Pécsi Napló, 1913. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-19 / 41. szám

. A védők kivonulása. Vászonyi felindult hangon jelent be semmiségi panasztok a bizonyítást kizáró végzés ellen. •­­ Nem piszmogunk kicsinyes smucig­­ságokkal, potom tizenötezer korona jogtalan haszonnal, amikor milliókról, az ország be­csületéről van szó. Mi elmegyünk innét és nem keressük a mi igazságunkat ennél a bíróságnál. A közönség köréből egy hangos kiáltás: — Igaza van a védőnek ! Baloghy elnök: Rendreutasítom a védő urat! Ki volt a közbekiáltó ? A hallgatóság között feláll egy széles­­vállú, haragtól sápadt arcú ember. — Urmánczy Nándor vagyok ! A függetlenségi képviselőt az elnök ki­utasítja a teremből. Urmánczy elhagyja a termet, de gúnyo­san mosolyogva visszaszól: — Ilyen bírákkal nem érdemes egy te­remben lenni. Vázsonyi folytatja beszédét: — Mi nem fogunk piszmogni apróságok­kal, mi az ország becsületét képviseljük itt. A vádlottnak joga van bizonyítani, mégis elütötték tőle. Ilyen körülmények között a védelem minden bizonyításról lemond. A vádlott a bíró semmiféle kérdésére felelni nem fog. Tegnap a bírói lelkiismeretről be­széltem. Mostan ügyvédi eskümre és lelki­­ismeretemre hivatkozva, védőtársaim ne­vében is leteszem a védői tisztet és keresni fogjuk a mi igazságunkat a mi bíróinknál és ez a bíró a magyar közvélemény lelkiismerete. A nagyhatású beszéd után Vázsonyi vezetésével az összes védők kivonulnak, Désy pedig nem hajlandó semmiféle kérdésre fel­­ívni. A bíróság ezután kihirdette a végzést, mely szerint a bizonyítási eljárást befejezett­nek nyilvánítja. Ezután Séllyey főügyész mondott rövid és színtelen védőbeszédet. Utána a bíróság visszavonul ítéletho­zatalra. A bíróság hosszú tanácskozás után Désy Zoltánt bűnösnek mondotta ki nyilvános be­csületsértésben s egy hónapi fogházra és négy­száz korona pénzbüntetésre ítélte. A balkáni helyzet. Konstantinápoly, február 18. (Ered. táv.) A hadügyi vezetőség elhatározta, hogy Dri­­k­ápolyban semleges zóna kijelölését meg fogja e­ngedni, ahol az idegen állampolgárok védel­met fognak találni a bombázás ellen. Ezzel szemben a kormány, miután védekeznie kell a kémkedés ellen, nem engedheti meg, hogy külföldiek elhagyják a várost és áthaladjanak a bolgárok hadállásain. Konstantinápoly, február 18. (Ered. táv.) A bolgárok közlései a Bulair mellett török oldalon szenvedett veszteségekről, túlzottak. Portai körökben elismerik, hogy két török hadosztály Bulairból támadásra ment a bol­gárok ellen, de vissza lett verve. Elismerik azt is, hogy a törököknek 880 halottjuk és számos sebesült­jük van. Konstantinápoly, február 18. (Ered. táv.) A sztambuli tűzvész változatlan hevességgel még mindig tart és a Hagia Szófia környékéről az Ahmed Szultán mecset és a lovarda felé ter­jed. Kétszáz ház már eddig is a lángok marta­léka lett. Konstantinápoly, február 18. (Ered. táv.) A tengerészeti minisztérium köreiből tegnap este elterjedt az a hír, hogy a bolgárok ma­kacs harc után a Szárosz öblöt uraló Viktória és Napóleon erődöket bevették. Vájjon e hir igaz-e, azt egyelőre nem lehet ellenőrizni. A törökök most hir szerint a Szultánié erődöt tartják igen makacsul. Konstantinápoly, február 18. (Eredeti távirat.) Hir szerint, ha a béketárgyalások megindulnak megint, D­avid Londonba megy. Konstantinápoly, február 18. (Eredeti távirat.) Hivatalosan megcáfolják azt a hírt, hogy Enver béy Rodostóban megsebesült. Konstantinápoly, február 18. (Ered. táv.) A Fekete tengeren Karaburun körül zátonyra­­került Assza­r-I-Tehfik. Aróncélost elveszettnek tartják, mert kiszabadításáért és levontatá­­sáért horribilis összegeket követelnek. A hajó nagyobb ágyúi a fedélzeten maradtak, a kisebbeket megmenthették. Konstantinápoly, február 18. (Ered. táv.) A külföldi sajtó híreit, hogy a törökök a bu­­lairi csatában 15.000 embert vesztettek, hi­vatalosan megcáfolják. Épp úgy cáfolják azokat a túlzott híreszteléseket, amelyek néhány nap óta katonai operációkról ter­jedtek el. Az a híresztelés is alaptalan, hogy a görögök a Besika öbölben 10.000 embert szállítottak partra. Konstantinápoly, február 18. (Ered. táv.) A sztambuli tűzvész mintegy 100 lakóházat és 40 bolthelyiséget pusztított el, amelyeknek egy része a Szófia mecsettel szemben lévő utca volt. Számos hivatalnokcsalád hajlék­talanná vált. Egy részüket az Ah­med me­csetben és a Szófia mecsetben helyezték el. A rendőrség folytatja a tűzvizsgálatot. Úgy látszik, hogy a tüzet véletlenség okozta. A Taurus nevű osztrák-magyar állomáshajó, valamint más külföldi cirkálók legénysége részt vett az oltásban. Konstantinápoly, február 18. (Eredeti távirat.) Drinápoly bombázása folyik. Bu­­lakrnál semmi jelentősebb esemény. Csatald­­zsánál csak felderítő szolgálatok folynak. Gal­­lipolinál és Csataldzsánál aggasztó a török sereg helyzete. Nem titkolják azt, hogy a fron­ton az őrtisztek között gyakori a fegyelem­­sértés. Erre való tekintettel Mahmud Sefket pasa felhatalmazta a csapatparancsnokokat, hogy ha kell, halálos ítéletekkel szüntessék meg a fegyelemsértéseket. Nagy gondot ad az élelmezés kérdése is. Konstantinápoly, február 18. (Ered. táv.) Enver bej ellen semmiféle merényletet sem történt. Az erről szóló hírek Konstanti­nápolyb­a is csak a külföldről érkeztek és a legnagyobb csodálkozást keltették. Szófia, február 18. (Eredeti távirat.) A bolgár ellenjavaslat, mint illetékes helyen közlik, tegnap Bukarestbe küldetett úgy, hogy a döntés nem áll közvetlenül küszöbön. Diplomáciai körökben a békés megegyezés kilátásait még mindig rendkívül szkeptikusan ítélik meg. Szaloniki, február 18. (Eredeti távirat.) Ismeretlen tettesek elpusztították a Szalo­­niki-Langara közti bolgár táviró- és telefon­­vezetékek egy részét. Szigorú vizsgálat in­­­­dult meg. Cettinje, február 18. (Eredeti távirat.) Skutari bombázása tovább folyik. A török csa­patok nem tettek kísérletet arra, hogy meg­támadják a montenegróiakat azon pozíciók­ban, amelyeket ezek elhódítottak. Az egész vonalon aránylag nyugalom uralkodik. A törökök ágyuhiány következtében régi ágyu­kat helyeznek el, amelyek azonban a monte­negrói pozíciókkal szemben hatástalanok, mert nem hordanak elég messzire. Prága, február 18. (Eredeti távirat.) Zimonyban feltartóztattak egy cseh orvosi expedíciót, mert nem volt útlevelük. Ruszesuk, február 18. (Eredeti távirat.) A román ezüst és nikkel váltópénzt már a kereskedelmi forgalomban sem fogadják el, ami nagy megdöbbenést keltett. Pétervár, február 18. (Eredeti távirat.) A Miklós cár válaszleveléről szóló híreket hivatalosan megcáfolják. Bécs, február 18. (Eredeti távirat.) Berchtold gróf külügyminiszter tegnap opti­­misztikus béke­nyilatkozatot tett, amelyet ma a Neues Wiener Tagblatt megcáfolt. A Pester Lloyd illetékes helyről vett értesülése szerint a helyzet tegnapról mára megválto­zott, jóval sötétebb lett és így az optimisz­­tikus nyilatkozat ma már nem indokolt. „Pécsi Napló* ШЗ, február 19 Az istenért, mit jelent ez? Most már a Pali is kezd köhögni és négy gyerek köhög a házban. A cukortól elrontot­ták a gyomrukat, teával ímeg begönygyö­­léssel pedig nem lehet őket folyton kinézni. — De kedves asszonyom, vegyen néhány doboz Fáy-féle valódi ásványpasztillát! Ez sohasem fogy ki nálunk és hurut, köhögés stb. sohasem hatalmasodik el nálunk, mert azonnal szedünk sodeni pastillát. Vásárlás­nál vigyázzon a Fay névre, ha olyan pasz­tillát akar kapni, amely a gyógyhasználatra való sodeni forrás vizéből készült. Egy doboz ára csak 1.25 kor. ♦ ♦ ♦ ♦ HÍRROVATUNK. — Kitüntetések. A király Topolylucskai és Kükemezei Bánó Zoltán honvédelmi minisztérium­­beli miniszteri tanácsosnak állandó nyugalomba helyezése alkalmából, sok évi buzgó és eredményes szolgálata elismeréséül a Lipót-rend lovagkeresztjét díjmentesen, Sarlay Ferenc kúriai bírónak, nyug­díjazása alkalmából, sok évi hű és buzgó szolgálata elismeréséül a Lipót-rend lovagkeresztjét díjmen­tesen és Krause Géza erdőtanácsosnak, sok évi hű és hasznos szolgálata elismeréséül a Ferencz József­­rend lovagkeresztjét adományozta. — A honvédkerületek uj beosztása. A hivata­los lap mai száma hozza a magyar szent korona or­szágainak parancsnoksági területekre való felosz­tását. Ebben a táblázatban Székesfehérvár mint honvédkerületi székhely már nem szerepel. Egyéb változás nem is történt. Az eddigi hét honvédkerü­let helyett a jövőben hat lesz. A székesfehérvári 17- és a pécsi 19. h. gy. ezrednek ezentúl a budapesti első, a soproni 18. és nagykanizsai 20. h. gy. ezredek pedig a pozsonyi negyedik honvéd kerületi parancs­nokság alá fognak tartozni. — Előléptetés a tanfelügyelőségnél. A közok­tatásügyi miniszter Boldis Dezső dr. baranyavár­­megyei kir. segédtanfelügyelőt a IX. fiz. osztályba, Magyar Dezső baranyavármegyei kir. tanfelügye­­lőségi tollnokot a X. fiz. osztály 3. fokozatába ne­vezte ki. — Kinevezés az erdőfelügyelőségi szolgálat­ban. A király Seh Jenő pécsi főerdőmérnöknek az­ erdőtanácsosi címet és jelleget adományozta. — Rendjelviselési engedélyek. A király meg­engedte, hogy Dard­anek Viteslav, a zágrábi kir. tudományegyetem botanikus kert felügyelője a bolgár Szent Sándor-rend lovagkeresztjét, Bajazet Vaso danilovgradi lakos, montenegrói állami vin­cellér a montenegrói ezüst­érmet „buzgóságért“ és a jubileumi emlékérmet, Kresic Milan, a zágrábi kereskedelmi és iparkamara nyug­­titkára a belga kir. II. Lipót-rend lovagkeresztjét és a francia be­csület­rend lovagkeresztjét, dr. Frank Gusztáv a­­kir. horvát-szlavon-dalmát országos kormány tit­kára a III. oszt. porosz vörös sasrendet elfogadja és viselje. — Uj titkos tanácsosok. A király dr. báró Ban­­hans Károly osztályfőnöknek a cs. kir. vasutügyi minisztériumban, az északi vasutigazgatóság igaz­gatójának, gróf Altems Márius dalmátországi hely­tartónak a titkos tanácsosi méltóságot díjmentesen adományozta. — Kinevezés vizsgálóbizottságba. A kereske­delemügyi miniszter Piácsek Virgy kőfaragómester, pécsi lakost a kőműves-, kőfaragó- és ácsmesteri képzettség megvizsgálására Pécsett szervezett bi­zottság tagjává nevezte ki.­­ A „Pécsi Szent Vince Egylet” tegnap tar­totta II. évi rendes közgyűlését, melyen a megyés­püspök gróf Zichy Gyula dr. az egylet fővédnöke is megjelent. Spies Viktor, ny. hadbíró ezredes, elnök, lendületes szavakban üdvözölte a megjelnteket, különösen az egylet legnagyobb jótevőjét, a megyés­püspököt, felkérvén őt a díszelnöki tisztség elfoga­dására. Majd Wajdits Gyula, praelatus kanonok, alelnök mondott gyönyörű ünnepi beszédet. Utána Retter Rezső, áll. el. ink. tanító, az egylet titkára olvasta fel terjedelmes titkári jelentését, melyet a jelenlevők a legnagyobb érdeklődéssel hallgattak végig. A szépen megfogalmazott jelentésből meg­tudjuk, hogy az 1912. évi bevétel: 12.319 , 87 ill., melyhez a megyéspüspök 1.500 K., boldogemlékü Spies János kanonok 390 K, a Pécsi Takarékpénz­tár 200 K, Pozsgay József kanonok 200 K, Wajdits Gyula kanonok 276 K gyűjtése, melyben ő maga 100 koronával szerepel és még igen sokan járultak hozzá kisebb-nagyobb összegekkel, kiket a hely szűke miatt itt fel nem sorolhatunk. Az egylet fő­jövedelmét a pécsi templomokban felállított Szt. Antal perselyek képezik, melyekből az elmúlt év­ben 5129 , 43 ill. összeg folyt be. Első helyen áll ezek között a Szt. Ferencrendiek Szt. Antal per­selye, mely egymaga 3055 koronát jövedelmezett. Az egyesület az elmúlt évben 342 szegényt gondo­zott, kik közt kiosztatott: 22065 kg. kenyér,­­­5105 korona értékben ; 2196 1. tej, 5387­­ értékben és 13.287 kg. fa, 300­0 értékben. Az egyesület fenn­állása óta (18 éve áll fenn) gondozásban részesült 4731 család, személyekben kifejezve : 14.193 egyén. Kik közt kiosztatott 353.974 kg kenyér ; 355.988 1. tej; 6473 kg. hús és 200.775 kg. fa. Ezen kiutalt segélyek kifizetett értéke: 143.710­­ és 37 f. A nagy ügybuzgósággal és gonddal egybeállított je­lentésért Wajdits Gyula, alelnök mondott köszön

Next