Ese Híradó, 2004 (9. évfolyam, 1-11. szám)
2004-03-01 / 2. szám
SZOLIDARITÁS A társaságokban nem divat beszélni az emberi nyomorúságokról. Nem azért, mert csúnya szavakat kell kimondani, mint például tetves, rühös, büdös ember, elzüllött, húgyszagú hajléktalan, hanem azért, mert bezavar a polgári normatudatba. A polgári normatudat pénzalapú, fogyasztás-lelkű és elemeiben kirekesztő. Kirekesztő az érdektelennel, a nem fontosakkal, a nem hasznosakkal. A nem hasznosak maguknak köszönhetik haszontalanságukat, gyengék, tanulatlanok, lusták, élhetetlenek, élősdiek, és az erős polgárokat megzavarják puszta létükkel a polgárosodásban. A polgárosodást is tanulni kell, kellett. Kellett tudni kapaszkodni, meg mást is. A polgári kultúrának nincs társadalmi gyökere az országunkban. De országunkban van nyomor, amiről hallgatunk. Valami elveszett Az elmúlt 14 évben kialakultak a politika, a gazdaság, a társadalom demokratikus intézményrendszerei. És a törődés intézményrendszerei? Zárak, belépési rendszerek, biztonsági őrök vigyázzák a humán szolgáltatók, a hivatalok, minisztériumok, iskolák ajtóit. Nyomor, bűnözés, polgárosodás. A fogalmak keverednek. Tartalmukban sok a közös. De más a tartalmak védelmi rendszere. Nyomort beengedni tilos Vannak, akik egyáltalán nem találkoznak útvonalaik során páriákkal. Nyomortól védett útvonalon közlekednek. Vannak, akik kikerülhetik, elkerülhetik, elzavarhatják, kirekeszthetik a nyomorgókat. Nem vesznek tudomást róluk. Vannak alamizsnaosztók, aki gondolgatnak szegény szerencsétlenekre, forintokat, szánalomdarabokat leejtve. Vannak, akik hivatásuknál fogva érintkeznek a nyomorúsággal. Egy mentőorvos meséli A lakótelepeken a közömbösség, az elhagyatottság a drámai. Nyáron az egyik lakótelepi lakásból kiáramló bűz miatt hívták a szomszédok a rendőrséget. Ők a mentőket. A mentőorvos - miközben mesélt - kerülte a latin kifejezéseket. Az igazságügyi orvostan, az oxiológia (sürgősségi betegellátás) szaktudását és élményanyagát az élet képei überelni tudják újkori tananyagokkal. Hallgatom a jelenkori történeteket. Szociális munka az is, ha kibeszélheti a felesküdött gyógyító az iszonnyal való találkozások rémképeit. Az élő állatvilág és a halott embervilág találkozásait a XXI. század Magyarországában meghallgattam a mentőorvostól. És most nem tudom leírni. Ezért növekszik az indulatom, mikor a hivatalok, az iskolák, az óvodák, az intézmények, az emberek közömbösségével találkozom. Papírvédelembe vett éhező gyermekek második generációs durvaságra ítélt környezetben. Az emésztés végtermékei mindenütt. Alultáplált csecsemő. Megrugdosott kisgyermek. Talán ha családgondozó szolgálat működne? Tíz fővel? A morbus hungaricus a közömbösséggel terjed, és átlényegül az új nyomorokban devianciákká. A fertőzési helyeket szűkítik. Gettósodunk. Csak ilyenkor télen több a találkahely, mikor a nyomor bekúszik az aluljárókba. A pályaudvarokba. A téli honfoglalás a hontalanoknál minden tavaszon elfelejtődik. A lepra, az más, azt igazán el lehet kapni, ezért intézkednek a világ mentéeszei. A nyomor bővítetten újratermelődik Évente többen válnak hajléktalanná, mint ahánynak sorsát a fagy és a szociális halál megoldja. Egyre esélytelenebb a városszéli új telepekre született „családfenntartó” csecsemő és gyermek is a polgárosodásra. Inkább igazolja az óvoda a kötelező iskola-előkészítőbe járást, minthogy a fürdetés, tetvetlenítés vagy a Zengő ABC alapfogalmait óvodázza. Majd a kisegítő iskola! Ahonnan hova? Tíz év alatt megoldódik a most élő hajléktalanok sorsa. A nyomor új nemzedéke keveset jár iskolába, és él csecsemő testvéreik gázsiján, és tanulja a túlélés ösztön alapú technikáit. Ezeknek a technikáknak őskori liturgiája van, általános gyakorlat mindenhol, csak ebben a nyomorvilágban a bűn jobban látszik, és ezért könnyebben büntethető. Nem az enyém, de elveszem a lopás kategóriának sok árnyalata létezik a társadalomban. Újraelosztás, ó! Avagy társadalmi tévhitek Akik az elsődleges újraelosztásból kiestek, a másodikból juthatnak eseti szociális jövedelmekhez. Ezek a különféle, rászorultságtól függő segélyek. A családdal, az anyasággal, a biztosítási jogviszonnyal járó szociális juttatások jövedelmi helyzettől függetlenek, általában. A csak úgy, méregetés alapján adott segélyek társadalmi költsége megalázóan csekély. És megalázóan osztódik el. De mert létezik, irritálja sok ember „igazságérzetét”. A harmadik újraelosztás adományaihoz: színházhoz, múzeumhoz, templomhoz, egyetemhez, a gimnázium, a könyvtárak erőteljesen megtámogatott szolgáltatásaihoz való hozzáférés esélyei? A gyógyszerek ártámogatása, a kórházak, a szakrendelők szolgáltatásai egyszerűen nem jutnak el a haza peremére. A hajléktalanokra, az esélytelenekre eső közkiadás államilag és önkormányzatilag úgyannyira csekély, hogy ha nem lennének az egyházi és civil karitatív szervezetek, a polgármesteri hivataloknak és az országházaknak kellene menhely funkciót felvállalniuk. A politika öntisztuló metódusainak készségét elsajátító formációk és a peremhelyzetűek szimbiózisa lehet, hogy előbbre hozná a megoldásokat - véleményem szerint. A segélyek nagy része visszacsurog a színes gazdaságba, a kannásborgyártás kedvezményezettjeihez. Az esélytelenség nemcsak szegénységet, nyomort jelent, hanem kirekesztést, kikergetést a társadalom polgári javaiból. A peremhelyzetűek környezetvédelmi szempontból főképpen veszélytelenek, nincs autójuk, nem használnak vegyszereket. A kikapcsolt közművek miatt nem használják a Föld energiakészletét. Csak az emberek, a társadalom tolarenciakészlete demokratizálódott nullára. Kiáltás a kegyetlenből Automatizmusok vannak beépítve a jogállami rendszerekbe. Jelenteni kell, ha veszélyeztetettség van, a babáról, a gyermekről, az anyáról, a családról. A szabályszegést, a bűnesetet, a közveszélyt jelezni kell. Amúgy hivatalból. Hivatalba? Mennyi rossz cím van ebben az országban! Ebben a városban! Kegyetlenbe címzett kérelmek! Ember- és családsorsok aktáiban a személyhez fűződő jog erősebb, mint az emberséghez való jog. A tehetetlenségtől frusztrált hivatásosak papírgyártásba menekülnek. A humán bürokráciában a humánum csak pecséttel biztosított. Ki a hibás? Szerintem senki. Mindenkinek helye van a demokráciában. A nyomorultaknak is. Mindenki saját sorsának kovácsa. A politikai jogok sértetlenek. Azt nem tudom, hogy a jogok súlyait kik mérik. És hol. És miért. És ki játszik a mérlegen. Némethy Mária A nyomor tolerenciája 18 ESE Híradó - 2004. március