Pécsi Napló, 1915. szeptember (24. évfolyam, 197-222. szám)
1915-09-26 / 219. szám
1915 szeptember 26. „Pécsi Napló technika terén sem lehet őket túlszárnyalni, ámde azokat csendes menetre kényszeríteni még nem tudták, a hosszabb út pedig oly kényelem mellett, mint aminőt a német hajók nyújtanak, nem oly fárasztó, mint amikor pl. az elsülyedt Lusitania hatodfél nap alatt rázza át utasait Liverpoolból Hobokénbe. Hincillae lacrimae ! Ez csak egy láncszeme a németek nagy bűnének,, hogy nem csak hatalmasak, fejlődők és veszélyes versenytársak és innét a nagy gyűlölet is a németek ellen, akiknek a tengeren és szárazföldön való rohamos emelkedésével nem tudnak kibékülni. Innét az angolok jóeszű, de rövidlátó volt királyának, a Jump Edwardnak nagy gyűlölete, melyből az új világtörténelemben helyet kívánó Umkreisungs Politik (bekerítési terv) megszületett, mely a mostani Angliára és szövetségestársaira is végzetes háborúra vezetett, mely meghozta a világnak az újkori Hannibalt és Napóleont egy személyben Hindenburgot, akihez fogható kiváló s nagy szellemei a német birodalomnak csakis Bismarck és Moltke voltak. Ámde tévedés lenne azt hinni, hogy azok képesek lettek volna megállítani a végzet útját, mert ennek a leszámolásnak el kellett következni, melynél a mi monarkiánk helyét ugyancsak a történelem, mely nem ismer álnokságot és szemfényvesztést, jelölte ki. Ma már látjuk, hogy a nagy véres verekedésben a két központi szövetséges fölül marad és akiket az antante léha politikusai megakartak alázni, akiket meg akartak fosztani eddigi nagyságuktól és Európában elfoglalt kiváló pozíciójuktól, ha mindjárt nagy vérveszteség árán is, megerősödve kerülnek ki a nagy csatából, melynek vége még nincs, de eredményeit láthatják már az angol kapzsiság és irigység vulkanikus erejű kiörésének lettek áldozatai. Amit a nagytudású Kenek tanár a háború stratégiai vívmányairól mond, a három betű már csakegyik ragyogó dicső lapja a háború következményeinek, de elismerve annak rugóit, látjuk, hogy a háború kiinduló pontjának egyik mozaik darabja a H. A. P. más összetétele és ennek része van a most megnyert nagy csatában, hogy míg Anglia, mely annyira kérkedett a háború elején az utolsó fonttal, mely eldönti a halom sorsát, amerkai bankárok ajtaján kopogtat milliárdos kölcsön ért a saját és szövetségeseinek szükségletek fedezésére, a német birodalom harmadik kölcsöne meghaladja a tizenkét milliárdot, melyet a német polgárság teremt elő saját erejéből, nem koldul idegen segítséget és a memonaidánk is képes volt a háborús szükségleteket saját erejéből előteremteni. Nagy dolog ez! Olyan nagy, mint maga Hindenburg! Félelmetes erő a német, aki soha senkit, se irigyelt, csak dolgozott, teremtett, alkotott és technikai tudása és készsége lépést tudott tartani bámulatra méltó anyagi gyarapodásával. Az utolsó font is a központi hatalmak kezében lesz, ha mindjárt rongyokra is szakad Aligha szíve az irigységtől. Am a harctereken május óta történt, azt visszacsinálni nem lehet és csak gyors békekötés akadályozhatná meg Anglia és beugratott szerencsétlen bűntársainak végleges összeroppanását... Tartunk attól, hogy sokkal gyávábbak vezető politikusaik, semhogy ezt belássák és azért el kell készülnünk, arra hogy egyhamar nem nyerhet befejezést az öldöklő, most már céltalan hadviselés... Angolország szerepe a világháborúban Irta: Kerék Nándor. Pécs, szept. 25 . Angolország a világháború megindítása első heteiben, tehát akkor, amikor világhatalma és tekintélye zönibjén állott, szövetségeseit oly értelmű megegyezésre bírta, hogy egyik a másika nélkül nem, hanem csak közösen és együttesen kötnek békét a központi hatalmakkal. Az entente többi hadviselő állama felült a nagy hazudozó bramarkalizálásának és— mindenki szívesem hívén azt, amit lelkében remél, —elhitték, hogy ez a megkötöttség valamennyiük nagy érdeke, holott pedig ez a megállapodás is csupán csak a hidegen számító kalmár érdekeit volt hivatva szolgálni, mert John Bull még a kudarcból is anyagi hasznát remélte hozni. Amikor angol biztatásra ez a borzalmas és véres háború megindult, Anglia is, elveihez híven fogadta meg, hogy részét abból kiveszi. Értsük meg, elveihez híven. Ezek az elvek pedig oda értendők, hogy, amíg szövetségesei utolsó lehelletükig, utolsó csepp vérükig, minden rendelkezésre álló erejükkel fognak harcolni.Anglia maga a háttérből, mintegy páholyból fogja a lefolyó háborút igazgatni és mindenesetre szigorúan ellenőrizni, váljon szövetségesei igazán utolsó csepp vérükig harcolnak-e, de egyben óvakodni attól, hogy saját drága véréből valahogyan túl sok veszedelembe ne kerüljön és, ha az aktív részvételt már ki nem kerülheti, az csakis olyan terülten történjék, ahol és amelyen saját jelen és jövőbeli nagy érdekei múlhatatlan megkívánják. Magas elveinek megfelelően mindenekelőtt odatörekedett, hogy üzletkörét lehetőleg kitágítsa. Azzal, hogy a német tengeri kereskedelmet ■— egyelőre persze csupán a háború tartamára — alákötötte, nemcsak a németek által eladdig teljesített szállításokat biztosította a maga részére, hanem az entente és a semleges államokban jól bevezetett német gyártmányokat szorítja le. Kereskedelmi flottáját minden lehető meg és meg nem engedett eszközzel növelte. Ellenfeleitől elkobzott, semleges államokat bérelt, megvásárolt hajókkal parkját kiegészítette és már a háború első hónapjaiban elérte azt, hogy nemcsak India és Európa, hanem Amerika és a többi világrészek közötti szállítóhajózási forgalmat még a szövetségesei részére is jóformán ő maga bonyolította le. Angia eszerit valamennyi, tehát barátságos és ellenséges államokkal szemben már a világháború kitörése pillanatában is előnyben volt, mert amíg mint állam és háborús egyed pénzügyileg kárt szenvedett, saját hatalmas ipara és kereskedelme hirtelen újabb lendületet vett és hadfelszerelési' cikke' előállítása és ezeknek, valamint más gyártmányainak szövetségese és a semleges államok részére való szállításai révén a háború eme hasznait a maga részére előre lefoglalta és biztosította. Amíg tehát a többhadviselő állam a háború folyamán anyagi tekintetben legnagyobb részt inproduktív kiadásokat eszközölt, addig Anglia már a háború folyamata alatt zsebel el anyagi hasznot és igy vitathatatlanul igaz az angol külügyminiszter amaz, az angol kalmárszellem határtalan kapzsiságát oly pregnánsan kidomborító kijelentése, hogy a haszonnélkül való semlegesség helyett jobb a haszonnal járó háború. Anglia, mely a háborút egy évtizednél hosszabb időn át szította és előkészítette, azzal a szándékkal, hogy a Német Birodalomnak neki oly káros és kényelmetlen ipari és tengeri kereskedelmének felvirágzását a régi angol recipe szerbit, más hatalmak által semesttesse meg, ezúttal maga is belépett a háborúba. Óriási hadiflottája révén, hiszen egyedül az anyaország védelmére rendelt 12 hyperdreadnight, 7 dreadnight, 37 praedreadnight, 7 dreadnightcirkáló maga az egész német hadiflottát felülmúlja, a partjait ellenséges invázió ellen eléggé biztosítottnak vélte, a kontinens háborús operációiban való részvételét pedig saját külön kisebb, vagy nagyobb érdekeitől tette függővé, saját toborzás útján fentartott és kiegészített szárazföldi hadseregét teljesen elégségesnek tartotta. Igaz, hogy szövetségeseinek három-, milliós hadsereget helyezett kilátásba, ez az ígéret azonban komoly sohasem lehetett. Ekkora hadsereget összetoborozni csakis olyan országban lehetséges, amelyben a nép minden rétegét a legtisztább, legrajongóbb lelkesedés sorakoztatja a zászlók alá, ahol a háború szent és magasztos céljai a nemzet legszélesebb rétegeiben is mély gyökeret vertek. Mndezeket hiába keressük. Angliában, ahol a hadseregbe, mely ma is még a zsoldos hadsereg jellegével bír, csak a nép söpredéke lép, melyben nem hogy lelkesedés, de erkölcsi alap i s alig tételezhető fel. Idők múltával azonban a hárommilliós hadsereg hangoztatását is beszüntették és beelégedtek annak a kijelentésével, hogy egymilliós serege küzd a fronton. Ezt a frontot azonban nagyon nehéz elképzelni. Igaz ugyan, hogy kanadai, indiai, ausztráliai, újzélami csapatokat, még pedig a fogságba jutottak számából következtetve, tekintélyes számban vonultatott föl, egy milliót azonban azon a fronton, melyet mint Anglia érdekében állót csakis a belga képezhet, "lehetetlen még csak odaképzelni is. Az egész belga front, angol bevallás szerint is, ugyanis ötven kilométer hosszú. Az egymillió katonából eszerint minden méternyi területre átlag husz katona jutna, ami fizikai lehetetlenség még akkor is, ha a harcoló sereg zömét képező gyalogságon kívül a sok tért elfoglaló ágyuparkot, lőszeralkalmatosságot, élelmezési és egyéb trónt is vesszük számításba. Pedig ezen a harctéren az angol milliós hadseregen kívül a néhai belga sereg maradványai is küzdenek! Itt tehát hiába keressük a milliós sereget. A Dardanella fronton még kevésbbé. Az itt harcoló csapatok számát legfeljebb negyedmillióra tehetjük azért, mert a frontok rövidsége ennél többnek az elhelyezését itt is lehetetlenné teszi. (Az egész Gallipoli félsziget hossza Seddil Bahrtól Bulairig alig több 100 kilométernél.) A hivatkozott magas létszámot azonban az eddig felvonult seregek el nem érték , talán most, az olasztörök hadüzenet után. Eszerint a sokat hangoztatott egymilliós hadsereg is csak papíron létezik. De hiszen, Angliának komolyan nem is volt szándékában saját fiaiból szervezett nagyobb hadsereggel ebben a háborúban részt venni. Ami kontinentális háborút viselt, eddig minden egyes esetben legnagyobbrészt pénzen vásárolt, vagy pénzen toborzott, de kölcsön, vagy ajándékba kapott seregekkel viselt és szinte megható az a féltő gondoskodás, mellyel saját fiait a háborúk veszélyeitől óvja. Igen, gyarmatai, az más. Azokra ráparancsol, vagy ígéretekkel csábítja, vagy egyenesen hamis, hazug cím alatt küldi az európai harctérre, vágóhídra, akár a marhát, de a saját drága véreit nem! Az a nagydobbal csinált reklám humbug , arra jó, hogy szövetségesei szemébe port hintsen. Otthon, Angliában azonban ezt nem tekintik komolynak. Komolynak egyedül a muníciógyártás növelésére fordított tevékenységet tekintik, mert ez az angol szellemmel nemcsak összeegyeztethető, hanem egyenesen abból folyik. Ez üzlet. Ebben szívesen vesz részt mégannyi erővel. Ez az üzleti szellem eddig szövetségesei erejét a végsőig ki tudta használni. Belgium feltámasztathatlanul elvérzett. Franciaország egy teljes éve vérzik és minden ereje a német acélfalon lassanként felőrlődik, elmorzsolódik ; az orosz szörny a földön fetreng, bár még rugdalódzik,de már vonaglik és utolsó erőfeszítésével csak a haláltusát hosszabbítja meg — és mindezeket Anglia szolgálatában, amely még mindig páholyból nézi a háborút. Azt a reményét, hogy a háború az ő és szövetségesei javára dől el, az oroszokra mért rettentő csapások kilátástalanná tették és józan gondolkodásától méltán volna elvárható, hogy a központi hatalmak csodálatraméltó sokszoros győzelmei beismerésével szövetségeseinek a békekötést ajánlja. S valóban, ha már a háborút technikailag és anyagilag meg nem nyerheti, most már morális tekintetben végezhetne olyan munkát, mely reá nézve legalább erkölcsi győzelemnek minősíthetőnek lévén, az egész világ hálájára tarthatna számot. Ez azonban hiú ábránd. Anglia mindig erkölcsösnek akart látszani, de valójában soha sem volt az. Az egész világot a jó akaratú protektorátus látszatával árasztotta ki, az egéz világ hálájára spekulált, de-