Pécsi Lapok, 1867. október-december (1. évfolyam, 54-79. szám)
1867-12-01 / 71. szám
gálta, melyek előtt lovagolt. Örkényi hadnagyra nem voltak már pillantatai irányozva. Azonban fél percz, néhány másodpercz alatt hozzá kelle érnie, pillantatát ismét reá szegeznie, mindkettőjük szemének találkoznia. Más irányt adott szemeinek a fiatal tiszt is, erőszakosan ugyan, és ő egy pontot keresett, melyre irányoznia lehessen. Ekkor a nézők közt a háttérben valamit fölfedezett. Élesebben kellett neki odatekintenie. Ha először Erdős tanácsnok volt is az, kit megpillantott, tudnia kelle, ott van-e Mari is. A herczeg kíséretével hozzá ért. Balra nézz ! így hangzott a vezényszó az egész csapat, az egész ezred részére. Mindenki úgy tűn, a herczegre irányozván a szemet, a huszárok, a tisztek a parancsnok ... Ha Örkényi hadnagynak lőfegyvert tartottak volna szeme elé, ő mégsem lett volna képes odatekinteni. Az ő szemei csak a nézők közt keresgélt és megláták azt, amit kerestek ; láták a remegő, halvány Marit, és ez látó őt és halálra ijedt. Csak egymást láták kölcsönösen és semmi egyebet a világon. A hadnagynak kardjával üdvözölnie kellett volna a herczeget. De még őt sem látá. A herczeg megállttó lovát közvetlenül a fiatal tiszt előtt. Az egész kiséret megállt mögötte. Örkényi hadnagy nem látta ezt. A tábornokok és hadsegédek a herczeg mögött csodálkozva néztek egymásra. A sorokban levő tisztek zavarba jöttek. — Hadnagy úr! — szólt a herczeg a hadnagyhoz nyugodtan, hidegen, parancsolom Örkényi hadnagy fölpillantott. Ismét látta most a herczeget, közvetlenül maga előtt a hideg, nyugodt, parancsoló, őt gőgösen megvető tekintettel! És ezen gőgös ember dúlta föl élte boldogságát, mindentől megrabolta, amin szive, élete csüngött, az ő boldogságával még két más egyénét is szétrombolta, a szegény nőét a szép mór kastélyban, és a halvány leányét, ott a háttérben a nézők közt. És ezen ember iránt tanúsítson tiszteletet. Kezében tartá kardját, melynek hegyét leeresztnie kellett volna — gyilkoló fegyver volt. Gyilkos gyűlölet, vad harag villogott szemeiben. Kardját nem bocsáta le. Az egész téren, az ezernyi hadfiak s nézők közt halálcsend uralgott. Egy ember sem mozdult. A katonaságnak nem volt szabad. De csak a herczegnek volt szabad. A mögötte levő vezénylő tábornokhoz fordult: — Hogy hívják a tisztet ? — kérdé nyugodt, büszke méltósággal. — Örkényi főhadnagy, királyi fönség. — Jelentse ön hadurának magaviseletét. Meg vagyok győződve, hogy ő felsége, ha megtudja, ilyen — mert a tiszt nevet nem érdemli ez az — ilyen embereket nem fog tűrni táborában. A herczeg nyugodtan tovalovagolt s vele kisérete. Örkényi hadnagy megingott nemes lován. Egy huszárnak kellett istápolni. A herczeg hangosan beszélt. Nem volt senki a téren, ki szavait nem hallotta volna. Mari ájultan rogyott az ülnöknő karjaiba. (Folytatás hílv.) Pécsi tárogató. — Elolvasva a választók névjegyzékét föltűnt abban egy Kossuthra szavazó, ki nem tudjuk mi okból 6 havi börtönre volt ítélve, s kinek biztos tudomásunk szerint büntetési ideje még le nem járt. Hogy e fegyencz mégis szavazott, azt a jegyzőkönyv leghitelesebben tanusitja, de mi módon szavazhatott, azt gyarló eszünkkel megfogni nem bírjuk, mégpedig annál kevésbbé, mert a főügyész úr a szavazóasztalnál ellenőrként ülvén, csak ismeri, azaz ismernie kell a város fegyenczeit, és így csodálatos dolog marad előttünk, hogy engedhette meg, hogy az érintett egyén a törvény világos rendelete ellenére a képviselő választásba befolyhatott. Vagy talán nem ismerte a kérdéses egyént? ezt még hinni sem akarjuk, nem tartván lehetségesnek, hogy a főügyész a város 30— 40 elítélt rabjait legalább névről névre ne ismerné, főleg midőn az illető egyénnek első felszóllítása alkalmával egy választó választási képtelenségének ez okát ott nyíltan föl is emlitette, következőleg az illetők, de különösen a főügyész figyelmeztetve lett jó előre, s midőn későbben előjött és szavazott, őt ettől eltiltani, mégsem jutott eszébe senkinek. Nem hozzánk tartozik ez esetből következtetést vonni, de fölemlíteni szükségesnek tartottuk csak azért is, miként megmutassuk, hogy nálunk mi mindenféle meg nem történhetik. ** Panaszokat hallunk a megyében szállásolt lovas katonaság túlkapásai miatt, jelesen, hogy a Német-Bólyban állomásozó parancsnok a község legelőtérségéből minden előleges értekezés nélkül egy új lovagló-iskolát önhatalmilag foglalt el. S ezt rögtön körül is sánczoltatá. Reméljük, miként megyénk bizottmányának erélyes fellépése intő figyelmeztetésül szolgálatid arra nézve,hogy az illetők megtudják,mikép a hasonló túlkapások ideje már lejárt, s alkotmányos viszonyaink közt, a katonaság részéről igen gyakran alkalmazott „quod factum, infectum fieri nequit“ egy könnyen eltürolni nem fog. — Az oskola utczát kövezik négy szeg kövekkel, ezt a város lakói legalább egy hónap óta látják, de azt is látják, hogy a munka körülbelül annyira haladt előre, mintha csak néhány nap óta folytatnák. Mi ezenkivül még azt is láttuk, hogy néhány ös kész burkolat ismét fölszedetett s újra rakatott, mégpedig mélyebben mint az előtt volt. Már most csak azt szeretnék tudni: kinek a zsebéből, illetőleg, melyik pénztárból fizetik e rész tervezés folytán szükségessé vált kiadásokat ? Mi előre is óvást teszünk az ellen, hogy ez a városi pénztár rovására történjék, s bátrak vagyunk felszólítani a képviselőket, hogy a jövő közgyűlés alkalmával az illetőket eziránt interpellálják ; mi annál üdvösebb lesz, mert amint laius szemeinkkel látjuk, alighanem kell ismét valamit fölszaggatni, hogy végre valahára az a burkolat a czélnak megfeleljen. ** Mint halljuk, a honvédelmi ministeriumtól a megyéhez egy rendelet érkezett le, mely azon esetre, ha országgyűlésileg egy hozandó különös törvény alapján 1868-ik évben az ujonczállítás szükségessége bekövetkeznék, az 1847-ik évben született ifjaknak összeirását, valamint az 1846 és 1845 született hadkötelesek összeírási lajstromainak kiigazítását, az újonczállítás akadály és zavar nélküli keresztülvitele tekintetéből azonnal foganatba veendőnek rendeli. Az „Esti Lap“ megemlíti a lapunkban közlött rabszökést, azon egy kis tapsusal, hogy a városháza helyett a vármegyeházát említi. A rabok a város- és nem a megyeházából próbálták e luxot.• A múlt követválasztás alkalmával csakugyan volt itt valami M i k s ics nevű úriember; mi ugyan nem láttuk őt s nem tudjuk ki ő, s merre van hazája? csak a mohácsi választásról van még emlékünkben az ő dicsőséges neve, mely előttünk annak idején nem a legjobb hangzással birt s melyről nem valami nagy tisztelettel szoktunk megemlékezni máig is. És ezen úriemberről sok helyen nem a legépületesebb dolgokat beszélik; tudakozódtunk tehát utána hiteles adatokkal akarván bírni e hírhedt egyéniség fölött, minek folytán annyit az igazság érdekében meg kell mondanunk, hogy sem az Id. T.-nak, sem a M. U.-ban Szemányinak sincs igaza, mert ő Pécsről nem utasittatott ki, hanem a kapitány elé hivatván, maga alálkozott az elmenésre, sőt ő kért egy biztost maga mellé adatni, hogy annál biztosabban kimehessen s elhagyhassa azon várost, hol ilyféle embereknek rózsák nem nyílnak. Bármelyik párt érdekében jött legyen is ide, ugyan kár volt magát fárasztania, majd elvégezzük mi a magunk dolgait egymás között és bizonyosan jobban mint ha Miksics uram is belekotnyeleskedik. — Kujtorog itt még valami Madarász Vili nevű commis-voyageur is, és minden választásba beleüti az orrát, úgy látszik amannak discipulusa, ki most kezd stúdiumokat csinálni e téren; kiváncsiak vagyunk tudni: várjon nem jár-e majd a korsó addig a kútra mig el nem törik . — Gyürky Antal uj előfizetést hirdet a „Borászati lapok“-ra. A lap föladata: a magyar bortermelő nép számára hasznos utasításokat és tanácsokat adni. Ajáljuk bortermelőink figyelmébe. Előfizetési ár: egy évre 3 frt negyed évre tart. Ma, dec. 1-jén kezdődnek a „Pécsi Dalárda“ vasárnapi zeneestélyei, következő műsorozattal: 1) „Andante és Scherzo, Schumann d-moll symphoniájából, zongorára. 2) „Bucsudal,“ férfikar Essertől. 3) „Vonónégyes,“ Groenevelt Eduárdtól. 4) A III nagy sonata, hegedű- és zongorára, Rafitól. 5) „Csatadal,“ férfikar Hubertől. 6) Trio, 70-ik mű Beethoventől, hegedű-, kis bőgő- és zongorára. — Midőn a t. közönség figyelmét fölhívjuk e kedvelt estélyekre, nem mulaszthatjuk el egyszersmind megjegyezni, hogy ez estélyek a dalárdás tagok kedvéért rendeztetnek. Reméljük ennélfogva, hogy a t. tagok belépési joguk túlságos kiterjesztése által nem fogják tagtársaiknak lehetetlenné tenni ez estélyek élvezését, név szerint nem fogják a dalárda termét elfoglalni gyermekekkel, kik az előadásból különben is mit sem értenek, mit sem élveznek. — Ő Felsége a király nov. 26-án reggeli 5’/2 órakor érkezett Pestre. A pályaudvaron — miután minden ünnepélyességet eltiltott — b. Wenkheim Béla belügyminister, a testvérfővárosok főpolgármesterei, hg. Lichtenstein főhadparancsnok s még néhány magas állású férfi volt jelen. 6 órakor Budára érkezvén, rövid sétát tett a várkertben, s 61, órakor a cabinet vezetőjét, Braun államtanácsost fogadá. A király kíséretét képezik: gr. Festetich minister, gr. Bellegarde első hadsegéd, Braun államtanácsos, Pápay udvari tanácsos, Koller titkár, Beck ezredes, mint a hadi iroda főnöke, Gerlich őrnagy hadszárnysegéd, gr. Mittrovszky százados és K. Uexkuell kapitány. — A király itmulatásának sem tartama, sem programja nincs megállapítva. — Az eddigi intézkedések szerint audientiák csütörtökön fognak osztatni, pénteken pedig az udvar kirándul Gödöllőre. ** A nem rég érkezett miniszeri rendelet ellenére, mely a koldulás meggátolását ajálja a hatóságok figyelmébe, a koldusok száma, és pedig most már az úgynevezett „kapatos“ osztály sorából egyre növekszik. Majd naponta kapunk ily látogatást, egyik volt honvéd, másik volt ügyvéd. S azon urak — hogy is lehetne másként — csakis látogatásokkal szokták az embert megtisztelni. Nem tudjuk, várjon tettek-e ezen urak látogatást a városi főkapitány urnál ? Ha nem, pótolják a mulasztást, mi pedig kérjük a főkapitány urat, fogadja a tárogató figyelmeztetését látogató jegy gyanánt. —sas* — Színészet. Szombat, nov. 23-án „Viola (az alföldi haramia.“) *) Eredeti énekes népszínmű 5 felv. Báró Eötvös „Falu jegyzője“ czimű regénye után szilire alkalmazta Szigeti József. Jánossy (Viola) ezúttal dicséretesen működött, szerepét átérzette, különösen a lelki küzdelmeket élénken adá vissza. Figyelmébe ajánljuk az ikes igéket. Sághyné (Violáné) hidegen álltta szemünk elé a fájdalomtól több ízben összeroskadó Violánét. Halmi (Ákos) a leereszkedő nagy úri szeretőt megelégedésünkre adá; elismerésünket megérdemli, mivel szerepét szorgalommal betanulja. Kétzeriné (Tengeli jegyzőné) élethűen adá a zsémbeskedő és magasrangú vét óhajtó falusi jegyzőnét. Szathmáry (Peti czigány) nem a legjobb móré. Hajnal (Keneházi, esküdt) átkozott kortes hangja volt. Két zeri (Nyúzó, föbiró) megfelelt mindkét nevének. A színdarab igen gyöngén adatott elő, mit a folytonos deficitnek vagyunk hajlandók tulajdonítani. Vasárnap, nov. 24-én Nagy Lujza k. a. felléptéül itt először: „A háromszéki székely leányok vagy az oláhok pusztítása 1848-ban Erdélyben.“ Eredeti népszínmű 3 szakaszban Szigligetitől. Minden silánysága mellett is azonban palczát törni még sem akarok e darab fölött. Hiszen Szigligeti irta és a karzaton — sicuti figura docuit — vele meg voltak elégedve, pedig ki tagadhatná meg, hogy hetenkint legalább egyszer ezen magasságbelieknek is meg legyen ízlésük szerinti ritka örömük. A zenében sem lelhette föl a szép czím által megcsalatkozott közönség a kárpótlást, mert biz az nagyon „vásári munka“ volt. Nagy Lujza k. a. (Katicza) előírt szerepét hiven adta. A nyílt igazságot collegái nem kis gyönyörködésére , sajátságos szolgálói tempóval még saját házigazdáján is brovi manu ugyancsak hathatósan gyakorolta. Boldog élet! Konyhai mesének még csak megjárja, de a való életben még csak tréfának is sok volna. A többi szereplők is mennyire gyarló szerepeik mellett lehetett — elég igyekezettel és eredménynyel játszottak. Csak Kétzermnének (Brigitta) kell, hogy megmondjam, mikép, ha még oly félelmes asszonyi sárkány akar is lenni, szükségtelen a túlzás mind a játékban, mind az angol tapaszok alkalmazásában, mert mindenben árt, ami sok. Nem szabad szem elöl téveszteni soha, hogy legjobb minden a maga helyén! A színház különben zsúfolásig tele volt. Hétfő, nov. 25-én a ,,színház zárva“ volt, — melyet a vásári közönség ugyancsak ostromolt, — valóban nem tudjuk okát adni annak, hogy miért volt vásárnapján a színház zárva, — már akár miként történt, de nagy figyelmetlenséget árul el. Kedden, nov. 26-án Nagy Lujza k. a. föllépteül: „Az üldözött honvéd.“ Eredeti dráma 5 felv. Irta: Szigligeti Ede. Miután már harmadszor került színre szükségtelennek tartjuk a darab tartalmát bírálat alá venni, — csakis annyit jegyzünk meg, hogy az a rendkívüli sok gyarló rögtönzés, adott a színdarabnak hatalmas „Pulver und Blei“-t. Közönség kevés. Szerdán, nov. 27-én Nagy Lujza k. a. föllépteül: „A lelenet.“ Pályadíjazott népszínmű 4 felv. Szigligetitől. Mellőzve a mű szövegének pontos elemzését, átalánosságban röviden csak annyit jegyzünk meg, hogy ha a sentimentális jelenetek nem volnának oly túlnyomóak a színműben, tán a komolyabb szemlélők is több érdekkel figyelnének reá; azonban a nem szűnő túlérzelmes hangulat kedélyünkre nyomasztólag hatvan, untatóvá lesz s ez sokat levon a mű becséből. Nagy Luiza (Julcsa) hiven felfogva szerepét sok bensőséggel és melegérzéssel játszott. Játszott ? nem! Előképe volt a bukott angyal szenvedéseinek, ki őrült szerelmében elkövetett egyetlen ballépéséért keserű gúnynak tekinti a halállal lemosni gyalázatát. A megbánás őszinte, a vezeklés pedig megható volt és a részvevő kebelnek jól esett még egyszeri boldogsága azon ténynek, ki múltjából egyetlen önfeledett pillanatért oly sokszoros kínnal bűnhődött! Szathmáry (Bertók) rövid szerepét— mint rendesen — jól adta. Sághyné (Erzsi) ma meglehetősen helyt állott. Volt játékában némi melegség is, mi rendesen hiányzik nála. Azonban a „faczér“ szó többszöri emlegetése nagyon kellemetlenül esett. Zoltánné (Mathild) nagyon együgyű lányka volt s hangjának erőltetett édeskedése bizony még keserédes sem volt. — Jánosfi, Sághy és Jánosi. Kielégitőleg működtek. — Átalában az előadás meglehetős, közönség pedig mint a fehér holló. * Mi úgy tudjuk, hogy a darab czinje egyszerűen Viola. Azok a toldott és vagylagos czimok nálunk már visszatetszenek. Szerk. 283