Pedagógusok Lapja, 1960 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1. szám
BOTH BÉLA: Hűséges, bátor elvtársunk távozott harcostársaink sorából, Both Béla, az igaz ember, a jó kommunista. Elméletileg tudományosan képzett, hivatott pedagógus hagyott itt minket, akit a nép iránti szeretete, munkavágya, hivatástudata vezetett a nevelői pályára, s akaratereje és rendíthetetlensége még akkor is ott tartott, midőn meg nem értésben, sőt üldöztetésben volt része. 1005-ben, alig húszéves korában indult el a pedagógus pályán, nagy eszméktől lelkesülten, szivében nemes eszményekkel, alkotó energiával. A kis erdélyi faluból, Lapádról Maroshévízre vezette sorsa, majd Marosvásárhely tanítógyűlésein ébresztette, serkentette, tudatosította tanító társaiban a szocializmus nagyszerű eszméit. Itt kapcsolódott be a munkásmozgalomba, itt állt be az új világ szervezett harcosainak sorába. Innen 1916- ban, a háború vérzivatarában átmenetileg Fegyvernekre került, de úgy érezte, hogy az ő helye a főváros munkáslakta környékén van. Pestszentlőrincre ment hát tanítani, tanított is egy ideig. Ám »felforgató« eszméi miatt az állami iskolák kapui csakhamar bezárultak előtte. Ekkor a szakszervezetekben, munkáskörökben tartotta tanfolyamait, szemináriumait, szociológiai előadásait. 1919-ben egyik szervezője és vezetője volt a Magyarországi Tanítók Szakszervezetének. Később, az ellenforradalom sötét éveiben a Vörös Segélynek végzett munkájával sok forradalmár tanárt és tanítót kapcsolt a párthoz, akik felismerték, hogy a nevelésügy előrehaladását, a tudományok és az emberi alkotó munka életrekeltését csakis új, igazságos, ésszerű haladó társadalom biztosíthatja. Nem csoda hát, hogy tanítói állásából 1922-ben felfüggesztették, majd belistázték. A határozat így szólt róla: »Magyarországon, aki szocialista elveket vall, tanító nem lehet!« Noha gyenge fizikuma nehezen bírta a rendőrség meg-megújuló zaklatásait, a vizsgálati fogságot, az egész itt uralkodó börtönszellemet, kiszabadulása után sem lankadt egy percre sem. Más módszerekkel tevékenykedett, fáradhatatlanul tanította mindazokat, akik körülötte voltak. Bár a tanítói pályától idegen területre, tisztviselői munkakörbe kényszerítették, mégsem szakadt el a pedagógusok nagy családjától. 1943-ban a kommunista párt befolgására létrehozott értelmiségi mozgalomban rövidesen vezetőségi tagja lett a pedagógusok csoportjának. A felszabadulás után a kommunista párt építésében, a budai terület gazdasági, kulturális életének szervezésében tevékenykedett. Nagyszerű pártmunkás volt. Okos, türelmes, harcos nevelő, fáradhatatlan, igazi kommunista. 1957- ben a pedagógusok országos küldött közgyűlése a szakszervezet központi vezetőségének és elnökségének tagjává választotta, s e testületek tagja volt nemrég bekövetkezett haláláig. Fáj a búcsúzás, fáj, hogy elmentél tőlünk. A te emberi szíved többé már nem dobban, két dolgos kezed megpihent. De mi, akik együtt dolgoztunk veled, jó barátunk, igaz elvtársunk, folytatjuk életművedet, felneveljük a fiatal nemzedéket a jövő számára, annak a társadalomnak a számára, amelyet egész életeddel szolgáltál, a szocializmus számára. Szilágyi Gyula Csodálatos volt...! Ó, nem a háború, amely Szolnokon is végiggázolt vaspatájával, s a föld színével tette egyenlővé a vasútállomás környékét, a kolóniát, a Liget utcát, s amelyre még következett a két hetes nyilas farsang, a pánikkeltő vég: meneküljön, ki merre lát, a pattogó parancs a város kiürítésére. Bizony, alig három-négy ezer ember maradt a városban a negyvenezerből, midőn bevonultak a második ukrán front katonái. Nem a harc volt csodálatos, hanem az, ami a felszabadulás pillanatában kezdődött. Az eszmélés a szörnyű lidércnyomás alól, a tennivalók felismerése, a messzenéző munka megkezdése. Csodálatos volt a szabadság levegője, a lehetőség, amelyet a Vörös Hadseregtől történelmi ajándékként kaptunk, az az új, amely a régi rendszer romhalmaza fölött csírázott. * A szovjet városparancsnok, Novikov őrnagy, kemény, mérges ember volt. — Miért nem járnak itt a gyerekek iskolába? — kérdezte, s összevonta szemöldökét. — A gyerekeknek háborúban is tanulniuk kell. S még javában tartott a háború, a szovjet csapatok még kemény harcokban törtek Berlin felé, amikor december elején — nagyrészt Novikov segítségével — megnyitottuk 11 szolnoki iskolát. -fó Tízen, ha összegyűltünk a városháza egyik szobájában. Polányi Jolán óvónő, Kováchné Blaskó Juliska, Eördögh Lujza tanítónők, Valent István, Winter András, Vörös István gimnáziumi tanárok, jómagam s még néhányan. Megalakítottuk a pedagógus szakszervezetet, kijelöltük az iskolahelyiségeket. A kereskedelmi iskola és a polgári fiúiskola épülete romhalmaz volt, a többi iskolaépület kórház meg laktanya, ott nyitottunk hat iskolát, ahol lehetett. Az »Egyesített Szolnoki Középiskolát a Gazdák Biztosító Intézetének székházában, az elemi iskoláidat a tanító lakásában meg egy szomszédos elhagyott házban. Egyszeriben megváltozott a szolnoki utcák képe. A rideg, sáros utcákon kilenc óra tájt megjelentek a diákok. A roppant szovjet hadi gépezet nyugatra tört, végeláthatatlan oszlopok özönlöttek előre, s a közlekedést irányító mosolygós arcú szovjet katonalány felemelte tárcsáját, és megállította az áradatot, hogy egyegy elemista átmehessen az utca túlsó oldalára. Hálásak is voltak a kis elemisták: karácsonykor a kórházban felkeresték a sebesülteket, Kóbor Antal tanította be nekik oroszul a Katyusát — azt énekelték el, ráadásul pedig a Mennyből az angyalt. Voltak persze károgó vészmadarak is: ne engedjük az utcára a gyerekeket, mert elüti őket a tank, ne gyűjtsük őket egy helyre az iskolában, mert becsaphat egy német bomba. Azt is mondták, most háború és nemzeti gyász van... Nem hallgattunk rájuk. A gyorsan megalakított MADISZ már december közepén tánccal egybekötött műsoros délutánt rendezett a KÁLOT üres helyiségében — méghozzá óriási sikerrel.Az első napok az iskolák berendezésével teltek el: a tanár, a diák, a szovjet katona, a szülő, a civil egyaránt hordta a padokat, az asztalokat, a táblákat. Aztán megkezdődött a tanítás. Jól emlékeztem még a forradalomra, 1918-ra, 1919-re, akkoriban voltam középiskolás. Szememben akkor a legmeghökkentőbb változás az volt, hogy az addig szürke tanár-gubákból színes, csapongó lepkék lettek. Azokban a csodás hónapokban nem a kényszerűt, a meguntat tanították, hanem azt, ami a szívükhöz legközelebb állott, az újat, a csakazértis mást. Az öreg könyvvitel tanárról például azt hittük, hogy érdeklődési köre nem terjed túl azon a főkönyvi számlán, amelyre gyöngybetűkkel ráírtuk: »Áru a méta Schlézinger és Társával, Makó« —s ez a tanár Hugo Victor »Forradalom és császárság« című művét hozta be az órára, és ebből olvasott fel. A másik, egy kiugrott pap, az atom titkának magyarázásával a materialista ábécére kezdett oktatni. Nagyot néztünk a magyar órán is: Apponyi Albert Széchenyi-emlékbeszéde következett volna, s a tanár ehelyett Ady forradalmi verseiből szavalt el egy csokorra valót. Ilyesféle történt 1944-ben is, a tanítás első heteiben. Az »Egyesített Középiskolában« egy osztálynyi volt a gimnázium, egy osztálynyi a kereskedelmi iskola. Volt már órarend, de nem volt tanítási terv. A tanárok az időszerűről, az ideiglenes kormány megalakulásáról, a készülő földreformról, a világháború végső szakaszáról beszéltek. Volt olyan óra, amelyet egetverő éljenzés és taps fejezett be. * Decemberben kineveztek a vármegye tanügyi vezetőjévé. Ilyen állást sem előtte, sem utána nem ismert az iskolaszervezet. Én komolyan vettem. A párt állt mögöttem, s ez lebírhatatlan erőt adott. Az első rendelettel a vármegye területén eltöröltük az iskolai levente-gyakorlatokat, s megtiltottuk egy sereg tankönyv használatát. Nem volt postaforgalom, a hivatalos leveleket az országúti útkaparók adták kézről kézre. Ma sem tudom, eljutottak-e mindenüvé a vármegyében az első rendeletek. Az ördög akkor sem aludt. A decemberi ideiglenes kormányban Teleki gróf volt a kultuszminiszter. Egyeseknek nagyon nem tetszhetett az, amit az iskolák demokratizálása terén csináltunk, s kezük messzire ért. Egy szép napon leirat érkezett: a miniszter köszöni buzgó fáradozásaimat, felment a tanügyi vezetői tisztség alól, s kinevezi vármegyei tanfelügyelőnek — a Horthykorszak volt tanfelügyelőjét. A vármegyei Nemzeti Bizottság foglalkozott az üggyel, a miniszteri rendeletét illő tisztelettel »ad acta« tette, s a végrehajtását megtiltotta. Ez kétszer-háromszor megismétlődött. Azt talán mondanom sem kell, hogy a vármegyei tanügy vezetéséért egy fillér sem járt. 1944 szeptemberében kaptam utoljára tanári fizetést, és 1945 márciusában kaptunk először. 1945 áprilisában—májusában végre találtunk megfelelő embert, Horváth Ferenc személyében, ő lett ekkor a vármegye tanfelügyelője. A középiskolák akkor már javában működtek Juhász Géza tankerületi főigazgató irányításával. Működött a szakszervezetünk is. Mégpedig az elsők között az országban. Kissé másként festett, mint ma, de azért szakszervezet volt. Minden héten összegyűltek a szolnoki pedagógusok, pontosan öt órára, előbb az úrikaszinó nagytermében, később a polgári leányiskolában. Fél ötkor már ott voltak a legaktívabbak, beszélgettek a végzett munkáról, a másnapi feladatokról, azt ezt hallottam, azt hallottaméról. Ma úgy mondanánk: vezetőségi ülést tartottunk. A heti összejövetel 15 —20 perces előadással kezdődött. A legváltozatosabb témák kerültek sorra: a Magyar Kommunista Párt programja, Hitler jelleme, az értéktöbblet keletkezése, a földreform rendelkezései, a jeansi világkép, aztán az, hogy betűket vagy szavakat tanítsunk-e az első osztályban és a többi. Utánuk parázs vita következett. Az effélét hívják ma a tagság ideológiai, politikai, szakmai továbbképzésének. Aztán jöttek a panaszok, a sérelmek, a tanácsok, az ötletek, és — végül, de nem utoljára — az anyagi ügyek, az expedíciók szervezése, hogy miként hozzunk krumplit a Nyírségből, lisztet Kisújszállásról, gumitalpú bakancsot a pesti központból. Szóval — ahogy ma mondanánk — foglalkoztunk a tagság anyagi érdekvédelmével is... * Hosszúra nyúlik, ha öreg pedagógusok visszaemlékezésbe kezdenek. Milyen sok szép dolog történt a felszabadulás utáni életünkben! Mégis — alighanem a felszabadulás utáni fél év volt a legszebb... Csodálatos volt...! Vidor Győző kiváló tanár, az I. ker. Hunfalvy János közg. technikum igazgatója 2 Pedagógusok Lapja Hosszúpályiban is mazad a fal. Bizony, már későre jár, midőn Strebelovszky Lajossal, szakszervezetünk Hajdú megyei bizottságának elnökével beszélni tudunk. Épphogy hazaérkezett. Legszívesebben azt mondanék: egyenest a frontról. Mert küzdelem folyik ott, ahol mostanában Strebelovszky Lajos, a megyei bizottság többi tagjával együtt napról napra megfordul. Persze, mint minden hasonlat, ez is sántít: akik itt, ezen a fronton mérik össze erejüket, nem ellenségek, hanem barátok, s nem is gyilkos fegyverekkel vívják itt a harcot, hanem őszinte, becsületes szóval. Sokszor éjszakába nyúló beszélgetések csatáznak ezen a fronton, amelyekben az új birkózik a régivel, a gazdagabb, szebb, közös munka eszméje a verítékes egyéni küszködés begyökerezett megszokásával. A képes beszédet a tények nyelvére fordítva, Hajdú-Bihar megyében is teljes lendülettel folyik a tsz-szervezés. A szakszervezetek megyei tanácsa három községet vállalt: Vértest, Hosszúpályit és Hajdúbagost. Amikor Strebelovszky Lajossal találkoztunk, éppen Hosszúpályiból jött meg. A jól végzett munka fáradtsága érzik a hangján, ahogy élményeit pár szóval rögzíti: — Az elmúlt tavasszal harminchárom falu alakult át termelőszövetkezeti községgé a megyében. Most ősszel és a tél folyamán újabb községek tértek át a szocialista mezőgazdaság útjára. Hosszúpályiban is megmozdult a föld, hogy a sok egyéni parcella eggyé forrjon. Gyári munkások, szakszervezeti funkcionáriusok, helybeli pedagógusok segítenek most ebben, vitatkoznak, okos, jó szót váltanak a falubeliekkel. A lakosság jelentős része summás vagy gazdasági cseléd volt 1945 előtt. A felszabadulás után kapott föld évszázados vágyaik teljesülését jelentette. A kormány megértő gazdasági politikája következtében az utóbbi években olyan jó dolguk lett, amilyenről korábban még csak nem is álmodtak. Kell hát a meggyőző, világos szó, amely az »enyémhez« való görcsös ragaszkodással szemben diadalra tudja juttatni a »mienk« nagyobb, szebb gazdagságát. A nap nap után elért eredmények azt bizonyítják, hogy egyet tudunk érteni. Az érvek között persze ott szerepel a már megalakult tsz-ek eredményes gazdálkodása is, no meg az olyan tényező, mint a község most fölépült négytantermes, emeletes, gazdagon fölszerelt iskolája, amelyet januárban már át is adnak rendeltetésének. Jómagam annak is nagy hasznát látom, hogy éveken át voltam tanyasi pedagógus, és így egy nyelven tudok beszélni a falu népével. Remélem, hogy néhány hét múlva Hosszúpályi szélén is táblát cserélnek, s az új táblán már ez a felírás büszkélkedik majd. Hosszúpályi termelőszövetkezeti község. _j _s Debreceni hírek JÓL SIKERÜLT TANYA-NAPOKAT rendeztek az elmúlt hónapban a Debrecenhez tartozó tanyai iskolákban. Az egésznapos programban a többi között előadások, szemléltető kiállítások, irodalmi műsoros estek szolgálták a tanyai lakosság művelődését és szórakoztatását. * A MACSI ISKOLA különösen eredményes tevékenységet fejt ki a helybeli TSZ támogatására. Az iskolának magának is van egy ifjúsági termelőszövetkezete. A tanulók 7—8 hold földön gazdálkodnak, az év végén , zárszámadást készítenek, s a jövedelmet közös célokra fordítják. A munkát Kádár Sándor igazgató irányítja. * A BÉKE UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA történelmi szakköre Szamosújvári Sándor tanár vezetésével fölkutatja a város történelmi nevezetességű házait, és ezeket emléktáblával jelöli meg. Eddig több mint 20 emléktáblát állítottak. Az iskolában kis történeti múzeumot rendeztek be. * A SZAKSZERVEZET VÁROSI BIZOTTSÁGA megállapodott a debreceni üzemekkel, hogy mikor melyik üzem hajlandó fogadni egyegy iskola diákjait a műszaki gyakorlatot vezető pedagógusokkal együtt. A látogatások lebonyolítása után, előreláthatóan februárban ankéten tárgyalják meg a gyakorlati foglalkozások problémáit. * EGY EGÉSZ VAGON makkot gyűjtöttek a debreceni úttörők a Nagyerdő kipusztult fáinak pótlására. Egy jól dolgozó csúrsvizsgáló bizottság Biztos lehet-e a tagság abban, hogy befizetett tagdíjait megnyugtatóan kezelik és valóban az érdekeinek megfelelően használják fel. Ezt vizsgáltuk Püspökladányban a járási bizottságnál. Azaz nem is kellett nagyon vizsgálni, mert a kérdésekre megfontolt, részletes és alapos válaszokat kaptunk Bartók Lászlótól, a számvizsgáló bizottság elnökétől. A helyi számvizsgáló bizottságnak ugyanis az a feladata, hogy a tagságnak vagy bárki másnak ilyenfajta kérdéseire választ adjon. Az itteniek pedig tudnak is válaszolni, mert munkájukat nem tehernek, hanem szívügyüknek tekintik. S ezt az egész járásban tudják róluk. Minduntalan ezt hallottuk felőlük, nemcsak Pápai Sándortól, a járási szakszervezeti bizottság titkárétól, hanem a bizottság többi tagjától és a pedagógusoktól is. Hogyan, milyen módszerekkel dolgozik hát a számvizsgáló bizottság?— tesszük fel a szokványos kérdést. Először csak rövid, szerény választ kapunk: »Semmi különöset nem csinálunk.« Kiderül azonban, hogy ez a »semmi különös« nagyon is sokat jelent. A járási bizottság gazdasági eredményei jelentősek. A járásban a szakszervezeti tagok száma 486 , és a rendszeresen tagdíjat fizetők száma hónapok óta szintén 486. Anyagi erőforrásaik emelkedtek, és ez fokozottabb kulturális, sport, szociális juttatásokat is lehetővé tett. Könyvtárállományuk már csaknem ezer kötet. Idén különösen az ideológiai oktatás segítéséhez szükséges könyveket szerezték be. A könyvállományból rendszeresen juttatnak a járási székhelytől távolabb eső iskoláknak is. A bizottsághoz, ugyanis 13 iskola tartozik, és ebből csak négy van Püspökladányban. Könyveik megfelelő tárolására idén 2600 forintért könyvszekrényt vásároltak. A két mosógép és a két porszívógép is kevésnek bizonyul már, hiszen a gépeket Püspökladányon kívül már nemcsak Báránd és Kaba igényli, hanem sárudvari és nádudvari pedagógusok is. Az üdülés 1959 nyarán is sok pénzét vitte el a bizottságnak• a SZOT beutalójegyekenkívül jó néhány tagot részesítettek önköltséges vagy turista üdültetésben a Balaton mellett és a Mátrában. A járási bizottság sokrétű gazdasági tevékenységének legfőbb őre a számvizsgáló bizottság. Már a költségvetés öszszeállítása idején ott vannak, hiszen akkor kell számba venni az igényeket és a lehetőségeket, s nagy szükség van a kettőnek okos egyeztetésére. A számvizsgáló bizottságnak — elsősorban ellenőrzései, a pedagógusokkal való megbeszélései nyomán — mindig van mindenhez javaslata. A múlt évben például javaslatukra iktatták a költségvetésbe a vagyontárgyak felújítására szolgáló összeget. Egyébként a vagyontárgyak meglétének, kezelésük módjának vizsgálatát fő feladatuknak tartják. Klubszobája, sajnos, nincsen a bizottságnak, így a vagyontárgyakat egyegy iskolában tartják. Ám állandó figyelemmel kísérik, hogy őrzésük biztosítva van-e, ki használja őket, nehogy — így mondják — bárki azt lássa, hogy a szakszervezet vagyontárgyait csoki-szalméjaként kezelik. A pénzvagyont is rendszeresen ellenőrzik, sokszor váratlan, meglepetésszerű módon. Ennek a gazdasági felelős is hasznát látja: a püspökladányi járásban még sohasem volt sem hiány, sem többlet. S végezetül hiba volna elhallgatnunk a számvizsgáló bizottságnak azt a nem lebecsülendő érdemét, hogy tagjai nemcsak a gazdálkodás terén veszik ki a részüket a szakszervezet gondjaiból, bajaiból és terveiből, hanem a többi munkaterületeken is. Nyugodtak lehetnek a püspökladányaiak, a pénzügyeknek gondos vizsgálókat választottak. Dr. Szigetvári Dénes Lengyel pedagógusok népes csoportja töltötte Magyarországon a téli szünidőt. Az új esztendőt szakszervezetünk székházában, magyar kollégáik társaságában köszöntötték. Több napon át ismerkedtek fővárosunk nevezetességeivel, oktatásügyünkkel, iskoláinkkal, s megfordultak Veszprém megyében is, ahol a küldöttség egyik vezetője, Helena Witkowska külön is kiemelte, milyen sok tanulsággal szolgált számukra a megyében széleskörűen megszervezett politechnikai oktatás. Aurét? Baráti beszélgetés! Annak idején általános iskolánkban rendkívül nagy volt az érdeklődés a párt művelődéspolitikájának irányelvei iránt. Iskolai pártszervezetünk meghívta KukucskaJánost, a megyei pártbizottság titkárát, hogy adjon elvi és gyakorlati útmutatást a határozat végrehajtására. Azóta eltelt egy év. Most újra meghívtuk Kukucska elvtársat, hogy ankétünkön vele együtt értékelhessük egész évi munkánk eredményeit és fogyatékosságait. Az ankét voltaképpen nem is »ankét«, hanem pezsgő és eleven baráti beszélgetés volt. Kukucska elvtárs a korábban beadottt konzultációs kérdések alapján minden problémánkra megnyugtató és kielégítő magyarázatot adott. A kérdések és felszólalások az irányelvekkel összefüggő sok területet érintettek. Több nevelő soknak találta az ideológiai továbbképzés anyagát. Mások szóvá tették a község iparosításának dolgát és a tájjellegű növények termesztésének problémáit. A tantestület egységesen állást foglalt a termelőszövetkezetek fejlesztése mellett, és részt is vállalt a felvilágosító és szervező munkából. Dr. Trauer Hubertné Szikszó, általános iskola