte fel tanyáját, senki sem menne trágárságaikat meghallgatni, s h­i­g­y­­yék meg igen tisztelt kollé­géin­k, hogy minden főkapitányt tiltó ren­delet nélkül is úgy kipusztul az ilyen ván­dorsalak a városból, mintha soha itt nem lett volna. Kissé furcsa lehet a szerkesztő helyzete (mint egyik helybeli lapnál volt a napokban), ha ő lerántani kénytelen azt az „élite“-társulatot, amelyet a kiadóhivatal a lap más helyén feltűnően ajánl a Pécsi fiú Győrött. Hegedűs Alfréd, Hegedűs Imre székesegyházi szám­tartó fia, ki a múlt hetekben tette le az államtudományi vizsgálatot, a közigazga­tási pályára lépett és tevékenységét Győr me­­gyében kezdte meg, a­mennyiben L­a­s­z­­b­e­r­g Rezső Győrmegye főispánja köz­­igazgatási gyakornokká nézte ki a me­gyéhez. Előléptetések a hadsereg köré­ben. A Pécsett állomásozó ezredek tiszti­karában ezúttal is csak nagyon kicsi szám­ban történtek előléptetések. Előléptek a a 8-ik honvéd huszárezredben : Dorsán Károly százados őrnagygyá, Anderlik István II. osztályú százados I. oszt. századossá. A pécsi 19. honvéd gyalogezredben : Rott­mann Miklós (Kaposvár), Hauser Henrik, Beöreöndy István II. oszt. századosok I. oszt. századosokká, Keil Elemér főhadnagy, pécsi hadapródiskolai tanár II. osztályú századossá, Ciszterer Mihály hadnagy, pécsi hadapródiskolai tanár főhadnagy­­gyá, Hrabéczy István dr. ezred­­orvos törzsorvossá, Rónay Győző, Ujváry Ede dr. és Fenyő Gyula tartalékos had­­apród őrmesterek tartalékos hadapród tiszt­­helyettesekké. A cs. és kir. 52 gyalogez­redben : G­ö­p­f­e­r­t­h István százados őrnagygyá a 32 gyalogezredhez, Weiszen­­berger Theodor, Krause Lajos, Driegel Ágoston főhadnagyokat századosokká, Volny József, Papanek Oszkár, Viskoeil Pál, Sulyok Imre, Caeser Rudolf hadna­gyokat főhadnagyokká nevezte ki ő Felsége. A kath. Legényegylet előadása. Vasárnap este tartotta meg a kath. legény­­egylet műkedvelői előadással egybekötött táncestélyét, amelyen szép számú és elő­kelő közönség volt jelen. Ott láttuk H­r­a­­d­e­k Károly szemináriumi spirituálist, K­r­u­m Péter székesegyházi karkáplánt, Bab­regh Béla hitoktatót, Horváth Mihály káplánt, Virág Ferencet az egy­let elnökét, Késmárky István jogaka­démiai tanárt, V­a­n­i­s­s Sándor főszolga­bírót, Szvacsek Mihály igazgatót stb. stb. A műkedvelők J­a­n­i­t­s Ferencnek „Vörözászló“ című 3 felvonásos színművét adták elő, melynek nehéz részei még a routinirozott színészeknek is munkát adná­nak. Csak az igazsághoz maradunk hívek ha megemlítjük, hogy még a legnehezebb helyeket is oly jól játszották meg, ahogy azt műkedvelők színpadján nem vártuk volna. Különösebb dicséretet érdemelnek az összes nagyobb szerepek alakítói: Jandó Imre, Schmidt Paula, Kerekes Rita, Schwartz Károly, Holczinger József, Fleck­­stein József, nem szabad azonban a dicsé­retből a többieket sem kizárni kik mind kivették részüket az est sikerültté tételében. Előléptetések a postások köré­ben. A májusi előléptetések a pécsi pos­tásoknak nem sok örömöt okoztak, alig egy páran vannak csak, kik áldásaiban ré­szesültek: Szabón István posta és távirda fogalmazó, titkárrá, Tóth Géza posta és távirda tiszt, -— főtisztté, Előd Ármin segédtiszt segédellenőrré, Schippert Fülöp és Fischer Ignác segédtisztek ugyanezen minőségük első fizetési osztá­lyába léptek elő. Lángok közt: Neumann Mari Neu­mann M. bányatelepi kereskedő leánykája — ahogy testvérével az utcán játszott, — el nem veszítette a győzelmet. Midőn a küzdelem véget ért, a herceg nem látott nem hallott semmit. Ezer meg ezer fehér kendőt lobogtattak feléje, de ő erre ügyet sem vetve, csak azt kereste aggódó sze­meivel, a kit az imént ott látott, de az már nem volt ott. A tolongó néptömegben el­tűnt atyjával. Ettől fogva elveszítette nyugalmát Hasztalan keresett vadászatban, madará­szatban s az udvarnál szórakozást. Gon­dolatai mindig visszatértek ahhoz, a kit a lovagjáték alkalmával látott. Végre álruhába öltözködve fölkereste választottját. Ekkor megtudta, hogy, a­kit látott, Bernaui Ágnes­­alig 14 éves leányzó, szegény füvész-orvos­­nak leánya, a­kit már gyermekkorában a vidék tündérének neveztek feltűnő szépsé­géért. Magán kívül volt a boldog herceg örömében, midőn meggyőződött róla, hogy a leányzó viszonozza érzelmeit. De amint magához tért, elborult lelke s elveszítette minden reményét. Most ébredt annak tuda­tára, hogy herceg és Bajorország örökös ura, míg Ágnes szegény polgári származású leány. Nem egyszer vad kétségbeeséssel járta be a rengeteget, mintegy maga elől menekülve, de hasztalan. Egyszerre csak Augsburgban találta magát, lábai vagy lova mindig oda terelték. Polgári származású lánynyal kötni frigyet — akkor még lehetetlen volt. Mégis erre határozta magát a herceg, de frigyök titokban maradt. A szép Ágnest magányos várába zárta és ott élte vele boldog visszavonultságban napjait. Ez azon­ban a herceg atyjának fülébe jutott. Csak­hamar elterjedt az udvarban hite, hogy Ágnes mindenféle füvekkel és varázsló szerekkel, melyeknek titkát még atyjától tanulta, megbabonázta és igézettel tartja fogva a herceget. Erre a kérlelhetetlen fejedelem eltö­kélte, hogy érzékeny csapást mér elpusz­tult fiára. 1434. november havára nagy lovagjátékot rendeztetek Regensburgban, melyre természetesen Albert herceg is je­lentkezett. Midőn azonban a küzdő po­rondra akart lépni, a fejedelem parancsára, a marschall felolvasta a vádpontokat, a­me­lyeket az ifjú herceg ellen emeltek : hogy lovaghoz nem méltó életet él, álruhában, fegyvertelenül bolyongott az országban és hogy jelenleg is becstelen kuruzsló leánynak tiltott szerelmét élvezi az isteni és emberi törvények ellenére. Mint az orozva megsebzett vad riadt föl erre az ifjú herceg és oroszlánként rohant a fegyveresekre, a­kik útját állották. De ezek lefegyverezték, és igy kellett tá­voznia. Elviselhetetlen tördöfés volt ez az ifjú herceg szívére, és elhatározta, hogy ezért bosszút áll. E közben egyik rokonának, Vilmos hercegnek, a­kit mint jelöltet emle­gettek a császári trónra, meghalt egyszü­lött fia. S a gonosz nyelvek elhitették ismét a hercegekkel, hogy az újdonszülöttnek ha­lálát is a kuruzsló Ágnes okozta minden­ 3

Next