Pécsi Közlöny, 1901. május (9. évfolyam, 35-43. szám)
1901-05-01 / 35. szám
2 alapot, s a porlandó vályog sárkockáival akarják helyettesíteni az ezer év viharaival ezerszer dacoló alapot. Segítő kezet nyújthatnak-e a rombolás e munkájához azok, kiknek hivatásuk a Szentlélek rombadőlt templomait fölépíteni, az Isten által gyógyíthatókká teremtett nemzedéket lelki betegségükből meggyógyítani ? Közönyösséggel nézhetik-e a pásztorok, miként ragadják el nyájaikat minden öt esztendőben a farkasok, hogy az egy napon oda vetett dús élelmezés fejében öt éven keresztül szép haszonnal nyírhassanak ? Lehet-e a szív vérzése nélkül szemlélni azt, hogy a jámbor hívek tízezrei minden öt évben egy nagy apostasia szomorú áldozataivá válnak, mert a gyakorlati kereszténységet megtagadó törvényhozás és állam kormányzat föntartása mellett nyilatkoznak ; úgy lehet, legtöbben öntudatlanul, mivelhogy jogaik és keresztény honpolgári kötelességeik felől kitanítva sohasem lettek. Lehet-e csodálni, ha a jogai és keresztény honpolgári kötelességei felől tudatlanságban sínylődő nép félrevezetve, bálványok tiszteletére égő áldozatok füstjétől elkábul ? „Elvesz a nép tudomány nélkül. Tudatlan pap körül tudatlan nép ül.“ Magyarországban az elkereszténytelenítő szabadkőműves törvényhozási és államkormányzási irányzat sohasem kapott volna túlsúlyra, ha a 19. század közepén az ország egyik legintelligensebb és már a gentry pusztulás miatt is vezetésre hivatott osztálya, a római katholikus papsági nevelése, különösen a közjogi téren való művelődés szempontjából nem lett volna nemcsak teljesen elhanya- nyagolva, de egy bizonyos nemzedék a josefinistikus szellem által egyenesen megrontva. Ez utóbbi iskola neveltjeinek pár évtized előtt közjogi téren való szereplése nem volt más, mint kapaszkodás magasabb állások, címek után. Egyes kiválóbb, tehetségesebb egyházi férfiak közjogi irányú törekvése legjobb esetben fagyasztó közönyt, leparancsolást, nem ritkán elnyomást és üldözést vont maga után, a miről még ma is vérző sok nemesen dobogó szív tehet tanúságot. Ily körülmények között a főpapi kar nagy egyenetlensége mellett az egyház nagy elleneinek vakmerő hada lépésről-lépésre verte és végül megverte a magyar katholicizmus gyámoltalan táborát. Ezen vereség azóta nemcsak megismétlődik, hanem egyenesen súlyosabb lesz a minden öt évben megismétlődő képviselő választások alkalmával. Miért ? Mert resteljük híveinket politikai érettségre nevelni, mert sajnáljuk a fáradságot, őket jogaik gyakorlása felől kitanítani. Ne mentegetődzék senki, hogy lehetetlen. Ami a protestáns lelkipásztoroknak lehetséges, az a katholikus papoknak sem lehetetlen. Tessék megnézni az ország bármely képviselőválasztó kerületét. Nem kell, hogy a protestánsok bármelyikben többségben legyenek. Elég, ha a szavazatok egyharmad részét képezik, összetartásukkal máris dominálnak. Kossuth Ferenctől kérnek jelöltet, ez küld egy radikális, demagóg harmadrendű embert, kit a nagytöbbségben levő gyámoltalan katholikusoknak legtöbbnyire aktív assistentiája mellett megválasztanak, így lettek képviselőkké az iskolatestvéreket és apácákat támadó Komjáthy, Bélák, a papverő Olajok, a placetumot visszakövetelő Rátkay Lászlók, a kormány vicceit nem zavaró Brázay Kálmánok, a nagynémasággal ékeskedő Hentaller Lajosok et caeteri tutti quanti tucatemberek. Avagy nem szégyen-e Baranya vármegye választóira nézve, hogy a legutóbb elmúlt törvényhozási öt év alatt mind a hét képviselője olyan holnéma volt, hogy egyik sem beszélt egy árva kukkot sem ? hát öt év alatt semmi szüksége sem volt az országnak ? Semmi kívánni valója nem volt Baranya vármegye lakosságának, amit képviselőinek sürgetni, követelni kellett volna ? Valóban boldog ország, boldog vármegye ! boldog Pécs város ! De ha ennyire boldogok vagytok, akkor ne hét néma embert küldjetek képviselőnek, hanem hét masinán járó faembert, ellátva egy-egy fonográffal, az „igen“ és „nem“ beszélésre. De félre tréfa! félre éle! Minden honfigonddal telt magyar szív tudja, hogy tenni kell a panaszok helyett, mert írva van, hogy „tett az élet, a tétlenség halál“ , és ismét írva van, hogy „gyáva nép hazát nem talál“. A török-tatár ellen megvédte az egykori nemesség az országot. Ez most kitartott állami bürokratia. Az új honmentés munkája reátok vár lelki vezérek , papok és tanítók. Tettre fel ! Vajay István. De azt még sohasem láttam, hogy Daru István és Bocsor Margit karonfogva mentek volna. Ha nem én volnék e sorok írója s valaki azt mondaná nekem, hogy azon csodálni való van, ha Daru István és Bocsor Margit karonfogva mennek, azt mondanám neki a tőlem telhető legkomolyabb pózzal: „Uram, ön vagy csodálkozó automata vagy engem hipnotizálni akar, hogy napszámba csodálkozzam s ön kinevethessen.“ Hogy pedig engem ne nézzenek csodálkozásra berendezett automatának, sem pedig hipnotizálónak, elmondom szépen sorjában az egész históriát.* * * Nem termett még felhő olyan villámot, mint amilyen a Bocsor Dávid szemöldöke alól hegyesedett ki nemrég. Pedig már Mózes emlegeti a felhőket, azóta jó egypárszor gyűlt ki a villámtól az ég motor és sodrony nélkül is. Mivel pedig a nem rátartós eső nyomon követi a villámlást, a Bocsor Dávid szeme szikrájára is iziben olyan eső támadt, hogy bizony tönkrepuhult volna tőle az ember szíve. Hanem a Bocsor Dávid szivét kopogtathatta volna akár a jégeső negyven nap és éjjel! Csak tovább villámlott arra a szép teremtésre, akiért a más emberfia akár villámhárítónak is beállt volna. — Mondom neked Margit, hogy itthon maradsz ! — De édesapám . . . — Persze, hogy az édesapád! Azért nem eresztelek el! — De aranyos édesapám . . . — Nem bánom én, ha fejtől a lábig bearanyoztatsz is, mégis itthon maradsz ! No hát egy tizenötéves lánynak egész nap otthon gubbasztani nehéz dolog, de otthon maradni olyankor, mikor másutt valaki várja, ez már olyan nehéz, hogy nincs rá súlymérték a szivek mázsáján. Pedig a Bocsor Margitnak volt valakije, aki első lakkcipőjében és első überciherjében mérte a Duna partját. Óh, hol veszek szavakat egy tizenötéves gyereksziv vezúvérzelmeinek festésére ? Háborgó tenger, húzd meg magad és szégyenkezzél, midőn a szív ezen háborgását tapasztalod! Te, hegyi patak, ha igaz, hogy sziklákat ragadsz magaddal, ide nézz és ne bántsd többé a sziklákat, mert ezen ifjú a világot is félre tudná lökni útjából! Daru Istváné a szív, melynek dobogása elnyomja a tenger dübörgését és megállitja hegyi patakot! Kérem szépen, ha a szív dobog, azon semmi különös nincsen. Sokszor a legártatlanabb vaspilula is segít rajta. Ha a diák szive dobog — Daru István is diák, — az csak múló, baj s nem meginni való. De, ha a szív szerelemtől dobog, annak már története vagyon s azon nem segít a vaspilula. Ennek a dobogásnak a történetét is elmondom, csak úgy közbeillesztve. * * * Az elsőt akkor dobbanta ez a két szív, mikor a két szív összevéve nyolc éves volt. Még pedig a kisdedóvó vizsgálatán, mikor is ama két szív birtokosai együtt vitték a „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1901. május 1. HI RE K. Pécs, 1901. április 30. Ösztöndij pályázat a főgimnáziumi tanulóknak. A város tanácsából vettük : 12414/1901. Pályázati hirdetmény Pécs szab. kir. város tanácsa ezennel köztudomásra hozza, hogy a pécsi kath. főgimnázium tanulói részére megállapitotösztöndíjak közül 1900/1901 tanévre a következők jöttek üresedésbe: 1.) Szedlmayer-féle ösztöndíjból négy (4) hely egyenkint 90 koronával; 2.) Makayféléből két (2) hely egyenkint 80 koronával ; 3.) Erreth-Girming- féléből két (2) hely egyenkint 80 koronával. Megüresedett továbbá az egy tanévre adományozandó 4.) Farkas-Ratkó-féle 84 koronával; 5.) Gebauerszorfere 160 koronával, melynek fele junius hó végével, másik fele pedig december hó