Pedagógiai Szemle, 1988. július-december (38. évfolyam, 7-12. szám)
1988-10-01 / 10. szám
venni, hogy a Martinovicska kivégzésén, a néma tüntetők között jelen volt Csokonait — a város felvilágosult gondolkodású főbírójának, a professzorok egy részének és a diákság javának a tiltakozása ellenére — eltávolítsák a főiskoláról. Pedig a poeticai osztály praeceptora — egyik tanítványa — szerint: „Szemével, szájával, haja szálaival, karjainak és tagjainak minden mozdulatával beszélt, indított, s ontotta ki a meggyűlt érzést”29 — írja Dombi Márton. Csokonai a Methodus szellemében tanul és tanít. Korszakalkotó jelentősége van ennek a dokumentumnak nemcsak Debrecenben, hanem az egész felvilágosodás kori kollégiumi iskolakultúra történetében. Ma is figyelemre méltó követelményrendszerének néhány pontja: 1. Először kap hangot hivatalosan az a követelmény, hogy a tanulót önálló ítéletalkotásra kell nevelni a kollégiumban. Ennek előfeltételeként a „memorizálás mellőzését” ajánlja. 2. Másik fontos követelménye a Methodusnak az, hogy a tanárok előadásai és a praeceptorok magyarázatai keltsék fel a tanulók figyelmét és tartsák ébren. 3. Comeniusra vezethető vissza a Methodusnak az a követelménye, hogy a tanítók az oktatási anyagot koncentrikusan bővítsék, de ne hagyják figyelmen kívül, hogy „mit bír a gyermek értelme”. 4. Az előző követelményből fakad az az állásfoglalás, amely elítéli az oktatási anyag olyan gyors feldolgozását, hogy a tanulók nem képesek a tanárral lépést tartani. Az órán a katekizáló módszert tartja a legeredményesebbnek. A feleltetés módszereinél az az újítása, hogy a névsor vagy az ülésrend szerinti kérdezésről át kell térni a tanulóknak a pedagógiai követelmények szerinti felszólítására. Az iskolai dolgozatoknak és azok javításának tulajdonít még az eddigieknél nagyobb szerepet, főleg az íráskészség fejlesztése céljából.30 c) A kései felvilágosodás korának reformtörekvései közül a két „Ordo Studiorum”-ot csak megemlítjük, hiszen a kollégium fejlődése szemszögéből ezeknél is fontosabb a „Ratio Institutionis”, melyet „álmosdi Ratio”-ként is emleget a vonatkozó szakirodalom.31 1804-ben ugyanis a Tiszántúli Református Egyházkerület ún. Literaria Deputatiója Álmosdon készítette el a Ratio Institutionist, melyet Budai Ézsaiás professzor, a bizottság tagja saját kezűleg írt le a tanári kar jegyzőkönyvébe.323 Ennek a reformtantervnek regionális jelentősége van, amennyiben a művelődési anyag érvényességét kiterjeszti a kollégium hatáskörében működő tiszántúli régió partikuláris iskoláira: „Princípiumul lévén, hogy a Tudományok Rendinek olyannak kell lenni, mely az egész Ven. Superintendentiában lévő oskolákra, ahol és a mennyire lehet kiterjedhessenek; és amely szerint minden tanuló Szüleinek, Tutorának, vagy magának is célja és szándéka szerint jó móddal készítődhessék: a Tanítani valók, kezdvén a legalsó oskolán .. .’,33 stb. Ez az alapelv kifejezésre jutattja ugyanakkor azt a ki nem mondott törekvését is a hazai református iskolakultúrának, hogy az első Ratio Educationis egységesítő tanulmányi struktúrájával szemben — valamint a készülő második Ratio ellenében is — a sajátosat, a nemzeti jelleget képviseli. Ebben a vonatkozásban az 1804. évi tantervi reformjavaslat hasonló szerepet játszik Az 1806-os Ratióval szemben, mint az 1770. évi Methodus az 1777-es Ratio kivédése kapcsán. Mire a két Ratio megjelenik, a debreceni kollégiumnak mind 29 Dombi Márton: Csokonai V. Mihály élete. Pest, 1817. 15. o. "Debrecen története. 2. köt. (Szerk.: Rácz István) 457. o. 31 Mészáros István: A magyar nevelés története 1790—1849. 92. o. 32 Tekintettel arra, hogy a Ratio Institutionisnak a Budai Ézsaiás által a tanári jegyzőkönyvben leírt változata az eredeti, ezt használjuk forrásul. Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára. Curatoratus et Professoratus Illusztris Collegii Helv. Confessione Adjectorum Debrecinensis 1804—1831. II. 1. d. 40—55. o. 33TREL. Curatoratus et Professoratus Illustris Collegii... 41. о.