Pécsi Közlöny, 1911. november (18. évfolyam, 232-256. szám)
1911-11-01 / 232. szám
A kormány az ő környezetéből a meggondolás nélkül cselekvő, erőszakos jellemű „muszáj Pistákat“, szálljon magába, vizsgálja meg lelkiismeretét és azt, hogy nem maradt-e adósa a nemzet mogfosztott milliónak egy sürgősnek és elodázhatlannak jelzett feladat teljesítésével ? Ha ezt megteszi, rá fog jönni, mert rá kell jönnie, hogy igenis adós maradt egy feladattal, általános és titkos választói jognak beterjesztésével és megalkotásával, melyet ha a választások előtt tett ígérete folytán megvalósít s a véderőreformot ezután terjeszti a parlament elé, akkor a béke létre fog jönni s be fog állani a normális parlamenti működés. Erőszak alkalmazásával célt érni soha sem fog. úgy fog járni azzal, mint a meggondolás nélkül cselekvő „muszáj Pisták“ és alex Dánielnek jártak. Kossuth Ferenc a választójog mellett. Azoknak a kormánypárti forrásból eredő híreszteléseknek, hogy a 48-as függetlenségi Kossuthpárttal szemben a m®gegyezési tárgyalásokon, különösen a választói jog kérdése miatt, élénk cáfolatául szolgál az a cikk, melyet Kossuth Ferenc a „Budapest“ vasárnapi számában írt. Kossuth Ferenc a többek között ezeket írja: — Világosan áll az ország előtt az, hogy most két óriási kérdés dominálja a helyzetet. Mind a kettő évek óta van előtérben : az egyik a legfelsőbb hatalom által követelt újonclétszámemelés s ezzel szemben a nemzet által kívánt jogok érvényesülése. E kérdés tíz év óta kopogtat az ajtón és nagy rázkódtatásoknak volt előidézője. A másik kérdés a választói jog reformjának kérdése, melyet már évek előtt, egy erős obstrukció megszüntetésének feltételéül kötött ki és nyert meg pártom, anélkül, hogy akkor a feltételeknek a kormány eleget tett volna. E kérdés képezte a koalíciós kormányalakulás alapját. — Annyi bizonyos, hogy látszólag a két kérdés közt, úgy, ahogy most állnak, semmi összeköttetés nincs. Volt azonban nagyon is erős összeköttetés a koalíciós korszak és kormányzás alatt, amennyiben akkor, a királlyal létesített megállapodás szerint, a választói jogreform lett volna létrehozandó előbb s addig a véderőreform kikapcsolandó volt. A mostani többség a véderőreformot tolta előtérbe. És kétségbevonhatlan az, hogy most a parlamentben erről és csakis erről van szó. Az is bizonyos, hogy elhatározásából kifolyólag is a mi pártunk e kérdésbe semmi más kérdést nem vegyít bele, nehogy a tényleg szőnyegen levő veszedelmes kérdéstől elterelje a közfigyelmet és ezzel gyengítse a nemzet helyállási képességét. Azonban az is kétségbevonhatlan, hogy a másik függetlenségi párt most is nagy erővel tolja előtérbe a választói jog kérdését. — Békét csinálni úgy, hogy ez a béke ne az ellenzék összes pártjaival jöjjön létre, nagyon elhibázott dolog lenne. Éppen ezért ajánlom figyelmébe mindazoknak, akik nem találják meg ez időszerint annak a jogosultságát, hogy összekapcsoltassék a véderő és a választói jog reformjának kérdése, hogy most itt nem elméletekről, hanem tényekről van szó. Tény az, hogy egy olyan párt, amely egymagában is elég arra, hogy a parlamenti ellenállás kivételes eszközeivel időhatár nélkül élhessen, összeköti a két kérdést. Úgy, hogy aki békét akar, annak a módját, mely szerint az ellenzék ama részének is megnyerhesse a közreműködését, amely az általa előtérbe vitt kérdés megoldása nélkül e közreműködésre nem kapható. Van-e andalitó, bus dal a légben, S mélázik-e a szív a szép refrénen ? Van-e kikelet s napsugaras tavasz, S megejtő bubán fölemelő vigasz ? Imigyen szárnyas fürge gondolatunk, Mígnem a merengésből megtér csolnakunk, S mi megtörve szállunk im ki a partra, S rámered szemünk ott a sirhalomra, Ahol éppen utolsót pislog a mécses, S hol pihen az ajk, az egykor beszédes, S ahol a mindent elnyelő sötétség — Csupán csak a keresztet láttatja meg. S mi elindulunk ... ki erre, ki arra, S hogy rá-rálépünk a zörgő avarra, Úgy érezzük, hogy szivünk szorul össze, S elfog bennünket a halál sejtelme . . . S elibénk tárul az utolsó kép: Mikor majd lelkünk egy más hazába lép, Mikor majd ránk a fekete rög zúdul, S a sok kis mécses a sírunkon kigyul. — Én nem tartom ezt a célt elérhetetlennek, annál kevésbbé, mert elméletileg helyes is az, hogy küszöbön lévén a választójog reformja, ez a kérdés ne hagyassák ki a békésen elintézendő kérdések sorából azok részéről, akik békés megoldást keresnek. Ha kihagyatnék e kérdés, ebből nem következhetnék más, mint az, hogy a rendes parlamenti működést felfordító egyik okból a másikba esnénk bele. A törökök nagy győzelme. A portára olyan hírek érkeztek, hogy az egyes török és arab seregek rendkívül véres harcok után, melyekben több ezer olaszt foglyul ejtettek, Tripoliszt és Benghazit visszafoglalták. Egy másik híradás szerint a törökök győzelmes ütközet után felszólították az olaszokat, hogy a városokat ürítsék ki. Máltából érkezett távirat azt mondja, hogy az olaszok, miután őket Tripolisz városától délre döntő vereség érte, sok hadiszernek a hátrahagyásával sietve visszavonultak Tripoliszba, hol befogják várni míg erősítéseket kapnak. A törökök a Rumelinánál vívott csata után visszafoglalták a Tripoliszi vízzel való elláttására fontos forrásokat. A hadügyminiszter bejelentette, hogy a törökök Tripoliszban a város előtt lévő kaszárnyákat újból megszállották. Az olaszok nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek. A győztes török sereg nyolc tábori ágyút és négy golyószórót elhódított az olaszoktól. Több, mint ezer olasz hadifogságba került. Az olaszok sok halottjukat és sebesültjüket bárkákon a hadihajókra vitték. Minthogy időközben sok külföldi visszatért Tripoliszba, a konzulok tiltakoznak a városnak az olasz hajóraj bombázása ellen. A győzelmi hírek következtében a porta épülete előtt és Sztambul különböző pontjain örömáldozatokat mutattak be. — A felkelő chinaiak veresége. A Reuter-ügynökség pekingi jelentése szerint hivatalos távirat érkezett, mely elmondja, Temetőben. Fájdalmas sóhaj reszket át a jégen, Hol kedvesink már rég a sir ölében Alusszák csendes, zajtalan álmukat. S hol most a bánatteli kegyelet virraszt — Ott az őszi rózsák hervadt sátorán Simul át a szellő, regélve lanyhán. S mintha tulvilági álmodásról szólna, úgy hat szivünkhöz misztikus dallama. S mi járunk a sírok közt széjjel s tova, Társunk, mely elkísér, lelkünk bánata, S szemünkben rezgő könycseppek tükörén Lágyan törik meg a halvány esti fény, Mit a pislogó mécsestenger áraszt, S szemünkben mindig uj s több könyetfakaszt, Ha rágondolunk, mit a sir mélye rejt: Vajh milyen lehet az élet odalent? úgy van-e ott is, amiként idefönn ? Dul-e ott is a szívben bánatözön ? Van-e fájdalom, gyász és szomorúság ? Húz-e ott is, mint itt, ezer tövis s ág ? csehe Csordás Rezső: „Pécsi Közlöny“ 1911. november 1. Memento mori! Kigyulnak a lángok a sirok ormain; fáklya- és gyertyavilág árasztja el kísérteties fényével az enyészet térségét; hideg, novemberi szél süvölt végig a temetőn, ide-oda lobogtatva a kegyelet emléke gyanánt égő világot; szomorúan csendes minden s a kegyelet szülte megemlékezésük diadalát ez éjjelen. Csak néha töri meg az áhitatos csendet az avar zörgése, vagy az imádkozók ajkairól elröppenő egy-egy bánatos sóhaj. Az emberek tarka serege jár-kel a temetőben; gazdag és szegény egyaránt fölkeresi a hozzátartozók csendes hantjait, hogy buzgó imát rebegjenek ajkai az elhunyt lelkiüdvösségéért a Mindenhatóhoz. Az ezernyi láng fénye a halovány arcokra esik s a csípős éjjeli szél kiszárítja a szemekből a fájdalom sajtolta könnyeket. A szomorú temetői hangulat ez éjjelen kétszeresen szembeötlő s úgy tűnik föl, mintha minden oldalról e szomorú figyelmeztetést hallanék : „Memento mori! . . .“ ! Kimentem én is a temetőbe s elgondol-