Pécsi Napló, 1929. augusztus (38. évfolyam, 172-196. szám)
1929-08-25 / 191. szám
Elek apó elment... Amin itt élt, köztünk. Mesemondó ajka Szive gazdagságát Mind élénkbe rakta. Hogy elment, Erdélybe, Busább lett a szive, De azért ajkáról Folyt az édes mese. A gyermekek lelkét Ezzel cirógatta. Lelke pazar kincsét Igyen osztogatta. Most, hogy ajka néma, Csendes, kihűlt szive, Bűbájos meséit Szedegessük egybe. Köztük megtaláljuk Lelke ragyogását , Bennük meg érezzük Szive dobogását. Öleljük keblünkre Minden egyes könyvét Hullassuk sírjára Égő szemünk könnyét. c Meseország gyászol. Az erdélyi kisbaconból szomorít hikelt szárnyra. Bejárta egész Meseországot és mindenütt fájdalmat, gyászt keltett. Apró emberkék, kis fiuk, kis leánykák, kik mesemondó ajka édes szaván nőttek s gazdagodtak észrevétlen a szív legdrágább kincsében, a szeretetben, szegényebbek lettek legeslegjobb barátjukkal, mert Elek apát, Meseország koronázaltan királyát egy másik, elmúlhatatlanul török országba szólította az, aki az emberek sorsát intézi. Meseország népe, minden pici kislány, minden pici fiúcska szívébe most a szomorúság vert tanyát. Nincs már király, ki ékes szóval tartsa népét, két kézzel osztogatva lelkének szép szavakba öltöztetett, szórakoztatva nevelő, mesélgetve oktató kincsét, a bűbájos, szíveket cirógató mesét. A mesélő aranyajkak elnémultak, a szeretet fűtötte szív elpihent. A gyermekvilág legnagyobb jótevője, Benedek Elek a kisbaconi temető frissen hantolt sírja alatt nyugszik. Ami utána maradt, sok-sok mese a ti számotokra, gyermekek, akiknek hosszú, munkás életének csaknem minden idejét áldozta. Meseország a ti országotok, de ő volt a királya. Negyven évig uralkodott s népe mindig boldog volt. Legalább is erről beszélt az az édes mosoly, mely meséi nyomán arcotoknak legszebb díszét adta. Mint jó király, halálában is gondoskodott rólatok és az eljövendő kicsi magyarokról: szelleme kincseit könyvekben hagyta maga után s igy, ha el is ment közülünk, ami legszebb, legjobb, legdrágább volt benne: örökön-örökké Meseország gazdagsága s kicsi népének boldogsága maradt. * Benedek Elek az udvarhelymegyei Kisbaconban, 1859 szeptember 30-án született. A budapesti egyetem bölcsészeti karán végezte tanulmányait, majd újságíró lett. Eleinte főként humoros tárcákat és kritikákat irt, Kópé, Székely, Huszár, és Zeke álnéven. 1884-ben segédszerkesztője, később felelős szerkesztője és tulajdonosa lett az Ország-Világ képes hetilapnak. Közben szerkesztette a Magyar Nép cimü politikai képeslapot és az Én Újságom cimü gyermeklapot Pósa Lajos , sál. Az 1887-1892. országgyűlési cikluson a nagy- lajtai kerületet képviselte, megalapította s tiz évig szerkesztette a Nemzeti Iskola cimü tanügyi lapot. A Magyar Kritika cimü folyóiratot, rövid ideig a Magyarság és Magyar Világ című napi- X. * mill. I . GYEREK NAPLÓ A „Pécsi Napló“ vasárnapi melléklete. — Szerkeszti: KÁROLY BÁCSI. lapokat is szerkesztette és e lapokban főként a székelység, másrészt a tanítóság érdekeiért küzldött. Sajtó alá rendezte gróf Apponyi Albert beszédeit. Szerkesztette a Néptanítók Lapját 1907 é I 1910-ig. Szerkesztője volt a Kiskönyvtár című ifjú- ' ' sági vállalatnak, amelybe egész sereg ifjúsági könyvet írt. Benedek Elek a Budapesten töltött utolsó éveiben a Jó pajtás című gyermeklapot szerkesztette. Erdély elszakítása után szülőfalujába, Kisbaconba költözött és ott folytatta írói munkásságát, amely az első lépést jelentette az elszakított székelység és egész Erdély irodalmának megújhodására. Az ősz író, aki nemcsak gyermeklapot, hanem elterjedt képeslapot is szerkesztett, nem maradt el a haladó szellemtől. Az újabb modern magyar irodalmat is megértéssel fogadta. Balambér bölcs mondásai. Ne reméld, hogy másvalakiben találsz fel barátot, mint abban, aki benned találta fel barátját. A barátságban a hibák a bűnök. A jóbarátok éppen azt nyilvánítják egymás előtt a legvilágosabban, amit egymás előtt elhallgatnak. A gazdag szelleműek érzelmeiket csak velük rokon érzelműek körében fejthetik ki. Napkeleti királykisasszony. Irta : Benedek Elek. Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl az Óperenciás tengeren innét, volt egyszer egy királyfi. Mikor ez a királyfi nagy legénnyé serdült, elindult országot-világot látni s addig ment, mendegélt, hogy egyszer csak ott volt a napkeleti király országában. Azért igyekezett oda, mert hallotta, hogy van a napkeleti királynak egy leánya, de olyan szép, mint égen a ragyogó csillag. Ma, megérkezik a királyfi a napkeleti országba, is ott a király udvarába, jelenti magát a királynál, elmondja, mi járatban van, szeretné látni a viilágszép királykisasszonyt, s ha még nem volna másnak eljegyezve, ő bizony szerencsét próbálna. — Jól van, fiam, — mondotta a király. — Már kilencvenkilenc királyfi fordult meg a házamnál, de egy se tetszett a leányomnak, hátha te szerencsésebb csillag alatt születtél Mindjárt hivatja a király a leányát. Nyilik az ajtó s hát Uram, Teremtőm, szeme-szája tátva maradt a királyfinak , ehhez a királykisasszonyhoz hasonlatos szépet nem látott világéletében. Egy szót se tudott szólni, se látott, se hallott, csak akkor kezdett magához térni, mikor a királykisasszony hozzá lépett, megfogta a kezét s mondta neki nyájas szóval: — Vártalak téged, napnyugati királyfi. Mert ha te hallottad az én híremet, én is hallottam a tiedet. Tudtam, hogy eljösz értem. — De már erre nekibátorodott a királyfi is. — Bizony, ha vártál, nem hiába vártál, eljöttem érted, szép királykisasszony. Ott mindjárt gyűrűt váltottak s éppen kengyelfutót akartak küldeni a napnyugati királynak, hogy csak induljon egész udvari népével, mert igy meg úgy, a fia házasodik. Hiszen elindult a kengyelfutó, de a városból még ki sem ért, visszafordult, mert szembe találkozott a napnyugati király kengyelfutójával, aki szomorú hírt hozott hazulról: halálán a király s ugyancsak siessen haza a királyfi, ha édesapját életben akarja találni. Hej, nagy búra vált a nagy öröm ! A királyfi sűrü könnyhullatás közt elbúcsúzott jegybeli mátkájától. Felkapott egy aranyszőrü paripára s elnyargalt, mint a sebes szél. Sirt a királykisasszony is, hogyne sirj volna, pedig a királyfi százszor is mondta : ne sírj, ne sírj, édes mátkám, visszajövök én hozzád. Hát megérkezik a királyfi, szalad fel a palotába s éppen jókor, mert az öreg király akkor diktálta a végrendeletét ! Jaj, szegény királyfi, mit hallott ! Szólni se tudott, úgy elállott a szava. No ezt ne is csodáljátok, mert az öreg király beleiratta a testamentumba, hogy a királyfi vegye feleségül a fekete király leányát. Nemcsak beleiratta, de most már külön is meghagyta a fiának. — Ez az utolsó akaratom, — mondotta a király az udvarbeli népek előtt, azzal falnak fordult és meghalt. Na, eltemetik a királyt nagy parádéval. Fekete gyászba borult a város, az egész ország. Sírtak a népek, mert az öreg király jó király volt. Isten nyugtassa meg. De vagy sírtak a népek, vagy nem, sírt a királyfi, mint a záporeső, nem találta helyét. Hiába vigasztalták, többet nem látták az ő mosolygását. Nagy, erős búbánat nehezedett a szivére, de még a napkeleti királykisasszony szívére is, mikor meghallotta a napnyugati király végső akaratát. Eleget vigasztalta az apja, de beszélhetett a királykisasszonynak. Fehér lett az arca, mint a fehérített vászon. Hiába hívták az udvarba a világ minden híres doktorát, az ő betegségére nem találtak orvosságot. Hanem egyszer mit gondolt, mit nem a királykisasszony. Elég az, hogy azt mondja az édesapjának : — Ne hívjon több doktort, édesapám. Inkább kerestessen az országban tizenegy leányt, akinek az arca, termete hasonlatos legyen az enyémhez. Nem tudta elgondolni a király, hogy mire jó ez, de teljesítette a leány kívánságát. Addig jártak-keltek a király emberei az országban, hogy csakugyan találtak tizenegy leányt, arcra, termetre a királykisasszonyhoz hasonlatost. Ahogy azok megérkeztek, a királykisasszony felöltöztette őket egyforma vadászruhába, ő maga is felöltözött Ugyanolyan ruhába, azután lóra ültek mind a tizenketten s elvágtattak. Azt mondta a királykisasszony az apjának, hogy az erdőbe mennek vadászni. Csakugyan az erdőbe is mentek, de bezzeg nem maradtak ott. Keresztül vágtattak az erdőn s addig meg sem álltak, mig a napnyugati királyfi udvarába nem értek. Mit mondok, királyfi ! Király volt már akkor a napkeleti királykisasszony mátkája. (Folyt. köv.) ааысэеэаасэвсаааааваа Kis emberek a Nagyvilágban. VIII. Kedves Károly bácsi! Szombat óta itt vagyunk Budapesten. Nagyon sok nevezetes helyen voltunk. Legelőször siklón felmentünk a királyi várba, megnéztük a szebbnél-szebb termeket. Láttuk Károly király és Zita királyné koronázási ruháját, melyre 10 kg. arany van ráhímezve. Láttuk még Ferenc Józsefet 17 és 18 éves korában, mikor a birodalmat átvette. Továbbá Erzsébet királyné koronázását. Onnan átmentünk a Mátyás templomba, ott láttuk Béla király kriptáját. Hétfőn a Margitszigeten voltunk. Ez is nagyon szép hely. Kedden a Dunán hajókáztunk és az Angol parkot is végig néztük. Szerdán az Állatkertben és a Városligetben gyönyörködtünk a különféle állatokban. Ma pedig a Beketov cirkuszba megyünk, ami a műsorról ítélve, szintén nagyon érdekes lesz. Amit most a helyszűke miatt kihagytunk, azt mind élőszóval fogjuk nemsokára elmondani. Budapest, augusztus 15. Kezeit csókoljuk: Abonyi Tilda és Laci.