Pécsi Napló, 1893. július (2. évfolyam, 149-174. szám)
1893-07-01 / 149. szám
II. évfolyam. Ságokban, melyek impozáns egyértelműséggel kifejezték, hogy követelik a liberális előremenést, sőt amelyek ellenségeit, a főrendeket is meg szeretnék rendszabályoztatni, nehogy örök akadályai lehessenek a nemzeti akarat teljesülésének. Hoffer Károly kitüntetése. — Saját tudósítónktól. — Pécs, 1893. junius 30. A „Pécsi Dalárda“ első karnagyának és országos hírű tenoristájának, tegnap a városháza közgyűlési termében megtartott diszülésen adta át Pécs szab. kir. város polgármestere a királyi kitüntetés jelét: a koronás arany érdemkeresztet. Vajmi ritkán jut vidéki zenésznek ily elismerés osztályrészül s tudtunkkal Hoffer az első, ki ebben részesül; nagyon érthető tehát az a meleg érdeklődés, melylyel városunk lakói az ünnepélyességeket kisérték, s ily módon fejezték ki elismerésüket a „Pécsi Dalárda régi bajnoka, első katonája iránt. A közgyűlés lefolyásáról tudósítónk a következőkben számol be : Már 11 órakor megteltek a városház közgyűlési termének padsorai az érdeklődőtekéi, kik közt a dalárda működő és pártoló tagjain kívül városunk minden rétege képviselve volt. A hölgyek, kik eljöttek régi dalosuk ünnepélyére, élénk kíváncsisággal tekintgettek szét a teremben, várva az ünnepeltet, ki a város polgármesterének kíséretében zajos eljenzéssel fogadtatva, nemsokára meg is jelent. Ünnepi hangulat lelre szállt át a teremnek még csak az imént zsibongó tömege fölött. A polgármester elfoglalta az elnöki széket , mellette jobbról és balról egyházmegyénk két rokonszenves alakja, aPécsi Dalárdácc-nak és az ünnepeknek lelkes jóakarói : Troll pápai praelátus és Glrk őrkanonok foglaltak helyet, teljes papi díszben. Selyem talárjuk suhogása még inkább kiemeli az ünnepi csendet, melyet az elnöknek a mai nap jelentőségét méltató megnyitó beszéde után, riadó éljenzés szakit meg. Miután elnök fölszólitására titkár fölolvassa az érdemkereszt kiséretét képező főispáni átiratot, Aidinger polgármester következő szavakkal üdvözli az ünnepeltet. Igen tisztelt közgyűlés ! Alig juthatott volna nekem kedvesebb feladat, mint, hogy dalárdánknak érdemekben gazdag tagja részére az ő Felségétől jött kitüntetést átnyújtsam, hogy azt azon férfi mellére tűzzem, ki a zeneművészet terén magának hervadhatatlan érdemeket szerzett. A kir. leirat e kitüntetést a »Pécsi Dalárda« karnagyának adja, s miután ismerem az ő érzelmeit dalárdánk iránt, azért az ő önérzetének megsértése nélkül mondhatom, hogy e kitüntetés kiérdemlésében a »Pécsi Dalárdá«-nak is része jutott. Tudva azt, hogy Hoffer 30 éve a „Pécsi Dalárda“-val együtt örvend és ha szomorkodni valója volt, azzal busul is, azért hiszem, hogy nem veszi rossz néven, ha kijelentem, hogy az öröm nemcsak az övé, hanem a dalárdáé is, mely mindig vele együtt érez. Ily örömteli kebellel nyújtom át a kitüntetést, hogy viselje büszkén, elégülten, családja, a darda és a város közönségének díszére. — Az Isten éltesse ! Az érdemkereszt feltűzését kisérő lelkes éljenzés lecsillapodtával Troll Ferencz pápai praelátus emelkedett fel s következő szavakat intézte az ünnepelthez : Szívesen osztom az egyház nevében azt az örömöt, melyet a 1. közönség is nyilvánít. Osztom az egyház nevében, melyben a kitüntetett 30 éven keresztül működik az Isten dicsőségére. Az Isten is dicsőíti őt és kitüntette az apostoli Felség által. A dalárda működő tagjai nevében Bedérics Imre a következő beszédet mondotta : Mélyen tisztelt Diszközgyűlés ! Ma a Pécsi Dalárdának örömünnepe van. Örömünnepének oka az, hogy ma lett szeretve tisztelt daltársunknak, Hoffer Károly barátunknak a legfelsőbb helyről jött kitüntetés átadva, illetve ma lett a koronás érdemkereszttel feldiszítve. Nekem jutott az a kiváló szerencse, hogy őt az ünnepeltet daltársaim nevében üdvözöljem. Amily megtisztelő rám nézve ezen kitüntető bizalom, ép oly nehéz feladatot tűz elém, mert szóval kell kifejezni határtalan örömünk érzetét. Napok, hetek, sőt hónapok óta a Pécsi Dalárda kebelében valami különös, szokatlan, lázas izgatottság uralkodott. Ki valódi okát nem sejté: félt a vihar kitörésétől És ime ma kitört a vihar, de hatásában nem romboló, hanem áldást hozó, mert szívünk örömének kitörése az. Kedves Daltárs ! Ha a nemzeti dal és zene művelése terén szerzett kitűnő érdemeid nem lennének oly nyilvánvalók, mint amilyen ismeretesek, úgy ma dics-hymnust kellene zengenem. Fel kellene említenem, mit tettél a haza, városunk és daloskörünk érdemében. Te, ki szivből jövő s velekig ható csengő s kellemes hangoddal diadalra segítetted a magyar nemzeti dalt ugy széles e hazában, mint külföldön, s ez által a nemzeti dal apostolává lettél. De hallgasson dicsőítő szavam, mert érdemeid kellő méltatására úgy is fukar a szó. Kedves Daltárs! Meghatottan állunk előtted, mint daltársaid. Elérted azt, mi ifjú kori álmaidban sem jelent meg előtted. Csatát vívott hősöket megkoszorúzták. Te is csatát, nemes csatát vitál s mi, mint daltársaid szeretetünkből lent koszorúval övezünk át. Légy üdvözöl-e általunk örömtől rezgő szivünk egész melegével és őszinte szeretetünk lángoló heével. Légy koszorúnk dísze, legszebb élessége Tartson Isten családod boldogitására, szeretett hazánk és kedves városunk javára igen soká; de ne feledd a Pécsi dalárdát is daltársaidat, kik egy szívvel, lélekkel kiirtják: Éljen Hoffer Károly, szeretett daltárunk. Majd Szidy János emelkedett föl, hogy a pártoló tagok nevéből következő szavakkal üdvözölje Hoffert: Mélyen tisztelt ha nagy úr! Kedves Barátom! A midőn a hivatalos beszédek már elhangzottak, midőn Ő nagysága az ünnepély magasztosságához mérten az ünnepélynek hivatalos része befejezte, akkor engedd meg kérlek, hogy én, mint a Pécsi Dalárdának egyik pártoló tagja, ugyancsak a Pécsi Dalárda pártoló tagjainak nevében üdvözöljelek. A Pécsi Dáárda mint társadalmi, mint kulturális intézmény, mint dal-, mint mezéneklési egyesület több évtizeden keresztül áll már fönn dicsőségesen. Mint tudjuk megélte dicsőségül 25 éves, meg 30 éves jubileumát. Hogy ez hosszú idő alatt minő szolgálatot tett a tásadalmi élet előmozdítására, hogy minő szolgálatot tett a magyar nemzeti szellem emelésére, hogy minő dicsőséget szerzett a magyar dalügynek, a városnak, ezt igen tszgyűlés almondhatja Debreczen, Nagyvárad, Kolozsvár, Miskolcz, de elmondhatja az ország szive Budapest is. Ezen dicsőségnek te kedves barát, mindig nemcsak restese, hanem egyik megteremtője, annak szereje voltál. Te lelki vezére voltál a győzelem a vezetett egyesületnek, azért érdemeid legmagasabb helyen is elismerésre méltatlottak, elismerésre a dal, a zene terén. Ezt nevelted, ezt ápoltad, ennek külső látható jelét, érdemeidnek jutalmát nyerted meg ma itt. Az érdem, mint tudjuk, általában vérs, valamely jeles vagy kitűnő cselekmény eredménye. Érdemteljes embernek tartjuk az, ki olyasmit művelt, amiből nemcsak csak sokra, hanem a közjóra is nagy haszon háromolt. Te kedves barát nyilvános pályád alat mindig a dalt, a zenét, a műéneklést, a zeneirodalmat művelted, de tudjuk azt, hogy a zene, a dal a nemzetek legdrágább kincse, az emberi szív ékessége. Midőn te ezeket oly eredményesen, oly fáradhatatlanul művelted, akkor olyasmit műveltél, ami által nem esik családokra, de az egész nemzetre és a közjóra is nagy haszon háromolt s igy csakugyan megérdemelted a kitüntetést, mely a te erényednek, érdemeidnek nem bére, hanem azoknak dicsősége. És én ezt tartom az érdemkereszt legfényesebb lapjának. Élvezd ezen dicsőséget sokáig! Légy lelki éltető szelleme továbbra is a Pécsi Dalárdának! Légy apostola a dalnak, a zeneművészetnek! Legyen jutalmad a magas kitüntetés mellett mindnyájunk tisztelete, önzetlen szeretete és azon boldogító tudat, hogy a nemzeti intézményt híven szolgáltad és hogy ezen működésben téged az Úr Isten sokáig éltessen, kívánom. Repics Vincze a tanítóság nevében zsm a »lapunk segedszerkesztő«-je pedig ezalatt odakönyököl a terasse karfájára, mélabúsan nézi a takarékpénztári galambokat, s hallgatja mint gőgicsélnek. Majd hogy ketté nem reped a szive. Persze, az ő kis galambját, a bájos kis Sárikát tegnap vitte el a vonat Budapestre. „Ő“ ott, ő pedig még mindig itt. Észreveszi mindezt dr Muhi, előveszi czeruzáját, s rögtön felnótálja az „esemény--t. — Fiuk, a jövő számban megint lesz „Veréb Jankó“. És Pethes Imre az »elsőrendű« oda súgja Lászlónak: — Te Laczi betyár, láttál már ilyet. Ezek a pécsi újságírók vagy egymást ütik agyon vagy a színészeket. — Hm - válaszol László — nem csodálom, közeledik a holt szezon. Piccolo, Pécsi Napló, 1993. július hó 1.