Pedagógusok Lapja, 1960 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

BOTH BÉLA: Hűséges, bátor elvtársunk távozott harcostársaink sorából, Both Béla, az igaz ember, a jó kommunista. Elméletileg tudományosan képzett, hivatott pedagógus ha­gyott itt minket, akit a nép iránti szeretete, munkavágya, hivatástudata vezetett a neve­lői pályára, s akaratereje és rendí­thetetlensége még akkor is ott tartott, midőn meg nem értésben, sőt üldöztetésben volt része. 1005-ben, alig húszéves korá­ban indult el a pedagógus pá­lyán, nagy eszméktől lelkesül­ten, szivében nemes eszmé­nyekkel, alkotó energiával. A kis erdélyi faluból, Lapádról Maroshévízre vezette sorsa, majd Marosvásárhely tanító­gyűlésein ébresztette, serken­tette, tudatosította tanító tár­saiban a szocializmus nagysze­rű eszméit. Itt kapcsolódott be a munkásmozgalomba, itt állt be az új világ szervezett har­cosainak sorába. Innen 1916- ban, a háború vérzivatarában átmenetileg Fegyvernekre ke­rült, de úgy érezte, hogy az ő helye a főváros munkáslakta környékén van. Pestszentlő­­rincre ment hát tanítani, taní­tott is egy ideig. Ám »felfor­gató« eszméi miatt az állami iskolák kapui csakhamar be­zárultak előtte. Ekkor a szak­szervezetekben, munkáskörök­ben tartotta tanfolyamait, sze­mináriumait, szociológiai elő­adásait. 1919-ben egyik szervezője és vezetője volt a Magyarországi Tanítók Szakszervezetének. Később, az ellenforradalom sötét éveiben a Vörös Segély­nek végzett munkájával sok forradalmár tanárt és tanítót kapcsolt a párthoz, akik felis­merték, hogy a nevelésügy elő­rehaladását, a tudományok és az emberi alkotó munka élet­­rekeltését csakis új, igazságos, ésszerű haladó társadalom biz­tosíthatja. Nem csoda hát, hogy tanítói állásából 1922-ben felfüggesztették, majd belistáz­­ték. A határozat így szólt róla: »Magyarországon, aki szocia­lista elveket vall, tanító nem lehet!« Noha gyenge fizikuma nehezen bírta a rendőrség meg-megújuló zaklatásait, a vizsgálati fogságot, az egész itt uralkodó börtönszellemet, ki­­szabadulása után sem lankadt egy percre sem. Más módsze­rekkel tevékenykedett, fárad­hatatlanul tanította mindazo­kat, akik körülötte voltak. Bár a tanítói pályától idegen terü­letre, tisztviselői munkakörbe kényszerítették, mégsem sza­kadt el a pedagógusok nagy családjától. 1943-ban a kom­munista párt befolgására létre­hozott értelmiségi mozgalom­ban rövidesen vezetőségi tagja lett a pedagógusok csoportjá­nak. A felszabadulás után a kommunista párt építésében, a budai terület gazdasági, kultu­rális életének szervezésében tevékenykedett. Nagyszerű pártmunkás volt. Okos, türel­mes, harcos nevelő, fáradhatat­lan, igazi kommunista. 1957- ben a pedagógusok országos küldött közgyűlése a szakszer­vezet központi vezetőségének és elnökségének tagjává válasz­totta, s e testületek tagja volt nemrég bekövetkezett haláláig. Fáj a búcsúzás, fáj, hogy el­mentél tőlünk. A te emberi szíved többé már nem dobban, két dolgos kezed megpihent. De mi, akik együtt dolgoztunk veled, jó barátunk, igaz elvtár­sunk, folytatjuk életművedet, felneveljük a fiatal nemzedé­ket a jövő számára, annak a társadalomnak a számára, amelyet egész életeddel szolgál­tál, a szocializmus számára. Szilágyi Gyula Csodálatos volt...! Ó, nem a h­áború, amely Szolnokon is végiggázolt vas­patájával, s a föld színével tette egyenlővé a vasútállomás környékét, a kolóniát, a Liget utcát, s amelyre még követke­zett a két hetes nyilas farsang, a pánikkeltő vég: meneküljön, ki merre lát, a pattogó parancs a város kiürítésére. Bizony, alig három-négy ezer ember maradt a városban a negyven­ezerből, midőn bevonultak a második ukrán front katonái. Nem a harc volt csodálatos, hanem az, ami a felszabadulás pillanatában kezdődött. Az eszmélés a szörnyű lidércnyo­más alól, a tennivalók felisme­rése, a messzenéző munka meg­kezdése. Csodálatos volt a sza­badság levegője, a lehetőség, amelyet a Vörös Hadseregtől történelmi ajándékként kap­tunk, az az új, amely a régi rendszer romhalmaza fölött csí­rázott. * A szovjet városparancsnok, Novikov őrnagy, kemény, mér­ges ember volt. — Miért nem járnak itt a gyerekek iskolába? — kérdezte, s összevonta szemöldökét. — A gyerekeknek háborúban is tanulniuk kell. S még javában tartott a há­ború, a szovjet csapatok még kemény harcokban törtek Ber­lin felé, amikor december ele­jén — nagyrészt Novikov se­gítségével — megnyitottuk 11 szolnoki iskolát. -fó Tízen, ha összegyűltünk a vá­rosháza egyik szobájában. Po­­lányi Jolán óvónő, Kováchné Blaskó Juliska, Eördögh Lujza tanítónők, Valent István, Win­ter András, Vörös István gim­náziumi tanárok, jómagam s még néhányan. Megalakítottuk a pedagógus szakszervezetet, kijelöltük az iskolahelyisége­ket. A kereskedelmi iskola és a polgári fiúiskola épülete romhalmaz volt, a többi is­kolaépület kórház meg lakta­nya, ott nyitottunk hat isko­lát, ahol lehetett. Az »Egyesí­tett Szolnoki Középiskolát­ a Gazdák Biztosító Intézetének székházában, az elemi iskolá­idat a tanító lakásában meg egy szomszédos elhagyott házban. Egyszeriben megváltozott a szolnoki utcák képe. A rideg, sáros utcákon kilenc óra tájt megjelentek a diákok. A rop­pant szovjet hadi gépezet nyu­gatra tört, végeláthatatlan osz­lopok özönlöttek előre, s a közlekedést irányító mosoly­gós arcú szovjet katonalány felemelte tárcsáját, és megál­lította az áradatot, hogy egy­­egy elemista átmehessen az utca túlsó oldalára. Hálásak is voltak a kis elemisták: kará­csonykor a kórházban felke­resték a sebesülteket, Kóbor Antal tanította be nekik oro­szul a Katyusát — azt éne­kelték el, ráadásul pedig a Mennyből az angyalt. Voltak persze károgó vész­madarak is: ne engedjük az utcára a gyerekeket, mert el­üti őket a tank, ne gyűjtsük őket egy helyre az iskolában, mert becsaphat egy német bomba. Azt is mondták, most háború és nemzeti gyász van... Nem hallgattunk rájuk. A gyorsan megalakított MADISZ már december köze­pén tánccal egybekötött műso­ros délutánt rendezett a KÁLOT üres helyiségében — méghozzá óriási sikerrel.­­­Az első napok az iskolák berendezésével teltek el: a ta­nár, a diák, a szovjet katona, a szülő, a civil egyaránt hord­ta a padokat, az asztalokat, a táblákat. Aztán megkezdődött a tanítás. Jól emlékeztem még a forra­dalomra, 1918-ra, 1919-re, ak­koriban voltam középiskolás. Szememben akkor a legmeg­­hökkentőbb változás az volt, hogy az addig szürke tanár-gu­bákból színes, csapongó lepkék lettek. Azokban a csodás hóna­pokban nem a kényszerűt, a meguntat tanították, hanem azt, ami a szívükhöz legköze­lebb állott, az újat, a csakazért­­is mást. Az öreg könyvvitel tanárról például azt hittük, hogy érdeklődési köre nem terjed túl azon a főkönyvi számlán, amelyre gyöngybe­tűkkel ráírtuk: »Áru a méta Schlézinger és Társával, Ma­kó« —­s ez a tanár Hugo Vic­tor »Forradalom és császárság« című művét hozta be az órá­ra, és ebből olvasott fel. A má­sik, egy kiugrott pap, az atom titkának magyarázásával a materialista ábécére kezdett oktatni. Nagyot néztünk a ma­gyar órán is: Apponyi Albert Széchenyi-emlékbeszéde követ­kezett volna, s a tanár ehe­lyett Ady forradalmi versei­ből szavalt el egy csokorra va­lót. Ilyesféle történt 1944-ben is, a tanítás első heteiben. Az »Egyesített Középiskolában« egy osztálynyi volt a gimná­zium, egy osztálynyi a keres­kedelmi iskola. Volt már óra­rend, de nem volt tanítási terv. A tanárok az időszerűről, az ideiglenes kormány meg­alakulásáról, a készülő földre­formról, a világháború végső szakaszáról beszéltek. Volt olyan óra, amelyet egetverő él­jenzés és taps fejezett be. * Decemberben kineveztek a vármegye tanügyi vezetőjévé. Ilyen állást sem előtte, sem utána nem ismert az iskola­szervezet. Én k­omolyan vet­tem. A párt állt mögöttem, s ez lebírhatatlan erőt adott. Az első rendelettel a vármegye területén eltöröltük az iskolai levente-gyakorlatokat, s meg­tiltottuk egy sereg tankönyv használatát. Nem volt posta­forgalom, a hivatalos leveleket az országúti útkaparók adták kézről kézre. Ma sem tudom, eljutottak-e mindenüvé a vár­megyében az első rendeletek. Az ördög akkor sem aludt. A decemberi ideiglenes kor­mányban Teleki gróf volt a kultuszminiszter. Egyeseknek nagyon nem tetszhetett az, amit az iskolák demokratizálá­sa terén csináltunk, s kezük messzire ért. Egy szép napon leirat érkezett: a miniszter kö­szöni buzgó fáradozásaimat, felment a tanügyi vezetői tiszt­ség alól, s kinevezi vármegyei tanfelügyelőnek — a Horthy­­korszak volt tanfelügyelőjét. A vármegyei Nemzeti Bizott­ság foglalkozott az üggyel, a miniszteri rendeletét illő­ tisz­telettel »ad acta« tette, s a végrehajtását megtiltotta. Ez kétszer-háromszor megismétlő­dött. Azt talán mondanom sem kell, hogy a vármegyei tan­ügy vezetéséért egy fillér sem járt. 1944 szeptemberében kap­tam utoljára tanári fize­tést, és 1945 márciusában kap­tunk először. 1945 áprilisában—májusában végre találtunk megfelelő em­bert, Horváth Ferenc szemé­lyében, ő lett ekkor a várme­gye tanfelügyelője. A középis­kolák akkor már javában mű­ködtek Juhász Géza tankerü­leti főigazgató irányításával. Működött a szakszerveze­tünk is. Mégpedig az elsők kö­zött az országban. Kissé más­ként festett, mint ma, de azért szakszervezet volt. Minden héten összegyűltek a szolnoki pedagógusok, ponto­san öt órára, előbb az úrika­szinó nagytermében, később a polgári leányiskolában. Fél öt­kor már ott voltak a legaktí­vabbak, beszélgettek a végzett munkáról, a másnapi felada­tokról, az­t ezt hallottam, azt hallottaméról. Ma úgy mon­danánk: vezetőségi ülést tar­tottunk. A heti összejövetel 15 —20 perces előadással kezdő­dött. A legváltozatosabb témák kerültek sorra: a Magyar Kommunista Párt programja, Hitler jelleme, az értéktöbblet keletkezése, a földreform ren­delkezései, a jeansi világkép, aztán az, hogy betűket vagy szavakat tanítsunk-e az első osztályban és a többi. Utánuk parázs vita következett. Az effélét hívják ma a tagság ideológiai, politikai, szakmai továbbképzésének. Aztán jöt­tek a panaszok, a sérelmek, a tanácsok, az ötletek, és — végül, de nem utoljára — az anyagi ügyek, az expedíciók szerve­zése, hogy miként hozzunk krumplit a Nyírségből, lisztet Kisújszállásról, gumitalpú ba­kancsot a pesti központból. Szóval — ahogy ma monda­nánk — foglalkoztunk a tag­ság anyagi érdekvédelmével is... * Hosszúra nyúlik, ha öreg pe­dagógusok visszaemlékezésbe kezdenek. Milyen sok szép do­log történt a felszabadulás utá­ni életünkben! Mégis — alig­hanem a felszabadulás utáni fél év volt a legszebb... Csodálatos volt...! Vidor Győző kiváló tanár, az I. ker. Hunfalvy János közg. technikum igazgatója 2 Pedagógusok Lapja Hosszúpályiban is mazad a fal. Bizony, már későre jár, mi­dőn Strebelovszky Lajossal, szakszervezetünk Hajdú me­gyei bizottságának elnökével beszélni tudunk. Épphogy ha­zaérkezett. Legszívesebben azt mondanék: egyenest a front­ról. Mert küzdelem folyik ott, ahol mostanában Strebelovszky Lajos, a megyei bizottság töb­bi tagjával együtt napról nap­ra megfordul. Persze, mint minden hasonlat, ez is sántít: akik itt, ezen a fronton mérik össze erejüket, nem ellenségek, hanem barátok, s nem is gyil­kos fegyverekkel vívják itt a harcot, hanem őszinte, becsüle­tes szóval. Sokszor éjszakába nyúló beszélgetések csat­áznak ezen a fronton, amelyekben az új birkózik a régivel, a gazda­gabb, szebb, közös munka esz­méje a verítékes egyéni küsz­ködés begyökerezett megszoká­sával. A képes beszédet a tények nyelvére fordítva, Hajdú-Bi­­har megyében is teljes lendü­lettel folyik a tsz-szervezés. A szakszervezetek megyei taná­csa három községet vállalt: Vértest, Hosszúpályit és Haj­­dúbagost. Amikor Strebe­lovszky Lajossal találkoztunk, éppen Hosszúpályiból jött meg. A jól végzett munka fáradt­sága érzik a hangján, ahogy élményeit pár szóval rögzíti: — Az elmúlt tavasszal har­minchárom falu alakult át ter­melőszövetkezeti községgé a megyében. Most ősszel és a tél folyamán újabb községek tér­tek át a szocialista mezőgazda­ság útjára. Hosszúpályiban is megmozdult a föld, hogy a sok egyéni parcella eggyé forr­jon. Gyári munkások, szak­­szervezeti funkcionáriusok, helybeli pedagógusok segíte­nek most ebben, vitatkoznak, okos, jó szót váltanak a falu­beliekkel. A lakosság jelentős része summás vagy gazdasági cseléd volt 1945 előtt. A fel­­szabadulás után kapott föld évszázados vágyaik teljesülését jelentette. A kormány meg­értő gazdasági politikája kö­vetkeztében az utóbbi években olyan jó dolguk lett, amilyen­ről korábban még csak nem is álmodtak. Kell hát a meggyő­ző, világos szó, amely az »enyémhez« való görcsös ra­gaszkodással szemben diadalra tudja juttatni a »mienk« na­gyobb, szebb gazdagságát.­­ A nap nap után elért eredmények azt bizonyítják, hogy egyet tudunk érteni. Az érvek között persze ott szere­pel a már megalakult tsz-ek eredményes gazdálkodása is, no meg az olyan tényező, mint a község most fölépült négy­­tantermes, emeletes, gazdagon fölszerelt iskolája, amelyet ja­nuárban már át is adnak ren­deltetésének. Jómagam annak is nagy hasznát látom, hogy éveken át voltam tanyasi pe­dagógus, és így egy nyelven tudok beszélni a falu népével. Remélem, hogy néhány hét múlva Hosszúpályi szélén is táblát cserélnek, s az új táblán már ez a felírás büszkélke­dik majd. Hosszúpályi terme­­lőszövetkezeti község. _j _s Debreceni hírek JÓL SIKERÜLT TANYA-NAPO­KAT rendeztek az elmúlt hónap­­ban a Debrecenhez tartozó tanyai iskolákban. Az egésznapos prog­ramban a többi között előadások, szemléltető kiállítások, irodalmi műsoros estek szolgálták a tanyai lakosság művelődését és szórakoz­tatását. * A MACSI ISKOLA különösen eredményes tevékenységet fejt ki a helybeli TSZ támogatására. Az iskolának magának is van egy ifjú­sági termelőszövetkezete. A tanu­lók 7—8 hold földön gazdálkodnak, az év végén , zárszámadást készí­tenek, s a jövedelmet közös célok­ra fordítják. A munkát Kádár Sán­dor igazgató irányítja. * A BÉKE UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA történelmi szakköre Sza­­mosújvári Sándor tanár vezetésé­vel fölkutatja a város történelmi nevezetességű házait, és ezeket emléktáblával jelöli meg. Eddig több mint 20 emléktáblát állítottak. Az iskolában kis történeti múzeu­mot rendeztek be. * A SZAKSZERVEZET VÁROSI BIZOTTSÁGA megállapodott a debreceni üzemekkel, hogy mikor melyik üzem hajlandó fogadni egy­­egy iskola diákjait a műszaki gya­korlatot vezető pedagógusokkal együtt. A látogatások lebonyolítása után, előreláthatóan februárban ankéten tárgyalják meg a gyakor­lati foglalkozások problémáit. * EGY EGÉSZ VAGON makkot gyűjtöttek a debreceni úttörők a Nagyerdő kipusztult fáinak pót­lására. Egy jól dolgozó csúrsvizsgáló bizottság Biztos lehet-e a tagság ab­ban, hogy befizetett tagdíjait megnyugtatóan kezelik és va­lóban az érdekeinek megfe­lelően használják fel. Ezt vizsgáltuk Püspökla­dányban a járási bizottságnál. Azaz nem is kellett nagyon vizsgálni, mert a kérdésekre megfontolt, részletes és alapos válaszokat kaptunk Bartók Lászlótól, a számvizsgáló bi­zottság elnökétől. A helyi számvizsgáló bizottságnak ugyanis az a feladata, hogy a tagságnak vagy bárki másnak ilyenfajta kérdéseire választ adjon. Az itteniek pedig tud­nak is válaszolni, mert mun­kájukat nem tehernek, hanem szívügyüknek tekintik. S ezt az egész járásban tudják ró­luk. Minduntalan ezt hallottuk felőlük, nemcsak Pápai Sán­dortól, a járási szakszervezeti bizottság titkárétól, hanem a bizottság többi tagjától és a pedagógusoktól is. Hogyan, milyen módszerek­kel dolgozik hát a számvizs­gáló bizottság?­­— tesszük fel a szokványos kérdést. Először csak rövid, szerény választ ka­punk: »Semmi különöset­ nem csinálunk.« Kiderül azonban, hogy ez a »semmi különös« na­gyon is sokat jelent. A járási bizottság gazda­sági eredményei jelentősek. A járásban a szakszervezeti ta­gok száma 486 , és a rendsze­resen tagdíjat fizetők száma hónapok óta szintén 486. Anya­gi erőforrásaik emelkedtek, és ez fokozottabb kulturális, sport, szociális juttatásokat is lehetővé tett. Könyvtárállo­mányuk már csaknem ezer kötet. Idén különösen az ideo­lógiai oktatás segítéséhez szük­séges könyveket szerezték be. A könyvállományból rendsze­resen juttatnak a járási szék­helytől távolabb eső iskolák­nak is. A bizottsághoz, ugyanis 13 iskola tartozik, és ebből csak négy van Püspökladány­ban. Könyveik megfelelő tá­rolására idén 2600 forintért könyvszekrényt vásároltak. A két mosógép és a két porszívó­gép is kevésnek bizonyul már, hiszen a gépeket Püspökladá­­nyon kívül már nemcsak Bá­­ránd és Kaba igényli, hanem sárudvari és nádudvari pe­dagógusok is. Az üdülés 1959 nyarán is sok pénzét vitte el a bizottságnak­• a SZOT beutalójegyeken­­kí­­vül jó néhány tagot részesí­tettek önköltséges vagy turis­ta üdültetésben a Balaton mellett és a Mátrában. A járási bizottság sokrétű gazdasági tevékenységének legfőbb őre a számvizsgáló bi­zottság. Már a költségvetés ösz­­szeállítása idején ott vannak, hiszen akkor kell számba venni az igényeket és a le­hetőségeket, s nagy szükség van a kettőnek okos egyezte­tésére. A számvizsgáló bizott­ságnak — elsősorban ellenőr­zései, a pedagógusokkal való megbeszélései nyomán — min­dig van mindenhez javaslata. A múlt évben például javas­latukra iktatták a költségve­tésbe a vagyontárgyak felújí­tására szolgáló összeget. Egyébként a vagyontárgyak meglétének, kezelésük módjá­nak vizsgálatát fő feladatuk­nak tartják. Klubszobája, saj­nos, nincsen a bizottságnak, így a vagyontárgyakat egy­­egy iskolában tartják. Ám ál­landó figyelemmel kísérik, hogy őrzésük biztosítva van-e, ki használja őket, nehogy — így mondják — bárki azt lás­sa, hogy a szakszervezet va­gyontárgyait csoki-szalméja­­ként kezelik. A pénzvagyont is rendszeresen ellenőrzik, sokszor váratlan, meglepetés­szerű módon. Ennek a gazda­sági felelős is hasznát látja: a püspökladányi járásban még sohasem volt sem hiány, sem többlet. S végezetül hiba volna el­hallgatnunk a számvizsgáló bizottságnak azt a nem lebe­csülendő érdemét, hogy tag­jai nemcsak a gazdálkodás te­rén veszik ki a részüket a szakszervezet gondjaiból, ba­jaiból és terveiből, hanem a többi munkaterületeken is. Nyugodtak lehetnek a püs­­pökladányaiak, a pénzügyek­nek gondos vizsgálókat válasz­tottak. Dr. Szigetvári Dénes Lengyel pedagógusok népes csoportja töltötte Ma­gyarországon a téli szünidőt. Az új esztendőt szakszerveze­tünk székházában, magyar kol­légáik társaságában köszön­tötték. Több napon át ismer­kedtek fővárosunk nevezetes­ségeivel, oktatásügyünkkel, is­koláinkkal, s megfordultak Veszprém megyében is, ahol a küldöttség egyik vezetője, Helena Witkowska külön is ki­emelte, milyen sok tanulsággal szolgált számukra a megyében széleskörűen megszervezett politechnikai oktatás. Aurét? Baráti beszélgetés! Annak idején általános isko­lánkban rendkívül nagy volt az érdeklődés a párt művelő­déspolitikájának­­ irányelvei iránt. Iskolai pártszervezetünk meghívta Kukucska­­Jánost, a megyei pártbizottság titk­árát, hogy adjon elvi és gyakorlati útmutatást a határozat végre­hajtására. Azóta eltelt egy év. Most újra meghívtuk Kukucska elv­társat,­­ hogy ankétünkön vele együtt értékelhessük egész évi munkánk eredményeit és fo­gyatékosságait. Az­ ankét vol­taképpen nem is »ankét«, ha­nem pezsgő és eleven baráti beszélgetés volt. Kukucska elv­társ a korábban beadottt kon­zultációs kérdések alapján minden problémánkra meg­nyugtató és kielégítő magyará­zatot adott. A­­ kérdések és felszólalások az irányelvekkel összefüggő sok területet érintettek. Több nevelő soknak találta az ideo­lógiai továbbképzés anyagát. Mások szóvá tették a község iparosításának dolgát és a táj­jellegű növények termesztésé­nek problémáit. A tantestület egységesen állást foglalt a termelőszövetkezetek fejlesz­tése mellett, és részt is vállalt a felvilágosító és szervező munkából. Dr. Trauer Hubertné Szikszó, általános iskola

Next