Pedagógiai Szemle, 1987. július-december (37. évfolyam, 7-12. szám)
1987-12-01 / 12. szám
BURCHARD ERZSÉBET Visszaemlékezéseim Montessori-módszerű magánóvodámra és magán-„népiskolámra” „Nép”-iskolának azért nevezem, mert így szólt a miniszteri engedély, de sajnos a nép iskolája mind ez ideig nem lett belőle! Az óvoda 1927-től 1944-ig, Budapest ostromáig állott fenn. Az iskola 1928-tól 1941-ig, mert nem akartam fasizálni, amire a hatóságok kényszerítettek volna. Mikor az iskolámat beszüntettem, az óvodát átadtam munkatársaimnak, nehogy kenyér és majdan nyugdíj nélkül maradjanak. Hogyan lettem a Montessori-módszer híve? Úgy, hogy már a tanítóképzőben egy cseppet sem voltam megelégedve az ott tanult módszerekkel, sem a kérdve kifejtő módszerrel, sem a mozdulatlan fegyelemmel. Mindent, amit megkívántak, mesterségesnek, a gyermek mozgásigényével, érdeklődésével, törekvéseivel, tudásvágyának kielégítésével, egész emberi lényével ellentétesnek találtam. Lázasan kerestem a kiutat: olyan módszert, amely megfelel az örökké mozgó, tevékenykedő, minden iránt érdeklődő gyermek „kíváncsiságának”, és komolyan veszi azt a törekvését, hogy megértse a világot, hogy kiismerje magát benne, amely emberszámba veszi. 1921-ben kaptam kézbe Montessori „Selbsträtige Erziehung im frühen Kindesalter” c. (Julius Hoffman Verlag, Stuttgart, é. n.) könyvét a Grill-féle könyvkereskedés Gergelyétől ezekkel a szavakkal: „Ez egy magának való könyv!” És ez lett a nekem való könyv! Az kapott meg, hogy Montessori teljesen másképpen viszonyul a gyerekekhez, mint bármely más pedagógiai irányzat, amelyeket eddig megismertem: emberként becsülte őket, meglátta bennük a tanulni vágyást, az igyekezetét, és tudott a kezükbe adni olyan eszközöket, amelyekkel maguk képezhették magukat. Óvodás éveik alatt eljutottak ama a fokra, hogy ügyesen, felelősen, érdeklődéssel és komolyan, amellett örömtelien dolgozzanak, tudják magukat és környezetüket rendben éstisztán tartani, egymáshoz segítőkészek lenni. Mindebben örömüket lelik. Eljutnak az érdeklődés és fegyelmezettség olyan fokára, amikor képesek arra, hogy szinte felfedezésszerűen megtanuljanak írni, ovasni, számolni anélkül, hogy az érthetetlen vagy fárasztó munka lenne a számukra. 1923/24-ben végeztem el Montessori egyik tanfolyamát Amszterdamban, amely Montessori-módszerű óvodában és iskolában való foglalkozásra, tanításra képesített. Idehaza volt ugyan némi érdeklődés a módszer iránt, de bevezetésére senki sem gondolt komolyan. Az amszterdami tanfolyamon megismerkedtem a bécsi „Haus der Kinder” nevű Montessori óvoda iskola vezetőjével, Lily Roubiczekkel és egyik munkatársával, a későbbi Frau Emma Plank docensnővel, akikhez életre szóló barátság fűz. Lily Roubiczek meghívott hozzájuk dol- 1187