Pécsi Lapok, 1868. április-június (2. évfolyam, 27-52. szám)
1868-04-02 / 27. szám
Pécs, II. Évfolyam, 27. szám. Április 2-án. 1868. Megjelen hetenkint kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre’ egész évre 8 frt, fél évre 4 frt,/2 évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz.PÉCSI LAPOK. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betűjü sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban megjelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. Bélyegdíj külön minden hirdetésért 30 kr. o. é. Kiadó-hivatal Országút 5-dik szám. Előfizetési fölhívás „PÉCSI LAPOK“ 1868-iki április—junius folyamára. Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva és vidékre postán küldve. 1868-iki április 1-től április 30-ig — 80 kr. „ jun. 30-ig 2 ft. , sept. 30-ig 4 „ . ., decz. 31-ig 6 „ Előfizethetni a „Pécsi Lapok“ kiadó hivatalában, Pécs, országút 5-ik szám. Az előfizetési pénzeket bérmentesen kérjük beküldetni. Azonfelül az. ez. előfizetők kényelme tekintetéből előfizethetni: Weidinger és fia, Valentin Károly, Weidinger Nándor könyvkereskedő, valamint Blauhorn Antal, Lechner testvérek, Obermayer József és Böhm F. C. kereskedő uraknál is. A „PÉCSI LAPOK“ kiadóhivatala: Vivleant Consules. Azt, hogy a társadalmi rendet és ezzel az állami életet veszély fenyegeti a szélsők párt részéről, a mérsékelt, ellenzék igen tisztelt egyik feje Tisza Kálmán is, ki csak a magasból és távolról látja a dolgokat, nyiltan bevallá. Hogy az izgatás zsarátsaga „sub cineri doloso“ mélyen elterjedt, azt itt a provinciában még jobban tudjuk. — A derék honfi aggodalmas vallomása nem túlzott s nagyon is alapos, és az a legsajnosabb az egészben, hogy amit az eddig ország-világ ismert becsületes magyar néven, magyar lelkületen és erkölcsön, az eddig szenny nélkül megőrzött magyar jellemen 18 évi boldogtalan kormányzási rendszer, és annyi mindenféle ellenséges elem meg nem rontott, azt most, legszebb törvényeinknek a valódi életbe átültetése és fejlesztése kezdetén benézegő magyar áldemokraták és demagógok akarják tönkretenni. Ennyire jutottunk egy év elforgása alatt. Rég volt az ideje nemde, hogy a magyar a magyart pusztította? E pusztítási mánia nem kevesebb mint nyolczszáz éves; nem valami nagyon szaporodtunk meg alatta, az igaz, de a balgák azt hiszik, hogy nem is fogytunk még meg annyira, hogy egyhamar mások agyonnyomjanak. ds jó lesz tehát egy új önirtó háború magvait elhinteni. Mondhatjuk: e gondolatokat nem reflexiók íratják; nem a pécsi követválasztásrai emlékezés; nem is a pécsi kerületi követválasztási verekedés, — mely az azt okozott és sápadt dicsőséggel hazairamodott illető kapatos uraknak nagy dicsőségére vált; — és még ezen megyebeli egyik olvasó egyletnek, — ott a harsányi hegy alatt, — mint testületnek azon meggondolatlan ténye sem, hogy a „Népzászló“ badarságaira annyira föllelkesült , hogy derék elnöke háta mögött a szerkesztőségnek formaszem üdvözlő feliratot decretált és küldött volt, hanem a megye különböző vidékein személyesen észlelt tényleges hangulat és nézetirányzatok, mik a burjánként terjedő szatócslapok és őrjöngő apró madarászok tanaiból nyerik az éltető nedűt. A dolgok ily állásában, midőn az uralkodóval kiegyezésünk törvényes és alkotmányos alapja, melytől a hon felvirágzását és a nemzet elől haladását várjuk, vétetik támadás czéljául; és még ezen, állami tételünkre nézve veszélyes merénylettel magának a társadalmi rendnek és kapcsoknak felbontására irányzott botor izgatás is párosul, akkor ugyan minden egyes józan honpolgárnak a veszély meggátlására résen kell állani és ellensúlyozására mindent elkövetni; de főleg a tisztviselőknek kötelessége ne csupán arra szorítkozzék, hogy a megyei bizottmánytól kapott rendeleteket, vagy a felek beadványait egyszerűen népszerűleg elintézzék s postai kezelés módjára továbbítsák, azt vélvén, hogy ezzel feladatukat teljesítve az öntudat babérain megnyugodhatnak, s nem, ezt egy az előző korból bőven ismert hivatalnoki gépezet is megtenné. Ennél egy alkotmányos tisztikarnak ugyan minden körülmények, de kivált oly válságra mutató viszonyok közt, miket a maguk valóságukban fentebb ecsetelni igyekvőnk, nemesebb és magasztosabb feladata van. Minden egyes tisztviselő — azt kell feltenni, — hivatalra vállalkozása és megválasztatása által nyiltan és ünnepélyesen solidaritásba tette magát a választó párt és kormány főbb elveivel, s mint a fönálló törvények és törvényes rend közbizalom választotta őrétől megvárja nemcsak a párt, a kormány, hanem a társadalom nagy többségét képező józan rész is, hogy teljes tudomásával bírjon mindannak, mi a felügyeletére bizott kerületben és általán hatósága körében történik s minden oly jelenségek ellenében, melyek a személy és vagyonbiztonságot veszélyeztetik, kétszeresen pedig oly merényletek ellen, melyek magának a törvényes alapon álló monarchia és társadalmi rendnek megingatására irányozzák, törvény- és hivatásadta minden befolyását felhasználja és érvényesítse: nequid detrimenti respublica capiat. Ki nem látja, hogy ily viszonyok közt nagy a tisztviselőre háramló felelősség. Sajnos, hogy e czélra, különben derék, tisztviselőink között az egyetemes közreműködést és összetartó szellemet nélkülöznünk kell. — Ezen testületi közszellem hiányában többnyire kevés kivétellel az úgynevezett „laisser-faire“ politicát látjuk követni, mely rendes viszonyok között kényelmes mód ugyan népszerűségszerzésre, de kritikus időszakokban, ha a trón, a haza veszélyben forog, az igazi mentő szer nem a népszerűség, hanem az erély és ildom. De legsajnosabb az, hogy bár még szórványosan — azonban e jelentéktelen szám is elegendő a veszélyes irányzatok még inkábbi növelésére — vannak a rendpárt aegise alatt felemelkedett tisztviselők, kik nemes hivatásukat feledve a fentebb rajzolt madarászok politicáját részint elnézéssel, öntudatlanul, részint pedig cselekvékeny részvéttel tudatosan pártfogolják jövendőbeli határozatlan remények és kilátások fejében. Ez nagy baj. Mire mutat, könnyű elgondolni, könnyű belátni következményeit. Ennek be nem látása egyenlő a vaksággal. Hanem az állami és társadalmi élet szentebb érdekeit fölfogni, átérezni tudó magán honfiaknak is ily körülmények között cselekvékenyebben kell mozogni az ellenséges inspiratiók ellensúlyozására. Közéletünk e téren is parlagon hever. Midőn látjuk, hogy a saját fajunkból kinőtt ellenséges elemek silányságuk érvényesítése végett mindent elkövetendők formaszerű egyletekbe alakulnak, miknek különben sem nemesebb értelemben vett társadalmi czéljuk, sem ez idők szerint már szükségességük fönnem forog, és keletkeznek a minden nyílt értelem nélküli demokrata, helyesebben és érthetőbb elnevezéssel demagóg körök: miért ne egyesülhetnének inkább, és kellene egyesülniük a nyílt tekintetű hazafiaknak, a monarchico-democraticus elvek barátainak, tartozzanak azok a jobboldal, vagy a mérsékelt ellenzékhez, kiknek t. i. végelemeiben egy politikai czéljuk van. Az ország különböző vidékein ily körök már tettleg alakultak, vagy alakulóban vannak ; az alakulási vágyak nálunk is nyilatkoztak. S vájjon nem volnának nálunk érdemes hazafiak, kik körül a hon sorsát szívenviselő s efelett aggódni kezdő honpolgárok csoportosulhatnának ? Vannak, csak körül kell tekintenünk. Úgy hiszem, nem csupán egyéni meggyőződést fejezik ki, sőt számosak nézetével találkozom, midőn azt mondom, hogy Plainer Antal úr, mint Baranya legtiszteletreméltó és szilárd jellemű honfiainak egyike nem kevesebbé tenne jó Szolgálatot megyéjének s hazánknak az által, ha az e részbeni kezdeményezést kezébe venné, mint jó szolgálatokat tett mindig, különösen az újabb korban, midőn Pécs városát, mint országgyűlési követ képviselő, az alkotmányos megyei mozgalmak kezdetét annyi mérséklettel, tapintattal s határozott politikai bölcseséggel vezérlé, és azóta is a közügyek intézésében folyton élénk részt vesz. Tudja mindenki, hogy az ő működését mindig honfitársainak őszinte bizalma övezte. Ily egyesülés kettős irányban volna jól eredményezendő. Egyrészről a törvényesség terén állók és mozgók általán, a tisztikar legnagyobb része, az értelmiség, a vagyonosabb osztály s a józanabb gondolkozású polgártársak, — mely összes néposztályokban Plainer Antal ur megyeszerte részint személyes, részint szellemi kiterjedt ismeretséggel és befolyással bir, — numericus erejüket egy testületben áttekinthetik; más részről az egyesület tagjai sorakozott tömeget képezve, egymás erejére támaszkodva a veszedelmes izgatások ellenében a tévedezők és ingadozók fölvilágositására s szellemi befolyásuk érvényesítésére módok és eszközökről könnyebben és czélszemebben gondoskodhatnának. Álljanak itt záradékul Petőfink buzditó szavai : Ti, kik szivéből bálványistenek Ki nem szokták az igaz nagy istent, Kiknek szivében a honszeretet Mint szentegyházi oltárlámpa ég, ..............................................munkáljatok. * * * -----------Kossuth és Klapka. E czim alatt a „N. F. P.“ a következő czikket veszi Londonból: Az európai demokratia száműzött főnökei már évek óta semmi összeköttetésben nincsenek Kossuthtal, miután az 1859-ben váratlanul mint Napoleon Lajos eszköze lépett fel, holott addig Mazzinival, Lodru - Rollinnel és másokkal karöltve működött. Ezen felötlő elpártolás után csakhamar kitűnt, hogy Kossuth viszonylatai a Tuilleriákkal már azon időben is fennállottak, amidőn még látszólag határozottan republicáns politikát űzött, s így mindabba