Pécsi Napló, 1899. október (8. évfolyam, 224-249. szám)
1899-10-01 / 224. szám
k halandósága is a legnagyobbak közé; sok az újszülött, kevés az érett ember, s ezeknek is aránytalan nagy száma beteg. Országunk legelterjedettebb betegsége pedig éppen a tüdővész. Aki hatalmas magyar államot akar létesíteni, annak elő kell mozdítania közegészségügyünket minden téren, segítő jobbját kell nyújtania főleg a tüdővész elleni küzdelemhez ! Ezen eszmék vezetnek engemet életpályámon és ezekből kifolyólag ajánlom kérésünket szives elfogadásra. Budapesten, 1899. szeptember havában. Korányi Frigyes: Skandináviából. (Utijegyzetek az interparlamentáris konferenczia alkalmából.) „A Pécsi Napló“ részére papírra tette: Rónaky Kálmán dr. (A Krisztiániai színház.) Az interparlamentáris konferencia tagjainak tiszteletére Krisztiániában sok mulatságot rendeztek, csak egyet nem, a szokásos színházi díszelőadást. Ez annak tudható be, hogy a meglevő színház nem olyan, hogy abban ily társaságot fogadni lehessen, az új színház pedig még nem volt megnyitva. Találtam módot reá, hogy megtekinthessem a norvég nemzet ezen újabb büszkeségét, az új színházat, melyet „nemzeti“ előnévvel ruháztak föl. Kisztiánia központján épült az új nemzeti színház, még pedig az „Eidsvold“téren. Ezen tér Eidsvold városról neveztetett el, mely Krisztiániától északra vagy 126 km. fekszik a Voronen folyó mellett. Nevezetes e város pedig azért, mert 1814 évben a mostani alkotmány alapja itt adatott meg az országnak. Nagy becsben tartatik tehát Eidsvold városa és az Eidsvold név; ennek tudható be, hogy Krisztiánia legszebb terét azon város nevéről keresztelték el, mely az alkotmányt nyújtotta. Kicsinységnek látszik ez, kicsiny tettekből is meg lehet ítélni egy nép nemzeti önérzetét, azt az önérzetet, melynek köszönheti fönállását és gyarapodását. Így ragaszkodik a norvég alkotmányához, így becsüli e nemes nép életének és nagyságának egyes tényezői... Hallja, lássa mindenkor, mindenki. A gyermek ezzel nőjjön, e szellemet szítja magába. Az Eidsvold-tér egyik oldalán a parlamenti épület, a Storthing áll, míg a másik oldalon az új nemzeti színház. A színház építésére már vagy 20 évvel ezelőtt egy bizottság alakult. Majd 1888. és 1891. évben újabb stádiumba jött az építés ügye. Az építés 1891-ben kezdetett meg. Sok akadály merült föl. Egyrészt anyagilag, másrészt pedig technikailag. Ugyanis az alapozás közben jöttek reá, hogy a talaj nagyon laza s a dolgon csak úgy segíthettek, hogy czölöpözéssel oldották meg az alapozás kérdését. Vagy 8400 pilléren áll a nagy épület. Ez természetesen anyagilag is változtatott a terven, mert a czölöpözés temérdek pénzt emésztett föl. S így csakhamar elfogyott a reá szánt s elégnek vélt pénz. Az anyagi kérdés végül egy engedélyezett nyilvános sorsjátékkal oldatott meg 1897- ben. 1895. évben került tető alá az épület. Augusztus első napjaiban már készen állott a színház. A munkások ép a körülötte levő földet planírozták. Imponál az épület, mert nyilt helyen van, minden oldalról könynyen megtekinthető s már messziről szemébe ötlik a járókelőnek. Sárgás téglából épült, mely szín fehér és vörös színnel nyer hatást. Vakolat nélküli. Stílusa késői reneszánsz. Elő része oszlopos, tágas és nyitott erkélylyel bír, melyről nyugodtan tekinthető át az előtte fekvő tér és ezen, úgy a szomszéd utczákban a forgalom. A végén egy nagy kupola vonja magára a figyelmet. A belépő a szép lépcsőház és a nagy foyer ízlésességét dicséri, mely rococoban van tartva. A díszítés színe: fehér, kék és vörös aranynyal. A lépcsőkhöz és egyéb helyekre a norvég fehér márványt használták. A nézőtér díszes, tágas és kényelmes, menyezetén szép festményekkel. 1268 egyén részére van ülőhely. A színpadra minden ember könynyen lát. A tűzbiztonság érdekében mindent elkövettek. A feljárók szélesek. A nézőtér temérdek ajtókkal van ellátva. S azt mondják, hogy azért nem lesz légvonat. Röviden szólva: egy önmagához méltó nemzeti színházat építtetett a múzsának a norvég nemzet. A színház tehát az egyik oldalról a Karl Johans Oado-n (trade utcza) át az egyetem három épülete szegélyezi, míg a másik oldalról a Storthings Gade-n át a Tivoli foglal helyet, a Kristiánia és Budavár. Nem érdektelen e két ellentét. A Tivoli és a nemzeti színház múzsája szomszédságban tanyáznak. S azt hiszem, hogy békességben meg fognak férni egymás mellett. A színház előtt két szobor áll, a norvégeknek két élő legnagyobb költőjének szobra. Ibsen az egyik, a másik Björnson, kiket az egész világ ép úgy ismer, mint hazájuk. Álló helyzetben állítja elénk a szobrász : Sinding a két költőt. A mindennapi embert látjuk benne. Nem világra szóló mű e két szobor, de nem is lépnek föl nagy igénynyel, hisz csak a színház dekorácziója akarnak lenni. Dicséretre méltó, hogy a két költőnek még életében juttattak az elismerés babérjából. Ott létünkkor még lepel volt a két szobron, de fölkérésünkre módot nyújtottak az alapos megnézésre. A színház igazgatójává Björnstorne Björnson lett A színház megnyitásának ünnepsége — az érkezett hírek szerint — három napra terjedt. Szeptember hó elsején volt a tulajdonképeni megnyitás, a király , II. Oscar jelenlétében, aki a királyhimnusszal : „bten áldd meg a királyt* — fogadtatott. A norvégek kitűnő művésznőjének , Wolf asszonynak szavalata után egy multszázadbeli költő , Holberg két, 1730-ban készült darabjának egy-egy részét adták elő. Az egyik darab czíme : „Barselstuen vagy a fiatal anya", a másiké : „Gert Weisplater”. Előadás közben a király magához hivatta a szinház igazgatóját , Björnsont, a szinház építőjét, Bull Henriket és a szinház építése körül szereplő Ekmannt s őket még ott a Szent-Olaf-renddel tüntette ki. Természetesen nem maradt el a népszerű norvégnemzetihimnusznak, a „Fraedrelandsang“-nak az eléneklése. De sokszor hallottuk mi e szép himnuszt, de sokszor énekeltük velük, nemcsak udvariasságból, hanem szívből, mert lélekemelő. Szövegét Björnson írta, zenéjét pedig Nordraak. Alkalmilag egy fölolvasás keretében, — alighanem azat körben az ősz folyamán — be fogom mutatni. A két szobor leleplezése is az ünnep keretébe tartozott. Második este Ibsen : „A nép ellenségei czímű darabját adták, a harmadik este pedig Björnson „Sigurd Jorsalfer“-ja került szinre. Mindkét költőt a közönség hazafiai lelkesedéssel köszöntötte és üdvözölte az est folyamán, így rótta le a norvég nép a színművészet iránti tartozását s igy tüntette ki három nagy színműírója — Holberg, Ibsen, Björnson — érdemeit. (A figyelem.) Egész egy kis könyvtárat tesz ki azon könyvek, füzetek, névjegyzékek, javaslatok és beszédek gyűjteménye, amelyek az interparlamentáris konferenczia tagjai része a norvég csoport — le groupe norvégien — adott. Először is az utazás és a konferenczia lefolyásának programmjával egyidejűleg egy tájékoztatót adtak, mely magában foglalta a vendéglők neveit és árát, a pénz értékének leírását, a látnivalók sorozatát, a bérkocsi járását és a használatért fizetendő összeget; helyet foglalt még itt Skandinávia kis térképe, úgy Krisztiánia alaprajza. A „Storthing“ külső képe is bemutattatott itt, ahol a konferenczia lefolyt. Nem is kellett Baedekkert elővenni előzőleg, az első tudnivalók elsajátíthatók voltak már ebből is. Egyidejűleg egy könyvecske is adatott a postára, mely kívül ismét a parlameni épülettel — a storthingal — el volt látva s magában foglalta a vasúti és hajózási közlekedésre vonatkozó tudnivalókat: az árakat, az összeköttetést, az indulást és érkezést, a megtenni ajánlott utak csoport-összeállítását, az utazásnál a tudnivalókat stb. Skandinávia nagy térképe mellett két másik térkép is volt csatolva a jelzett könyvecskéhez, mely a vasúti útmutatót teljesen fölöslegessé tette. Ugyanis Európa nagy két térképek minden nagyobb város jelzésével látható volt, hogy mikor indul a vonat az egyik városból a másikba. Az egyik térkép az odautazásra vonatkozott, a másik a visszautazásra. Még a vonat iránya is jelezve volt, melyből meg lehetett látni egyúttal azt is, meddig megy az utazó nappal — ezt piros vonal mutatta — és mikor éjjal — ezt meg kék vonal. Mindkettő franczia nyelven jelent meg. E két tájékoztatóval u nak lehetett volna indulni. Kiterjedt a figyelem egyébre is. Hogy a norvég nemzet történetével is tisztában legyünk — ha egyébként nem szereztünk volna ismeretet erre nézve, — megküldték ennek leírását is: „Histoire de Norvégenpar John Lund, president du Lagthing. Francziául volt ez is megírva. A norvég felsőház és az interparlamentáris konferenczia elnöke, John Lund, a magyarok jó barátja, töviről-hegyiről ismerője írta és küldte ezt. A norvégek nagyjainak arczképei díszítik e művet, mely tömören mutatja be egy lelkes és hazáért önfeláldozóin élő nép életét, történetét. Láthatók benne II. Oscar királyon kívül Ludvig Holberg (történetíró), Peter Tordenskjold (tengerész), Johan Christian Dahl festő, Nils Henrik Abel mathematikus, Henrik Wergoland és Johan Sebastian Wehhaven költők a század elejéről, Frederik Stang, Johan Sverdru és Emil Stang volt miniszterelnökök, Ole Bull hegedűművész, Hans Gude festő, I. Steen mostani miniszterelnök, Ernst Sara történész, Sophus Lie mathematikus, Edvard Grieg zeneszerző, Stephan Linding szobrász s van-e, ki e három nevet nem ismeri: Henrik Ibsen és Björnstjerne Björnson költők, úgy Fridthjof Nansen egyetemi tanár, a nagy utazó. A norvég czimer zárja le a történetet. John Lund a névjegyét is csatolta tisztelete jeléül. A figyelem e három jelét még Pécsett kaptam meg az elutazás előtt. Mi jöhet még ezután — gondolja az ember magában. És jött. Majd elmondom jövőre a többit. Pécsi Napló 1999. október 1.