Kartali Kisbíró, 1990 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1990-06-01 / 1. szám
1990. június KISBAD • Környezetünk SZÚRJA SZEMÜNKET A SZEMÉT ? Több világjelentés foglalkozik Földünk globális problémáival. Előrejelzi az emberiség létének időtartamát. Ezek hallatán az egyszerű embert sok esetben elfogja a kétség, a félelem: vajon mire nő majd fel a gyermekem? Gondként jelentkezik bolygónk légkörének egyre erősödő szennyezettsége, a Földgömböt körülölelő és azt a káros ultraibolya sugárzástól védő ózonpajzs "szétroncsolódása". Egyre aggasztóbb a Földön felhalmozódó sugárveszélyes hulladékok háttérsugárzást növelő hatása, az emberiség generációról generációra romló ellenállóképessége az egyre újabb és újabb baktérium- és vírustörzsekkel szemben. Mindez valahol statisztikailag kimutatható, akár számadatokkal mérhető. Erre szokták az emberek rámondani, hogy: "Jó, de tudok én ezzel szemben valamit is tenni?" Ha megfelelően nyitott szemmel járjuk át községünket és annak közvetlen határrészeit, rá kell döbbennünk, hogy magunk módján nagyon is sokat tehetnénk környezetünk tisztaságáért. Hosszú ideje vívódunk a kartali erdő szeméthegyei miatt a helyi termelőszövetkezettel, viszont elfelejtjük megemlíteni azon lakótársaink nevét, akik állandó rendszerességgel építik az úttorlaszokat a házuk környékéről kikerült törmelékből, vas- és fahulladékból, nem beszélve a fóliazsákokba csomagolt állati tetemekről. A falu határában egyedüli ivóvíztisztaságú forráshely a bolgárkertészeti ásott kút. Tavasszal igen nehéz és költséges munkával sikerült a kútaknába dobált szemetet és betontörmeléket eltávolítani, a kutat eredeti mélységéig kiiszapolni. Két hónapot nem bírtak ki a vandálok, mert a zárófedél szűk nyílásán át egy kutyát dobtak a kútba, melynek tetemétől bűzös és fertőzött lett a víz. Vajon gondolt-e arra ez az ember, hogy szükségállapotban a bő vízhozamú kút a község számára még életet is jelenthet? Kartal belvízelvezetését jól, de minél olcsóbban szeretnénk megoldani. A Császár út melletti árok tisztítását - mely a belvizet a Pap hídjáig vezetné le - a termelőszövetkezet és a tangazdaság közös költségen megkezdte. Ezen munkálat első hetében az itt felgyülemlett tömérdek szemetet kellett elszállítani az aszódi szeméttelepre. A legkülönfélébb háztartási hulladéktól kezdve a kerítésdrót-darabokig minden fellelhető volt. Hegyeket alkotott a "bedöglött" oltott mész (zsákostól), a visszaváltásra alkalmatlan kisméretű sörösüvegek zúzaléka. Gyermekkoromból emlékezem rá (és ez nem is volt olyan régen), soha nem kellett a határban munka közben otthonról vitt állott vizet inni, mert azt mindig adott a gyűrűzött ásott kút. Nem kerülgettünk a dűlőutakon szeméthegyeket, és az erődben virág díszelgett, nem pedig szemét. Valószínűleg akkor még mindenki tudta, hogy hol a földje és kaszálója mezsgyehatára, és e területre a jó gazda tisztaságigényével vigyázott. Talán az új lehetőségekkel, melyek a rendszerváltás után adottak, ismét visszatér ezen jobb szemlélet, és a minden a miénk, tehát semmi sem az enyém és a tiéd arcnélküli tulajdonérzetet felváltja a faluközösség, kisebb részben a magántulajdon szemlélete. Térjünk haza, községünk határához. Bízom abban, hogy az emberek büszkék akarnak lenni Kartal tisztaságára, mely tisztaság pénzben nem mérhető, de annál nagyobb érték. Gyermekeink, unokáink is szeretnének még jóízűen leheveredni a tavaszi réten, és szalonnát sütni az erdőben. Ne fedjük be előttük szeméttel ezt a lehetőséget!!! Ha ezek után néhányan szívügyüknek érzik ezt, akkor nem volt hiábavaló papírra vetni gondolataimat. Mindenféleképpen jobb hozzáállást és nagyobb szervezőtevékenységet várunk el a Nagyközségi Tanácstól, mert jó, hogy egy kukásautó hetente egyszer bejár minden utcát, de mindenféleképpen rossz, hogy évente csak egyszer, esetleg kétszer szerveznek lomgyűjtési akciót. Kartal területén gazdálkodó mezőgazdasági egységek segítségével - akikben a hajlandóság meg is van - megvalósítható lenne havonta vagy kéthavonta ilyen akció lebonyolítása. Szerény költségeit feledtetné az a tudat, hogy a házaktól távozó szemét, lom, törmelék és miegyéb végre a hivatalosan kijelölt helyére kerülne. Azt hiszem, amíg a közérdekekért létező hivatal ezt meg nem teszi, addig nincs megfelelő jogi alap büntetni azt az embert, aki nem hajlandó eltüntetni szemetét a megfelelő helyre. Ha el tudnánk jutni odáig, hogy társadalmi munkában megtisztítsuk az erdőt, és nem csak beszélünk róla, elérhetnénk talán újra azt, hogy a szemetét odabillentő embert ne az eddig mit sem érő rendszámfelírogatások, hanem az erdőt magukénak érző emberek mélységes felháborodása késztesse jobb belátásra! Urbán Imre