Pécsi Szemle, 2010 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 1. szám - Tóth Zsolt: Római kori sírépítmény a Széchenyi téren

TÓTH ZSOLT RÓMAI KORI SÍRÉPÍTMÉNY A SZÉCHENYI TÉREN Bevezető Pécs város főterén 2009-ben az Európa Kulturális Fővárosa projekt kereté­ben megvalósuló térrekonstrukciós munkálatok előzményeként régészeti kutatá­sok folytak.­ Járulékos beruházásként a tér új arculatának kialakítása előtt közmű­vek (gáz, víz, telefon) cseréjére is sor került.1­2 A tér eddig ismert legjelentősebb régészeti-építészeti emléke a mai Belváro­si Plébániatemplom középkori előzménye a Szent Bertalan apostol tiszteletére szentelt templom. A régészeti munka legfontosabb feladata a templom korábbi ku­tatási eredményeinek igazolása, kiegészítése, pontosítása volt.­ A gázárok részlete a sírépítmény helyével A Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztálya és a Gázi Kászim pasáról elnevezett dzsámi közti területen kelet-nyugat irányban egy, az 1960-as években 1 A téren folyó régészeti feltárást a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat végezte, Ács Zsófia vezette.­­ A földmunkák mellé a Janus Pannonius Múzeum biztosított régészeti szakfelügyeletet. A tér északi részén a gázvezeték cseréjét Tóth Zsolt felügyelte, a tér többi részén a felügyeletet Gábor Olivér látta el.­­ A templom 1939-1940. évi átépítéséhez kapcsolódó régészeti kutatást Török Gyula, a műemléki vizsgála­tot pedig Gosztonyi Gyula végezte. A kutatások eredményeiről: Gosztonyi Gyula: A várostemplom építés­története. Pécs, é.n.; Török Gyula: A pécsi belvárosi templom bővítésénél előkerült római leletek. Folia Archaeologica lll-IV. Budapest, 1941. 125-137.; 2004-ben Kikindai András végzett kisebb hitelesítő ása­tást. Erről: Kikindai András: Újabb adatok a pécsi Szent Bertalan templom építéstörténetéhez. In: Tanulmá­nyok Pécs történetéből 18. (Szerk. Pilkhoffer Mónika - Vonyó József) Pécs, 2006. 15-41.

Next